Joanne Harris - Szederbor és a többiek ~ Keményfedél

2013/08/03

Joanne Harris - Szederbor és a többiek

Nyáridő. Ventilátor, hűvös szoba, tengerpart híján csobbanás a medencében, és ilyenkor nem lehet olyan könyveket olvasni, amitől melegem lesz. Ilyenkor hűvös, árnyékos történetek kellenek, amitől úgy érzi magát az ember, mintha egy hegyoldalban feküdne a hintaágyban, langyos szellő borzolná fel a haját, és ha a könyvből felpillant, csupa zöldellő tájat lát maga körül. A Szederbor ilyennek tűnt. (És ilyen is. ) Már a cím is felidézi a pincék hűvösét, a bokrok árnyékát, a levelek között áttűző napsugarakat. Mindjárt a legelső oldalon a borosüvegek nyakára kötött zsinórok színei, a szederkék, málnapiros, szilvafekete, megadják a regény életérzését. Mert hiába az alkotói válság, érződik, hogy valami lóg a levegőben, és ezt igen színesen érzékelteti J. Harris. Igazi illat, szín, és ízkavalkád az egész történet. Pom dö Ter, burgonya, csicsóka, a földialma, melyből bor készült, nem is tudván, hogy egyszer a jövőben egy új élet kezdetéhez adnak lökést.
Mert Jay alkotói válságban van. Tizenévvel ezelőtt írt egy könyvet, azóta viszont semmi maradandót, önmaga számára is értékeset, nem alkotott. Gyengébb írásait álnéven adja ki , de közelébe sem érnek előző remekművének. Nem veti meg a piát sem, mondhatni rendszeresen iszik, így a pincéje mélyén a hat üveg gyümölcsbor is vonzza. Aztán egy napon nem tud nekik ellenállni, felbontja az egyik üveget, és a különös ízű ital beteljesíti sorsát, és elindítja Jayt a francia vidéki, lepusztult tanyára. A fejezetekben felváltva követi egymást a múlt és a jelen, szinte egyszerre haladva a jövő felé. Jay eljutott arra a pontra, amikor öreg barátja, Joe bölcsessége megérett benne, felszínre került, és tovább lendítette egy ismeretlen élet felé.

Nem bírtam ki, és hogy ne törjön meg a lendület, a ’75-’77 közötti időszakot egyszuszra olvastam el, majd aztán jött a jelen. Ugyanis két teljesen különböző hangulat a kettő. A múlt időszaka vázolja fel, hogyan vert gyökeret Jayben a természet, a babonák, a növények és a föld szeretet, megérthetjük, mi az, amit hiányol az életéből. A kamasz Jay előtt felvillan néhány hónapra teljesség érzése, a harmónia, a rendszeresség, és a változás állandósága, egészen addig, amíg meg nem tapasztalja, hogy minden elmúlik egyszer. A ma Jay-e kiábrándult, üres, tapogatózik valami után, ami csak nagy sokára fogalmazódik meg benne, ennek hatására indul útnak. És az a biztonság, a körforgás, amire gyermekkorából emlékszik, amire már nagyon vágyik, akkor jön el, amikor élete a legbizonytalanabbá válik.
A regény minden mondata azt sugallja, hogy merjünk dönteni, és tartsunk is ki mellette, ha a szívünk azt súgja, az a helyes. Az igazán teljes élethez szükség van lemondásokra, hiszen amiről az egyik oldalon elbúcsúzunk, ahelyett kapunk a másik oldalon valami sokkal jobbat, és nem olyan nehéz alkalmazkodni sem a váratlan helyzetekhez, mint ahogyan az először gondoljuk. Bármit megkaphatunk, amire vágyunk, csak ne vágyjunk túl nagy és lehetetlen dologra.:) És ott van persze a különös nő a szomszédban, az időközben előkerült ihlet, a gyümölcsborok, a felfedezésre váró tanyaház, felfedett és megbocsátott hazugságok … csupa különleges, izgató, vibráló élet, ahová Jay lélekben mindig is tartozott, és most odatalált.

Milyen általános, hogy az meg ott sosem jó, ami és ahol van. Vándorolunk, cserélgetünk, újrakezdünk, kicsiben és nagyban, hogy jobb legyen. Azért költözünk el, hogy kiteljesedjünk, és a helyünkre költöznek, hogy kiteljesedhessenek. Vannak, akik azt mondják, hogy a környezet állpaota tőlünk függ, ha elvágyódunk, velünk nincs rendben valami. Szerintem meg pont fordítva, a körülöttünk levő világ hat ránk, és ha úgy érezzük, máshol jobb lesz majd, tényleg csak annyi a dolgunk, hogy megtaláljuk, hol szeretnénk lenni, és azonnal másképpen látunk, érzünk, élünk. Mennyivel több boldog ember lehetne, ha egy kicsit több teret, nagyobb szabadságot engednének maguknak.

Urak és játékosok


Biztosan mindenki ismeri a kívülállóság érzését. Amikor tehetünk bármit, gondolkodhatunk bárhogyan, nézhetünk ki bárhogy, egyszerűen érzik és érezzük, hogy nem vagyunk odavalóak, nem illünk a sormintába. Vagy épp fordítva: a mi mintánkba nem tudunk valakit sehogyan sem beilleszteni. És aztán ott van a hagyomány, ami nem is hagyja elemeinek felhígulását, végletesen ragaszkodik azokhoz az apróságokhoz, amik kiemelik őt, mint hagyományt a szürke tömegből, és fogalmat csinálnak belőle.

Az észak-angliai iskola, a St. Oswald ilyen fogalommá lett egy fiatal kisfiúnak, aki társadalmi helyzetétől fogva soha nem léphetett be azoknak a diákoknak a világába, akik ott tanultak. Alacsony sorból származott, és egy alantasabb helyre lett kárhoztatva, mint azt szellemi képességei indokolttá tették volna. A Sunnybank-be járt, ahol a prolik gúnyolták, mert annyira más volt mint ők: megvetette a fizikai erőnlétet, viszont falta a könyveket. Aztán egy napon szembesült a Tiltással: a terület, ahová idegennek tilos behatolnia, úgyhogy muszáj lesz mégiscsak felkutatni azokat a titkokat, amiket annyira óvni próbálnak. És milyen izgalmas volt, hogy mégsem történt semmi. Egyre nagyobb teret hódított meg magának a St. Oswaldból, anélkül, hogy bárki is tudott volna róla. Még barátot is szerez, akivel egyre veszélyesebb csínyekre ragadtatják magukat, aminek aztán tragédia is lett a vége. Sok év telik el, míg dédelgeti magában a múltat. A rögeszmés elmék hatalmas előnye a türelem: idő, míg kivárja a bosszúra alkalmas pillanatot. Beférkőzni, ízlelgetni, hogy más, mint akinek gondolják, többre képes, mint amit kinéznek belőle. Mert a rögeszme, ha elhatalmasodik, teret akar magának, akár a bosszú árán is. Apró kis tréfák, erőszak, gyilkosság - szövetségesek és ellenségek tömörülnek a régvolt sérelem köré.

Ez az egyik nézőpontunk: a volt diák, aki egyszerre tanult két helyen, és mégsem tartozott sehová, amit soha nem tudott feldolgozni, viszont megtanult alkalmazkodni és blöffölni, hazudni és hamisítani. És az idős tanár, az iskola legélesebb elméje, a saját kis vackában, a saját kis rigolyáival, aki talán a legjózanabbul látja a többi tanárt, és persze a diákjait. Egy kövület a múltból, a St. Oswald egyik élő megtestesülése, az, ami valaha az iskola volt, és aminek még próbálja egy ideig megtartani. Nem zavarják az új kollegák, csak épp annyira, amennyire öregkorára az ember nehezen viseli a változásokat, és a sok felesleges, haszontalan újdonságot. Sasszeme van, és penge agya. És remek memóriája. Vigyázni kell vele. Remek humora van, és egy nagyon szerethető, különc figura, aki maga is célponttá válik, mert gyanakodni kezd, ki is az az alak, a Tégla, aki aláássa az iskola jó hírnevét, a tanárok becsületét, aki alapjaiban forgatja fel az összes hagyományt, ami ezt az elit iskolát élteti. Mivel mindenkinek megvannak az apróbb kisiklásai, titkolnivaló dolgai, nincs is olyan nehéz dolga ennek a Téglának.

Harris maga is 12 évig tanított egy fiúgimnáziumban, igen jól ismeri az iskolák működését, légkörét, így ennyiben valóságos, amiket leír, persze, maga a történet kitaláció. (ezt ő maga írja a könyv hátuljára betett idézetben.) Bár ez a regénye kicsit eltér az általa megszokottól, témájában és szereplőiben egyaránt, egyáltalán nem okoz csalódást. A szereplők színesek, Harris kitűnő emberismerő, és mint kiderült, nagyon jó krimiíró is. Egyébként is imádom a sznob iskolai regényeket, egy olyan közegbe vezetnek be, ahová a világnak ez a része soha nem fog eljutni. (ilyen volt még Donna Tartt Titkos története, minden szempontból hasonlít egymásra a két könyv.) Ez az arisztokratikus légkör és gőg nem eltanulható, nekik viszont a vérükben van. A jellemábrázolás és a környezet részletes, szinte rajszerű megjelenítése itt is ugyanolyan, mint az eddigi könyveiben, a minőségből nem enged. A vidéki tájleírások helyett itt az iskola falai sugdostak a fülembe, a dombok helyett a lépcsőket róttam, és belemásztam két igen különös ember fejébe, gondolataiba, életébe, a regény végi megdöbbentő csavarról nem is szólva. Egyszóval a könyv kitűnő, igazán nagy élmény volt olvasni.

Rúnajelek


500 évvel járunk a Nagy Világégés, a Ragnarök után. Azok az istenek,  akik nem haltak meg, vagy álruhában a világot járják, vagy a mélyben rejtőznek. A régi hitet igyekeznek megsemmisíteni az egyházi emberek, igyekeznek fenntartani a Rendet, és mindent, ami az 500 évvel előtti világra emlékeztet, elpusztítanak. Malbry messze van az egyházi központoktól, ide még nem ért el a teljes szigor, és a helyi tiszteletes igyekszik betartatni a törvényt, de ez csak bizonyos kompromisszumokkal lehetséges neki. Bár erről a falusiak nem beszélnek, ők nagyon is tudatában vannak a régről itt maradt tudásnak: a koboldok, tündérek, varázslatok nem felejtődtek el, bár a fantázia használata nem kívánatos, sőt, egyenesen ártalmas, így inkább nem emlékeznek, és bármi rendellenes történik, annak mindig racionális magyarázatot keresnek.
Maddy egy rúnával a kezén született, hatalmas fantáziával, és varázserővel, és minden alkalmat megragad, hogy használhassa. A falut ellepik a koboldok, de erről senki nem akar tudomást venni, így Maddyre hárul a feladat, hogy úgy-ahogy, megvédje a falut. Még kicsi volt, amikor találkozott a Félszeművel, ő nagyon sok mindenre megtanította a varázserejéről, a régi világról, az istenekről, és a nagy háborúról. De sok dolgot nem mondott el, és amikor le kell mennie az alsóbb világokba, ezzel bizony elég kényelmetlen dolog szembesülni. A világ sorsa alapvetően az ő találékonyságára és éles eszére van bízva, mert amikor lemegy a Suttogóért, a fenti világban maradottak használni kezdik az Igét. A Rend szolgái meg akarják semmisíteni a Káosz világát, vele együtt minden olyan teremtményt, ami mágikus erővel bír, de nem is tudják, mekkora veszélynek teszik ki a saját világukat is. Ha a Kilenc összeomlik, vele omlik minden, úgyhogy Maddynek el kell lopnia az istenek titkát, hogy megmeneküljenek.

Bár konkrétan magáról a keresztény egyházról nem esik szó, érezhetően ők vannak a Rend és a Jó Könyv mögött. Kezdek benne biztos lenni, hogy Harris és a fekete szoknyás férfiakból álló társulás nem áll valami nagy barátságban (amit mellesleg megértek). A Rend tagjai a szellemi elnyomók, akik a „rendre” hivatkozva igyekeznek szellemi sötétségben tartani a népet, mivel így irányíthatóak, befolyásolhatóak és engedelmesek lesznek. Elzárják előlük a könyveket, betiltják a meséket, az álmokat, így segítve elő, hogy a régi kor idejéből való írás és emlékezet teljesen elenyésszen. De nem számolnak vele, hogy akiket halottnak, elpusztultnak hittek, közöttük járnak, és nem hagyják, hogy világuk a semmibe vesszen, bármennyire is a megsemmisülés szélére került. Tényleg, milyen jó dolog elképzelni, hogy az istenek, akiket eddig csak a mondákból ismertünk, egyszercsak elénk állnak, és a segítségünket kérik, akárcsak Maddyét. A Ragnarök utáni világ újjászerveződését is igen aprólékosan részletezi, sőt, az istenek a beszélgetések során az általunk is ismert mondákat elevenítik fel, elég pontosan. Minden mitológiának több rétege van, ezt is elég jól érzékelteti Harris Maddy utazásán keresztül, ami nem csak konkrétan a világokon át tart, hanem lelki és szellemi szinten is átível.
Amit én nem tettem volna: Odint és Lokit más névvel illetni. Egyszerűen nem illenek a megnevezések rájuk. Nem tudom, eredetiben hogy hívják őket, de ez roppant szerencsétlen választás volt, legalábbis szerintem. Kábé olyan érzésem volt, mintha valami kalózhajó legénysége lenne emlegetve. Ezenkívül jó lenne, ha a törpök visszaváltoznának törpékké, a tündék pedig tündérek lennének, és az is örvendetes lenne, ha a tündérek és a koboldok nem cserélődnének fel, és nem lenne közöttük egyenlőségjel, ugyanis nem ugyanaz e kettő.

Ettől függetlenül a könyv nagyon izgalmas, és érdekes, azzal együtt is, hogy én a skandináv, germán (és kelta, de ez itt nincs igazán) mitológiával igen elfogult tudok lenni. Harris itt azt folytatta, ami a Ragnarök után lehetett az istenekkel, és egy nagyon jó kis kalandregényt hozott össze ezekkel a mesebeli lényekkel. Külön tetszett, hogy a rúnák is megjelennek, a varázslásoknál nemcsak fel vannak sorolva a jelentésükkel együtt, de mindig van egy kicsi kép is róluk. Jól sikerültek a fordított rúnák hatásai is. Hosszú, de minél előrébb haladunk a történetben, annál több kalandban és izgalomban lesz részünk. Kár a félreértésekért, amire a fordító figyelhetett volna, ettől függetlenül a könyv nagyon ott van a szeren. Ráadásul folytatást ígér a vége, remélem, nem véletlenül.

Share:

0 komment:

Megjegyzés küldése

Facebook pinterest Email youTube picasa imdb RSS Feed
goodreads imdb

Nima currently-reading

Clean Sweep
tagged: currently-reading, 2017, fantasy, urban-fantasy-female, and in-english
Trónok harca
tagged: currently-reading, 2017, fantasy, and reread

goodreads.com

Kommentek

VCS

Címkék

2011 (42) 2012 (71) 2013 (52) 2014 (33) 2015 (28) 2016 (43) 2017 (8) 21.század (2) 5* (70) Aba (5) Ad Astra (6) Agave (46) Akkon (1) Alexandra (20) Animus (2) Athenaeum (14) bannerek (1) Book&Walk (4) borítóleleplezés (2) campus (3) Cartaphilus (13) Cassie Palmer (11) Cat és Bones (3) Cicero (5) CorLeonis (10) Crossfire (3) cyberpunk (6) dark-fantasy (18) Delta Vision (10) disztópia (8) ebook (6) Egmont (5) életrajz (4) elfeledett könyvek (3) Első törvény (5) epic (12) Erikson (3) Európa (15) évzárás (6) fantasy (114) feminizmus (1) Fever (6) film (2) Főnix (2) Fumax (17) Gabo (19) Galaktika (9) game (6) General Press (3) Geopen (11) Gondolat (3) Göncöl (2) gyenge (17) gyűjtés (5) halloween (3) hírek (31) Holdvadász-hónap (6) hónapzárás (12) horror (5) humor (19) játék (8) K.U.K. (1) kaland (9) Karen Chance (11) Karen Marie Moning (7) kedvenc (48) Kelly (10) képregény (1) könyvekről röviden (3) könyvlista (1) Könyvmolyképző (41) körbeposzt (14) krimi (45) Lektűr (2) Libri (3) lista (10) Lybrum (1) M-Érték (1) Magvető (4) magyar (30) majdnem témáztunk (1) manciregény (2) Maxim (2) megjelenik (15) Merit (1) mese (7) military sci-fi (3) misztika (46) MRC16 (2) MűveltNép (1) NA (3) Napernyő Protektorátus (3) noir krimi (1) novella (2) Novum (1) Őrségek (3) Palatinus (3) pararománc (12) Partvonal (7) PlayOn (2) Polar (1) Pongrác (1) pszichológia (2) régi blogról (102) Rézbong (1) romantika (22) sci-fi (44) Scolar (1) skandináv (8) steampunk (8) szépirodalom (59) szex (11) szösz (98) Szukits (3) szukkubusz (3) Takeshi Kovacs (3) Tarandus (1) témázunk (25) Tericum (1) Térség (4) thriller (32) történelem (36) történelmi romantika (8) Tuan (2) Tündérkrónikák (6) újraolvasás (1) Ulpius (32) urban-fantasy (61) űropera (8) válogatás (4) vcs2016 (7) vcs2017 (4) Victoria kiadó (2) Warhammer (3) Wizard Books (1) YA (33)

Blogarchívum