Robert Jackson Bennett - Lépcsők városa | Keményfedél

Robert Jackson Bennett - Lépcsők városa

Az ember jobb, ha óvatos, amikor olyan városban kell egy titokzatos gyilkos nyomába erednie, mint Bulikov. Mert itt a világ teljesen más szabályok szerint működik. Amikor a város isteneit elpusztították, uralmukat megdöntötték, imádatukat betiltották, a valóság szövete darabokra hasadt Bulikovban. A lépcsők azóta a semmibe vezetnek, a sikátorok a múltba nyíló átjárókká váltak, az utcákon a bűnözők nyomtalanul eltűnnek.
Shara Thivanit hivatalosan diplomataként küldte ide az elnyomó birodalom. Valójában viszont országa egyik legjobb kéme, akinek most egy gyilkost kell kézre kerítenie. Ahogy a nyomozás egyre súlyosabb titkokat tár fel, úgy rajzolódnak ki fokozatosan Shara előtt egy sötét összeesküvés körvonalai. A nő hamarosan gyanakodni kezd, hogy a szörnyű város uralkodói talán nem is haltak meg – és Bulikov kegyetlen uralma könnyen visszatérhet.
Így belegondolva, elég megdöbbentően kevés oldalon egy nagyon kidolgozott másvilágot kapunk. Mármint ahhoz képest kevés oldal, hogy milyen bonyolult dolog felépíteni a semmiből egy világot történelemmel, mitológiával, egymásnak feszülő társadalmi problémákkal.
A kontinensen hat isten uralkodása alatt virágzott a kultúra és az ipar, míg egy szajpúri kadzs meg nem ölte őket, megszüntetve ezzel az addigi világrendet; az elnyomott, szolgasorba taszított szajpúriakból a világ irányító állama lett, míg  a Kontinenst visszalökte a középkorba a hatalmas pusztítást végző Villanás. Mint minden valamire való megszálló hatalom, Szajpúr is betiltotta a vallás gyakorlását és történelem beható oktatását, és börtön, esetleg halál várt azokra, akik az istenek hagyományait életben tartották, netán bármiféle ereklyét őriztek az idejükből. Persze azzal tisztában voltak, hogy ez a múlt olyan kincseket rejt, ami igenis jól jöhet Szajpúrnak, így ők voltak az egyetlenek, akik a Kontinens történelmét megismerhették. 
dr. Efrem Pangyüi professzor meggyilkolásával kezdődik a regény, aki Szajpúr megbízásából a Kontinensre érkezett Bulikov és az istenek történelmét tanulmányozni, és miközben a titkosügynök Shara próbál a tettes nyomára bukkanni, szépen részletesen kibontakozik előttünk a múlt, az istenek korszaka, és a Villanás utóhatása. A csodák ugyanis nem szűntek meg, a hívőket sem sikerült megsemmisíteni, és Bulikovnak vannak olyan városrészei, ahol a mágia még működik, ami kérdésessé teszi, hogy vajon az összes istent sikerült-e megölni. Ebből következően a nép lázongása, ami hol nyílt, hol csak passzív, is teljesen érthető, hiszen ők szeretnék visszakapni a régi, biztos világrendjüket, meg a maradék istenüket (ami azért ennyire nem egyszerű), és ellenállnak mindenféle modernizációnak.

Néhányszor már nekifutottam ennek a könyvnek, de annyira idegen volt ez a világ, hogy nem tudtam ráhangolódni, úgyhogy félretettem. 
A történet egyáltalán nem olyan egyedi, mint arra számítottam, megölhető/halott istenekkel már Eriksonnál is találkoztam, engem a sűrűn felbukkanó történelmi része érdekelt volna jobban, istenekkel meg nélkülük, de sok újjal ez sem szolgált. Kriminek nagyon gyenge, és hiába alapul az egész történet a prof megölésére, ez szinte csak mellékszál marad. Az igazi főszereplő a mindenáron eltitkolni kívánt múlt az istenekkel, parancsolataikkal, csodatevő eszközeikkel, ami szerintem teljesen rendben is van így, csak az a baj, hogy a legtöbbet a professzor pár oldalas jegyzetéből tudunk meg, az összes többi inkább csak úgy van. Lett volna lehetőség a valóságok egymásra csúszásának megmutatására, de ebből csak egy villanást kapunk. Úgy érzem, ez a többdimenziós világ kicsit kifogott Bennetten, és ahelyett, hogy valódi oka lett volna a létének, csak átjáróként szolgál. (bár tény, ez is egy ok a létezésre.) Az istenek szerepe viszont elgondolkodtató, tetszik a velük kapcsolatos elmélet, ez szerintem sokkal élőbb interakció az emberekkel, mint az élettel való felruházás.
A karakterek nem különösebben emlékezetesek, inkább azt mondanám, hogy teljesen passzolnak a világba, azért léteznek, hogy a történet haladjon előre, és tökéletes eszközök a világ bemutatására.
Csak érdekességképpen: felfigyeltem rá, hogy Bennett előnyben részesítette a nőket, mint hatalomgyakorlókat. Konkrétan egyetlen pasi sem volt valódi döntéshozó pozícióban, aki volt, azt is gyorsan lecserélték, a többiek meg inkább lótifutik voltak, meg ágyútöltelékek. (spoiler: az egyetlen isten, aki végül tényleg életben marad, az is nő.) Kivétel a meleg Votrov, de ő üzletember, az meg azért mégiscsak a pasik terepe, na. A profot ugye megölték, Sigrud meg egyelőre verőemberi pozícióban van.
Ha jól nézem a következő részt, ott Mulaghesh lesz a középpontban, a kemény tábornok. Kedveltem, érdekes nő, örülök is, hogy Sharától átveszi a főszerepet.
Nem rossz ez, de a Horzsolásokat nem sikerült se túlszárnyalnia, se a közelébe kerülnie.

Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

7 komment:

  1. A Horzsolások nekem is nagyon tetszett...de vagy kétszáz oldallal hosszabb vagy kétszázzal rövidebb a kelleténél. Ráadásul úgy lett vége, hogy pár szál igencsak szabadon lengedezik...Remélem valaki majd rábeszéli Bennettet a folytatására!
    Szerintem a Horzsolásokat összehasonlítani a Lépcsők városával kb. olyan, mint összehasonlítani a krumplis tésztát a meggyes rétessel. Van pár közös alapanyag, de a végeredmény teljesen más. A szakács munkájára viszont aligha lehet panasz. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, én nem a két könyvet hasonlítottam össze, annak semmi értelme nem lett volna, de amennyire egyben volt a Horzsolások, itt annál nagyobb volt a hiányérzetem. gyengébb, egy csomó dolgot csak bedob, nem fejt ki, ehhez képest iszonyat túlírt. Bennettől az ember teljesebbet történetet vár szinte tökéleteset:D), bár tény, hogy végülis egyetlen könyve után lett baromi jó írónak kikiáltva. meglátjuk, mit gondolok majd a második rész után.
      bár az is igaz, hogy ha az összes "gyenge" könyvem ennyire jó lenne, mint ez, nem lehetne egy szavam se.;)

      Törlés
    2. Szerintem jó író...már csak azt kéne tudnom, hogy ki a "baromi jó". A második részt még én sem olvastam. Most már megvárom, hogy a harmadik is megérkezzen. Azt olvastam valahol, hogy amikor elkészült a könyv, nem akart neki folytatást, csak rábeszélték.
      Amúgy szerintem a Horzsolások se volt annyira egyben. Néhány helyen azt éreztem, hogy ő maga sem tudta, hová akar kilyukadni (ez a baj ezekkel a felfedező írókkal, úgy kezdik el, hogy fogalmuk sincs, hogy fogják befejezni). + A nagyon erős kezdés után a végére picit kifulladt a dolog. Cserébe tökéletesen eltalálta, hogy milyen arányban érdemes keverni Stephen Kinget és H. P. Lovecraftot. :)

      Törlés
    3. az a "baromi jó", aki az olvasónak az.:D
      lehet, hogy nem akart, de erre a történetre nagyon ráfér, hogy legyen, legalábbis szerintem, mert utólag ki lehet tölteni a hézagokat. meg ennek az egy könyvnek önmagában semmi értelme nincs, egy erősebb próbálkozásnak tűnne folytatás nélkül. úgyhogy jó, hogy folytatta.

      Törlés
  2. Nocsak, elolvastad?! :) Nem is tudtam amúgy, hogy többször próbálkoztál, de nem sikerült ráhangolódnod... Én tavaly olvastam a megjelenéskor (elkértem recinek), de én is elég nehezen hangolódtam rá. Nagyon nyögvenyelősen ment, én is úgy éreztem, hogy kifog Bennetten ez a világ, és hogy túl nagyot gondolt, de nehezére esik jól kibontani. Mondjuk persze sorozat... El fogod olvasni a következő részt?
    Hmm, érdekes, hogy tényleg mennyire a nők álltak hatalomhozói pozícióban :) Abercrombie YA sorijában is rendszerint így van. Szerinted amúgy ennek az az oka, hogy tényleg így akarják megírni, vagy pedig úgy gondolják a mostani tendenciák miatt, hogy ezzel még több olvasót tudnak bevonzani maguknak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, nekikezdtem néhányszor. úgy ülök le, hogy na, én _ezt_olvasom, aztán eltelik 20 oldal, és rájövök, hogy nem akarom. párszor ezt eljátszottam vele.:D
      nem igazán tudom, mihez akart kezdeni Bennett, mit akart megmutatni. igazából nem volt benne semmi egyedi, ha pl. a politikára gondolunk, vagy Sharának lett volna lehetősége is, eszköze is a lázadásra, aztán mégsem, a szétesett valóság ahhoz jelentéktelen volt, hogy bármi is köré tudjon épülni, szóval eléggé a levegőben lóg.
      sztem elolvasom, a tábornokcsaj állítólag nagyon durva helyzetekbe keveredik, kíváncsi vagyok rá.
      sztem a női olvasókat akarják jobban bevonzani, bár ahhoz meg el kell olvasni, hogy az ember tudja, a nemi szerepek lényegesek. de lehet, hogy inkább csak nagyobb távlatot látnak a nőkben az írók, mert jobban ki lehet emelni az erősségüket, nagyobb a kontraszt a gyengeségekkel.

      Törlés
    2. Én inkább nem akartam olvasni, mint igen, nagyon nehezen kötötte le a figyelmemet, és sokszor magyartalan volt a fordítás is szerintem.
      Hmm, nem tudom mit akart Bennett, de valahogy sántított. A befejezés persze kellőképp epic, meg minden, de mégsem az én könyvem, úgyhogy én nem folytatom, de szívesen elolvasom nálad, hogy hogy tetsz a második rész. :)
      A női szerepekkel kapcs, lehet hogy inkább az utóbbi.

      Törlés