2016/11/22

Goodreads-vote 2016

A Goodreadsen idén is, mint eddig jópár évben (nem tudom, mióta), meg lehet szavazni az év legjobb könyvét, íróját. Szavaztam már párszor, de mindig fennakadtam azon, hogy nem feltétlen olvastam, meg egyáltalán, ismerem bármelyik jelöltet is, de idén kicsit módosítottam a módszeremen, Lobónak hála, és bátrabb voltam. Mert miért is ne lehetne arra szavazni, amit olvasni szeretnék, mert érdekel, és ezzel közelebb is hozom a hazai megjelenést? Vagy ha egy írót szeretek, netán elhiszem, ha egy közeli ismerős azt mondja egy könyvre, hogy nagyon jó, és ezzel nekem is kedvet csinál?
Nem szavaztam minden témakörben, mert mondjuk a szakács-, gyerek- és képeskönyvek nagyon kívül esnek az érdeklődési körömön, de azért maradt még így is bőven téma.

Fiction
Véletlenül egybeesett, hogy biztosra mentem, és már itthon is megjelent, a listából egyedül a Lily és a polip érdekelt volna, és ezt már tudnám is olvasni.

Mystery & Thriller
Itt Kingre szavaztam, bár a listából már két könyv is megjelent, ebből egyet olvastam, a Zárt ajtók mögöttet, a Minden eltűnt lány tervben van, de újra kezdek barátkozni Kinggel. Kíváncsi vagyok, milyen krimit ír, és neki mertem egyedül megelőlegezni, hogy biztos jót. (aztán majd elválik.)

Historical Fiction
Számomra teljesen ismeretlen volt a listáig a könyv is, az író is, legalábbis azt gondoltam, de ő írta Az aviátor feleségét, amit nem olvastam, csak tudom, hogy van. Remélhetőleg jön majd a Swans of Fifth Avenue is, nekem elég volt csak rápillantanom, miről fog szólni: Capote, New York, 1950, "glamour and perfumed and smoky atmosphere of New York’s high society".

Fantasy
Na, itt teljesen biztos voltam a dolgomban. Mivel Moning egyelőre csalódást okozott a Feverbornnal, így egyértelmű, hogy Anne Bishop Others sorijának a negyedik részére szavaztam. Az írók és a könyvek közül itt csak egy ismeretlen volt, de Charlie Jane Anders könyve is elég érdekesnek tűnik.

Science Fiction
Itt olyan fele-fele, amiket ismerek, és amiket nem, a tutira mentem: Blake Crouch Dark Matterjére nyomtam. Olvastam is, ti is olvashatjátok, szeretem is nagyon Crouch-ot, mi kell még.

Horror
A Szabadulás harmadik része lett a nyerő. Az első nyomot hagyott, a második felejthető, de nagyon kíváncsi vagyok, mi van még Croninban ebből a világból.
Ezen kívül is van még pár érdekesnek tűnő: Hill Fireman-jéért sem haragudnék, ha kiadnák, és Lisa Unger Ink and Bone-jára is felfigyeltem.

Young Adult Fantasy & Science Fiction
Hát igen, YA. De azért vannak jók itt is, Maas, Brandon Sanderson, Marissa Meyer, én Bardugo egy új sorijának a következőjére szavaztam. Nagyon szeretném már olvasni a Grisha trilógiáját, de amíg a KMK ki nem hozza a harmadik részt, nem kezdek bele, úgyhogy igazából ez is ilyen megelőlegezett bizalmi szavazat volt.

Debut Goodreads Author
Itt is inkább hallomás alapján szavaztam, és mert szeretném olvasni Alwyn Hamiltontól a Rebel of the Sands-ot. Innen még Amanda Bouchet könyve tűnt fel, kíváncsi leszek, végül ki lesz a győztes.

Ti mire szavaztatok? Vagy szavaznátok?

9 megjegyzés:

  1. A Lily és a polipot most olvasom. Te ne olvasd. :D Tuti nem fog bejönni szerintem, amennyire ismerlek már.
    A szavazáson csak egy-két kategóriában nyomtam, még az elején, meg most is. A képeskönyveket nem hagytam ki, youtube-on meg is néztem párat, igaz nem mind a jelöltek közül való volt, de jól szórakoztam. :)
    Hallottam már, hogy azt kéne, hogy az előző év legjobbjait szavaztatják, mert nem mindenki frisset olvas csak, és nem is jut végig, vagy hát akkora széles palettát nem olvas el egy kategóriából se, amik közül szavazni lehet.
    El tudom fogadni az ilyen szavazást is, hogy ez jöjjön, meg ezt akarom olvasni. Az eredmény szerintem amúgy se nagyon releváns. :D Ez a pár magyar nyomkodás már nem oszt nem szoroz a Gr-nek. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is azt érzem, hogy nem kell nekem Lilyt olvasni, de rendes voltam, arra nyomtam. :D
      aha, mennyivel több értelme lenne az előző évet szavazni, a debütáló írók meg maradhatnának az adott évre, annak úgyis csak úgy van értelme.

      Törlés
    2. "Ez a pár magyar nyomkodás már nem oszt nem szoroz a Gr-nek. :D" Pupi, király vagy!:D

      Törlés
    3. Nima, Meg az év végi megjelenésekkel mi van, egyik éviben se szerepelnek? :D
      Lilíról majd nemsoká írok is. Értem hogy metafora, meg gyász meg szenvedés meg anyámkínja, de butának érzem a könyvet nagyon.

      Amadea :P :D

      Törlés
    4. pedig az agave nagyon örömködött neki...
      de köszi, hogy előolvastad. :D

      Törlés
    5. Az állatka cuki, de ez a narrátor-főszereplő... Nehezen viselem.

      Törlés
    6. Szerintem is jó buli kicsit beleszólni a nagyobb tömegek játékába, s néha reménykedni, hogy a kis tutkos reménységem befutó lesz :)

      Előző év november 16-tól az aktuális év november 15-ig megjelent könyvei férnek bele GR-nél az 1 évben. Szóval a decemberi könyvekre jövőre lehet szavazni.
      Egyébként szerintem sokan ott rontják el, hogy az első körben azt hiszik csak a kilistázott címekre lehet voksolni, pedig ott van az a lehetőség, hogy még jelölhetsz bárkit és ha elég sokan jelölik, bekerülhet elődöntőbe-döntőbe.
      Egyébként ez is olyan, mint minden közönségszavazás: átlagot mutat és elképesztő, hogy tényleg mennyivel többen szavaznak a GR-en a YA kategóriára mint pl. a non-fiction-re érdekes a számokat nézni :)

      Törlés
    7. szerintem mi tuti nem tudunk beleszólni, max megyünk a tömeg után. :D meg ehhez tényleg nagyon kell figyelni is, meg olvasni a külföldi legfrissebbeket. én még a magyar megjelenéssel se tudok lépést tartani.
      de jó poén szavazni tényleg, legalább annyira, mint saját listát gyártani.

      Törlés
    8. Ó, köszi ezt az infót Lobo, nem tudtam, hogy mi van szegény nov-dec könyvekkel. :D (Nem néztem utána.)
      Igen, a jelölés helyett sokszor csak a vaksin kattingatás megy az elején is.
      YA vs. NF: a tinik uralják a netet! Meneküljünk! :D

      Törlés