2012/03/31

Hümm...hümm


de az alatta levő kommentek is legalább olyan érdekesek, ha nem jobban.

Még nem tudom, akarok-e erre reagálni bármit is. Hétvége van, és még éppen lelki békében is vagyok. Még így is.
Végül reagáltam, de bocsi, nagyon hosszú lettem, És lehet, hogy unalmas is, de nem baj, ez már régóta kikívánkozott belőlem.



Mint látható, egészen felbolygatta az olvasó emberek életét ez a közlés, amin őszintén szólva nem lepődök meg, még akkor sem, ha engem igazából hidegen hagy. Szeretek független lenni, és amikor a negyedik részt angolul nyomtam le, azt azért tettem, mert éreztem, hogy itt az ideje önállósodnom, és elkezdeni gyakorolni az angolt olvasási szinten, ha már egyszer éveket töltöttem tanulással.
Nem mondom, jobb magyarul olvasni, főleg, ha valaki gyorsan olvas, és hozzászokott, hogy halad a könyvekkel, és nem tölt el heteket egy kötettel. Namost, én még nem tartok ott, de a végcél ez. Meg mégis, magyar az anyanyelvünk, ezen értünk meg mindent tökéletesen, és a legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy külföldi nyelven olvasson.
Úgyhogy számomra az eset tanulsága, hogy szedjük össze magunkat, és vegyük kézbe a saját szórakozásunkat, feküdjünk neki nemmagyarul annak, amire vágyunk. De ugye ez csak az én tanulságom, és nem is muszáj egyetérteni velem, de amikor csorog a nyálam a rengeteg jó könyv után, ami ki tudja, lesz-e valaha is fordításban, én nagyon egyetértek ezzel a megállapításommal.

Most sokan dühösek, csalódottak, szomorúak, dacosak, van, akit nem érdekel, csak elviekben, de mindenkiből kiváltott valamit ez a néhány sor.
Ha az olvasó emberek szempontjait nézem, több helyen is hibádzik a kiadó érvelése.
Mert ugye miért azokat büntetik a könyv ki nem adásával, akik egyébként is megvennék? Volt, aki kijelentette, hogy oké, ha ők így, akkor ő meg úgy, hogy innentől messzire fogja kerülni a kiadó könyveit. Mert ő azokat a sorozatokat szerette, amikkel most fenyegetőznek, és neki másik könyvük meg nem kell, innentől miért is foglalkozzon a kiadóval? Megjegyzem, érthető álláspont.
De a legtöbben csak tehetetlenül szomorkodnak, hiszen mit tehetnének?
Aztán van, aki csak egy elég hülye marketinges lépésnek tartja, ami jó esetben nem fog nagyon rosszul elsülni. Az olvasók emlékezete ugyanis nagyon jó, és megjegyzik, ha beszóltak már nekik, vagy valaki másnak, vagy nem olyan hangnemben válaszoltak egyszer valahol valakinek, ami szerintük illendő lett volna. És ilyen kiadóval szembeni közhangulat esetén az ilyesmi szar marketingfogás.
Aztán lehet, hogy olyan is van a pakliban, hogy a drasztikus áremelést vezetik így be, ezt én vetettem fel, mert ugye erre az ilyesmi tökéletes lenne.
De akárhogyan is van, elsősorban azokat szívatják meg, akik megveszik a könyveket.

Mivel nyitott szemmel járok, és ráérő időmben böngészem is a netet, tisztában vagyok vele, hogy a kiadó által felállított arányszám téves. Ők párszáz eladott könyvvel, mondjuk legyen 500, 10.000 letöltőt állítanak szembe. Ilyen arányban nem érdekli az embereket az e-könyv.
Hogy miért? Ha megkérdezünk 1000 embert, a 98%-uk nem szeret gépen olvasni, meg egyáltalán olvasni, a maradék 2 % -uk viszont rendszeresen olvas, de csak töredékének lesz kindlije, amire viszont potom pénzért lehet könyvet venni, sőt, temérdek könyv hozzáférhető legálisan, ingyen. Igaz, nem magyarul, de akinek kindlije van, azok nagy része olvas más nyelven is, így neki az nem jelent problémát, ha csak az amazonon  találja meg a keresett könyvet.
Mindennek csak akkor van bármi jelentősége, ha az 1000 emberből mind az 1000 olvas, de mint tudjuk, az arányok ebben az esetben is sokkal szomorúbbak, mint azt a kiadók szeretnék.

Mindezek tetejébe, hogy sorozatokat akar visszatartani, újabb sorozatba kezd.:)
Nem tudom, mit gondol, azokat majd nem fogják elérhetővé tenni e-ben?

És akkor elérkeztünk az e-könyvek létezésének miértjéhez, amiről már régebben írtam, de összefoglalva, a könyvek baromi drágák, egyre drágábbak, az emberek fizetése egyre kevesebb, nem tud mindenki minden könyvet megvenni, a kiadók sopánkodnak, hogy nem fogynak a könyvek, és egyre feljebb emelik az árakat, és mindezt megfejelik az időnkénti hisztivel a letöltések miatt.

Hogy én mit hiányolok ebből az egészből?
Az alternatívát.
Le vannak maradva a kiadók, nagyjából olyan szinten, hogy nálunk még a középkorban leledzenek, holott körülöttünk már mindenki átlépett a legújabb korba, lépést tartva a technikával, alkalmazkodva az olvasói igényekhez.

A létező legostobább indok az e-könyvek ellen, amit valaha olvastam, az az, hogy azoknak 27% az áfája, míg a rendes könyvnek csak 5%, és ezért kell iszonyatosan drágán adni, ha valaki mégis belefog az e-könyvek árusításába.
Hogy ez miért baromság?
Amikor egy könyvet a nyomdába küldenek, az alapvetően konyhakész. Lefordított, szerkesztett, lektorált (vagy nem), de mindenképpen könyv formája van.
És ezekből a kész könyvekből minden esetben van elektronikus példány, hiszen gondolom nem a nyomdászok viszik gépre az összefirkált kéziratot.
Namost, mennyi ideig is tart ebből a már kész elektronikus példányból e-könyvet csinálni? Nagyjából 5 kattintás, és voilá, készen van az értékesíthető termék a lehető legkevesebb ráfordítással.
És ezt akarják könyvárban adni.
És ez szintén jó nagy marhaság.

Tegyük fel, hogy van egy sikeres sorozat, aminek az ára 3000. (ez az eddigi átlagár a kiadónál, ami egyébként korrekt szerintem. nem túl sok, nem is kevés, épp egy könyv szellemi értéke, amit az ember még fogszívás nélkül kifizet.)
Tegyük fel, hogy a sorozat 7 kötet. 7x3000= 21.000
Na, ez azért már nem olyan szép, de mivel nem egyszerre kell kifizetni, annyira nem észrevehető, csak visszamenőleg se gondoljunk bele.
(és ami lényeges, hogy nem a netes kedvezménnyel számolok, mert a kiadók bevallása szerint a netes rendelés igencsak töredéke a bolti értékesítéseknek. hacsak nem ez is egy olyan gumiszám, amit ha akarom, kevesebb, ha meg akarom, a jelentős része. na mindegy.)
És itt azon van a hangsúly, hogy az olvasók folyamatában veszik meg a sorozatot, mert így 100 olvasóból 100 jól jár, hiszen negyedévente a 3000 nem megterhelő összeg.
De tegyük fel, hogy még 100 embert érdekelné a sorozat, de ebből 95 elriad az egyben kifizetendő összeg láttán, hiszen nincs ennyi pénze egyszerre, és inkább bele sem kezd. A maradék 5 meg vagy egyben megveszi, vagy több részletben, már ha lehet még kapni. Mert ha egy részét nem lehet kapni, már ugrott a többi könyvre is az olvasói hajlandóság.

Ezzel szemben az e-könyveknek hatalmas előnyei vannak mind kiadói, mind olvasói szempontból, de csak akkor, ha az ára megfelelő.
Oké, ne legyek nagyon smucig, és ne 500, hanem 1000 forinttal számoljak egy-egy példánynál, de ez már egy olyan plafon egy e-könyvnél, ami nálam már nagyon rezeg.
Tehát a 100 olvasó megveszi a könyvet, hurrá, a kiadó már a pénzénél van. Piacra dobja az e-ket is, amik az áruk miatt hirtelen vonzó lesz azoknak is, akik nem tudják megvenni papírárban, és azoknak is, akiknek lehet, hogy eszükben sem volt elolvasni. Így ha a 100 olvasó mégsem mind papíron veszi meg a könyvet, a kiadó mindenképpen előrébb van, hiszen az elektronikus példányok az áruk miatt vonzóbbak, és mindig elérhetőek lesznek, mert bizony vannak későn ébredők, és később felnövő generáció, akik esetleg 5 év elteltével kezdenek érdeklődni a könyv iránt, amikor az nagyrészt már nem kapható, vagy nem minden része, márpedig ha nincs meg minden része, nem fog senki belekezdeni a sorozatba.
Viszont 5 év után az e-könyv ugyanúgy értékesíthető, és ugyanúgy pénze van belőle a kiadónak, miközben nem kell drága költségekbe verve magukat újra nyomdába küldeni, már ha egyáltalán eszükbe jutna ilyesmi. Ezzel szemben a papírból már nem lehet bevétele, mert nem kapható, vagy a foghíjasság miatt a még meglévőket sem veszi meg senki.

Tehát azt hiszem, helytálló az a megállapítás, hogy az e-könyv hosszútávú befektetés, és lehet, hogy nem tesz egy kiadót gazdaggá fél év alatt, sőt, eleinte akár veszteséget generálhat, de stabil piaci jelenlétet ad hosszútávon.
Mert ezek a kütyük terjednek, és akik ma tiltakoznak, hogy nekik nem kell, gondolnak egyet, és vesznek maguknak, és még olyanról nem hallottam, aki utálná az olvasóját, és meg akarna tőle szabadulni, sőt.

Gretty már leírta nagyon jól (harmadik link), hogy az embereknek nincs pénze könyvet venni, mindannyian akciókra várunk, és tetszik, nem tetszik, az ingyenpéldánynál nagyobb akció kevés van, akár 2+2 akció a kiadó honlapján, akár letölthető valahol.

Azt nem értem, hogy a kiadók miért nem tudnak túllépni a begyöpesedett nézeteiken, hiszen elvileg folyamatosan a külföldet figyelik. ami külföldön nem jött be, miért gondolják, hogy rajtunk átvihető? Vagy fordítva, ami külföldön működik, és nyereséget produkál, azt velünk nem lehet megcsinálni?
Share:
Olvass tovább... ->

Hónapzárás - március

Ismét egy hónap, ahol végre van mit lejegyeznem, ugyanis vettem három könyvet.
Drága Amadeámtól kaptam egy szandis kupont, ami arra várt, hogy levásároljam, és hát én ezt szeretem nagyon meggondolni. Mert én olyan hülye vagyok, hogy ha ott a zsebemben egy rakat lóvé, azonnal bizalmatlan leszek minden könyv iránt, és fogalmam sincs, melyik is érné meg, és most is így voltam. A kupon érték, nem lehet csak úgy felhasználni akármire, azt meg kell fontolni jól, hogy hova teszi az ember.
Úgyhogy totál tanácstalan voltam, végül is az döntött, hogy a könyv egyébként is már jóideje le volt értékelve, mindig az utamba került, és ha még a kupont is hozzáteszem, alig kell érte fizetnem valamit, és szeee határozottan rajong érte, és a másik könyve már a polcomon pihen, és nagyon jól mutatnak egymás mellett, úgyhogy enyém lett. Féltem kicsit, hogy mellényúlok, mert sose lehet tudni, de szokás szerint beleolvastam az elejébe, és azt hiszem, nem fogok csalódni. Vagyis remélem.


Amióta megtudtam, hogy megjelenik, akartam a Rapture-t. Víz alatti város, milliók imádják, kíváncsi vagyok nagyon. És naná, hogy nem bírtam ki, el is olvastam azonnal.


És nem maradhat ki Glukhovsky új könyve sem. Nagyon más, mint a Metró, de jó a téma itt is. Eredetileg emberemnek szántam, de amikor elolvasta a fülszöveget, annyira bizonytalanul nézett rám, hogy asszem, ez az én könyvem lesz.



Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/30

2012/03/28

Gail Carriger - Soulless (Napernyő protektorátus 1)

érték: 5 / 5 

Alexia Tarabotti igen ritka darabja fajtájának, a lélektelenek kevés számú példánya között ugyanis nő alig van. 25 éves, vénkisasszonynak tartja magát, de szerintem leginkább csak azért, mert így olyan szabadon és kötetlenül tud élni, amennyire csak egy vénkisasszony élhet. Apja olasz volt, és ő is az olasz vért örökölte: szenvedélyes, szókimondó, éles eszű, teli van tudásvággyal, és nem viseli el, ha korlátok közé szorítják.
Így fordulhatott elő, hogy azon az estélyen, ahol botrányos módon nem szolgáltak fel szendvicset és frissítőt, a könyvtárba vonult teát rendelve, ahol összefutott egy vámpírral, akit sajnos kénytelen volt megölni, és a nagy dulakodás közben még a ruhája redőit is kivasalta. Persze, egy vámpírgyilkosság nem marad visszhang nélkül, még ha a morc farkasember, lord Maccon próbálja is elejét venni a pletykáknak. Viktória korában ügyelni kell a látszatra. Ráadásul, mivel Alexia ritka fajta, a NYIHA (a természeten túli lények nyilvántartó hivatala) nagyon is számon tartja őt.

A 19. századi Angliában járunk, ahol békésen éldegélnek egymás mellett az emberek, a vámpírok, a farkasemberek, és az egyéb természeten túli lények, például a lélektelenek, mint amilyen Alexia is. Lélek nélkül született, senki nem tudja, miért, de hogy lélektelen, azt még a saját anyja sem tudja róla, olyan jól kitanulta a társasági érintkezés szabályait..
A város utcái felett léghajók szállnak, a tudósok orrán egy furcsa okuláré van, amit spektokulárénak neveznek, finom úrihölgyek nem mászkálnak gardedám nélkül az utcákon, ráadásul Alexia orrszerkezete és bőrszíne erősen elüt a kívánatostól: az orra túl nagy, a bőre túl sötét, és egyébként is túl sok testi adottsága van, és ezt nehezen viseli a társasági élete.

Régen szórakoztam ilyen jól. Remek humora van a könyvnek, könnyed és természetes, Carriger minden alkalmat kihasznál, amit csak lehet, a cinikus beszólásokra és évődő replikára. A humor forrása Alexia éles esze és szeme, és a kor, aminek rengeteg apró részlete adja magát a kifigurázásra. De persze nem kíméli a természetfeletti lényeket sem, mindenkinek megtalálja azt az oldalát, amitől egészen más benyomásunk lesz róla, mint amit a klasszikus vagy épp újsütetű parakönyvek alapján várnánk.
Mégsem paródia ez a könyv, mert a humor mellett nagyon jó kis története van, és a világfelépítése is egészen egyedi, és formabontó. A karakterek is élnek és érdekesek, nagyon jól megrajzolt alakok. Van benne egy kis románc, egy kis szex, de ebben is inkább a humor dominál. A könnyed könyvek egy igen tökéletes példánya, semmi kifogásolnivalót nem találok benne, hacsak azt nem, hogy túl rövid.

A történet, a karakterek és a stílus teljesen lenyűgöztek, van egy új kedvencem. Nem is nagyon lehet többet írni róla, mert ezt olvasni kell. Ne hagyjátok ki.

FONTOS,
hogy az írónő április 21-én, a Könyvfesztiválon 14 és 15 óra között dedikálni fog a Könyvmolyképző standjánál. 

Az írónő honlapja

A könyvet köszönöm a  Könyvmolyképző kiadónak.
Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/26

Elizabeth Kostova - Hattyútolvajok



érték: 5/ 4,5 

Robert Oliver napjaink festőóriása: nagyon tehetséges művész, és mint férfi, a görög istenekhez hasonlító valódi jelenség. Mint ahogy az útjába kerülő nőket elbűvöli, biztos vagyok benne, hogy az 1800-as évek végén élt és alkotó (a történet szerint legalábbis,) Beatricé-re is nagy hatással lehetett volna. Ha nem is annyira, mint amennyire a nő egy portréja volt őreá, mert neki ettől szó szerint elment az esze.  A saját, több, mint száz évvel későbbi életéből kiesve szinte csak a nőnek, a korszakának és a történetének élt, felkutatva, mi történt az ígéretes tehetséggel, akit korszakának nagyjai között tarthatnánk ma számon.
Robert meglátott egy Beatricé-ről készült arcképet, és onnantól kezdve megszállottan őt festette, és ez akkor nem gond, ha egyedül él az ember, de egy feleségnek már nagyon nehéz megmagyarázni, hogy mitől kialvatlan, mitől hanyagolja el a családját, a munkáját, önmagát, és micsoda érzések, gondolatok is gyötrik őt, és miért van teli a padlásszobája egyetlen nő arcaival. Igazából Robert meg sem próbál erről Kate-tel , a feleségével beszélni, és amikor már egyikük sem bírja tovább, Robert elköltözik, Kate pedig megpróbálja összerakni újra az életét, ami Roberttel együtt esett szét.
Amikor Robert egy késsel támad egy múzeumi képre, egy nyugodt, barátságos elmegyógyintézetbe kerül, Dr. Marlow keze alá, aki maga is festeget, és roppantul izgatja a hallgatag Robert rejtélye, és igyekszik utána járni.
Mivel Robert egyáltalán nem beszél, nem is igazán tudja, honnan induljon, de ahová végül majd eljut, arra biztosan nem számított. Beszél a volt feleségével, a volt szeretőjével, jár Franciaországban és Mexikóban és végül megoldja a több, mint száz éves rejtélyt.
A Hattyútolvajokra nem tudok másképpen gondolni, mint a festészet és a szerelem regényére. Kostova legalább olyan jól kezeli az írókáját, mint ezek a művészek az ecsetjeiket, megtanultam egy kicsit másképpen látni a festményeket. Kapunk elég sok festéstechnikai elemzést is, amik nagyon érdekesek, de a látásmód az, ami igazán átjön a sorok közül. És persze az, hogy minden egyes képnek története van.
Mindenki szerelmes. Századunk női Robertba (mármint a szereplők), Robert Beatricé-ba, Beatrice pedig … ezt meg majd megtudjátok, ha elolvassátok. 

Nekem először megvolt a saját kis elméletem, hogy Robert miért érez és gondol úgy, ahogy, és azt hittem, majd Kostova visz egy kis misztikát a történetbe, de végül mindenféle ilyesmi nélkül zárul le. Ami nekem a legérdekesebb volt, a  festészeten kívül, az, ahogyan Robert szétesik, és amiket művel és mond közben. Ami nagyon sok volt, az Mary, nem igényeltem volna ennyire részletes életrajzot róla, ez elég unalmasra sikerült ugyanis. Úgy összességében is túl hosszúra nyúlt a könyv, nagyjából a negyede felesleges volt, többre értékeltem volna, ha helyette inkább kapunk egy részletes ismertetőt, hogy mennyi igaz a történetből, vagy esetleg bepillanthatok Robert fejébe is, mert a betegsége sokkal izgalmasabb téma számomra, mint Mary és Marlow lelkivilága, de Kostovának más volt erről a véleménye.

Szerettem volna, ha Clerval valóban élt és alkotott volna, az egész netet feltúrtam utána, de csak annyit értem el, hogy megint rákattantam a festészeti könyveimre.

Francois-Édouard Picot - Léda

Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/25

Meglepetés

Mármint nagyon meglepődtem, amikor az Ulpius honlapján megláttam Viki a könyvét a hamarosan megjelenők között. Ez egy olyan jó kis történet, és Viki nagyon jól ír, remélem, sikere lesz. Aki a Kísértés Rt-t már olvasta, az tudja, hogy nem fog csalódni.
Sajna, azt nem látom, mikorra adják ki, de egyszer csak megjelenik. A bookline szerint 2012 július, de ez ugye nem hótziher.
Onnan tudom, hogy jó, hogy én ezt már olvastam, úgyhogy bátran merem ajánlani úgy 12-14 éves kortól.


Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/24

Kazuo Ishiguro - Napok romjai

érték: 5/ 4,5  

1956-ban Darlington Hall főkomornyikja útnak indul, hogy meglátogassa régi kollégáját, Miss Kentont, hátha rá tudja beszélni, hogy vállalja el a házvezetőnői posztot Darlingtonban. Miközben utazik, Mr. Stevens gondolkodik, olyan problémákról, minthogy mitől lesz egy komornyik "nagy", kik a "nagyok", hogyan lettek azzá, melyik komornyik mit gondol erről, és ő mivel ért egyet, és hogyan végezhetné legjobban a munkáját. Felidéződnek anekdoták a régi világból, olyanok is, amikben ő nem vett részt, csak hallotta valakitől, és eközben próbálja értékelni önmagát, hogy ő vajon mennyiben felel meg az általa és a vele szemben támasztott elvárásoknak.
Mr. Stevens nagyon merev ember, és szeret nagyon hosszan, vagy ha azt hozza az alakalom, akkor röviden,  mellébeszélni. Nem is csodálom, hogy Miss Kenton kiakadt tőle, mert olyan cirádásan közölte vele a semmit, hogy az ember csak utólag jött rá, hogy nem is mondott semmi informatívat. Ezt hívják úgy, hogy "becsomagolja a mondanivalóját", ami nagyon jó azoknak, akik szeretik a figyelmet magukra irányítani, és mindezt teszik úgy, hogy közben semmivel nem gyarapítják a figyelőt.
Nem kedvelem Mr. Stevenst. Nem úgy a gondolatait. Mert a merev és tartózkodó viselkedés vértezete alatt Mr. Stevens roppant bizonytalan önmagát, és a világban betöltött helyét illetően, mert olyan ideáloknak és eszméknek próbál megfelelni, amik nem igazán emberre szabottak. A felszínen tökéletesen hozza azt a méltóságot, amit megkíván önmagától, mert azt gondolom, ilyen mérvű tökéletes viselkedésen túl a környezete már nem veszi észre azokat az apró, hozzáállásbeli változásokat, amiket önmagától elvár, és meg is valósít. De ezeket nem is kívülre szánja, hogy a hűsége, a kötelezettségei és munkája iránti alázat milyen mértékű, az már csak az ő számára lényeges egy bizonyos ponton túl.
Ishiguro nagyon jól átadta ezt a kétféle embert, aki mindenki számára látható, és azt, aki rejtve van a világ elől. Voltak viszont olyan momentumok, amik nem passzoltak a felszínhez, ez például az, amikor megkönnyezte az édesapja halálát. Az ő pozíciójában és hozzáállásával nem engedhető meg az érzelmek ilyen mértékű felszínre kerülése nagy társaság közepette. Nyilván csak érzékelteti akarta, hogy Stevens nem egy érzéketlen szörny, aki képes az urak körül pattogni, ahelyett, hogy apja utolsó perceiben mellette lett volna, de nem tartom a könnyeket az urak szolgálatához valónak. Egy igazi komornyik nem engedi magához ilyen közel azokat, akiket ki kell szolgálnia, inkább diszkréten elvonul, és megoldja ezt az egészet egy néhány pillanat csendes magányban. Ugyanígy nem a felszínhez tartozónak éreztem, amikor Stevens nevetett. Nem éreztem őszintének, és sokkal inkább helyénvalónak éreztem volna a mosolygást, esetleg egy halk kacajt, de nevetést semmiképpen.
Stevens is érezte, hogy mekkora szakadék van a két viselkedés között: amit emberként kellene tennie, és amit komornyikként tesz, és igyekszik is mindent ezzel megmagyarázni, én pedig elfogadom, mert önmagához nagyon őszinte, és én ezt mindenekfelett értékelem. Egyébként mikor elkezdett azon gondolkodni, hogy mitől lesz egy komornyik "nagy", én azonnal rávágtam a méltóságot.

Kazuo Ishiguro
Amit imádok ebben a könyvben, hogy egy cseppet sem céltalan. Ahogy Stevens előveszi múltja apró részleteit, rengeteg dologra rádöbben önmagával kapcsolatban, és levonja a végkövetkeztetést: valamit elrontott, de nagyon. Talán ha hamarabb marad ideje magára önmagával, ha az események nem ilyen sorrendben követik egymást, ha ő nem ő lenne... szóval ezek azok a dolgok, amik determinálnak mindenkit, hogy azt tegye, és úgy, ahogyan a személyisége és az önmagával szembeni elvárások megkívánják, még akkor is, ha ezzel egy eltékozolt életet tudhatunk magunk mögött. De tényleg felesleges volt mindaz, ahogyan Stevens élt és gondolkodott, a lojalitása, a méltósága? Mire lehet büszke? és én mire lehetek?
Gondolkodásra sarkallnak Stevens gondolatai és emlékei. És őszintén szólva tetszik az a feltétlen szolgálat, amivel egy nemes, jó nevű háznak odaadják az életüket ezek az emberek, legyenek komornyikok, inasok, vagy szobalányok. Jó tudni, hogy valaha volt értéke a hűségnek és a kötelességtudatnak. Másrészt viszont hol volt ezidő alatt Mr. Stevens...?
Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/23

Szösz

Az van, hogy érdekelne egy rakat sorozat. Pl. a Vámpírakadémia, vagy Simon Scarrow római légiós sorozata, meg a True Blood, meg Saylor könyvei, meg még nem is tudom mik. De annyira nehezen veszem rá magam, hogy nekifogjak, mert belegondolok, hogy oké, elolvasom az elsőt, esetleg a másodikat, és még hány része van előttem, tejóisten. Úgyhogy inkább bele sem kezdek.
Ehelyett olyan sorozatokat keresek, amik még csak most kezdenek megjelenni, mert rájöttem, hogy szeretem várni a következő részeket. Persze, nem olyan sokat, mint Moningnál kell(ene, de ezt meg angolul kellene befejeznem),  hanem csak olyan szolid két-három-négy hónapot. Ennyi épp elég, hogy olvassak egy csomó mást is, és már alig várjam, hogy végre visszatérhessek. Már ha van olyan jó a kezdő kötet, hogy visszatérjek. Úgyhogy most ilyen sorozatokat próbálok magamnak vadászni, és már körvonalazódik is, hogy miket fogok (elvileg) elolvasni. Szeretek így tervezgetni, mert mégiscsak jobb úgy olvasni, ha felrúghatok egy koncepciót. hehe. Bár most nem akarom, mert ezek tényleg érdekelnek.
Na, jó, elárulom, mikre figyelek. Mead Szukkubusz-sorozata 100%, hogy olvasandó. Aztán Patricia Briggsről talán még nem vagyok nagyon lemaradva, az első két kötettel csak elbírok, ha az első tetszeni fog, legyen akármilyen ronda a borítója. Mondjuk nekem a második tetszik, nagyon jók lettek a színek.
Glen Duncan vérfarkasos sztorija nem tudom, sorozat lesz-e, de akárhogy is, az is olvasandó.
Aztán ha hozzájutok, nem ilyen irgalmatlanul drágán, M.C. Scott római kémes sorozatához, azt is olvasni fogom, olyan rég olvastam jó római kori könyvet.
És tök véletlen, hogy ezek most mind Agavésok, így jött össze.




Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/22

Na, mit olvasok?

Kíváncsi vagyok, hányan fogjátok kitalálni.:)

Jellemzők: 
- van belőle játék, de itt a könyv volt előbb
ezt itt most muszáj frissítenem, mert ez így nem igaz. van játék is, amit 2007-ben adtak ki, de a könyv maga 2011-ben jelent meg, és nincs igazán összefüggés a játék meg a könyv között, csak a világ azonos. de szerencsére ez nem kellett hozzá, hogy kitaláljátok.

- téma az emberiség túlélésének kérdése
- hajaz egy kicsit Vernére
- nemrég jelent meg a könyv
- tök jó  a borítója
- az írója Bram Stoker díjas
- a történet kezdete a II. vh vége
- a középpontban egy város áll, de leginkább a 'hol áll ez a város' vezet el a megoldáshoz.

Ki lesz a legügyesebb?



Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/21

Halihó, hamarosan jön!

Március 29-én jelenik meg Richelle Mead új sorozatának első kötete A szukkubusz dala címmel.
Ennek örömére az Agave kiadó 23-án, azaz holnapután pénteken könyvbemutatót szervez itt:

Libri @ Allee, 1117 Budapest, Váli u. 3.  
időpont. 17 óra

Lehet könyveket nyerni, de ami a legjobb, hogy az első 200 érkező megkapja a könyv limitált kiadását, ami annyit jelent, hogy a könyv mellé jár egy csodás illusztráció.

Ha kíváncsiak vagytok rá, mi is az a succubus, találhattok róla a blogon ismertetőt (ha esetleg még nem olvastátok volna), szerintem nagyon jó téma, egyelőre eléggé kiaknázatlan, és nagyon kíváncsi vagyok rá, Mead hogyan képzeli ezt a világot, és milyen szálakat sző köré. Nagyon ígéretesnek tűnik a fülszöveg alapján.

örülök, hogy ez a borító lett a végleges, ez nagyon jól néz ki

Fülszöveg:
Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.
A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan...

Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/19

Tóth Csilla - Körbe ég


érték: fogalmam sincs, félbehagytam

Emlékeim szerint valahol azt olvastam erről a könyvről, hogy hátborzongató, és erős idegek kellenek hozzá, mert ebben aztán olyan, de olyan idegborzoló szörnyűségek történnek, hogy attól kódulok. Erre csak azt tudom mondani, hogy fenéket, nincs ebben semmi ilyesmi. Legalábbis addig, amíg olvastam.
Eleve nem tudtam, hol játszódik, és ez a nevek miatt zavart, egyszerűen nem tudtam, hova képzeljem a szereplőket meg az eseményeket, pláne, milyen szereplőket képzeljek el. Divatos amcsikat? vagy eszkimókat? vagy vágottszemű japcsikat? Lehet, hogy később kiderült, az elején még biztosan nem. Aztán a főszereplő, Late, egy igazi tirpák. Primitív paraszt, teljesen pontosan, és nem azért, mert buta volna, hanem ahogy viselkedik, ahogy él, ahogy gondolkodik. Nem volt szimpi, ő se, meg haverja se, sőt, senki se. Amikor arról volt szó, hogy szolgálni fognak, aztán kiderült, hogy angyalok lettek, kezdtem reménykedni, aztán kiderült, hogy Late végignézte, ahogy Haru, a haverja megerőszakolja a saját nővérét angyal alakban... és akkor becsuktam.
Nem zavar a testvérszex, és nem zavarna a tirpákság sem, sőt, az sem, hogy megerőszakolta a csajt. Egyszerűen ne az legyen már az angyal-lét értelme, hogy megerőszakolja a nővérét vagy bárkit az a seggfej. Ne akarjon dugni angyal létére, oké? főleg egy ilyen hangulatú történetben ne, amihez ez egyáltalán nem is illik, még akkor sem, ha az erőszak. Korábban már posztoltam róla, hogy miért ne, na, ez a könyv tipikus példája annak, hogy hova ne tegyünk be feleslegesen ilyesmit. Lehet, hogy valami izgalmas utódlást akart kihozni belőle, vagy bármit, amit később felhasznált a történetben, de nekem ez mindenféle formában sántít, hát még így. Talán ha egyébként érdekelt volna  a könyv, vagy jónak tartanám, túlléptem volna a dolgon, de így inkább csak nagyon gyorsan rájöttem, hogy nem kell nekem ezzel időt töltenem.
Nyilván volt másról is szó a továbbiakban, de innentől kezdve nem érdekelt, mit akar nekem mondani Tóth Csilla az angyalokról meg a szolgálatról meg a végtelen ürességről. Bár az ürességről van némi fogalmam, ilyen volt a könyv hangulata: életunt és üres. Olyan semmilyen. Semmit nem vesztettem vele, hogy nem fejeztem be.

Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/15

Conan Doyle - Sherlock Holmes kalandjai


érték: 5/ 3  

Igazából a szokásos, semmi különös, legalábbis semmi olyan, amiről bővebben lehetne beszélni. Holmesnak varázsa van, okos sármos, és imádom, viszont hiányérzetem volt a nyomozásokkal kapcsolatban. Kimaradtam a logikai következtetésekből, Doyle kihagyott abból a folyamatból, amikor a nyomozó rájön az összefüggésekre, és a tények más megvilágításba kerülnek. Történnek események, aztán Holmes előáll a nagy véggel, amitől nekem hanyatt kellene esnem, hogy úúúúristen, mekkora koponya, hogy így rájött, de igazából csak koppantam egy nagyot, mert tőlem megtagadták az infót, amikből következtetéseket tudtam volna levonni.
Nem szeretem az ilyet, és ezt már nem nézem el Holmesnak sem, az utólagos tényfeltárással már rég nem lehet elkápráztatni. Ettől ugyanis mindig az az érzésem, hogy az író mindent arra fog a végén, amire csak akar, és utólag olyan eseményeket, tényeket, embereket lehet előkapni a cilinderből, amivel minden addig történt dolgot igazolni lehet. Ettől még imádom, de ezzel inkább csak gyermekkori rajongásomnak tisztelgek, mint Doyle zsenijének. Doylenak egyébként sem tett jót, hogy jött Caleb Carr, aki átírta nálam a viszonyítási alapokat.

Egy kis érdekesség ( Zenka találta ): the blog of Watson
Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/12

Rosamund Lupton - Drága Tess!


érték: 5/

Minden szavának súlya van, teli van érzelemmel: mélységes szeretet, fájdalom, gyász, hiány, ragaszkodás. Egy nővér lerója tiszteletét húga előtt, felkutatja halálnak hátterét, és úgy tárja elénk, hogy egy percig nem kételkedtem benne, hogy ezt valaki valahol már átélte. Apró emberi momentumok sokasága közvetítette felém ezt a nagyon fájdalmas érzelmi kavalkádot, ami sok helyen volt ismerős, és sok dologgal soha nem akarok megismerkedni. Milyen sokszínű tud lenni a szeretet és a gyász… Ilyesmi senkivel nem szabadna, hogy megtörténjen.
Nem szerettem olvasni. Fájt. De épp ezért volt jó olvasni. Igazából nincs rá szavam, mit váltott ki belőlem, főleg, mert akkor döbbenetes volt, de idővel ez a döbbenet megkopott és elmúlt, és nem maradt más utána, csak a sajnálat a hiábavaló halál felett, és a borzadás a körülmények miatt. 

Nem lehet izgalmas oknyomozásnak mondani, mert ez a szál elég gyenge, de őszintén szólva nem hiszem, hogy elbírta volna a könyv (vagy én), ha a tömény érzelmi sokk mellett még ez a szál is feszesre és érdekesre sikerül, de azért ne aggódjon senki, ez a része sem volt unalmas. Tiszteletet érdemel az a kitartás, hogy a nővér mindenen átgázolva igyekezett nem csak megtalálni a gyilkost, hanem egyáltalán ráébreszteni mindenkit, hogy bűntény történt. Nehéz szembemenni orvosokkal, boncolási jegyzőkönyvvel, nyomozókkal, és a megbecsült pozíció látszatával.
A végén megkönnyebbülés volt olvasni, hogy az írónő testvére még él, de annyira süt a lapokról az iránta érzett szeretete, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy az ő érzései jelennek meg a könyvben egy konkrét emberrel kapcsolatban.
Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/09

A könyvtelen könyv 1

( előzmény )

Úgy tűnik, kezdek egy könyvnél megállni, azért merem most feladványként adni az aktuálisat.

vezérvonal: a komornyik

És persze nem én lennék, ha nem kavarnék be egy kicsit a szabályokba,  annyit változtatok most, hogy nem szólok az első jó megoldásnál, mert szeretném ide összegyűjteni a komornyikos, 19-20. sz-i, természetesen Angliában játszódó könyveket.

Watton Abbey
Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/08

Pszicho-beszélgetés az Odeonban

Szombaton, 10-én, este 6-tól az Odeon moziban a Partvonal kiadó egy nagyon érdekes beszélgetést szervezett, amihez szorosan  kapcsolódik az új, Pszichokrimi sorozatuk. Ebben egyelőre két könyv jelent meg, Ruth Rendell Lopott élete, és az esemény címadója, Robert Bloch Pszichója. (Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen aki teljesen szűz vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban, semmit nem tudok róla, nem láttam a filmet, sőt, eddig nem is hallottam róla.)



Az eseményen a Pszicho film levetítése után érdekes beszélgetés lesz három, a témához igencsak értő emberrel:
Miklós Ágnes Katával ( ő írta többek között a Bűnös szövegeket, ahol krimiket elemez),
Mátyás Péterrel (filmesztéta), és
Végh Józseffel, aki ismert kriminálpszichológus.
A beszélgetés témája ugyanaz, mint ami az újonnan elindult sorozat részeire is jellemző: miért tette? mi vezetett odáig, hogy megtegye?
Úgy tűnik, hogy nagyon izgalmas estének néz elébe, aki részt vesz az eseményen.

(nekem nagyon tetszenek ezek a borítók.)
Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/07

Kérés

Aprócska kérés, aztán mindenki maga dönt, hogy kiszedi-e.
Csak a kommentezés megkönnyítése végett írom, mert már sokan vagyunk blogspotosok, és ugye a cél, hogy fellendüljön a blogforgalom, ehhez ugye nagy szükség van a kommentekre is. Engem ugyan csak egy picit idegesít ez a szóellenőrzéses dolog, de vissza nem tart semmitől, bár kicsit nevetségesnek tartom, hogy néha olyan komplikált kiolvasni, mintha legalábbis az FBI honlapján szeretnék hackerkedni.
Nem olyan egyértelmű, hogy ki lehet kapcsolni, én legalábbis mostanáig nem is tudtam, hogy ki lehet egyáltalán, valszeg azért, mert mindent az új kezelőfelületről csinálok, ez meg onnan hiányzik.
Naszóval, ha jót akarunk tenni egymással, kapcsoljuk ki ezt az izét, nem volt ilyen a freeblogon sem, és egész jól elkerültek minket a spamek, ha meg mégis jön egy-kettő, azt ki lehet törölni.

Ahogy ki kell kapcsolni:
régi kezelőfelület (ez lényeges, én az újon nem láttam ilyen funkciót)
akinek több blogja van, az ott látja egymás alatt a blogjait, akinek csak egy, az egyet lát.
ott van, hogy 'megjegyzés', arra katt.
aztán arra, hogy 'beállítás', majd még egyszer 'megjegyzés'.
kicsit ha lejjebb tekerjük a lapot, látunk olyat, hogy 'jelenjen-e meg szóellenőrzés?' na itt azt kell bepöttyözni, hogy nem.
elvileg már nálam sincs, ha mégis, akkor szóljatok.
(ha tudtátok, de direkt benn hagytátok, akkor vegyétek úgy, hogy nem szóltam.:)
A blogtulajnak egyébként nincs szóellenőrzés soha.
Köszi.:)
Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/05

A succubusokról II.

Folytatván az előző posztot:

A succubusok álmukban látogatják meg áldozatukat, hogy érzékeikre hatva uralmuk alá hajtsák az embert. Az energiájukból táplálkoznak, és mindig olyan alakot vesznek fel, ami igen tetszetős az álmodónak, de az lenne bármilyen halandónak.

Nevezhető lenne mindez talán lidércnyomásnak is, hiszen az áldozat nem ura testének, olyan dolgokat lát és hall, ami nincs is ott, és orvosilag is dokumentálható tüneteket idéz elő, mint a halálfélelem, vagy a mellkasi nyomás. Ennek népi megfelelője az, amikor a démon az ember mellkasára ül, és olyan hatással van rá, hogy mozdulni sem bír, miközben halálfélelem járja át.
A köznyelvben ugyan a boszorkányok elkülönülnek a succubusuktól, bár a nyelvi forma szerint mégiscsak hasonlóak valamennyire. A boszorkány szó ugyanis az ótörök baszargan szóból származtatható, aminek a szótöve a ’basz’ annyit jelent, hogy nyomni. „A boszorkány tehát eredetileg olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat idéz elő.” Mondja a wikipédia.

Az előző részben láthattuk, hogy létük több száz évre visszamenőleg dokumentált, megjelennek irodalmi és vallási művekben, de jelen korunkban is érdekes témának tűnik a vállalkozó kedvű alkotóknak.
Mivel a konkrét megjelenési forma nincs igazán rögzítve, és nem is fordulnak elő túl gyakran a népi babonákon kívül, az alkotók szinte szabad kezet kaphatnak, hogy milyen tulajdonsággal ruházzák fel a succubust. Így aztán előfordulhat, hogy női vámpírként ábrázolják őket, ami átvitt értelemben akár igaz is lehetne, hiszen az embert szipolyozzák, csak a klasszikus vámpírokkal ellentétben, akik mindezt a vérért teszik, a succubusok az érzelmekből táplálkoznak.

A mostanában futó Lost Girl c. sorozat főszereplője egy ember alakban létező succubus, aki igyekszik leküzdeni az önmagában rejlő gyilkos hajlamot, hiszen ha valakivel szexuális kapcsolatot létesít, nem csak az energiáját szívja el, hanem az életerejét is a magáévá teszi. A sorozatban szereplő doktornő szerint ez a képesség kordában tartható, és ahogyan a vámpíroknak is meg kell tanulniuk, mikor hagyják abba a vérszívást, hogy ne öljék meg áldozatukat, ugyanezt ő is meg tudná tenni. Azt hiszem, senkit nem fog meglepni a tény, hogy a sorozatban szereplő succubus lánynak mindegy, hogy lány-e vagy fiú, bárkiben képes felszabadítani a szexuális energiákat.

A kutatás alapján úgy látom, hogy a succubus lét lényege szorosan összefügg a szexualitással és az erotikával, a vággyal és a konkrét aktussal, és ez elég tág teret ad nem csak a fantáziának, de a művészi megvalósításnak is, legyen szó irodalomról vagy filmről. A téma adja magát, hogy bármit ki lehessen hozni belőle úgy, hogy az még ízléses legyen, de átadja a lényeget, ezért nagyon kíváncsi vagyok, Mead milyen formába önti az ő succubusát, Georgina Kincaid-et.


Share:
Olvass tovább... ->

2012/03/03

Walter Scott - Waverley-szösszenet

Waverley és Rose Bradwardine / illusztráció
Nagyon érdekes az előszó, amit maga Walter Scott írta a könyvhöz. Jó lett volna arra, hogy ráhangolódjak a stílusára, ami terjengős, bőbeszédű, és kissé régies. És ami még nagyon lényeges, megtudhattam a könyv keletkezésének és kiadásának a kalandos körülményeit. Furcsa, hogy "beszélynek" nevezi a regényét, csak elképzelésem van, mit jelenthet, bár ez a megértést nem akadályozta. Sokáig egy asztalfiókban porosodott a könyv egy része, aztán a költözéskor az asztal a padlásra, és a feledés homályába merült, a könyv elejével együtt, egészen addig, amíg egy barátjának horgászcuccot keresett, és megtalálta. Azonnal nekiült, hogy rendbe szedje. Gondolom, a barát lecsúszott a jó kis horgászatról, mi viszont gazdagabbak lettünk egy legendával.
Amikor a könyv kiadásra került Angliában, ott névtelenül jelent meg. Scott ugyanis nem akarta felvállalni az esetleges következményeket. Úgy vélte, már kialakította magának a hírnevet az előző regényeivel, nem szerette volna egy esetleges kudarc esetén a renoméját rontani, többre viszont nem vágyott, így egy esetleges siker hírnév szempontjából teljesen hidegen hagyta. Mindenesetre nagyon kíváncsiak voltak, hogy fogy a regény, ami több kiadást is megért; akkora siker lett, összesen több, mint 12000 példányban nyomták ki. Azt hiszem, az 1800-as évek első éveiben ez hatalmas szám volt.
A könyv tehát nagy siker, és mindenki találgat, vajon ki írhatta. Az egyik legesélyesebb Scott öccse, Thomas volt, egy katonai ezred tisztje, aki Walter szerint bírt minden olyan tulajdonsággal, ami jó íróvá tehette volna, csak épp soha nem próbálkozott az írással. Külföldön azonban Walter Scott neve alatt jelentették meg, de azt mondja Scott, ez azért nem jelentetett semmit, mert egy rakás másik könyv is megjelent a neve alatt, amihez viszont semmi köze nem volt.
Talán ma is hatalmas rejtély lenne a könyv írója, ha a kiadó nem megy csődbe, így az üzleti könyvekbe a beavatottakon kívül idegenek is betekintettek, és a titkolózás innentől már nem volt tartható.

Igazából erről csak ennyit akartam írni, mert elkezdtem, de mivel már a negyedik előszót olvastam, és majdnem az 50. oldalon tartottam, úgy döntöttem, nekem ehhez most nincs idegzetem, viszont muszáj volt ez ide kiírnom.
Nokedli, te nagy Scott rajongó vagy, a többi könyvében is ennyire bőbeszédű és aprólékos?:)

Share:
Olvass tovább... ->