Keményfedél

Ha a papír elbírja, a képernyő is

2016/08/14

Az utolsó előtti pillanatban

Lassan majdnem vége a nyárnak, nekem meg most jutott eszembe nyári olvasási listát csinálni, aminek az elkövetkező 3-4 hétbe kellene beleférnie. Esetleg a szeptember első felébe. Az még nyár? Vagy csak ha 30 fok lesz? (Remélem, nem lesz.) Az átlagosnál sokkal többet dolgoztam a nyáron, de sokkal többet is olvastam. Muszáj volt kompenzálni a napi melót valamivel, pedig nyár elején még azt hittem, hogy majd alig fogok tudni haladni bármivel is. Nyilván van valami pozitív hatása, ha az ember egész nap pörög, nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra kikapcsolni.

Az öreg Ove remek élmény volt, úgyhogy tervbe vettem Britt-Marie-t. Backmannak elég egyszerű a stílusa, sok benne az önismétlés, amolyan öreges módon, nyilván ez a szereplő miatt van, és másnál emiatt már félretettem volna a könyvet, de Ovéhoz illett. Gondolom, az élményt Britt-Marie is hozni fogja. Aztán majd egyszer a nagymamát is sorra kerítem.
Pár napig még akciós a dibookon Alma Katsu rég várt sorozatának a harmadik része (ez volt a reklám helye), A szakadék. Ezt is listára vettem, kíváncsi vagyok, hogy ér véget ez a nagyon fura misztikus történet.
Kezdenek már hiányozni az űrkalandok, valamit elő kell, hogy vegyek. Ez vagy a Térség folytatása lesz, a Cibola meghódítása, vagy a Seveneves, még nem tudom, melyikhez lesz kedvem. Hátha belefér a szabi mellett mind a kettő.
Nagyon kacsingat felém még a Falka is, kíváncsi vagyok, Cutter tud-e borzongatóbb lenni, mint az előző könyve, ami ebből a szempontból elég nagy csalódás volt, bár más szempontból meg egy nagyon remek könyv. Úgyhogy ha ijedezni nem is fogok, egészen biztos jó szórakozás lesz.
Sort szeretnék még keríteni az Égett-hegyi könyvtárra is, meg a Fekete férfire, ha már hamarosan jön a Holtak szószólója, nem akarok nagyon lemaradni Morgan könyveivel.
Kellene még egy angolt is olvasni, valószínűleg Anne Bishop Others sorozatát fogom folytatni, de ez majd inkább a téli listába fog beleférni.



 




Share:

2016/08/08

Peter Buwalda - Bonita Avenue

Már akkor felfigyeltem a könyvre, amikor még megjelenés előtt állt, és most, hogy a sokadik akcióban volt, le is csaptam rá, pedig nem igazán voltam tisztában vele, hogy mire számíthatok. Annyit leszűrtem, hogy ez egy olyan falhozvágós-lélekbelezős könyv, ami odacsap.
Na, hát nálam nem volt ilyen hatása. Eleinte vártam, hogy majd hanyattvág, vagy valami, aztán mondták, hogy majd a végén, ha összeáll. Nekem már út közben összeállt, valahogy a végeredmény benne volt a szereplők génjeiben, sejtjeiben, úgyhogy nem okozott katarzist, és nem kaptam a szívemhez sem. De ez nem is számított, mert minden pillanatát élveztem.
Olyan könyv ez, amit nem lehet letenni, egyszerűen odaragadt a kezemhez (igazán lehetne belőle e is, nem győztem ide-oda hajtogatni, még jó, hogy puhakötés). Mint, amikor találkozok egy nagyon érdekes emberrel, és az mesélni kezd önmagáról, a családjáról, az érzéseiről, és megtudom belőle, hogy milyen nekik lenni. Hogy amiket tesznek, azokat miért teszik, feltárják a szimpla kis emberi gyarlóságaikat. Amikor a másik lecsupaszítja magát, és látjuk, és értjük, érezzük. Sajnáljuk, utáljuk, együttérzünk, értetlenkedünk.

Képes volt úgy feltárni egy család tagjainak a személyes és közös tragédiáját, hogy közben egyetlen pillanatra sem éreztem megterhelőnek a közöttük (bennük) való létet. Kívülről persze én is nagyon okos voltam, mint amikor szembesülünk mások problémájával, eldöntjük, hogy így, vagy amúgy tettünk volna, de ők olyanok voltak, amilyenek, és szépen lassan feltárják magukat, hogy megérthessük, mi miért történt.
Buwalda nagyon ért a személyiségek megjelenítéséhez, de ez csak egyik része a regénynek.
Az események nem lineárisan követik egymást, Buwalda sokszor ugrál az időben anélkül, hogy azt jelezné, de ettől csak még érdekesebb lesz az egész. Hiszen nem csak a jelenből állnak a szereplők, nekik is megvannak a maguk emlékei, és sokkal hatásosabb a mostból visszanyúlni, és felidézni (főleg, hogy időnként a most máskor van), mint a múltban elkezdeni, és haladni előre.
Nehéz műfajilag besorolni: családregény, thriller, szépirodalom, dráma, érintőlegesen egy kicsit krimi is, de elsősorban hosszúra nyúlt pillanatképek személyiségek lenyomatairól, és egymásra gyakorolt hatásáról.
Share:

2016/08/07

Féléves

Lassan olyanok lesznek ezek a blogos mindennapok, mint a kistinik, amikor együttjárnak: lesz majd havi, negyedéves, éves évforduló, de az elvetemültebbek a heteket, sőt a napokat is számontarthatják.:) Fut most egy '25 dolog, rólam' lista is, de azzal inkább nem fárasztanék senkit. Amit tudtok, azt nem kell ismételgetni, amit meg nem, talán jobb is... :D

2016 legjobbjai és egyben meglepetése is


King. A 11-22-63 olyan mély benyomást tett rám, mint már régóta semmi. Napokon keresztül nem tudtam mit kezdeni a befejezés után, mert semmi nem volt jó. Azóta is sokszor eszembe jutnak részletek, képsorok a könyvből.
A tóparti kísértetek szintén egy nagyon jól összerakott regény. És hogy ez miért meglepetés? Mert amiket régen olvastam tőle, igaz, hogy tényleg rég volt, és tényleg nagyon gyerek voltam, de azon túl, hogy nagyon tudtam rajta rettegni, nem maradt meg más. Valószínűleg fel sem tűnt a nyelvezete, ahogy a történetet szövi, amilyen karaktereket alkot, ahogy a szereplőivel bánik, hogyan gabalyítja bele őket a sorsba, amiket szán nekik. Szóval minden szépség kiesett. De legalább most rá tudtam csodálkozni.

2016 legjobb folytatása


Soho felett a hold. Nagyon kellemes kis sorozat. Kellőképpen komolytalan, anélkül hogy nevetséges lenne, nincsenek benne drámázások (merthogy ez egy pasis uf), érdekes a világ is, és nagyon jó Aaronovitch stílusa.

Friss, amit még nem, de szeretnél
Van egy csomó, nem is igazán tudnám megmondani, mit is szeretnék most igazán, régi vagy újat, és melyiket.

Friss, a legjobban várt


Ősszel jön pár Agavés könyv, amit már várok. Az egyik Richard Morgan újabb sorozatának a folytatása, Az acél emlékének a második része, A holtak szava.  Ezt a világot már ismerem, meg Morgan stílusát is (kell hozzá türelem, de nagyon megéri), ami viszont új lesz, az Kloos military sci-fije,a Frontvonalak. Nagyon tetszik a borítója, még úgy is, hogy keményen retro-feelingje van, de pont ez benne a jó. A Széthullott birodalom sorozat újabb kötettel bővül, ahogy nézem, ez mintha novellás kötet lenne, 10 történet van benne Jorgról és a bandájáról. Elvileg jön még ősszel a Vasdruida folytatása is, de ez a hiszem, ha látom kategória, úgyhogy nem iszok előre a medve bőrére.

A nagy csalódás


A vérmacskás sorozat hatalmas csalódás volt, el is vette a kedvem egy kicsit az uf-ektől legalábbis amik magyarul megjelentek. Lassan úgyis elfogyott a hazai felhozatal, akarom vagy nem, most már az angolokat kell elővennem. Viszont ennek hatására megint kedvet kaptam Moninghoz, aki stabilan jó, és nem képes hibázni.

Kedvenc új szerző


Benedict Jacka. Az Alex Verus sorozat egy pasis uf, semmi korszakalkotó, egyszerűen csak nagyon jó. 

Legújabb szerelem
Nincs most ilyen. Arra törekszem inkább, hogy jól válasszak, főleg a sorozatok között, mert elpazarolt időnek érzem, hogy elolvasom az első részt, és már akkor tudom, hogy a folytatás nem fog érdekelni.

Kedvenc karakter
Blake Crouch férfiszereplői. Sőt, azt mondom, a pasi írhat bármit, én még a bevásárlólistáját is elolvasnám. 

Amin sírtál
Hát ilyen nem volt.

Ami boldoggá tett
Minden jó könyv boldoggá tesz. :) Ahol viszont igazán remekül éreztem magam, és nehezen szabadultam a könyvből, az a 11-22-63. Ez nekem ilyen leg, minden szempontból.

Filmadaptáció
Csak a lista miatt hagyom itt, de én nem nézek ilyeneket. Vagy a film, vagy a könyv, de jobb ezt nem vegyíteni.

Kedvenc saját értékelés
Hehe. Perpill nem bírom az értékeléseim.

A legszebb könyvek
Aaronovitch és Jacka borítói nagyon bejönnek. Az túlzás, hogy szépek lennének, egyszerűen csak pont jók.

Amit még év végig biztosan
Na, hát ez egy olyan lista, aminek sose lenne vége, és holnap meg egy egészen másféle listával jönnék, úgyhogy ez a jövő titka.


Nem jelölnék senkit, töltsétek ki, jó móka.

Share:

2016/08/04

Rachel Vincent vérmacskájának kalandjai a feminizmus útvesztőiben

Annyira felkúrta az agyam ez a sorozat, hogy az ötödik rész felénél ráhagytam, pedig nem szoktam ilyet. Ha már egyszer eddig eljutottam, csak van benne annyi jó, hogy folytassam, de most nem vállaltam be. Nem indultunk pedig rosszul. Mondjuk jól se. Olyan enyhe közepes, de most van épp elég gondom, hogy pont elég volt nekem annyi értelem, amennyi ebbe a könyvbe szorult (volna), többre most nem futotta.
A történet a szokásos urban fantasy alakváltó kellékekkel. Ha eddig azt gondoltam, hogy vérmacskának lenni ciki, és semmi dögös és vad nincs benne, akkor most be kell látnom, tévedtem. Viszont ez nem a főszereplő lánynak, Faithnek köszönhető, ugyanis az ő személyisége és gondolatai az összes regény mélypontja. Az a rész járt jól, ahol annyi minden történik, hogy Faithnek nem jut ideje gondolkodni. Az első rész nem ilyen.
Itt megismerkedhetünk a csaj hatalmas világfájdalmával, amiért őt korlátozni akarják, és nem engedik szabadon élni, úgy, hogy ő akar. Ahogy telt az idő meggyőződésem lett, hogy ez a csaj hülye, nincs tisztában a saját világának törvényszerűségeivel és szabályaival, mert ha képben lenne, nem akarna egyszerre ember is lenni, meg macska is. Ez ugyanis nála nem opció (mmint hogy ember akarjon lenni), amiért így utólag legalább hálás lehet Vincentnek, mert ezzel nem csinált komplett hülyét a főszereplőjéből, és így megmaradhatott egyszerű hp-nek.

Őszintén szólva nem tudom hová tenni Faith karakterét. Láthatóan Vincentnek nincs gondja se a karakter- se a világalkotással, nagyon jó a háttér, és alapvetően az összes többi szereplő is. Marc alakja kifejezetten jól sikerült, az alfák is nyomtak a latba, pörgős volt, és izgalmas, csak. Csak ott van, hogy Faith-be megpróbálta belesűríteni a feminista macskalány összes vélhető aspektusát. Komolyan, akik a nő genderekre izgulnak, rágják át magukat a sorozaton, mert korszakalkotó a műfajban, még ha ez első látásra nem is tűnik ki.
Ugyanis bár Faith ostoba módon majdnem végveszélybe dönti a falkáját hosszú távon a hülye szabadsághajhászásával, és a ’nehogymár majd bárki is megmondja, mit tehetek’ életfilozófiával, ő nem csak önmaga számára szeretné a változást, hanem az összes nőstényt szem előtt tartja. Legalábbis a negyedik rész tájékán ez így lecsapódott Vincentben, és le is írta, szóval valahol itt jött rá Faith, hogy igazából szép a szabadság, de ha már muszáj, lecseréli ő az alfa pozícióra, ha ezzel előrébb mozdítja az ügyét.
Eddig jó, nem? Mert ezzel nem is volt gond. Pörgős, eseménydús, sokszereplős , intrikázós csatázós. De.
Szerelmi háromszöges. Ráadásul valami undorító ideológiát körít minden egyes ilyen mozzanat köré, és nekem ebből masszívan elegem lett. Nem kell a duma, hogy miért kefél Jace-szel, amikor egyszer Marcot akarja maga mellett tudni, nem érdekel a szívdobogása, és hogy miért is nem érti ő se, és a többi maszlag se. Ott csuktam be, amikor a Jace-szel való smárolás után gyorsan elrohant fogat mosni, nehogy Marc kiszúrja. Hát anyádat. Így ennyi.




Share:

2016/07/25

A pasik tényleg nem olvasnak?

Az Athenaeum kiadó kezdeményezett egy mozgalmat? felhívást?, ugyanis szerintük a pasik nem olvasnak, és nem vesznek könyveket, és segíteni kell rajtuk, hogy ez megváltozzon. A saját statisztikájukat vették alapul, hogy hány követőjük van, és milyen nevű (azaz nemű) emberek vásárolnak náluk.
Alapvetően ez egy jó ötlet, csak ami alapján elindult, az nem a valóságot tükrözi, hanem az Athenaeumhoz való viszonyulását a pasiknak. Most komolyan, olvassanak Jodi Picoultot, vagy esetleg Lalit, netán valami fogyókúrás könyvet? Viszont kizárt, hogy Az ördög naplóját arányaiban több nő olvasná, mint férfi, és az is biztos, hogy ha szeretik a krimit, akkor ők is megtalálják pl. Kati Hiekkapeltot. Esetleg megkérik a feleségüket, hogy vegyék meg nekik.

Azért is nem értem a kezdeményezést, mert ha megnézzük pl a Szukits kínálatát, ott meg az lesz a(z egyik) gond, hogy kevés nő vásárol tőlük. Mármint nem gond ez, nem kell mindenhol romantikus irodalmat terjeszteni, csak nem mindegy, hol néz szét az ember, ha következtetéseket akar levonni. És még ez sem feltétlenül lesz valós, hiszen ha emberem akar valamit, én rendelem meg mindig.

De oké, ajánljunk nekik könyveket.
És milyen szempontok szerint? Tágítsuk a látókörük? Merrefelé? Női irodalom? (csak hogy tisztában legyenek vele, hogy virágra, vacsorára, vagy fehérneműre vágyunk. hirtelen azt se tudom, kihez kellene irányítani őket.:D)
Vagy kérdezzük meg, hogy mi érdekelné őket? De akkor már maguktól tágulnak.
Vagy keressünk nekik férfiaknak való olvasmányt? Miért, eddig nőklapját olvastak?

Szóval ez végülis egy jó kezdeményezés, de inkább csak nekünk, nőknek, akiknek így lehetősége lesz elmerülni egy maszkulin világban, ha képben akarunk lenni, mit is akar ma egy pasi olvasni.
Szerintem sokkal egyszerűbben meg lehetne szólítani egy pasit, ha mondjuk lennének olyan kategóriák akár a kiadóknál, akár a boltokban, hogy "olvasnivaló férfiaknak". De lehetne rendszeres tematikus ajánló is a kiadói oldalakon, amikor egy-egy témára, műfajra hívják fel az olvasók figyelmét, hogy nézzétek, vannak nekünk pasis/romantikus/fantasy/akármilyen könyveink is. Óriási lehetőségek vannak a netben, ha valaki tudná használni, bár tény, hogy a legtöbb kiadó oldala nem feltétlen alkalmas blogolásra is. Márpedig ezt a két dolgot célszerűbb egy helyen tartani, macerás mindig utána menni mindennek.

Egyébként szerintem elég sok pasi olvas, és ebből az következik, hogy rengeteg olyan könyv van, ami nekik íródott. Nem látom vészesnek a helyzetet, hogy minden nagyon eltolódna a női genderek felé, de valószínűleg csak azért érzem ezt, mert kerülöm a női gendereket, így kénytelen vagyok abból választani, amikből a pasik is, és van bőven választék.

Share:

YA-(b)irodalom

Azt hittem, amikor kitaláltam ezt a témát, hogy majd milyen jó kis háborgós posztot fogok én erről írni, de meg kellett, hogy állapítsam, hogy érdektelenség fennállása miatt kiveszett a lendület belőlem.
Elolvastam egy csomó YA könyvet, mármint magamhoz képest egy csomót, és pont ugyanaz a véleményem 30 könyv után is, mint az első után. Mintha a tehetségtelen írók azt gondolnák, hogy ha már normális felnőttkönyvet nem tudnak összehozni, semmi nívónak és igénynek nem képesek megfelelni, akkor majd írnak a fiataloknak. Nekik még kevesebb a tapasztalatuk, nincsenek túlzott igényeik, elvárásaik, nekik könnyű lesz írni. Ami azért bosszantó, mert a legtöbb esetben remek alapötletekkel találkoztam, csak a kivitelezés sikerült a vártnál gyengébbre.
Mostanra eljutottam oda, hogy már menekülök attól a könyvtől, aminek a fülszüvegében meglátom, hogy valaki tizenx éves. A 16 a legrosszabb, abból van a legtöbb. Korilag is ez a legrosszabb - teli vannak kreált problémákkal, amik akkor persze baromira fontosnak tűnnek, anno nekem is azok voltak a sajátjaim (csak én megkíméltem a világot a szavakba öntésétől), de úgy az átlagélethez képest nagyrészt elenyésző prioritással bírnak.


Nem szeretnék igazságtalan lenni, nem ez a legfőbb problémám a YA-kkal. Nyilván minden életkornak megvannak a maguk kis apró-cseprő melléfogásai, világrengető dilemmái, én a tizenévesekéből már réges régen kinőttem. Sőt, sose olvastam szívesen  YA-kat, bár akkoriban nem létezett ez a műfaj.  Voltak pöttyös meg csíkos könyvek, de engem valahogy azok is elkerültek. De nem is hiányzott. Benne éltem, megéltem a sajátjaim, másoké sem szabadított volna fel, ugyanis ezekben a könyvekben nincsenek megoldások. Lehet, nem is kellenek, nem tudom.
Meg aztán tudom, vagy legalábbis nagyjából sejtem, hogy vannak azért jó könyvek is a sok ömlesztett lom között, amiket sokkal egyszerűbb azoknak megtalálni, akik szeretik a műfajt, mert sok ilyet olvasva könnyebben ráakadnak. Bár ez meg hosszútávon azzal jár, hogy az ember tűrésküszöbe kitágul, és már azt is jónak érzi, ami csak kevésbé szar, mint a többi. Szóval nem tudom, a magam részéről az a biztos, ha nem veszek ilyet a kezembe.

Az a fura, hogy aki tud nagyon jó felnőttkönyvet írni, mint pl. Abercrombie, az is nagyon el tudja bénázni, ha YA-t kell írnia. Azonnal kitolódik a logika és a realitás határa, átíródnak szabályok, időnként át is váltanak valami törvényszerű szabálytalanságba, lyukak keletkeznek a történetben. Talán nem is lehet úgy írni a fiataloknak, mint a felnőtteknek, mert akkor nem is YA lesz a végtermék, hanem valami más. Mint Ian Mcdonaldnál, akinek ugyan odabiggyesztették azt a YA-címkét, de nem attól lesz egy könyv YA, mert van benne 3 darab 18 éven aluli szereplő. Viszont így talán vonzóbb lesz a fiataloknak, és kicsit okosodhatnak, tágulhat a látóterük és a fantáziájuk.

Nekem attól lesz vonzó egy YA, ha olyasmivel találkozom benne, ami elkerüli a nagyátlagos tinilét mindennapjait, és mint Marissa Meyer, áthelyezi egy valótlan, irreális közegbe. Csinál belőle egy jó kis cyberpunk sci-fit, és csak annyi különbözteti meg a felnőtt párjától, hogy sokkal kevesebb vér és ondó folyik benne. Nem kellenek szenvelgős tiniszerelmek, világmegváltó érzelmek, elpusztíthatatlan, mindent túlélő karakterek, akiket aztán megmentenek a hercegek valami állaton vagy járművön. Az igazi, hiteles borzongás, egy jó kis akció vagy szellemes történet bármikor jöhet, és egyik sem működne, ha az íróik nem lennének tisztában vele, hogy értelmes, gondolkodni tudó emberek fogják kézbevenni, bár most nyilván hazabeszélek, mert ezeket szerettem. :D

Vannak nagy hypok, amiket jobb nekem elkerülni. Ilyen a Csontváros, aminek már az első részét képtelen voltam elolvasni, pedig teli van állatijó ötletekkel. De lehet, hogy egyszer majd úgy ébredek, hogy nekem Csontvárost kell olvasnom, és lenyomom a sorozatot, mint anno a Vámpírakadémiával tettem, amitől először jól elmenekültem.
Vagy mint Stiefvater - csodásan ír a nő. A semmiről. Komolyan, három teljes könyvet megtölteni gyönyörű szavakkal, ami végülis semmiről nem szól, ehhez tehetség kell. Elismerésem, még akkor is, ha nekem ez már kevés.

És ez a kulcsszó - nekem kevés. Valószínűleg pár generációval visszább (vagy előrébb?) már egészen mást mondanak ezek a könyvek az olvasóiknak, jó esetben nekik mondanak valamit, még ha nekem nem is.

Többiek:
Pupilla

Share:
Facebook pinterest Email youTube picasa imdb RSS Feed
goodreads imdb sc

Kommentek