2017/02/27

The Expanse

február 27, 2017 0
Amiért nem nézem meg a filmes változatot, ha a könyv bejön, arra tökéletes példa az Expanse. Senki nem olyan, mint kellene, és bármennyire is lényegesek a történések és a látvány egy sci-fiben, marhára nem mindegy az sem, kik játsszák a karaktereket. Nehéz tudomásul vennem, ha valakit másképp képzelek el, mint ahogy a képernyőn megjelenik.

Holden - a könyv szerint barna bőrű (fehér, de melegebb, sötétebb tónussal), áthatóan kék szemű, kellemes jelenség. Erre kaptunk egy gombaszájú, pukkancsfejű fickót, akit hamarabb dobnék be a visszaforgatóba, minthogy megbízzak benne. Tenyérbemászó mimikája van, úgy billeg a nagy feje a vékony nyakán, mintha le akarna esni, és olyan kifejezés állandósult az arcán, mintha kinyitottak volna a seggében egy esernyőt. Oké, értem én, szegény pasi nem tehet róla, hogy így néz ki, de kizárt, hogy ne lett volna ennél jobb ember pont az egyik kulcsszerepre. Semmi vonzó nincs benne.
Naomi - mivel az Övön született, így magán kellene viselnie ennek minden jellegzetességét: magas, vékony csontozat, az átlagosnál nagyobb fej, ami nyilván elhanyagolható lenne, ha legalább a nyúlánk alkat stimmelne. Kifejezetten sötét a bőre, és nagy, szemébe lógó, göndör lobonca van. Nem egy kis nyikhaj, borotvált fejű csaj. Ezt leszámítva ő Holdennel ellentétben legalább megszokható.

Miller, Avasarala és Holden
Akit tökéletesen eltaláltak, az Avasarala. De miért nem káromkodik?:)
Miller sem volt rossz, bár sztem ő túl jóképű, fiatal és életerős Millernek (Holdennek viszont pont jó lett volna). Miller ugye már egy ötvenhez közeli, kiégett alkoholista lett, mire találkozunk vele. A piások azért nem szoktak ennyire jól kinézni, bár annyiban megértem a választást, hogy ki akar egy felpuffadt fejet bámulni évadokon keresztül.
Alex Kamalra egészen jól megtalálták a színészt. Szimpatikus szürke kisegér, tökéletes háttérszínész az egyébként emlékezetesen karakteres arcával.
Amosszal viszont kicsit mellényúltak. A fickó egy hatalmasan nagydarab csávó, kopasz fejjel, sok tetkóval, változó nagyságú szakállal. Egy nagyra nőtt, színizom pszichopata, aki hegyomlás helyett egy apró dombocskává csökkent a vásznon. Viszont egészen jól játssza a szerepet a srác, maradhat.
Öööö... néger Fred Johnson? Valamiről lemaradtam? Bár ez pont az a szerep, amire végülis bárki jó, viszont a dörzsölt Anderson Dawes tökéletes megformálót kapott.

Alex, Amos és Naomi

Végülis a legnagyobb gondom Holdennel van. A lehető legrosszabb választás volt, de azt gondolom, hogy nagy szerepe van az alakok megformálásának abban, hogy a könyv után hogyan látjuk a sokszor teljesen másképp kinéző embereket. Nem baj az, ha nem ugyanúgy néznek ki, gondolom, nem egyszerű összepároztatni a színészi külsőt és játéktehetséget a kitalált karakterekkel, de az viszont nagyon fontos, hogy legalább a kisugárzásuk hasonlítson azokéhoz, akiket meg kell formálniuk. Millernek ez tökéletesen sikerült, Amosnak is, Naomira fogjuk rá, hogy talán, Holden meg minden, csak nem Holden. (Inkább a mostani, ötödik rész-beli Marcót osztottam volna ki erre a bambaarcú alakra.) Bah, utálom. Se nem vonzó, se nem bizalomgerjesztő, semmi karizma nincs benne.

Nagyon tetszik viszont a hangulat és a látványvilág, a történések meg ugye adottak, még ha nem is követik 100%-ban a könyvet. Időnként kirí a képernyőről, hogy amire nem volt muszáj, arra nem költöttek, de aminél a látvány elsődleges szempont (az űr, és az űrhajók kívülről, meg főleg az űrcsaták), azt jól feltupírozták. Gondolom, a számítógépes technika jóval olcsóbb és egyszerűbb, mint fizikai díszleteket építeni.

Rocinante
Nem igazán tudok elvonatkoztatni a könyvtől, de az biztos, hogy aki anno szerette a BSG-t, és szeretne valami hasonlóan nagyszabásút látványilag és történetileg, az ezt a sorit feltétlenül nézze. A látvány elsőrangú, nem győzök elmerülni benne, de a történet sem okoz senkinek csalódást. (bár szerintem kevesen vannak, akik még nem kezdték el nézni)
Készült már jónéhány sci-fi a BSG óta is, de valamiért mindegyik elvérzett. Ha ígéretes volt a főbb történeti szál, ott elbarmolták a színészek és a pénztelenség (Dark Matter), vagy ha nem, akkor meg egyszerűen bannolták a folytatást (pl. Firefly).


2017/02/25

S.A. Corey - Nemezis játékai (Térség 5)

február 25, 2017 4
Miután ezernyi lakható új világ felé nyílt meg az út, megkezdődik a naprendszer hatalmi struktúráinak átrendeződése. A Mars lassan elnéptelenedik, míg a külső bolygók nagyobb befolyást próbálnak szerezni maguknak, és hajók tűnnek el sorra, megmagyarázhatatlan módon.
Mindeközben a Rocinante hosszabb időre szárazdokkba kényszerül a lassú zónában és az Iloszon zajlott események miatt, ezért James Holden legénysége a javítások idejére “szabadságolja magát”, ki-ki visszatér a saját világába, hogy lezárja a múltja néhány elvarratlan szálát, és ez mindnyájuk számára a túlélésért folytatott keserves küzdelembe torkollik. De nem csak számukra: az emberiség saját végzete felé rohan, mert a múlt bűnei megkövetelik az árukat.

Végül mindenkit utolér a múlt. Mindenkiről megtudunk sok apróságot, esetleg nagyobb bűnöket, Amos is kicsit emberibb léptéket vesz fel, bár a kissé szociopata alak nem lesz sokkal szociálisabb, sőt. Vicces volt látni, ahogy bizonyos helyzetekben arra gondolnak, mit tenne vagy mondana a másik. Naomi sokszor gondol Amosra, Amos meg Naomira, Alex meg olyan, mint a gyerek, aki megtalálta a biztonságot jelentő családot, de erre csak akkor jött rá, amikor kirándulni ment nélkülük. Az egyedüli, aki marad a homályban, az Holden. Róla még mindig csak annyit tudni, hogy nagy családban nőtt fel, ami annyit tesz, hogy egykeként volt nyolc szülője (amolyan utópisztikus swinger-életmódnak tűnik ez nekem).
Kicsit el is veszítettem a fonalat, sok volt a gondolkodós-emlékezős üresjárat, ami némileg a cselekmény rovására ment, és cserébe sok-sok felesleges oldalt produkált a könyvben. Vagy csak én voltam türelmetlen, nem tudom. Úgy tűnik, időnként kell ez az íróknak, hogy embert faragjanak a karakterekből. Végülis sikerült, mert teljesen megkönnyebbültem, hogy mindenki visszakerült a helyére, és minden változás ellenére ők még mindig a kedvenc legénységem. Naomit végleg nagyon megszerettem, de kíváncsi lennék azért rá, hogy ha előbb őszinte, és nem utóbb, akkor hogyan alakult volna ez az egész. Amosért meg nem lehet nem rajongani, haláli a fazon, szó szerint. És még mindig minden Holden körül forog. Kell a változatlanság, ő meg egy olyan fix pont, ami mintha soha nem mozdulna ki a helyéből. Alex nekem az egyedüli szürke folt, még az ebben a részben történtekkel együtt sem tudom hova tenni. Összességében jó volt őket jobban megismerni, mindannyian érdekes emberek, fejben is, meg egyébként is.

Persze, attól mert most mindenki a múltjával volt elfoglalva, nagyon is sok dolog történik, a kényes hatalmi egyensúly felborul, és nagyon fura belegondolni, hogy mekkora léptéket jelent ez, ha egy egész naprendszerre vonatkozik. Úgyhogy izgalmas helyzetből most sem volt hiány, volt itt emberrablás, szabotázsakció, trükkös lopás, tömeggyilkosság, kalózakciók, lázadás. Az új világok rájönnek, hogy a még újabb világok eljövetelével a fenntartott rendszerük életképtelen, de hát ki az, aki önként lemond a hatalomról, ha egyszer a kezébe kaparintotta. Ebből aztán hatalmas káosz lesz, és ha minden igaz, teljesen a nulláról kell újjáépíteni az egészet, csak még az nem tiszta, hogy kinek és hol. Meg hogy miért is tűnnek el azok a hajók.

Ami a lényeg, az most az utolsó oldalra maradt (igen, hatalmas függővége van), és egy olyan következő részt ígér, ami megint akciódús lesz, és izgalmas, úgyhogy nagyon várom. Remélem, tényleg az lesz.
És most már el merem kezdeni nézni a sorozatot is, kíváncsi vagyok, mit hoztak össze. 

U.I. - megjegyzés a fordítónak: azok a szemek nem vérágasak, hanem véreresek szoktak lenni.

2017/02/24

Rájuk vetettem a figyelmem

február 24, 2017 6
Stephen Hawking - Fekete lyukak
"Azt tartják, a tények néha furcsábbak a fantázia szüleményeinél, és ez sehol másutt nem igaz annyira, mint a fekete lyukak esetében. A fekete lyukak különösebbek, mint bármi, amit csak a tudományos-fantasztikus írók megálmodtak."
Stephen Hawking professzor 2016-ban két előadást tartott a BBC Reith-előadássorozatában, arról a témáról, amelyik már évtizedek óta foglalkoztatja őt - a fekete lyukakról.
A legendás fizikus ebben a két, maradandó élményt adó előadásában kifejti, hogy csak akkor juthatunk közelebb az univerzum titkainak feltárásához, ha megértjük a fekete lyukakat és azt a kihívást, amelyet ezek az objektumok a tér és az idő természetére vonatkozóan jelentenek.
A fekete lyuk a csillagászat gömbvilláma. Szerintem félelmetes, hogy van valami cucc az űrben, ami beszippantja a dolgokat, aztán ki tudja, hol kötnek ki.

Chris Moore - Mocskos meló

Ez már csak azért is érdekes, mert egyrészt újranyomás, felújított, újraszerkesztett és újratördelt formában, másrészt meg hamarosan jön a második része. Moore könyveivel elég felemás a kapcsolatom. Nem szeretem a humorát, bár ez nem az ő hibája, alapvetően a humoros könyveket nem szeretem, de ez annyira jól össze van rakva, és pont eltalálta az ízlésemet a kellemesen abszurd feketehumorával, hogy már nagyon régóta várom a folytatását.

Susan Barker - Inkarnációk

A történet főszereplője Vang, a pekingi taxisofőr, aki egy nap különös levelet talál a kocsija szélvédőjén. Nyugtalanító sorok, melyek írója mintha egyre közelebbről figyelné meg őt és a családját. Vang nyomozni kezd a titokzatos, furcsa, de felkavaró levél nyomán, amelyet továbbiak is követnek. Mindegyikből a kínai történelem egy-egy meghatározó, ám véres, szenvedélyes és intrikákkal teli korszaka tárul fel, melyben az egyéni lét már-már kilátástalannak tűnő, folytonos küzdelem. Rokon lelkek találkoznak valami ellenállhatatlan erő hatására, majd törnek egymás életére. Vangot mágnesként vonzzák ezek a több száz éves történetek, és azon kapja magát, hogy nyakig ül egy rejtélyben, melyet ki kellene bogoznia – miközben az ismeretlen leskelődő által mozgatott szálak eltéphetetlen hálója egyre jobban befonja őt is és a családját is.
Vajon mi köze lehet egy hétköznapi taxisofőrnek a kegyetlen Csia-csing császár elleni merénylethez, az ópiumháború idején ügyeskedő kisemberekhez, a maoista korszak félelemmel teli légkörében élő gimnazista lányokhoz?
Ez nagyon jól hangzik. Szeretem az olyan könyveket, amikben a történelem mellett lélek is van, bár igyekszem nem hagyni magam megtéveszteni a címmel (pedig egyből Szepes Vörös oroszlánja jutott eszembe, bár gondolom, semmi hasonlóság nincs a két könyv között.)

Chuck Wendig - Halálmadarak

Wendig stílusa nálunk is megosztja az olvasókat. Én nagyon bírom, bár tény, hogy az érzékenyebb széplelkűek inkább kerüljék: sok a káromkodás, vulgáris, sokszor nyers és erőszakos, de ez engem cseppet sem zavar.
Az első részt imádtam, és a folytatás is mindenképp kell, ami majd valamikor áprilisban lesz esedékes.
Magyar borítót egyelőre nem találtam, de ugyanez lesz, csak magyarítva.



2017/02/21

Közben

február 21, 2017 8
Az utóbbi pár hétben teljesen be vagyok sózva, alig bírok megülni a fenekemen melóban. Mennék haza.
Általában is szoktam hazakívánkozni (sose fogom megérteni a munkamániásokat), de ha valami olyan könyv kerül a kezembe, ami teljesen beszippant, legszívesebben szabit vennék ki, és álló nap csak olvasnék. Nem tartom számon, mi volt az ezt megelőző ilyen könyv, de most a Térség az úgy elborított, hogy legszívesebben űrhajómérnöknek tanulnék, hogy repülhessek, és bolygókat fedezhessek fel, meg hogy legyen egy nagyon okos és bevállalós kapitányom, akit követhetek tűzön-vízen át.
Általában szokott zavarni, ha olvasás közben hozzám szólnak, mert kizökkenek, meg egyébként is, most épp jönnek az idegenek, meg lőnek, meg ilyesmi, és nehéz ebből csak úgy kiszakadni. Na hát, most meg se hallom, ha mondanak valamit. És gondolkodás nélkül vettem az következő részt a negyedik után, pedig szoktam pihenőt tartani, hogy ne unjak bele semmibe (amiből aztán az szokott következni, hogy éveken át elő se veszem a folytatásokat). Ez most nagyon nem uncsi.

http://www.northfrontstudio.com/
Tycho Station

Van az a világ, ahonnan egyszerűen nehéz kiszabadulni. A Rocinante lenyűgöző, maga a hajó is, meg a legénység is. Már eleve az, hogy új világokat lehet meghódítani, egy olyan lehetőség, amivel a következő életeim valamelyikében mindenképpen szeretnék élni. Az meg, hogy olyan emberek vesznek körül legalább naponta pár óráig, mint pl. a Roci legénysége, főleg Holden a problémamegoldó meg -csináló képességével, kárpótol a napi baromságokért. És mindezt az űrben, egy hajón, ahol szerelni kell, meg műkaja van, meg zseléülés, és bár kicsi a hely, kevés az esélye, hogy tömegiszonyt kapjak. És repülünk, meg megtámadnak, meg le kell szállni ismeretlen helyre, és okosnak kell lenni, vagánynak meg bátornak.
Általában már kezdem nézegetni, mi legyen a következő könyvem, és mire az éppen olvasott végére érek, nagyjából olyan 30 könyvet el is vetek, hogy ezt mégse, de most még ezen se gondolkodom. Nem tudom, mikor jön a hatodik rész, valszeg addig nem fogom tudni elhúzni az olvasást, de nem bánnám, ha már holnap megjelenne.:))

Nektek mi volt a legutóbbi ilyen, amikor nem akartatok kiszakadni a könyvből?



2017/02/18

S.A. Corey - Cibola meghódítása (Térség 4)

február 18, 2017 0
"Üres lakás, a családnak semmi nyoma, eléggé hátborzongató. De az egész olyan, mintha katonai támaszpontra lelnénk, amit senki se őriz. Pilóta nélküli vadászgépek és tankok tétlenkednek a felszállópályán. Rosszindulatú dzsudzsut érzek itt. Valami rettenetes történt. Az lenne a legokosabb, ha mindenkit figyelmeztetnél, hogy mielőbb húzzanak el innen.”

Miután a térkapuk ezernyi új világhoz nyitottak utat, megkezdődött a bolygók gyarmatosítása. Új életre vágyó telepesek ezrei özönlenek ki a Naprendszerből. Az Ilosz, e roppant új határvidék első emberi kolóniája vérben és tűzben születik.
A független telepesek pusztán elszántságukra, bátorságukra és az otthoni hosszú háborúk tapasztalataira támaszkodva szállnak szembe a hivatalos engedéllyel rendelkező nagyvállalat gyarmatosító hajójával. A küzdelem egyre inkább elfajul. Ráadásul az új, idegen világ felderítése közben egyre félelmetesebb dolgokra derül fény.
James Holdent és kis hajójának legénységét bízzák meg azzal, hogy békét teremtsenek a háborúskodó felek között, és értelmet vigyenek a káoszba. Ám minél jobban belebonyolódik, Holdenben annál határozottabbá válik a meggyőződés, hogy a küldetése eleve kudarcra ítéltetett.
Egy halott ember szavai pedig arra emlékeztetik, hogy a galaktikus civilizáció, amely egykor e földet birtokolta, örökre eltűnt. Ugyanis valami elpusztította.

Azta, ez nagyon izgalmas volt. Aggódtam kicsit, mert ez már ugye a negyedik rész, ilyenkorra a legtöbb sorozat kifullad, de itt szerencsére ez nem történt meg. Holden ugyan nagyon fontos szerepet játszik most is, de az írók képesek voltak túllépni rajta, és a történetre, a többi szereplőre, az új világra és a valódi drámákra koncentrálni. Szemben az előző résszel, ami szerintem eddig a sorozat leggyengébb darabja volt, bár még ezzel együtt is sokkal többet nyújt sok más sorozathoz képest.
Szóval minden adott ahhoz, hogy alig várja az ember, hogy letegye a melót, és végre átkerüljön Iloszra, az Új-Földre, ahol a látszólagos felszíni nyugalommal ellentétben valami cseppet sem jóindulatú ősi ébredezik. Úgy tűnik, mindig minden konfliktus forrása maga az ember, menjünk bárhová, az alapvető jellemvonások általában mindig valami negatív felé viszik az emberiséget. Itt sincs ez másként, hiába új a világ, mi azért a régiek vagyunk, még ha elő is lehet olykor keríteni valami nálunk sokkal rosszabbat, mint pl. a protomolekula. Vagy az a valami, ami a bolygón van.

Ebben a részben a legszembeötlőbb a sokszínű ember-tömeg. Tudósok, biztonságiak, telepesek, indulatos és szelíd emberek, határozottak és csak a jövőre gondolók, egyéniségek és alkalmazkodók, sikerült egy reálisan eklektikus csapatot összehozni, olyanokat, amilyenek a valóságban is lennének. Vannak nagyon kedvelhető és kevésbé szimpatikus alakok, de egytől egyik érdekesek, kivéve egyetlen embert, a tudós Elvit. Fogalmam sincs, mi célból írták meg irritálóan ostoba libának, bár tény, hogy egy csapatnak nagy eséllyel tartozéka lenne egy ilyen ember a valóságban is. Tipikusan az a nő, aki valószínűleg nagyon jó a szakmájában, nagy a tudása, de nem ismeri önmagát, és az alapvető lélektani folyamatokat sem, ezért először csak furcsán néztem rá, aztán már kifejezetten utáltam. Komolyan képes egy ajánlólevélből ideológiát faragni? (meg ráhajtott Holdenre is, no comment.:D)  De a többiek rendben voltak.
A Roci legénysége abszolút favorit, és nagyon jót tett nekik, hogy így mindenfelé voltak, összezárva egy kicsit mások a problémák, mint kinn a világban, így jobban működtek ők is.
Aki még egy hatalmas fazon, az Miller. Az első kötet fura nyomozója mostanra egy fura entitás lett, és bár ebből a részből túl sok konkrétum nem derül ki a nyomozása tárgyában, nagyon kíváncsi vagyok, merre viszik ezt a szálat. Eleve a nyomozó létrejötte értékelendő, amolyan van is meg nincs is, mint a mesében. Okosan összerakták.
A történet a szokásosan jó: csavaros, akciódús, nem mentes a háttérpolitikai zöngétől, amiknek mindig Holden az ütközőpontja.

Ha bárki is szeretné a műfajt valami jó sci-fivel kezdeni, nem fél a hosszú könyvektől és a sok részes sorozatoktól, és nem riasztja el az űropera címke, annak mindenképpen a Térséget ajánlom. Izgalmas, kalandos, intrikus, emészthető tudománnyal, és az idegen létformák megjelenítésénél sem szálltak el az írók.


2017/02/15

Két krimi

február 15, 2017 14

Tana French - Hallgatag erdő

Nagyon élveztem. Egészen újszerű az írásmódja, vagy lehet, hogy csak nekem új, de nem igazán szokták így felépíteni a krimiket.
Adva van egy réges régi eset, ahol eltűnik három gyerek, majd az egyikük megkerül. A másik kettőnek abszolút nincs nyoma, még évekkel később sem, a megkerültnek pedig, úgy tűnik, totális amnéziája van az eseményeket illetően.
Ez a srác a narrátorunk, az egyik nyomozó, aki kap egy nagyon hasonló ügyet ahhoz, amiből ő régen megmenekült, sőt, egészen konkrét nyomok kerülnek elő a régi ügyhöz is. Ez okoz némi galibát, de azért van társa az embernek, hogy az ilyesmi elsimuljon.
A történetet, a többi szereplőt egészen végig ő tolmácsolja, és ez talán az első krimi, ahol sokkal több szó esik mindenféle lelki nyígokról, éppen aktuális érzelmi állapotokról, emberi kapcsolatokról és viszonyrendszerekről, mint magukról a gyilkosságokról. Pszichopata szereplő természetesen kötelező kellék, mint ahogyan a családon belüli erőszak is.
Olyan nagy meglepetést nem okozott az ügy lezárása, közben azért le lehet venni, ki miben bűnös, de ettől függetlenül nagyon izgalmas volt, ahogy felfejtik a szálakat.



Peter Swanson - Egy gyilkosság ára

A legvége egy az egyben French-koppincs, és talán azért érzem így, mert nem sokkal egymás után olvastam a két könyvet, de nem hiszem. És a végén jöttem rá arra is, hogy nekem ez nem tetszett.
A váltott nézőpontos elbeszélés jó ötlet, ha egyébként érdekesek a szereplők. Amikor itt kinyiffant a maszkulin vonal, meghalt a történet is, mert maradt két pszichopata picsa, az egyik hülyébb, mint a másik, és pár bűntény, ami így halmozottan elég életszerűtlen volt.
Tény viszont, hogy az író jól megcsavarta a történetet, főleg a legutolsó lapon a levéllel, ahol végülis felröhögtem megkönnyebbülésemben, hogy mégiscsak van igazság, még ha egy vicc is az egész könyv.

Van viszont egy apróság, ami az első könyvnél apróság volt, viszont a másodikban már sok volt a jóból: a csodagyönyörűséges pszichopata nőkből a végére már egy kicsit elég volt. Egyébként is herótom van a tökéletesenszépséges nőktől meg pasiktól, de hogy itt mindegyiket csak megvédeni meg megfektetni akarta az összes nyomozó, miközben halálos vagy majdnem halálos szerelembe estek velük, hát az már na.
Sajna a valóság ettől kiábrándítóbb, néha csodálkozom is, hogy a rém feljönne a bányából érte, olyan ronda, és fiatal férfiak sorra vetik magukat a karjaiba, ezzel a halálukba. Ennél már tényleg hihetőbb (pedig mennyire nem így van), ha egy szépséggel teszik ezt, de baromi egyszerű a szépséggel manipulálni. Az a művészet, amikor rondán megy ennél sokkal jobban. De úgy tűnik, az már kihívás az íróknak.

2017/02/11

A nyilvánvalóról meg a régiekről

február 11, 2017 15
Leterített a dög influenza, de végülis mire jó a betegség, ha nem arra, hogy hülyeségekkel üssük el az időt közben. Próbáltam értelmes dolgokkal is (olvasással), de az nem ment. Így akadtam erre a cikkre is, ami igazából totál evidens dolgokat taglal.
Hogyan kell feltornázni az olvasott könyvek számát.
Hát hogyan. Az ember leül és olvas. Gondoltam én. De mint kiderült, ennyire nem egyszerű ám a dolog, főleg ha van otthon retek, pláne ha még csokis keksz is, na, ott az ember elveszíti a csatát.

Hely, ahol olvashatunk - hát na. Valahol kell. Nem gondoltam, hogy erre külön fel kell hívni a figyelmet.
Nyilvános elköteleződés - nettó baromság azért olvasni, hogy a bejelölt haver lássa, hogy olvasok, de hátha ez valakit motivál, sose lehet tudni. Csak vigyázni kell, mert innentől egy negyed lépés, nehogy olyan könyvet olvasson az ember, ami a havernak nem jön be, még ha neki nagyon is, mert olyan beégés lesz, mintha semmit nem olvasna. Ráadásul ezt sokan fogják látni.
Megbízható könyvlista - okos könyvmolyok tudják, hogy ilyesmi nem létezik. Aki még ezután lesz olvasó ember, az meg majd rájön. Senki ne keresse mások listáit, menjen be a könyvtárba, aztán vegye le a polcról, ami tetszik neki. Ha ez épp Fejős, ne ossza meg senkivel, mert mindenki hülyének fogja nézni, egyébként bátran lehet mutogatni, legfeljebb senkivel nem fog tudni róla beszélni.
Könyvletétel - azt hiszem, az egyetlen okos tanács a listában. Nem kell mindent végigolvasni, mert nem minden könyv alkalmas emberi fogyasztásra.
Újság-előfizetés lemondása - hát talán ebben is lehet valami, mert a netről is remekül lehet tájékozódni hírek terén, mert azért teljesen kuka ne legyen az ember a napi történésekkel kapcsolatban csak azért, mert elhatározta, ő innentől könyvet olvasó ember lesz.
Könyvek cserélgetése - nem tudom mire vélni. A kedvencek igenis maradjanak a polcon, aki meg könyvtárba jár, annak automatikusan cserélődik rendszeresen. A saját könyvek az egy külön, önálló élőlény, óvatosan kell bánni vele.
Könyvolvasó - aki azt mondja, el kell dobni az olvasót, az adja vissza a diplomáját vagy bármije is van neki, és vonuljon barlangba.
Napi x oldal - nekem kicsit megszállottságnak tűnik a nap minden percében olvasni. Olvastam olyat is, hogy napi 500 oldalt el kell olvasni, hogy az ember valahova haladjon az olvasással. Nem szabad. A könyveknek idő kell, ülepedniük kell, gondolkodni sem árt időnként, könyveken vagy akár máson, ráadásul az 500 oldal max főállású olvasóként kivitelezhető.
És hogy hogyan kell egyre több könyvet elolvasni? Hát úgy, hogy egyre több könyvet veszünk a kezünkbe, amit elolvasunk. Szabadalmaztatni fogom.

Pupinál meg láttam egy listát, hogy milyen régi könyvei várnak már a polcán. Olyanokkal az enyémek is teli vannak. Lehet, le kellett volna már cserélnem őket másokra.(:D) Ez nem olyan, mint a várólista, hanem ez más. Ezek azok a könyvek, amik baromi jók, biztosan azok, csak most épp nincs kedvem hozzájuk. Alapvetően épp sosincs, mindig csak majd inkább legközelebb, de nem adom fel, egyszer biztosan összejön.

Ian McDonald - A dervisház
Ez még abból az időből van, amikor az Ad Astra felfutó kiadó volt, újszerű, friss dizájnnal, és ismeretlen írók különleges könyveivel. Olyasminek tűnt, amit addig még nem olvastam, viszont úgy gondoltam, tetszene.

Tracy Chevalier - Hulló angyalok
Egy Chevalier könyv tervben van már ősidők óta. Mivel a gyöngyfülbevalós lányt nemrég megnéztük filmen, így marad a másik, ez. Állítólag nagyon jó író, ennél többet nem is tudok róla.

Ali Smith - Hotel világ
Erről még kevesebbet tudok. Abból a korszakomból van, amikor összeszedtem pár furának tűnő könyvet, hogy képben legyen a mai társadalom pszichés állapotáról. Ramatyul van, ezt tudom könyvek nélkül is, ez valszeg csak meg fog benne erősíteni.

Olga Grushin - Szuhanov álomélete
Még Amadea szerezte be nekem, és bele is pusztultam volna, ha nem lehet az enyém. Azóta hever hol itt, hol ott, épp hova rendezem át a polcaimon. Találtam benne egy Hibás áruátvételi jegyzéket (köszi, Am, hogy benne hagytad!:D), eszerint 2008-as. Úristen, 9 éve itt van... már nem ártana elolvasni.

Zadie Smith
Azt gondolom, minden magát valamire tartó nőnek olvasnia kell okos nőktől női dolgokról szóló könyveket. Tudjátok, feminizmus, rasszizmus, elnyomás, külön is, egyben is, egyéni bajok, ilyenek. Időnként elkezd érdekelni, hogyan látják ezek a nők a világot, miket tapasztalnak, amit én szerencsére sosem fogok, és olyankor jó, ha kéznél van.

Tabitha King - Reuben könyve
Még a rukkolgatós időben szereztem be. Valamiért a volt gazdája le akart róla beszélni, de nem hagytam magam. Fogalmam sincs, jól tettem-e

Colleen McCullough - Tövismadarak
Úristen, egy kövület. Valamikor ezer éve megvettem, mert a sorozatot szerettem, viszont már eléggé megkopott az emléke, hogy el is olvassam. Nem nagyon akar összejönni, csak várja a sorát lelkesen.

Úgy hirtelen ennyi, de a többieknél is találtam olyat, ami nálam is már itt van régóta.

Többiek régijei: Pupi, Amadea, Dóri