A rejtély (Fringe)
Paradox
Egy
fizikus zseni éppen figyeli az időjárást az űrben, amikor képeket kap
az egyik műholdjukról, egy x idő múlva bekövetkezendő katasztrófáról.
Elmegy a zsarukhoz, kéri a legintelligensebb emberüket, megvádolják
terrorizmussal, és mire oda kerül a sor, hogy észbe kapnak, és
megpróbálnak utána járni, már késő. Aztán jön egy következő adag, majd
még egy, egészen 5 részen keresztül, mindegyik rész egy-egy képcsomag,
és a közeli jövőben bekövetkezendő bűntény megakadályozása. annyira nem
voltam kinyúlva ettől a sorozattól. A képi világa, a hangulata, a
szereplők valahogy nem tudta elnyerni a tetszésemet, viszont a téma és a
megoldások elég jók voltak. ez csak 5/3.
A küszöb (Threshold)
Egy
valami egyszercsak előkerült az Atlanti óceán közepén, az arra járó
hajó matrózai megőrültek, brutálisan meghaltak, akik nem, azok eltűntek.
Ez a valami, mint utólag kiderült egy többdimenziós tárgy volt, aminek
ebben a világban csak egy része látható, viszont hatalmas pusztításra
képes még közvetetten is. A hatásainak próbál gátat szabni egy rakás
szakértő dr Caffrey egyik régi terve alapján, ő ugyanis vészhelyzetekre
ír forgatókönyveket, a Küszöb volt az egyik munkája. Ez tipikusan az a
sorozat, ami folytatásért kiállt, és a befejezését tekintve úgy van
befejezve, hogy végül is lezárult a sorozat, de akár még folytathatták
is volna. Számomra sokszor rejtély, hogy idióta, agyatlan sorozatok
mennyi évadot érnek meg, de valszeg ez annak köszönhető, hogy azokhoz
nem kell gondolkodni. Ez, még pár másikkal együtt viszont egy olyan
történet, aminek a megértéséhez kell egy kis gógyi, így ha az amcsik nem
elég befogadóak, és nem tudják kellően lebutítani a történetet, annak
általában bukás a vége. Sajna ennek is kurtán-furcsán van vége, ennek
ellenére 5/5.
Flash forward (A jövő emlékei)
Azt
hiszem, a tartalmáról túl sokat nem tudok írni, volt egy ájulás x
időpontban, katasztrófák történtek, a jövő és jelen között
visszacsatolás van, és ez alatt a 17 másodperc alatt mindenki
megláthatta a saját jövőjét. ez volt, akinek jó volt, volt akinek nem
tetszett, mindenesetre eléggé megbolygatta a kedélyeket. Próbálják
kideríteni, mi okozta az ájulásokat, lesz-e másik, és mi célja volt
ennek az egésznek. Elég sok kérdést feszeget: a jelen irányítja a jövő
felé az eseményeket, vagy a jövő az, ami úgy intézi, hogy mindenképpen
bekövetkezzen? Tudunk ezen változtatni? És ha igen, az kire milyen
hatással lesz? Feltétlenül meg kell történnie azoknak a dolgoknak,
amiket láttak? Ezt is azért szeretem, mert mindenki elindulhat a
válaszkeresések és a kérdésfeltevések egyéni útján. És jellemzően
valószínűleg nem fogják folytatni, mert meghaladja az átlagamerikai
IQ-ját a befogadása. 5/5
Tudorok

Ez az a sorozat, amit valószínűleg senkinek nem kell bemutatnom. VIII. Henrik és az ő háreme. Sokszor elgondolkodtam. hogy vajon mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy az utókor alig ismeri az uralkodása alatti intézkedéseit, két dolgot kivéve: hogy megalapította az anglikán egyházat, és hogy pár asszony halála az ő lelkén szárad. 5/5.
Vámpírnaplók (The Vampire Diaries)
Egy
kisvárosba, Mystic Fallsba visszaköltözik a Salvatore család, ahol a
két testvér között azóta dúl ádáz harc, hogy vámpírrá tette őket egy
csodaszép nő. próbálnak vegyülni, beilleszkedni, de olykor megjelennek
más vámpírok, akik miatt majdnem lebuknak, sőt, még azok is
visszatérnek, akikről azt hitték, már réges rég elpusztultak. Ahhoz
képest, hogy a vámpíros könyveket szeretem, a sorozatokból túl sokat nem
láttam. Még a Buffyt se néztem. Ez viszont nagyon kellemes kis
történet, bár abban biztos vagyok, hogy sokat dob az egészen a színészi
gárda. Jó rájuk nézni, kellemes őket hallgatni (csakis eredetiben!), és a
romantikus vonulata nem fajsúlyos annyira, hogy fárasztó vagy túl
csöpögős legyen, pedig a középpontban itt is az érzelmek, túlnyomórészt a
szerelem áll. Vámpírokkal. Szóval tök átlagos, 5/4.
Fallen (Letaszítva)
A
vámpírokat kezdik leváltani a különféle lények, még nem dőlt el a
csata, hogy az angyalok vagy a tündérek nyerik-e ezt a menetet. Ez most
épp az angyalokról szól, akik közül párat isten eltaszított maga mellől,
amikor fellázadtak, és ők úgy döntöttek, a Földön maradnak. Emberektől
származó utódaik a nephlimek, akik közül az egyikük 18 éves korában
különös dolgokat tapasztal magán, majd kiderül, az ő sorsa az, hogy megmentse az emberiséget a teljes pusztulástól.
hogy szabadulást hozzon a bukott angyaloknak. Bár ezt az
Isten-Lucifer-angyalok-emberek témát nem lehet túl sokféleképpen
csűrni-csavarni, eléggé egy vonulat mellett haladnak ezek a történetek,
azért még jó volt nézni. Amolyan Angyalok háborúja rövidített verziója,
kicsit más tálalásban. 5/4
4400 (4400)
Monumentális
sorozat 4400 emberről, akik különböző időpontokban tűntek el a
világról, majd egyszercsak megjelentek anélkül, hogy bármit is változtak
volna, viszont nem emlékeztek rá, merre voltak az elmúlt években,
évtizedekben. Egyeseknek különös képességeik vannak, pusztítóak és jóra
használhatóak egyaránt, és úgy tűnik, van egy ember, aki valamiféle
céllal jött vissza, ő próbálja összefogni ezeket a képességekkel
rendelkezőket. Közben megszületik egy csecsemő, az anya nem tudja hogyan
fogant, mikor és kitől, és úgy tűnik, ennek a gyermeknek nagy szerepe
van az események további alakulásában. Jó kis semmitmondó voltam, mi?
Dehát ez egy ilyne kusza, szerteágazó, nagyon izgalmas sorozat, nem
lehet pár szóban összefoglalni. 5/5Hirtelen ennyi, bár azt hiszem, meg kell még említenek a Battlestar Galacticát, amiről már írtam itt. Ez is nagy kedvenc, mindenképpen 5/5.
És a Black_Books , ami kicsit lefárasztott a végére, szerintem sikerült túlzásba vinni az igénytelenséget és a semmit sem történést, de azért egynek elmegy. 5/3
Hazudj, ha tudsz (Lie to me)
- Tim Rothot gondolom nem nagyon kell bemutatni. Túl sok filmjéről nem
tudok, az egyik Az óceánjáró zongorista legendája, a másik a Guldenstein
és Rosenkrautz c. Hamlet-átirat, de az biztos, hogy nagyon eredeti
figura. És amit ebben a sorozatban alakít, az valami fenomenális.
Egyszerűen élvezet nézni a mimikáját, hallgatni a stílusát, ráadásul még
ha nem is tudományos sorozat, nem árt odafigyelni arra, amiket
mondanak. érték: 5/5
Csodák (Miracles) - Egy borzasztóan ellenszenves fejű főszereplő egy egészen jó misztikus sorozatban. Komoly küzdelmet jelentett minden egyes rész a rókaképű csávó miatt, de ezt leszámítva a sorozat nézhető, bár elég felejthető. Ennyi idő távlatából azt sem tudtam volna megmondani, melyik is ez a sorozat, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. érték: 5/3
Szellemekkel suttogó (Ghost whisperer)
- Jennifer Love Hewitt-et divat ma utálni, mert micsoda változáson ment
keresztül a Tudom, mit tettél tavaly nyáron óta, meg egyébként is, béna
alakja van, de mindez engem egyáltalán nem zavar, én nagyon bírom a
csajt. Igaz, elég látványosan affektál a sorozatban, viszont annyira jók
a részek, és olyan borzongató történeteket tudnak összehozni, hogy ez
már egy idő után fel sem tűnik. Senkinek nem kell hinnie a szellemekben
ahhoz, hogy élvezhesse, egyszerűen le kell ülni, és nézni kell, mert a
természetfeletti beütéssel együtt is van olyan jó, mint bármelyik krimi,
aki meg külön bukik a szellemekre, annak igazi csemege. 6. évad már nem
lesz, valami nagyokos ezt is egyetlen mozdulattal elintézte. érték: 5/5
5 nap az élet (5 days to midnight) - Ha kapsz egy táskát, amiben meglátod a saját magad megölését, először hitetlenkedsz, aztán kételkedsz, majd nekiállsz nyomozni és reménykedni, hogy meg tudod változtatni azt a jövőt, ami egy még távolabbi jövőben már a múlt. Vajon lehetséges lenne ilyen? És kiben lehet egyáltalán megbízni? Mert akiben kellene, abban nem. Elég jó sorozat, de az első nézés után már semmi meglepetést nem tartogat, hacsak nem vagyunk nagyon feledékenyek. érték: 5/3,5
Titkok városa (Point Pleasant)
- A tengerből kimentenek egy lányt, akiről senki nem tud semmit, saját
magáról csak annyit árul el elsőre, amire ő maga is emlékszik, és később
meg már igyekszik eltitkolni mindent, amit megtud. Keresi az anyját,
benne van minden reménye a változásra, hogy ne váljon azzá, ami a
leggonoszabb része. A felszínen egy butácska kis sorozat az ördög
lányáról, és eléggé befejezetlen és összecsapott a vége, viszont
önkéntelenül is elgondolkodtat: lehetett volna másképpen? Ha mindenki
őszinte, ha túl tudtak volna lépni a bizalmatlanságon, és nem gyűrte
volna le a szeretetet, akkor is ez lett volna a vége? Mindenképpen a
gonosz az erősebb az emberben, és a jó legyőzettetésre ítéltetett, még a
szerelem ellenére is? Nagyon érdekes, az biztos. érték: 5/4,5
Lost in Austen -
Próbálkoztam már Austen könyveivel, de vagy rossz időben találtak meg,
vagy tényleg nem az én műfajom, ezt még nem döntöttem el. Mindenesetre
ez a sorozat az első percétől kezdve az utolsóig magába szippantott, és
elhatároztam, hogy mindenképpen adok még esélyt Austennak. Annyian és
annyira szeretik, és gondolom, sokan szerettek volna már belekerülni a
könyvbe. A filmbeli lánynak ez sikerült, ráadásul úgy, hogy az egyik
szereplő helyét veszi át a könyvben, míg Elizabeth meg Amanda helyére
lép a mi időnkben. Jó kis kavarok születnek ebből, de a vége mindenki
számára igen kedvező lesz. remek szórakozás lesz annak is, akitől
igencsak távol áll az austen-i romantika. érték: 5/5
Castle -
nagyon laza, cinikus író, kiábrándult, magányos nyomozónő, akinek
agyára megy, hogy neki kell pesztrálni a sikerszerzőt, aki a
kapcsolataival a nyakába akasztotta magát háttérkutatás címén. Igazából
semmi különös, izgulni én nem izgultam, de bírom a főszereplőt (még a
Firefly-ból), jó dumák vannak benne és elég szórakoztató, de mint krimi
elég gyenge. Még friss az élmény, de azt hiszem, ez is inkább a
felejthető, egyszer nézhető kategóriába fog tartozni. egyelőre az érték:
5/3,5
Szívek szállodája (Gilmore Girls)
- Ez az a sorozat, aminek ha megláttam a címét a tévében, azonnal
tovább kapcsoltam. Ilyen címmel mi lehetne más, mint egy brazil
szappanopera amerikai változata, ahol folyamatosan szerelmesek, és
megcsalók, meg megcsalatók, meg ármánykodók, szóval a szokásos
nyavalygós-csöpögős baromságnak véltem. Pedig nem, iszonyatosan jót
lehet szórakozni rajta. Vicces, olykor nagyot röhögős sorozat,
kedvelhető szereplőkkel, akik nagyon jó fejek, és az egész sorozatra a
laza humor és jó dumák a jellemző. érték: 5/5
Life is wild (Afrikai kaland)
- Tiniproblémák, felnőttsorsok, kiragadva a nagyvárosból, és ledobva
Dél-Afrikába, ahol egy nagyvárosi családnak kell megtanulnia a
boldogulást, együttélést, és egy vadidegen kultúrát. Aki szereti a
vadregényes tájakat, a vadállatokat, vagy csak egyszerűen az állatokat,
az is nézze meg mindenképpen, mert a városi ember igazából állatorvos,
tehát szinte minden részben van egy-két nagyvad. érték: 5/4
Odaát (Supernatural)
- Nem is tudom, kell-e erről írnom bármit is. Hatalmas rajongótábora
van, nem véletlenül. Aki szereti a misztikus-okkult-szellemes-démonos
témát, annak ezt feltétlenül látnia kell, mert sokat veszít, ha mégsem.
Tényleg. érték: 5/5Egy vadászat alkalmával találtam erre a sorozatra, nem túl hosszú, összesen 18 rövidke kis részből áll, viszont annál jobb. Főszerepben a Black Books könyvesbolt, jobban mondva, annak tulaja áll, Bernard Black, aki egy baromira elvarázsolt figura. Életfilozófiája közé tartozik, hogy úgy lehet csak igazán elviselni az életet, ha folyamatosan részeg, valamint ez a sok olvasó ember, aki könyvet akar venni, igazából nem akar mást, mint őt bosszantani. Fran, aki régi barátja, ha a saját életéről van szó, igazi szerencsétlen szingli, viszont remekül rakja helyre Bernard agyát. És Manny, aki egy rendkívül jószándékú fazon, de nála is elgurul olykor a gyógyszer, és ők így együtt nagyon viccesek. Azt hiszem, nem a szokásos humorérzék kell hozzá, viszont ha egyszer ráéreztünk, imádni fogjuk, ráadásul többször nézhető.
Battlestar Galactica
Nagy vonalakban arról van szó, hogy az ember istent játszva megteremtette a cylonokat, akik először gépek voltak (a centúriók jó fejek, bírom őket), majd kifejlesztették magukat, mint az emberhez hasonlatos lényeket, vagyis tök úgy néznek ki, mint mi. Igazából ez a 'mi' nem a mostani 'mi', hanem egy másik Földről származó 'mi', de ez csak sokára derül ki, az elején nagy jelentősége nincs. Szóval az emberhez hasonlatos cylonok fellázadnak, és ki akarják irtani az emberiséget, ami mondhatni, sikerül is nekik, hiszen csak párezer túlélő marad szerte a világegyetemben, különböző csillaghajó-bázisokon. Harc, majd fegyverszünet, béke nincs, csak látszólag, van viszont egy háttérben megbújó Terv, és lassan, nagyon lassan megindul a változás mindenkiben, emberben, cylonban egyaránt.
Van egy rakás érdekessége a sorozatnak,
mert túl azon, hogy a technikai háttér (értem ezen az űrt, a csatákat, a
hajókat) nem a legprofibb, ettől viszont még nagyon is látványos, meg
élvezhető, vagyis megmaradtak a jól begyakorolt mozdulatoknál és
látványvilágnál, van egy nagyon érdekes szellemi üzenete (?) is a
sorozatnak. Mivé válunk, honnan jöttünk, mi lesz a sorsunk. Van egy
mondat, ami folyamatosan előbukkan az epizódokoban: "Mindez már egyszer
megtörtént. És újra meg fog. És újra és újra." És a helyzet az, hogy
esélyt látok rá.



































































Megjegyzés küldése