2015/09/10

Peter F. Hamilton - Pandóra csillaga

Krisztus után 2380-at írunk, és az emberiség már több mint hatszáz bolygót kolonizált, amelyeket féregjáratok kötnek össze. A Föld központú Csillagközi Nemzetközösség egy békés, gazdag társadalommá vált, ahol a lakosok a megfiatalító eljárásnak köszönhetően évszázadokig élhetnek.
Amikor Dudley Bose csillagász felfedezi, hogy egy több mint ezer fényévre lévő csillag váratlanul eltűnik, mert bebörtönzi egy emberi elmével felfoghatatlan méretű erőtér, a Nemzetközösség nyugalma felbolydul, mindenáron ki akarják deríteni, hogy mi történt. Mivel a hagyományos féregjáratok nem érnek el olyan messzire, megépítik az első, fénysebességnél gyorsabb utazásra képes csillaghajót. A Második Esély Wilson Kime kapitány, a régi dicsőséges időket hajszoló egykori NASA pilóta irányításával elindul a történelmi jelentőségű expedícióra.
De valaki vagy valami nem véletlenül zárt be egy egész csillagrendszert. Ha a Második Esélynek sikerül megtalálnia a bevezető utat, vajon mit engednek szabadon?
A Pandóra csillaga a Nemzetközösség univerzumában játszódik.
Aki belekezd a regénybe, többé nem tudja letenni… Hamilton bebizonyítja, hogy az „intelligens űropera” nem ellentmondásos kifejezés – Publishers Weekly
Delta Vision

Az tuti, hogy aki belekezd, sose teszi le, olyan hosszú, hogy úgy tűnt, sose lesz vége. Pedig csak időnként túlírt. Egyszerűen annyi világban játszódik, rengeteg szálon, hogy nem lehetett a dolgokat két mondatban elintézni (pedig volt, amit kellett volna). Időnként túlzásba esett Hamilton, de addigra  már úgyis mindegy, akit magába szippant, az nagyon fogja élvezni. Akit meg nem, az az első alkalommal félreteszi úgyis.

A kiindulópont, hogy a Dyson Ikrek eltűnt a csillagtérképről, valaki valamilyen módon egy erőteret emelt föléjük, ezzel megakadályozva, hogy bármi is be- vagy kijusson.
Az emberiség már kilépett az űrbe, egyik lakható bolygót foglalják el a másik után a féregjárat technológiát használva. Az emberek egyrészről úgy élnek ilyen nagyban, mint ahogyan a földön kicsiben: ha az egyik városban bolygón nem tetszik, átköltöznek egy másikra, van bolygó, ahová kifejezetten azért utaznak, hogy összedolgozzanak maguknak egy rakat pénzt, amiből aztán jobb életet élhetnek valahol máshol.
Másrészről viszont a nagyon fejlett technológiának hála, kiléptek a plasztikai sebészek bűvköréből, ők már nagyban nyomják: újjáélesztés van klóntestben, memóriacellák, amivel együtt jár a kellemetlen emlékektől való megszabadulás is az újjászületés folyamata során. Emiatt az emberi kapcsolatok sokkal lazábbak, a házasságok sok esetben nem érzelmi alapon, hanem gazdasági megfontolások útján jönnek létre, vagy ha nincs vagyon, elég, ha csak jól érzik magukat egymással a felek egy ideig. Minden hosszabb távra tervezett kapcsolat időleges, jó esetben néhány évtizedig tart, de a fiatalító kúrával általában új életet kezd mindenki. Érdekes volt szembesülni vele, hogy az ember nagyanyja adott esetben fiatalabb, mint a saját unokája, és az állandóan cserélődő partnerekkel, akik különböző életciklusban vannak, kész káosz lehet egy komplett családi élet.
A mesterséges intelligencia is hatalmasat fejlődött, kettébomlott Érzőre és Korlátozottra, mindkettőnek más-más szerep jut. Idegen lények is szerepelnek a könyvben, némelyiknek fura a kinézete, de ezt nem viszi túlzásba Hamilton.

Azért (is) ilyen nagyon hosszú a könyv, mert nem csak az űrtechnológiát mutatja be nagyon részletesen, hanem a társadalmi, gazdasági felépítést is. Ami nekem mondjuk kicsit sántított, hogy remek szociális jövőképet talált ki, viszont a gazdasági berendezkedés megmaradt az ósdi formában: tőkések, demokraták, kommunisták, ez utóbbiak nagyrészt ellenállók és terroristák, ha nem ideológia alapon, akkor pénzért. Szóval ebben nagy változást nem tudott behozni, viszont azt gondolom, hogy ha az ember már harmadik-negyedik ütemben terjeszkedik az űrben, egészen biztos, hogy ezt nem tőkés társadalmi alapon fogja tenni. A tőke, mint pénzeszköz, nyilván elengedhetetlen a fejlődéshez és a terjeszkedéshez, de amikor az embernek több élet áll a rendelkezésére, hogy felépítsen egy biztonságos anyagi bázist, ott nekem eléggé avíttnak tűnik az elnevezés. De mindegy is, ez nem annyira lényeges, inkább az ideológiák összecsapásánál kap szerepet: a csúnya tőkés társadalmi réteg irányít, a nép szenved, és jön a nép hangja, aki a tőkés elnyomás ellen küzd: robbantgat, aláaknáz, megakadályoz.
A Nagy Ellenség a tőkések mellett a Csillagutazó, akinek céljai vannak, ki tudja, milyenek, de küzdeni kell ellene. Például meg kell akadályozni, hogy a Második Esély nevezetű csillagbárka, a leghatalmasabb, és legfejlettebb, amit eddig építettek, elkészüljön, és elinduljon a Dysonok felé, hogy kiderítse, mi ez az egész. Az ellenállók valami bonyolult logikájú összeesküvés-elméletet szőttek a Csillagutazó és a tőkések köré, amivel szó szerint univerzálissá tették a mozgalmukat.
És nem mellékesen van benne egy gyilkossági szál is, egy különleges nyomozónővel, szóval annyira feldobta az egész történetet a sci-fi mellett krimivel, és azt kell mondjam, fantasyval is (a szilfenekre gondolok itt, akik tündérszerű lények, és a világukra), nem is szólva a politikai intrikákról, hogy minden tisztelet Hamiltoné, amiért ilyen szépen össze tudta olvasztani a műfajokat egységes egésszé.
Most jön viszont az, hogy van az a mennyiség bizonyos témából, ami már untat. Például Ozzie barangolása jégcsapföldön közel 200 oldal tömény unalom volt a számomra. Lehetett volna egy érdekes adalék a sokféleségből, ha leveszi úgy a negyedére, és helyette mondjuk ír még arról, hogyan is alakulnak ki a politikai-gazdasági szövetségek összejövetelek alkalmával.

Ettől függetlenül a könyv nagy része izgalmas és akciódús, lekötött jóidőre (csak az a jégcsapföld ne lett volna...).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése