2015/10 - Keményfedél

2015/10/24

Joe Abercrombie - Hidegen tálalva

Tavasz van Styriában. Márpedig ez háborút jelent.
Tizenkilenc éve folyik a vér. A könyörtelen Orso nagyherceg brutális harcot folytat a civakodó Nyolcak Ligájával. Miközben hadseregek menetelnek, fejek hullanak és városok égnek, a színfalak mögött bankárok, papok és ősibb, sötétebb hatalmak marakodnak azon, ki legyen az új király.
A háború tán maga a pokol, de Monza Murcatto, a talinsi kígyó, Orso nagyherceg leghírhedtebb zsoldosa számára kiváló alkalmat kínál a pénzkeresetre. Győzelmei népszerűvé tették – munkaadója szerint egy árnyalattal népszerűbbé is a kelleténél. Murcatto jutalmul egy szakadék mélyén végzi hát összetört csontokkal, bosszúra éhesen. Bármi is az ára, hét embernek meg kell halnia.
Murcatto szövetséget köt Styria legmegbízhatatlanabb alkoholistájával, Styria legkiszámíthatatlanabb méregkeverőjével, egy életét a számok megszállottjaként élő sokszoros gyilkossal meg egy barbárral, aki nem akar mást, csak helyesen cselekedni. Ellenségének tudhatja a fél országot. Mindennek tetejébe utána küldik a világ legveszélyesebb emberét, hogy találja meg, és fejezze be, amit Orso nagyherceg elkezdett.
Tavasz van Styriában. Márpedig ez bosszút jelent.

Könyvmolyképző

Nem igazán tudom, mit is írjak Abercrombie-ról, amit eddig még nem írtam le. Nem tud hibázni, az biztos, hacsak nem vetemedik YA írására, mint a Half a king -sorozatában, de az meg nagyon jó bevezető hozzá, ha valaki nem akar mindjárt vérben tocsogni, hanem kell neki valami átmenet.
Az Első törvény könyvekben láthattuk, ahogy az Unió felülkerekedik a gurkhuliakon, megismerhettük az északi népek Neves Embereit, különösen Kilencujjú Logent, árulásnak, szövetségeknek és azok felbomlásának lehettünk tanúi, vérontás, bélontás, kínvallatás, cselszövés, egyszóval volt itt minden, ami egy háborúval jár.
A Hidegen tálalva elhagyja az Uniót, átkerülünk Talinsba, Styriába, ahol ugyanúgy háború és vérontás van, mint az előző könyvekben, nem kevésbé különleges szereplőkkel. Azt hiszem, Abercrombie megalkotta a fantasy-irodalom legkeményebb női harcosát Murcatto személyében. Semmi finomság nincs ebben a nőben a szépségén kívül, hidegvérű gyilkos, elszánt, és bármit kibír. Olyan ellenfél, akivel nem szívesen néz szembe egyetlen ellenség sem. A legjobban ezt a nagy hidegvért és a bosszúval együtt járó ürességet egy másik nő, Vitari kezelte a legjobban, őrá emlékezhetünk az előző könyvekből. Elég lazán és nemtörődöm módon viszonyult Monzához, vártam is, hogy egy rossz pillanatában majd leszúrja vagy valami, de nem, túlélte.
Reszket szintén volt az előző könyvekben, azt hiszem, ő ment át a legnagyobb személyiségváltozáson. Hogy jó vagy rossz irányba változott, azt majd mindenki eldönti, tény, hogy aztán majd nagy hasznát veszi később annak, hogy olyan lett, amilyen. Legalább olyan hatalmas karakterré vált, mint a Véres Kilences.

Gondolom, azt nem kell mondanom, hogy aki ez Első törvény könyveket olvasta, olvassa ezeket is, mert szerintem mindenki alig várta már, hogy jöjjenek az új Abercrombie könyvek. Jó hír, hogy hamarosan lehet olvasni a folytatásokat, a hónap végén megjelenik a Hősök, utána rá nem sokra, remélhetőleg még idén pedig a Vörös vidék.
Aki pedig nem tudja, mire számíthat: egy roppant jól felépített világra, politikai intrikákra, rengeteg vérontásra, kemény harcokra, cinikus feketehumorra és hatalmas karakterekre.

Ami esetleg jól jöhet, egy térkép:





2015/10/12

Témázunk - Junk reads

... avagy belső kényszer a rosszra.
Miért is nem olvasok én rossz könyveket? Mert nekem az olvasás legyen élmény, szórakozás, kellemes időtöltés. Azért olvasok, mert jól akarom érezni magam, esetleg jobban, mint mielőtt a könyvet a kezembe vettem volna.
Nem is értem ezt a  perverziót, ami sokakban benne van, hogy végigolvasnak minden szart, válogatás nélkül, és szenvednek, de nem teszik félre.
Könyörgöm, miért nem?! Mi ebben az élvezet? Nem látom értelmét. Nem vagyok az a típus, aki arra vár, hogy majd jobb legyen, nekem már az első oldaltól bizonyítania kell.

Időnként persze ráveszem magam, hogy kicsit folytassam, és ne akarjam azonnal eldobni, amint nem tetszik. Nincs értelme. Később sem fog tetszeni. Ennek lehet sok oka, az éppen aktuális lelkiállapotomon keresztül, egészen addig, hogy a könyv egészen egyszerűen szar. Persze lehet árnyalni, hogy a témája távol áll tőlem, meg a megfogalmazása, meg az akármije, a lényeg, hogy ne az én idegeim rongálja, ha lehet. Inkább másét, az úgyis szórakoztatóbb.
Merthogy, és ez nem elhanyagolható érv a szar könyvek olvasása mellett, remek posztok szoktak születni - szegény bloggerek szenvednek kicsit miattunk, mi meg nagyon jól érezzük magunkat nem csak a szórakoztató posztok miatt, de azért is, mert megkíméltek bennünket Valami Nagyon Rossztól.

Életem legrosszabb könyve a Korg Polaris volt. Minden olyan elem ellenkezőjét képviseli, amit én jónak tartok egy könyvben. Stílustalan, dedós fogalmazás, faék módon egyszerű, ostoba... nem is sorolom. Borzalom volt, semmi nem tudja überelni.
Nem volt sokkal különb a Shakespeare, a halhatatlan sem. Nevetséges és gagyi az egész, úgy, ahogy van.
Egy örök élmény lesz a Kárpátok vámpírjai második része is, mert nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna ennyire szar, primitív fordítást. Semmi gond nincs ezzel a sorozattal, azt, hogy megbukott, egyedül a fordításnak meg a borítónak köszönheti.

Vannak dolgok, amiket minden könyvben keresek, és ha az okos szereplők sziporkázó párbeszédei helyett ostoba szereplők még ostobább szószaporítását kell olvasnom, az mindig kihoz a sodromból. Lehet, hogy másnak istenkirályság minden, ami abban van, lehet az romantikus, szépirodalom, vagy valami langyi szórakoztatónak szánt könyv, ha egyszer nekem meg kevés. Meg nyűglődök. Meg a hajam tépem. Kell ez nekem? hát nem.

Azt is szeretem, amikor írók nekiesnek az olvasóknak egy-egy nemtetszés kinyilvánítása után. Effektíve erőszakkal próbálják meg meggyőzni szegény olvasót, akinek amúgy is tropára ment az idegrendszere a könyv után, hogy nincs igaza, az a könyv remek, elsőrangú, és minden pozitív jelzőre jogosult. Minden ilyen írót a Korg Polaris sorozatos olvasására ítélnék.

Olvastam valami olyasmit nemrég, hogy a szubjektív véleményt nem szabad összekeverni az irodalomkritikusok ítéletével, aminek, szemben a szubjektív véleménnyel, egyetemes joga van a létre. Hümm. Én azt gondolom, nekem, mint olvasónak, igenis lehet utálni bármit (sőt, az egészséges szellemi fejlődés elengedhetetlen kelléke a kritika), ami az irodalomkritikusok, vagy bárki más szerint tökéletes, mérvadó, jelentős, vagy bármilyen. És imádhatom, ami szerintük értéktelen, mert nekem nem kell feltétlenül a nap 24 órájában nagyon okosnak lenni. Nekik az a dolguk, hogy a jövő nemzedékének megőrizzék azokat az értékeket, amikről azt gondolják, hogy fenn kell maradniuk, nekem meg az a dolgom, hogy szórakoztassam magam.

... eddig voltak a szó szerint hulladékok, de a junk reads olyan, mint a junk foods, egészségtelen, de finom ...

Így akkor kellene írnom olyan könyveket, amiket mások tartanak értéktelennek, nekem meg nagyon bejönnek, de nem olyan egyszerű ezeket kiválogatni, mert hiába rónak fel hiányosságokat bizonyos könyveknek, ha én azokat nem látom. Ott van pl. a Georgina Kincaid sorozat. Hogy ostoba lett volna Georgina? Fogalmam sincs, én nagyon jól elvoltam vele. vagy hogy a Holtodiglan idegesítő és bosszantóan hatásvadász? vagy hogy a Sírkertek királynője unalmas, a Halhatatlanban meg baromságok vannak? Előfordulhat,  és ha így is van, engem nem érdekel, nem tűnt fel, vagy ha fel is tűnt, nem zavart.
De mint ahogy minden szupernőt un valaki, úgy minden szar könyvet szeret valaki (és minden jó könyvről gondolja azt valaki, hogy szar. ez már csak ilyen.)
Az igazi junk read, amit élvezettel olvastam, pedig tisztában vagyok vele, hogy gáz, és a saját mércém szerint is legalja-könyv, de ettől függetlenül is bejött, az Sylvia Day Crossfire-sorozata volt. Nem tudom megindokolni.:D Egyszerű pornókönyv, teli tragédiának álcázott művi lelki drámákkal, idegesítő női szereplővel, hiteltelen férfiszereplővel. kiírandó mellékszereplőkkel, semmi történettel, életszerűtlen környezetben, mégis érdekelt, pedig kiszámítható, amennyire csak lehet.
A másik pedig Maya Banks. Tőle még csak kettőt olvastam, eddig 50-50% az eredmény, de látok benne lehetőséget, hogy időnként hozzon valami élvezeteset. Kicsit életszagúbb, mint Day, bár teljesen konkrétan pornósabb is. Day azt mondta a Crossfire-ről, hogy ő nem pornót írt, hanem azokat a lelki finomságokat igyekezett megmutatni, ami egy ilyen alá-fölé rendelt kapcsolatot jellemez. Ez nem igazán sikerült, Banks viszont nem is próbál kifogást keresni, ő egyből a mély vízbe dob bennünket, igaz, felemás sikerrel. Ha túlzásokba esik, az nekem már nem jön be, de amíg megtartja a szereplőket és a történetet egy viszonylag reális talajon, addig jóban leszek vele.
És hogy miért épp ők ketten, ráadásul úgy, hogy sem a pornót, sem a romantikát nem csípem? Valószínűleg pont azért. Ez a két író hozza azt, amiért kézbe veszek egy ilyen könyvet. És azt is, amiért nem veszek kézbe túl sűrűn ilyesmit. Lehet, (sőt, biztos), hogy másnál is megvannak ugyanezek, de nem fogok egy rakat könyvet elolvasni, hogy kiderüljön. Nekem ők ketten épp elegek.

Rég olvastam rossz könyvet, ösztönből le is teszem azonnal, ahogy a kezembe kerül (olyan 20 oldal után),  de azért nem ártana végigrágnom magam legalább ötévente egy hulladékon. Szóval mondjatok nekem rossz könyveket, mondjuk olyanokat, amikbe azért nem fogok belehalni, és ha lehet, ne legyen romantikus.  Valami vagány hulladékot szeretnék, ami után büszke lehetek magamra, hogy ez is megvolt.

A többiek rosszaságai:

2015/10/11

TOP10



Billé itt

James Clavell - A sógun
Németh László - Irgalom
Joseph Heywood - Hozd el nekem Hitlert
Peter Straub - Ghost story
Stuart Woods - A tó alatt
Joseph Heller - Isten tudja
Donna Tartt - Titkos történet
all of Poe
Frank Herbert - A dűne
Henri Charriére - Pillangó

kiegészítés: életem legjobb könyveit férfiak ajánlották.  hmm.

Pupilla
Ilweran
Reea 
Andi
szeee
Üstökös

2015/10/10

Hercsel Adél - Magyar szeretők

Elhidegülés megcsalás: ez a félrelépés általános képlete. Az elhidegülés szinte kivétel nélkül szexuális természetű, de mit kezdjen magával és a vágyaival az, akit évek óta nem kíván a párja, miközben a kapcsolata alapvetően jól működik, a közös gyerekekről és a közös egzisztenciáról nem is beszélve?! Ugye, nem is ugyan egyszerű? És mi a helyzet a történet lelki oldalával? A Magyar szeretők című riportkönyv tíz férfi és tíz nő őszinte, hol megható, hol fájdalmas, néhol humorral átitatott, de leginkább tanulságos vallomásán keresztül járja körül első sorban azt, hogy kit mi sodor bele egy viszonyba.
Az egyik legfelkapottabb belvárosi kávézó teraszán ültünk egy kellemes tavaszi délutánon, és az egyik riportalanyom épp arról mesélt, hogy a férje egy 20 éves lánnyal csalja. Aztán elhallgattunk, mert észrevettük: a teraszon mindenki a megcsalásról és a viszonyokról beszél.
Athenaeum

Tudom, fura nálam egy ilyen könyvet látni, de nagyon érdekel a téma, már csak amiatt is, mert ugye sose lehet tudni. Voltam már harmadik, de úgy igazán soha nem láttam a kulisszák mögé, hogy ki miért választ a felesége mellé egy másodikat, harmadikat, sokadikat. Gondoltam, akkor majd most megtudjuk a titkot.
Mondjuk ez így nem igaz. Tudom, hogy vannak alapvető hibák, amiket jó, ha nem követ el az ember, mondatok, amiket kerülni kell, viselkedés, amit mellőzni kell, és megvan a magam elmélete és véleménye erről az egészről, de nem árt időnként egy kicsit jobban rálátni az okokra, következményekre, főleg, ha azt mások által megtehetjük. Nem egyszerű, mert furák az emberi reakciók, időnként teljesen logikátlanok (nyilván, mert emocionális döntéseket hozunk, aminek általában semmi köze sincs a józan észhez), időnként ostobák, időnként pedig lehet elfogadható indokot találni bármire.

Húsz ember, húsz sors, mindenki máshonnan indul, mások az indokai a félrelépésre. Van, akit megértek, és vannak azok az attitűdök, amikkel nem tudok mit kezdeni. Van, ami nekem már nem jó indok, és kívül esik az empátiámon.
Meglepő, de a legtöbb félrelépő saját bevallása szerint a családja alapvetően jól működik, és hozzá kell tennem, hogy ezek a félrelépők férfiak. A nők ugyanezt nem mondhatják el, ha már odáig jutottak, hogy félrelépjenek. Ez csak enyhe általánosítás, nyilván kivételek minden alól vannak, de ha körülnézek, akkor is ezt látom, nem csak a könyv nyilatkozatai tükrözik ezt.
Igazából nagy következtetéseket nem lehet levonni. Félrelépünk, mert besokallunk, hiányunk van, nem becsülnek meg, ha megbecsülnek, akkor azért, mert nincs szex, ha van szex is, akkor azért, mert kevés, ha van elég szex, akkor azért, mert a másik nagyobb vonzerővel bír (épp kéznél van, nincsenek elvárásai, kevésbé ráncos, vagy mert már régóta nézegettük), de ha csak le nem bukunk, nem adjuk fel a biztosat.
A séma általában ugyanaz: titokban, amíg csak lehet, aztán ha lebukunk, majd lesz valami.

Nem fogok ítélkezni senki felett;  egyetlen dolog jut eszembe, amikor a megcsalós téma felmerül: mindenkinek pont ugyanannyi ideje  volt rá, hogy elélvezzen (gondolom, ismeritek a viccet), hogy megunja a másikat, hogy mást akarjon, mert ez a játék mindig kétszereplős, még ha egy harmadik fel is tűnik időnként a színen.
A történetek alapján lehet összefüggéseket keresni, elméleteket felállítani, és ha nem találjuk meg önmagunkat egyikben sem, akkor annak nagyon örüljünk.

Nem bírom ki, meg kell kérdeznem a 39 éves Viktortól, aki akkor csalta az asszonyát, amikor az kirándult: ember, neked nem tűnt fel a sok megcsalás mellett, hogy az asszonyod mennyit kirándult nélküled? :D (bocsi, de egyszerűen elképesztő, hogy ezek a férfiak, akik egyébként a feleségük "szenvedő áldozatai", mind azt hiszik, hogy az asszonyuk egy jámbor birka, akinek jó úgy, hogy évek óta nem kefélte meg őket rendesen senki. aha...:) De azért van itt pár történet, ami alapján inkább egy pszichológust kéne látogatni, nem párkereső oldalt, viszont vannak szórakoztató személyek is ebben a húszban. Vegyes társaság.
Nagyjából annyi idő elolvasható a könyv, amennyi idő alatt 20 posztot elolvasunk. Okosabb nem lettem, de nem bánom, hogy kézbe vettem.

2015/10/07

Helyzet

Szokásos nyűglődés. Beleolvasok, félreteszem, beleolvasok, félreteszem., és így tovább.
Olyan 15 könyvkezdéssel ismerkedtem meg az utóbbi három hétben, de egyiknél sem éreztem, hogy felszabadultam volna attól, hogy a kezemben tarthatom.

Robert Jordan Világ szemét egészen tuti, hogy folytatni fogom, most egyszerűen ezalatt a röpke 26 oldal alatt nem tudtunk egymásra hangolódni. Nekem kell azért egyszerre olyan 20-30 oldal, hogy rákapjak a hangulatára, az meg most nem jött össze.
Nem járt jól a MásValaki problémája sem. Tetszett a stílusa, csak most nem vagyok urban fantasyra hangolódva, még a Bitten is félretettem, és még az Otherst sem fejeztem be.
Szegény Cibola meghódítása is... nemtom, mi van velem, ha már Holden sem tud a magáévá tenni. Sajna, ki kell várniuk a sorukat. Egyszer csak összejön.

Amit biztosan kerülni fogok, az a Marsi. Elkezdtem, de halálra untam magam. A Varázslókon is, pedig amikor este nekiálltam, még nagyon bizakodó voltam, de aztán álmos lettem, és másnap estére már semmi vonzót nem találtam benne. Azért még olvastam, és olvastam, de aztán harmadik este már csak sandán pislogtam rá, hogy nemááár, nekem ezt kéne olvasnom...? Aztán mivel nem kötelező, így vettem is a következőt. Az ember egy idő után tudomásul veszi, hogy csak beleolvasgat könyvekbe, miközben várja az igazi.
Talán ez épp a Végtelen forrás lesz. WOW (World of Warcraft), húgomék totál rá vannak kattanva, és nem is rossz ez, csak nem most. Pedig egészen nagyot haladtam vele a többihez képest, eljutottam egészen a 30. oldalig.
Meg az Emlékmű a csillagokban. Na, erről fogalmam sincs, mit kezdek vele. Nem tudom, akarom-e én ezt az űr-archeológiát... Mikor megjelent az emberi oldala, lelki drámák, meg hasonlók, akkor felcsillant a szemem, de ennek gyorsan vége is lett.


Aztán kisnima elkezdte nézni a Tudorokat. Annyi lendület van ebben a soriban (meg vér, meg mindenféle testnedvek), hogy én is ott ragadtam előtte. Aztán eszembe jutott, hogy van nekem VIII. Henrikes könyvem. Antonia Fraserét már olvastam, viszont Margaret George-ét még nem. És igen! Imádom. Hangulatos, történelmi, lelkis, fiktív, így regényes, nem csöpög, nem romantikázik, remek, remek. Ha így haladok, jövőre lesz is belőle poszt.
Nagyon lazára vettem ezt az olvasós dolgot. Leginkább nem olvasok.
Valamit még akartam írni, csak nem jut eszembe.
 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes