Rachel Vincent vérmacskájának kalandjai a feminizmus útvesztőiben

Annyira felkúrta az agyam ez a sorozat, hogy az ötödik rész felénél ráhagytam, pedig nem szoktam ilyet. Ha már egyszer eddig eljutottam, csak van benne annyi jó, hogy folytassam, de most nem vállaltam be. Nem indultunk pedig rosszul. Mondjuk jól se. Olyan enyhe közepes, de most van épp elég gondom, hogy pont elég volt nekem annyi értelem, amennyi ebbe a könyvbe szorult (volna), többre most nem futotta.
A történet a szokásos urban fantasy alakváltó kellékekkel. Ha eddig azt gondoltam, hogy vérmacskának lenni ciki, és semmi dögös és vad nincs benne, akkor most be kell látnom, tévedtem. Viszont ez nem a főszereplő lánynak, Faithnek köszönhető, ugyanis az ő személyisége és gondolatai az összes regény mélypontja. Az a rész járt jól, ahol annyi minden történik, hogy Faithnek nem jut ideje gondolkodni. Az első rész nem ilyen.
Itt megismerkedhetünk a csaj hatalmas világfájdalmával, amiért őt korlátozni akarják, és nem engedik szabadon élni, úgy, hogy ő akar. Ahogy telt az idő meggyőződésem lett, hogy ez a csaj hülye, nincs tisztában a saját világának törvényszerűségeivel és szabályaival, mert ha képben lenne, nem akarna egyszerre ember is lenni, meg macska is. Ez ugyanis nála nem opció (mmint hogy ember akarjon lenni), amiért így utólag legalább hálás lehet Vincentnek, mert ezzel nem csinált komplett hülyét a főszereplőjéből, és így megmaradhatott egyszerű hp-nek.

Őszintén szólva nem tudom hová tenni Faith karakterét. Láthatóan Vincentnek nincs gondja se a karakter- se a világalkotással, nagyon jó a háttér, és alapvetően az összes többi szereplő is. Marc alakja kifejezetten jól sikerült, az alfák is nyomtak a latba, pörgős volt, és izgalmas, csak. Csak ott van, hogy Faith-be megpróbálta belesűríteni a feminista macskalány összes vélhető aspektusát. Komolyan, akik a nő genderekre izgulnak, rágják át magukat a sorozaton, mert korszakalkotó a műfajban, még ha ez első látásra nem is tűnik ki.
Ugyanis bár Faith ostoba módon majdnem végveszélybe dönti a falkáját hosszú távon a hülye szabadsághajhászásával, és a ’nehogymár majd bárki is megmondja, mit tehetek’ életfilozófiával, ő nem csak önmaga számára szeretné a változást, hanem az összes nőstényt szem előtt tartja. Legalábbis a negyedik rész tájékán ez így lecsapódott Vincentben, és le is írta, szóval valahol itt jött rá Faith, hogy igazából szép a szabadság, de ha már muszáj, lecseréli ő az alfa pozícióra, ha ezzel előrébb mozdítja az ügyét.
Eddig jó, nem? Mert ezzel nem is volt gond. Pörgős, eseménydús, sokszereplős , intrikázós csatázós. De.
Szerelmi háromszöges. Ráadásul valami undorító ideológiát körít minden egyes ilyen mozzanat köré, és nekem ebből masszívan elegem lett. Nem kell a duma, hogy miért kefél Jace-szel, amikor egyszer Marcot akarja maga mellett tudni, nem érdekel a szívdobogása, és hogy miért is nem érti ő se, és a többi maszlag se. Ott csuktam be, amikor a Jace-szel való smárolás után gyorsan elrohant fogat mosni, nehogy Marc kiszúrja. Hát anyádat. Így ennyi.