Neil Gordon - A hallgatás szabálya | Keményfedél

Neil Gordon - A hallgatás szabálya



"Minden szülő rossz szülő." Így kezdődik az a hosszú e-mailfolyam, amelyet a tizenhét éves Isabel Montgomery kap. A leveleket apja írja, aki tíz éve magára hagyta lányát egy hotelszobában, most pedig újból kapcsolatba lép vele. Hogy miért? Mert a segítségére van szüksége, és ennek érdekében hajlandó - vagy rákényszerül? - arra, hogy elmondja magáról és múltjáról a teljes igazságot. Így derül fény a vietnami háború elleni mozgalom radikális szárnyában végzett tevékenysége miatt álnéven töltött évtizedekre, a folyamatos menekülésre, a széthulló házasságra, majd végül arra, hogy egy hírekre és szenzációs sztorikra éhes újságíró kinyomozza, ki is ő valójában.
Az amerikai Neil Gordon kitűnő regényében összefonódik és egyúttal kizárja egymást politika és magánélet, melyek hátterében minduntalan felbukkan a kitörölhetetlen múlt, a vietnami háború öröksége, ami a közvetlenül érintettekén kívül a következő generáció életét is meghatározza.
A sűrű szövésű és izgalmas könyvből Robert Redford rendezett hasonlóan lebilincselő filmet, amelyben ő maga játssza a főszerepet, és mellette olyan világsztárok bukkannak fel, mint Stanley Tucci, Susan Sarandon és Nick Nolte.
Cartaphilus

Kicsit rendhagyó lesz most ez a poszt, mert ez egy roppant érdekes könyv, viszont nem fogom leírni, miről szól, mert túl sokfelé ágaznak benne az okok és okozatok, ezt képtelenség lenne úgy összefoglalni, hogy nem spoilerezem el. Cserébe hosszú leszek, mert a főbb vonalainak utánaolvastam, és megosztom veletek, hogy egyszerűbb legyen a dolgotok. (Meg nekem is az volt így, hogy összeszedtem a részleteket, mert el lehet azért veszni a történetben rendesen.)
Olyan történelmi korszakba kerülünk, ami nagyon távol áll tőlünk szellemiségben és földrajzilag is. Bennünket nem igazán érintett meg akkoriban a hippimozgalom, és a 'szeretkezz, ne háborúzz' elve, és később is csak hallomásból és felületesen értesültünk róla, hogy mégis miért volt ez az egész. Persze, roppant romantikusan hangzik lsd-vel belőve csoportszexelni hónapokon át a szabad ég alatt és közben a háború ellen tiltakozni, de ez csak a nagyon felszínes megközelítése ennek az egésznek.
A vietnámi háború szintén egy olyan sajnálatos esemény, amiről tudjuk, hogy megtörtént, de átlagembernek nem mond túl sokat. Legalábbis én nem sokat tudtam róla.
A harc a kettéosztott Vietnam újraegyesítéséért folyt, valamint a dél-kelet ázsiai térségben a politikai és gazdasági hatalom megszerzéséért, és ideológiai alapon a kommunizmus háttérbe szorításáért. Az északiakat az oroszok és a kínaiak támogatták, a déliek függetlenségi kísérletét az USA. A már itt, délen levő tanácsadók és kiképzők mellé harcoló katonákat küldtek 1965-ben, akik harcoltak délen is az észak-vietnamiakkal, és északon is próbálták szétbombázni az ipart.
A déli országrész függetlenségéért folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, az USA részéről egyre nagyobb lett a katonai veszteség, majd '73-ban aláírták az északiakkal a békeszerződést, és kivonultak az országból. '75-ben az északiak megszegték a békeszerződést, és lerohanták a déli részt, majd '76-ban hivatalosan is egyesültek.
Ami nekünk ebből lényeges, az a helyzet, ami a háború hatására az USA-ban létrejött.
Megerősödtek a baloldali békemozgalmak, és az állampolgárok részéről  hatalmas ellenállás alakult ki a térségben betöltött katonai szereppel szemben.

Voltak egyrészt tehát a vietnami háború alatt létrejött politikai mozgalmak, de ennek árnyékában virágzott a kábítószerkereskedelem is, aminek így utólag adtak némi pozitív ideológiai töltetet: vegyszermentes, tiszta (már-már egészségesnek tűnő) anyagot terítettek, tisztességes bűnözők, akik nem fegyveres maffiákat és korrupt politikusokat pénzeltek a befolyó összegből, csupán biztosították a dolgok körforgását. Kicsit ironikus mindez annak tudatában, hogy ma micsoda pusztító hatású kábszerekről hallani, ennek fényében valóban üdvös volt tiszta árut teríteni. De azért nagyon ne mentsük fel őket.
Volt egy ikonikus alakjuk, Dr. Timothy Leary, aki pszichológusként kísérletezett LSD-vel, és akit végül 20 év börtönre ítéltek. Az ő kiszabadítását szervezte meg az egyik szervezet, a Weather Underground, és Algériába menekítették. A Weather volt akkoriban felelős sok kormányzati építmény felrobbantásáért. Nagyjából az volt az irányelvük, hogy emberi életek kioltása nélkül tegyenek kárt a vagyonban, de ez nem mindig jött össze. Mint szervezet, nem voltak egységesek, több "aláguk" volt, különféle célokkal és tettekkel.
A nekünk lényeges az MDB (Marion Delgado Brigád - Marion egy kisfiú volt, aki egy apró, sínre helyezett betondarabbal kisiklatott egy személyszállító vonatot. Annak a jelképévé vált, hogy kis dolog is tud hatalmas kárt okozni.), akik 1974-ben kiraboltak egy bankot, miközben megöltek egy őrt (konkrétan ennek nem találtam nyomát, bár raboltak bankot, és haltak is meg emberek miattuk). Innentől már az írói fantázia termékei az események, eme fiktív bankrablás köré építette fel a történetet Gordon. Az akcióban résztvevők nagy részét elfogták, kivéve három egykori WU-tagot, akik 1996-ban még mindig szabadlábon voltak.
Jason Sinai, Mimi Lurie, Sharon  Solarz - mindhárman kitalált szereplők, ám amit képviselnek a regényben, valós dolgok.
(Ben Schulberg 5. levele foglalja össze a történteket, szamárfülezzétek be, mert még sokszor fogtok visszalapozni hozzá.)

1996 van. Sharon Solarz 25 éve illegalitásban élt, 1996-ban aztán úgy döntött, hogy feladja magát, és ehhez James Grantre, az ügyvédre lett volna szüksége, aki ugyan visszautasította a védelmét, de a rá való hivatkozás már megtörtént, így az események rántották magával őt is, többekkel együtt, akik eddig remekül megvoltak a saját illegalitásukba vonulva. Nagy szerepe volt ebben Ben Schulbergnek, az újságírónak, aki úgymond felső utasításra gyártotta a cikkeit az esetről, megírva a kiszivárogtatott infókat. Rendesen beleásta magát a történelembe, és nagy segítségemre volt, hogy világosan lássak. Az ő leveleit mindig vártam, mert rendbe tette a káoszt.
Bekapcsolódnak időnként mások is, és az addig felmerült rengeteg kérdés mellé mindig kerülnek újabbak, de ami állandó volt: miért adta fel magát Solarz? Mi jelentősége van Jim Grantnek, és mi a szerepe ebben az egészben? És mikor derül már ki, mit akarnak a lányától?
A regény egy hatalmas levélfolyam, ahol a szereplők egymásnak adják a szót, hogy Isabel, Jim lánya minél teljesebb képet kapjon, hogy végül megtegye, amire kérték.
Jim, Mimi, Ben, Rebeccah, Molly azok, akik elmesélik Izynek 2006-ban, hogy milyen következményekkel járt mindenkire nézve az, hogy 1996-ban Solarz előkerült, hogy börtönbe vonuljon, és ekkor, 2006-ban mit kell tennie neki magának, Isabelnek. Igen, ez egy teljesen konkrétan információk nélküli mondat, de nem lőhetem le  a poént, mert egészen a végéig nem lehetünk biztosak abban, ki mit fog tenni.

A lényeg, hogy ne tedd le a könyvet. Komolyan. Ha leteszed, véged, elveszíted a fonalat, és az apró kis mozaikok, amik már kezdenek összeállni, szétesnek, és legközelebb kezdheted elölről. Gordon a történelmi tények köré egy olyan történetet szőtt, amit tényleg nem olyan egyszerű követni, egyszerűen ez egy olyan könyv, amibe bele kell ásnia magát az embernek. Végre egy olyan regény, ami több szempontból is élvezetes: öröm a múltban vájkálni és a valós fogódzókat keresni, és öröm izgulni, mert a levelezős forma ellenére, amitől azért kicsit tartottam először, egy nagyon pörgős, izgalmas történetet hozott össze. A kettő viszont nálam csak együtt működött (mármint utána kellett olvasnom a tényeknek), mert egyébként tényleg semmi értelme az egésznek: nem más, csak egy rakás ismeretlen ember és társaság mindenféle értelmetlen megmozdulással.
Van azért hibája is, ami folyamatosan bosszantott, mert időnként dagályosan szentimentálisra sikerült a hangvétel, és elég sűrűn önismételt, sokszor 5-6 mondatot is szentelt ugyanazokkal a kifejezésekkel ugyanannak a gondolatnak - úgyhogy ezt kicsit sérelmeztem, de egyébként meg lehet szokni.
Elgondolkodtató politikai krimi, ahol nem csak a teljesen életszagú krimi-vonal dominál (hiszen az alapok a valóságban is léteznek), de azzal is szembesülhetünk, milyen élet jut azoknak, akik ennyire radikálisan felvállalják az életről alkotott felfogásukat, véleményüket a kormányzati rendszerről, és az államuknak a világra gyakorolt befolyásáról. Ők mára teljesen konkrétan terroristák lettek, ettől függetlenül engem tegnap óta, hogy letettem a könyvet, felülvizsgálatra késztet. Persze, a könyv továbbgondolás nélkül is működik, ez inkább csak amolyan utóhatás, mert a téma elég súlyos, így épp megfelelő lökést ad, hogy átgondoljuk, hol is tartunk mi ebben a pillanatban.
De persze lehet olvasni tisztán a kaland, az üldözés izgalma és a politika labirintusa kedvéért is, csalódást semmiképp nem fog okozni. És közel sem annyira bonyolult, mint azt mindenfelé hallani, egyszerűen csak oda kell rá figyelni.

Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 komment:

Megjegyzés küldése