Edward Rutherfurd - Dublin

2012/08/09

Edward Rutherfurd - Dublin

Nincsenek megjegyzések :
Edward Rutherfurd az az író, aki képes több száz év történelmét belesűríteni pár kötetbe, igen lényegre törően. Megírta Oroszország történelmét, New Yorkét (ez a legújabb, mostanában jelent meg), Londonét, Angliáét és természetesen Írországét, és benne Dublinét.
A Dublin nem csak konkrétan a városról szól, hanem az egész brit szigetről is, egészen a kezdetektől. 1500 év történelmét tárja fel egy család és leszármazottai történetén keresztül, úgy, hogy közben az összes fontos történelmi/vallási állomáson végigmegyünk. Még csak egy sáros, mocsaras kis település volt a vikingek alapította Dublin (Dubh Linn), és az ír mondavilág uralta a képzeltet, mindenhol tündéreket és manókat láttak, a területeket királyok uralták, akiket összefogott egy Nagykirály, aki az egész sziget ura volt. Láthatjuk közben a fejlődést, ahogyan kiépülnek ezek a poros, jelentéktelen kis települések, amihez nem csak a szerencsés természeti elhelyezkedés vezetett, hanem az azok közötti kapcsolat is, akik végig befolyásolták az ország történelmét.

A történet a kereszténység előtti időkből, Cuchulainn ősi legendájával, New Grange sírhalmával indít, ahol állítólag az istenek laknak, réges rég, amikor még jég borított mindent, majd az olvadás után, amikor a környező népek benépesítették a szigetet. Az igazi regény Conall és Deirde szerelmével kezdődik i.sz. 430-ban. Találkozhatunk druidákkal (és az emberáldozati szertartásukkal), felvilágosult gondolkodókkal, kereskedőkkel, csempészekkel, okos, vezető asszonyokkal, királyokkal (mint Brian Boru, akiről már valahol biztosan olvastam, annyira ismerős a neve, csak nem tudom, hol), majd jön Szent Patrik a kereszténységgel 450-ben, és megváltoztat mindent. A széthúzó, törzsi társadalomban elülteti egy felvilágosult, keresztény ország csíráját, de a törzsi, stabil egység még messze van. Bár maga az ír nép teljesen tudatában van sokféleségének (egyszerre éltek itt kelták, vikingek, svédek, dánok, norvégok), egyre inkább összeolvadnak. Írország egyre erősebb, Brian Boru az első Nagykirály, aki egységbe tömöríti a királyok seregeit a háborúkban. De Brian már öreg, a csatában megölik, és az utolsó 10 év, amit az egységnek szentelt, szépen lassan felbomlik. Utódai nem képesek úgy irányítani, mint ő, így aztán a hatalom végül visszakerül ellenfele, az O'Neillek kezébe. Egészen addig, amíg II. Henrik meg nem szerez egy kis földdarabot az ország közepén. Az ország túlél két hatalmas háborút és sok kisebb csatát, majd amikor VIII.Henrik Angliához csatolja 1536-ban, megkezdődik az ír protestáns-katolikus ellentét, és ezzel is van vége az első kötetnek. Vagyis mégsem, mert mint ahogyan a kezdet egy legendával indul, így azzal is fejeződik be: Szent Patrik eltűnt botjával.(A következő kötet, az Írország ébredése, innen folytatódik.)

Teljesen pontos történelmi eseményekkel vonul fel Írország kivirágzása, akár tankönyvnek is lehetne használni, annyira ügyelt a történelmi hitelességre. Amiről meg nincs pontos adat, azt kitölti a fantáziájával, akárcsak Manda Scott Boudica esetében. Megad minden háttérinformációt, amire szükségünk lehet, akár a hitvilágról, akár a társadalmi, vallási berendezkedésről van is szó. Elmagyarázza az ősi hit lényegesebb pontjait, a kelta ünnepek eredetét, a feudális társadalom pilléreit, a történelmi események összefüggéseit, a szerzetesi rendszert, szóval mindent, hogy nekünk ne kelljen semminek sem utánanéznünk. Láthatjuk, hogy néznek ki a lakosok, miben járnak, hogyan viselkednek, gondolkodnak, és mindez hogyan néz ki az ellenségnél. Vagy az ír nevek eredete szempontjából mekkora különbség van a viking vagy a kelta ősökkel rendelkező emberek között (FitzPatrik, O'Brien). Néhol kicsit szájbarágós és unalmas, de teljesen passzolnak egymáshoz a magyarázatok és a történések, legalábbis én egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy hülyének nézett volna, sőt, élveztem, hogy tálcán kapok minden információt. Van térkép, családfa, hely- és családnév magyarázat, még kiejtési útmutató is, szóval teljesen kerek az egész, nem csak olvasni, de lapozgatni is érdemes benne, mármint az elejére meg a végére, olvasás közben. Ami miatt mégsem lett nagy kedvenc, az éppen az, hogy Rutherfurd regényformában írt, de valahogy még sincs olyan érzésem, hogy regényt olvastam volna. Voltak kedvenc szereplőim, de több volt az érdektelen és unalmas, talán mert senki nem volt igazán karakteresre alkotva. Voltak, mert a regény témája megkövetelte, hogy az országot emberekkel népesítse be, de ennyi. Viszont az a sok apróság, amit Írországgal, az életmóddal és a mindennapokkal kapcsolatban leírt, valóban érdekes volt.

Nem ez az első könyv, ahol a kereszténység-ősvallás ellentétéről lehet olvasni. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan ábrázolják az írók a hitek különbözőségének és egymáshoz való viszonyának a lecsapódását. Itt, akárcsak az Avalonban, a keresztények voltak azok, akik "kizártak" mindent és mindenki mást az őshit miatt. Talán éppen ezért tudott mindent elnyomva ekkora tömegeket meghódítani, mert kizárólagosságot követelt a hívektől. Ezzel szemben a természethívők mindent a világ részének tekintettek, nekik a keresztény isten azonos volt a saját istenükkel, csupán más néven illették. Befogadóképességüknek meg is lett a jutalma, szinte teljesen megsemmisültek. Hogy a valóságban is így nézett-e ki, azt ilyen távolságból már nem lehet megállapítani, de a végeredmény azért elég egyértelmű, és nem kizárt, hogy valóban volt egy ilyen aspektusa is. Főleg akkor nagyon éles az ellentét, amikor azt látjuk, hogy a kereszténységből sarjadt katolicizmus és protestantizmus mennyire nem tud megférni még a mai napig sem egymás mellett, függetlenül attól, hogy nyilván van ennek egy politikai oldala is.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése