Mark Lawence - Széthullott birodalom | Keményfedél

Mark Lawence - Széthullott birodalom

"Már a halál sem a régi."

Imádom ezeket a borítókat. Sokkal jobban tükrözik a könyv
hangulatát, mint a fehér alapúak.

Nem volt olyan egyszerű egy 180 centis, tizenéves gyilkológépet képzelnem magam elé. Míg az első részben ezen nem akadtam fenn, itt azért már olyan dolgok történtek, Jorg feje olyan gondolatokkal és célokkal lett tele, ami túlmutat egy 14 évesen.
Jorg megbosszulta öccse és anyja halálát, elvette Renart nagybátyjától, és most ő uralkodik a kis királyságban, de ezzel nem elégszik meg, nagyobb tervei vannak. Nem mintha nagyravágyó lenne, egyszerűen csak célra van szüksége, és arra, hogy előrefelé haladjon, ez pedig nem más egy kis királyság után, mint egy egész birodalom.
Közben rengeteg belet kiont, meg kell küzdenie Nyíl hercegével, aki a jövendölés szerint a birodalom trónjára ül, majd a Holt Királlyal is, de mindennek a végén nem áll más, mit a vágy, hogy apján bosszút álljon.

A legtöbb fantasy alapja a stabil történet, amit nem árt némi mágiával, sárkányokkal, mágusokkal, boszorkákkal feldúsítani, és persze egy Hőssel, aki megment valakit, bárkit. Jó esetben az eseménydús történet mellé sok emlékezetes szereplő is társul, és az olvasó már elégedett lehet.
Lawrence nagyon merész volt, mert itt nincs más történeti alap, csak a hatalomvágy, és ezt sem magának a hatalomnak a vágya adja, hanem Jorg személyisége, aki kisebb dologgal nem tud mit kezdeni. Bár maga a hatalom sem kincs a számára, csak egy eszköz, valami, ami még jól jöhet bármire. Persze itt is előfordul boszorkány, tűzmágus, troll, Jorg maga is nekromanta, de igazából itt minden Jorg körül forog. Ahogy gondolkodik. Ahogy a fogaskerekek járnak az agyában, mérnöki pontossággal kiszámítva a lépések következményeit még azelőtt, hogy bármi is történne. Mert lehet jobb megoldás. Ahogyan a képességeit használja, nem ragaszkodva egyikhez sem. Bármiről, bárkiről le tud mondani. Időnként rögtönöznie kell, de azt is mindig beilleszti a terveibe, utólag.
Herceg volt. Az apja meg akarta ölni, hát király lett. Az életére törnek, így elveszi az egész birodalmat. Ha az embernek ilyen törekvései vannak, egyre rosszabbá kell válnia, mert szükségszerűen egyre mocskosabb dolgokat kell megtennie érte. Jorg is változik, de ő egyre jobb lesz. Onnan, ahonnan ő indult, már csak felfelé vezet bármilyen út. Ölni kell? Na és. Ezt már kellett 10 évesen is. Nem ez a lényeg. Hanem ahogy a kis pszichopata köcsögből lassan, de biztosan, egy belátó, átérző ember lesz mindannak a hatására (vagy inkább mindannak ellenére), amit tett, amit vele tettek.
Persze a szellemek kísértik, átvitt rételemben is, meg teljesen konkrétan is, hiszen a holtak eljönnek, hogy leigázzák az élők birodalmát, mert azért ez mégiscsak egy fantasy.

Nem mondom, hogy nem kellett pihennem közben egy keveset, elég tömény könyvek önmagukban is, hát még így, egyszerre az utsó két részt olvasva. Mert hiába laza fickó Jorg, szimpi is, meg az esze is minden elismerést megérdemel, azért mégiscsak egy agresszív, vérengző állat. Lawrence nem szívbajos, nagyon plasztikusan magunk előtt lehet látni a csontról leégő húskupacot, a szétloccsant fejű csecsemőt, a kiontott vért, meg egy csomó hasonló mindenfélét.
Persze, a nyers erőszaktól még nem lett jó egy könyv sem, de a háttértörténettől és a szereplőktől mindenképpen.
Az Építők valahol a mi időnk táján léteztek, és a világukat az atom pusztította el. Ennek ellenére nem lett sci-fi se, meg disztópia sem, mert mágiát használnak egyes szereplők, bár van arra utalás, hogy az Építők felfedezték a gondolati úton történő anyag feletti uralmat, így hozzáértőnek ez is inkább tudomány, mint misztika. Kicsit furán is hat ebben a világban a víztisztító berendezés, amit ugyan senki nem ért, de használják, ha már ott van. Vagy Jorg karórája, ami legalább egy évezredet élt túl a többi eszközzel együtt. Ez a része kicsit értelmetlen számomra, nem tudja velem elhitetni, hogy a világa valós, és egy ezer évvel utánunk létező középkorban járunk. És ez elég komoly gond, mert a harmadik részre elég nagy szerep jut mindannak, amit az Építők hátrahagytak, a berendezéseken át egészen a felezési időig. Lawrence megpróbálta a fordított megoldást működésre bírni, hogy a végére adja meg az egész háttérvilágot, nem pedig azzal kezdni. Ez nekem soha nem jön be, olyan érzésem van, hogy egy egyébként jól működő történetet hajlít meg erőszakkal, csak hogy az utólagos elképzeléseket bele tudja illeszteni. Egy tech-világot próbált meg egybeolvasztani egy dark-antiheroic-fantasyval, ami szerintem nem sikerült, de talán a többi könyve választ ad a kérdéseimre.

Ami viszont nagyon jó, azok a karakterek, és Jorg fanyar humora. Megismerjük őt kívül-belül, mégsem mondanám, hogy igazán megismerhetjük. Tud meglepő dolgokat lépni, és hiába gondolom én, hogy ezt vagy azt fogja tenni, azért fogadni nem mernék rá. A többiek egyszerűbbek, nem is túl részletesek, mégis bőven elég mindenkiről annyi, amennyit megtudunk.
Ritkán látni fantasy hőst, főleg anti-hőst, ennyit filozofálni. Jorg a lehető leglehetetlenebb időpontokban kezd el merengeni a világ, az élet, a lélek, a bűn, bűnhődés, megbocsájtás, feloldozás problémakörén. Vannak válaszai, következtetései, bölcsességei, ha úgy tetszik, képes hasznosítani minden tapasztalatot és történést, ami éri. És ami a lényeg: fejlődőképes.

Nem való mindenkinek.
Egyedi, még akkor is, ha nem tudja megkerülni az alapvető műfaji kliséket, viszont töményen belezős.
Jorg ellentmondásos személyisége, más fantasy szereplőkhöz képest magas intelligenciája, érzelmi sokszínűsége ritka kincs a hősök hosszú sorában. Mint ahogy kegyetlensége is felülmúl minden eddigit. Mégsem nevezném hideg pszichopatának, ő inkább az a fajta, aki nem tesz semmit hiába. Nem ment meg senkit csak azért, mert mentésre szorul, ha egyébként nincsenek vele céljai. Nála nincs öncélú erőszak, csak észérvekkel megindokolható lépések, sőt, minden lépése komoly tervezés eredménye, ahol nem szab gátat semminek holmi morális határ. Ettől persze még nem fogja jobban érezni magát a tetteitől, sőt, de pont ezért nem akarjuk egy kanál vízben, kínok között kinyuvasztani.
Összességében az első két rész baromi jó, a harmadik viszont nagyrészt unalmas a "négy évvel ezelőtt"-i fejezetek miatt, a jelen az teljesen rendben volt, olyan, amilyennek lennie kell.
Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

3 komment:

  1. Mindig meg kell győznöm magamat, hogy nem akarom elolvasni ezt a sorozatot, annak ellenére, hogy agyon dicsérik. :D De eddig mindig az erőszak taszított benne, most már az ezer évvel későbbi középkor is. Az ilyesmit én sem tudom hitelesnek érezni.

    Ahogy mondod, nem való mindenkinek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. neked nem javaslom semmiképp, nagyjából 30 oldalig bírnád.:D
      elég fura háttérvilágot adagolt mellé, és sztem totál megbontotta vele a világ egységét. lehetne éppen érdekes is, de nekem egyelőre semmi nem passzol semmivel, főleg, mivel egy csomó dolog a legvégére került elő. mondjuk ennek is megvan az oka (~1500 oldal, ami távlatilag 6 évet, konkrétan meg összesen pár hónapot ölel fel), meg a többi könyvét is ebbe a világba tette, lehet, hogy majd helyreáll a nagy egész.

      Törlés
    2. Pont ez izgatja a fantáziámat, hogy tényleg ennyire nem bírnám? :D De valószínűleg tényleg nem...

      Törlés