Csodaszép. Letaglózó. Fájdalmas. Minden együttérzést
felszabadított bennem. És mindezek tetejébe úgy van megírva, hogy totálisan
átérezhető, épp ezért alig volt oldala, ahol ne lett volna könnyes a szemem,
pedig nem vagyok az az érzékenykedő alkat, és a könyv stílusa sem épp kimondottan drámai hangvételű, sokkal inkább mesélős, visszaemlékezős.
Már sokszor megtapasztaltam, hogy van annak előnye, hogy
alig tudok a könyvről valamit a címen kívül. Mint a régi szép időkben. Csak a
kezembe kerül, és elolvasom, nem befolyásolnak előzetes elvárások, és a
történet is megmarad titokzatosnak, amit magam fogok felfedezni egyik oldaltól
a másikig. Mint Mia történetét, aki egy jól induló reggelen egy egész életére
kiható tragédiával kénytelen szembesülni. A baleset után testén kívül létezve
kóborol a kórház folyosóin, hallgatja a körülötte zajló életet, és igyekszik megérteni,
mi is történt vele, hogy került ide, mi történt azóta, és ami a legfontosabb,
hogyan tovább.
Hogyan lehet ilyen helyzetben dönteni? Kell lennie valami
fogódzónak, ami miatt érdemes vállalni a jövőt, ami most egy nagy fekete
lyuknak tűnik, amiben senki és semmi nincs. Mia kellene, hogy megtöltse, de nem
igazán érzi magát képesnek rá. Fáradt, kétségbeesett, és tanácstalan. És mi lenne, hogy tovább lépne? Mit hagyna hátra az itt maradottakban?
A felsorakozó rokonok, barátok, és Adam, Mia szerelme, mind
arra bíztatják, hogy ne adja fel, maradjon; egyedül a nagyapja az, aki rá bízza
a döntést. Akárhogyan is fog történni, ő megérti majd. Épp ezért nagyon fontosak a
szavak, amiket a kómában lévő unokájának mond; van az a helyzet, amikor már nem ad más erőt az embernek, legyen bármilyen helyzetben, csupán a tudat, hogy az lesz, amit ő akar. Valóban ilyen lehet ez a két
lét közötti lebegés? Forman nagyon jól megfogalmazta, mik azok a dolgok, amik
ilyenkor az embert érdekelnék. Meddig tud elmenni, és ha már kijutott, mit
tehet? Hogyan kerül vissza? Vajon érzi majd, ha megérintik? És mi lesz, ha
visszajut a testébe, mennyi fájdalmat
fog érezni? És mi van, ha tovább lép, mit fog ott találni? Ezek mind
megfordulnának az én fejemben is, már ha ilyenkor lennék valahol, ahol eszembe juthat
ilyesmi. És persze eszembe jutnak a szeretteim is, akik volták már így, hogy vajon ők is ezt érezhették? Átélhettek ilyesmit? És valóban van választás? Tényleg Mia döntött?
De itt vannak a hátramaradottak is, akik szintén nem tudják,
hogyan tovább, és mindenki reménykedik valamiben: ki az orvosokban, ki az angyalokban,
ki pedig Miában, hogy majd ő meghozza a döntést, és akkor majd történik valami.
Megtörtént esemény. Persze, nem pont így, de rengetegszer megtörtént már, mint
ahogyan majd fog is még. A szereplők változóak, de a tragédia állandó, mint
ahogyan a remény, a szeretet, és a fájdalom is, ami a kórházi várókat áthatja.
Bár ifjúsági regény, igazából besorolhatatlan. A nyelvezete, a története, a
mondanivalója mindenkié. Bárki is olvassa, legyen bármilyen élethelyzetben, biztosan kap valamit Mia történetétől.
Nagyon köszönöm a könyvet a Ciceró kiadónak!
ps. A borító ellen majd' mindenki lázad, nem értem, miért. Tökéletesen tükrözi a könyvet, bár tény, hogy odakinn szebbnél szebb borítókkal is megjelent, de nekem a miénk is tetszik. A fülszöveg viszont nagyon semmitmondóra sikerült, semmi nincs benne a könyv hangulatából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése