Rory Clements - Bosszúálló

1592-ben járunk, a pestissel sújtott Londonban, 5 évvel a Mártír eseményei után. Shakespeare visszavonult a titkosszolgálattól, és egy iskolát vezet, itt találja meg következő feladata. Essex grófja megbízásából fel kell kutatnia egy roanoke-i eltűnt telepest, aki a hírek szerint Londonban van. Shakespeare, aki nem Will, hanem annak bátyja, John, először nem akarja elfogadni a megbízást, hiszen kivonult a hírszerzésből, és csendes életet él. Ezzel egy időben aztán magához hívatja Erzsébet jobbkeze, sir Robert Cecil, akitől meg azt a megbízást kapja, hogy kémkedjen Essex grófja után, mert értesülései szerint a királynő vesztét akarja. Shakespeare nem tehet hát mást, elfogadja a gróf ajánlatát, még ha olyan alakok is lihegnek miatta a nyomában, mint a különös és igen veszélyes McGunn, akiről még suttogva sem mer senki információt kiadni.
Közben nyomozni kezd az ügyével látszólag össze nem függő gyilkosságban is, ahol két fiatalt öngyilkosságnak álcázva öltek meg, és az utánuk való nyomozása láthatóan nem tetszik néhány embernek.

Nagyon örültem, hogy újra a Tudor ügyekről olvashattam, bár ennek konkrétan nem sok köze volt az udvarhoz, mégis visszaköszönt jónéhány ismerős név, akikkel Gregory könyvében találkozhattam. Bár eleinte összezavart, hogy Walsingham már halott, mégis Cecil az, aki a szálakat mozgatja, de aztán kiderült, hogy ugortunk egy generációt, és ő annak a bizonyos Cecilnek a fia, nem kevesebb érdemmel, mint amivel apja rendelkezett. Feltűnik Hardwicki Elizabeth is, az ügyes üzletasszony, igaz, sok szerep nem jut neki, mégis emlegetik néhányszor. Elvégre a kor egyik igen jelentős személyisége volt.
Nagyon jól megrajzolt alakok mozgatják a cselekményt, akik pedig nem mozgatják, csupán háttérszereplők, azokat is különböző karakterekkel ruházta fel Clements. Szeretem, hogy ha betérünk egy kocsmába, akkor kocsmahangulat van, egy dolgozószobából pedig az intellektus árad, ha pedig az utcán vagyunk, akkor érzem a kor illatát, olykor bűzért, de ennyi kell a hitelességhez. Mindezt nagyon jól hozza, sőt, még többet is: a beszédstílus egyenesen átröpített  az 1590-es évekbe. (Bár nyilván nem egészen így beszéltek, mégis érződik, hogy nem a 20-21. századi szófordulatokkal beszélteti a szereplőket.)
A Mártírt nem olvastam, viszont jónéhány véleményt átolvastam róla, és az, amit ott hibának rónak fel, ebben a könyvben már nincsenek jelen. A történet szépen követi egymást, és igaz, utazgatunk egyik helyről a másikra, és néha nézőpontot is váltunk, de ettől csak sokkal izgalmasabb lesz a regény, nem esik szét a történet menete. Nem búcsúzunk el a fontosabb szereplőktől, hogy aztán majd csak olyan sokára lássuk őket viszont, hogy már azt sem tudjuk, kicsodák.
Ami talán sokaknak nem fog tetszeni, az az, hogy a regény nagyon lassan csordogál, ami engem egyáltalán nem zavart, sőt, különösen emiatt élveztem a regényt, mert ennek ellenére egyetlen unalmas oldal sem található a könyvben. Mindig megtudunk valamit, vagy bizonyos emberekről, vagy a korról, vagy az akkori helyzetről általában, és mindezek mellett nem sikkad el, hogy Shakespearnek nyomoznia kell, és igazából ugye kétfelé dolgozik: egyrészt meg kell felelnie McGunn nem kis elvárásainak, másrészt sir Cecil is várja a tájékoztatást.

Mindezek mellett a családi élete sem elhanyagolható, hiszen ezen keresztül láthatjuk, mit művelt az emberekkel a vallási megosztottság. A protestánsok és a katolikusok között mélységes szakadék tátongott; a pápistákat üldözték, ahogy csak tudták, megvetették, és megbélyegezték őket. Mivel Shakespeare katolikus nőt vett feleségül, ezzel neki is meg kellett küzdenie családon belül, mert bár neki semmi kifogása nem volt felesége hite ellen, mintha az asszony nem lett volna tekintettel a veszélyre, aminek kiteszi a hitével az egész családot. Értem én, hogy mindenkinek szíve joga kellene hogy legyen a vallásgyakorlás, de ha tudom, hogy ezzel a családtagjaim életét és testi épségét is kockáztatom, akkor inkább meghúzom magam. Szóval Catherine-t egyáltalán nem sikerült megkedvelnem.
A regény hatalmas pozitívuma az az intrikus, cselszövős hangulat, amit a korban is annyira szeretek. Az információ hatalmat jelent, ki tud gyorsabban hozzájutni, és ügyesebben a maga javára fordítani általa az eseményeket.
A történelmi regények kedvelőinek csak ajánlani tudom, és az első rész nélkül is tökéletesen érthető lesz. Lesz, akiket újra bemutat, esetleg felidéz néhány epizódot az előzményből, de erre nem sok szükség van, a jellemek magukért beszélnek.

Kiadja az Agave.

És egy érdekes interjú az íróval.