A harmadik részben a Testvériség egyik legfurcsább, legvadabb tagját ismerhetjük meg nagyon-nagyon közelről, Zsadistot. Játszottam kicsit a nevével (szadist), de ő inkább akkor mazohist, de igazán egyik sem. Majd száz évig tartották vérrabszolgaként, míg ikertestvére rá nem talált, és ez a száz év alapvetően kiürítette teljesen a srácot. Arcát, lelkét eltorzították, van egy rakás fóbiája és próbálja magát mindenkitől távol tartani, így a külvilágban az a vélemény róla, hogy nincsenek érzelmei (ez igaz is, egy ideig), szeret kegyetlenkedni, és igazán még a saját Testvérei sem érzik jól magukat, ha ott van a közelben. Megfagy körülötte minden, csak úgy ontja magából a jeges fuvallatokat, szó szerint. Pusztító harcos, a lehető legveszélyesebb, mert nem fél a haláltól, sőt, megy elébe. De amikor Bellával találkozik, elindul benne egy változás, amitől legalább annyira fél, mint amennyire élvezi. Persze, csak egy idő után. Itt most nincs annyi szex, sőt, igazából a könyv feléig alig történik ilyesmi, akkor is csak nagyon óvatosan. A hangsúly inkább az akciójeleneteken van, és kezdünk megismerni pár újabb szereplőt, bár tény, hogy Ward nem tudja azért megtagadni önmagát.
Ezek a srácok, a Testvériség, nagyon kiforrott figurák. Hatalmasak, erősek, nagy harcosok és nagyon férfiak, és mindemellett teli vannak érzelemmel. A legelvakultabb szerelmi roham közepette is Férfiak maradnak, ha gyötrődnek, nincs az az érzésem, hogy az előbb milyen vagánynak mutatta magát, most bezzeg itt nyüszög meg könnyezik, mint valami szerencsétlen. Ward nem zökkenti ki őket a szerepükből, mint egyéniségek, teljesen hitelesek. És itt már a történet is kezd elindulni több szálon, és nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat még nekem ez a sorozat. Johnra (Tehrror - milyen beszédesek ezek a nevek) például nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz vele az átalakulás után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése