Home » , » Két krimi

Két krimi

Written By Tara Nima on 2017/02/15 | 14 megjegyzés


Tana French - Hallgatag erdő

Nagyon élveztem. Egészen újszerű az írásmódja, vagy lehet, hogy csak nekem új, de nem igazán szokták így felépíteni a krimiket.
Adva van egy réges régi eset, ahol eltűnik három gyerek, majd az egyikük megkerül. A másik kettőnek abszolút nincs nyoma, még évekkel később sem, a megkerültnek pedig, úgy tűnik, totális amnéziája van az eseményeket illetően.
Ez a srác a narrátorunk, az egyik nyomozó, aki kap egy nagyon hasonló ügyet ahhoz, amiből ő régen megmenekült, sőt, egészen konkrét nyomok kerülnek elő a régi ügyhöz is. Ez okoz némi galibát, de azért van társa az embernek, hogy az ilyesmi elsimuljon.
A történetet, a többi szereplőt egészen végig ő tolmácsolja, és ez talán az első krimi, ahol sokkal több szó esik mindenféle lelki nyígokról, éppen aktuális érzelmi állapotokról, emberi kapcsolatokról és viszonyrendszerekről, mint magukról a gyilkosságokról. Pszichopata szereplő természetesen kötelező kellék, mint ahogyan a családon belüli erőszak is.
Olyan nagy meglepetést nem okozott az ügy lezárása, közben azért le lehet venni, ki miben bűnös, de ettől függetlenül nagyon izgalmas volt, ahogy felfejtik a szálakat.



Peter Swanson - Egy gyilkosság ára

A legvége egy az egyben French-koppincs, és talán azért érzem így, mert nem sokkal egymás után olvastam a két könyvet, de nem hiszem. És a végén jöttem rá arra is, hogy nekem ez nem tetszett.
A váltott nézőpontos elbeszélés jó ötlet, ha egyébként érdekesek a szereplők. Amikor itt kinyiffant a maszkulin vonal, meghalt a történet is, mert maradt két pszichopata picsa, az egyik hülyébb, mint a másik, és pár bűntény, ami így halmozottan elég életszerűtlen volt.
Tény viszont, hogy az író jól megcsavarta a történetet, főleg a legutolsó lapon a levéllel, ahol végülis felröhögtem megkönnyebbülésemben, hogy mégiscsak van igazság, még ha egy vicc is az egész könyv.

Van viszont egy apróság, ami az első könyvnél apróság volt, viszont a másodikban már sok volt a jóból: a csodagyönyörűséges pszichopata nőkből a végére már egy kicsit elég volt. Egyébként is herótom van a tökéletesenszépséges nőktől meg pasiktól, de hogy itt mindegyiket csak megvédeni meg megfektetni akarta az összes nyomozó, miközben halálos vagy majdnem halálos szerelembe estek velük, hát az már na.
Sajna a valóság ettől kiábrándítóbb, néha csodálkozom is, hogy a rém feljönne a bányából érte, olyan ronda, és fiatal férfiak sorra vetik magukat a karjaiba, ezzel a halálukba. Ennél már tényleg hihetőbb (pedig mennyire nem így van), ha egy szépséggel teszik ezt, de baromi egyszerű a szépséggel manipulálni. Az a művészet, amikor rondán megy ennél sokkal jobban. De úgy tűnik, az már kihívás az íróknak.
SHARE

About Tara Nima

14 komment :

  1. De jó, hogy posztoltál, legalább most látom ezt a tök jó új sablondesign-t! :))) Nagyon tetszik a fenti kép!
    A Tana French könyvet valaki ajánlotta már nekem is... de ki? Nem Bill?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kínlódtam az utóbbi pár hétben pár sablonnal, egyik se volt jó valamiért.:D de ez most eléggé bejön nekem is.

      igen, tuti Bill, nekem is ő ajánlotta. és tényleg jó, elég egyedi stílusa van. akarom majd a többi könyvét is, csak hirtelen nem akartam túladagolni vele magam.

      Törlés
  2. A Tara Frenchet megnézem. Kár, hogy abban az undi Világsikerek sorozatban jelent meg.
    A gyönyörű pszichopata nőket én se állhatom, hihetetlen és unalmas elem. Ezzel még Dennis Lehane is elhasalt nálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, szegény sorozat nagyon rondára sikerült. azóta csináltak jobbat, de ez a régieken már nem segít.
      Lehane-nél is volt pszichopata gyönyörűség? nem is emlékszem. melyikben?

      Törlés
  3. Jól van. A halott hasonmás is fasza.
    (Az új Lehane sem rossz, de a Kenzie-Gennaro sorozat erősebb.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fasza? az jó. a következő krimis hullámnál előveszem.
      meg majd Lehane-t is. ez az új ez noir-os?

      Törlés
    2. Noir-os, igen. A szesztilalom idején játszódik Amerikában, gengszterek, szép nők, Kuba, érzékeny főhős, persze bostoni gyökerekkel.

      Törlés
    3. óó, én azt imádni fogom. :D

      Törlés
    4. Ó, szia Bill! :D (konstruktív hozzászólás)

      Törlés
    5. Helló Pupi! Minden rendben? :)

      Törlés
    6. Aha, remélem veled is! Gyere Könyvfesztre, és akkor koccanunk! :) :)

      Törlés
    7. Köszi, velem is minden ok.
      Könyvfeszt, sajnos még nem tudom. Pupi, Nima, megvan még a Tágra zárt? :)

      Törlés
    8. aha, persze, megvan. és visszavár.;)

      Törlés