2016/07/17

Max Gladstone - Nagyrészt halott

Alt Coulumb városának Kos nevű Tűzistene váratlanul elhalálozik, és a feltámasztását egy nemzetközi halottlátó cég kezdő munkatársára, Tara Abernathyre bízzák. A feladat komolyságát jelzi, hogy az isten nélkül maradt négymilliós metropoliszban bármelyik pillanatban leállhatnak a gőzfejlesztô gépek, így nem fognak közlekedni a vonatok, és pusztító zavargások törhetnek ki. Tara egyetlen segítsége Abelard, a halott isten láncdohányos kispapja, akinek érthető okból válságba került a hite.
Ráadásul kiderül, hogy Kos nem egyszerűen meghalt, hanem meggyilkolták, és az ügy Alt Coulumb bírósága elé kerül. Tara és Abelard hirtelen nagy veszélyben találják magukat, mert valami olyan dologba nyúltak bele, amibe nem kellett volna. Az igazság kiderítésére indított nyomozásuk tétje így már nem csak Alt Coulumb halvány reménye az életben maradásra, hanem a saját életük is.
Max Gladstone úttörő, az epikus fantasyt városi környezetbe helyező, paranormális jelenségekkel és különleges lényekkel keresztező regényében a kőből faragott vízköpők minden eddiginél fontosabb szerepet töltenek be, a mágusok pedig villámokon utaznak, miközben az igazságosztás egy szűk elit kör privilégiuma, akik a jó és rossz közti határvonalat már rég eltörölték.
E-BOOK
AGAVE

Elöljáróban leszögezném, hogy semmi úttörő nincs abban, ha egy epikus fantasyban is van városi környezet, ott is csak kell laknia valahol a jónépnek, általában városokban teszik ezt. Így, ha valaki esetleg urban fantasyra számítana, ne tegye, ez nem az.
Ami úttörő, az a világfelépítés és a mágiahasználat. A mágia ugyanis nagyon cselesen valójában tudomány, de mivel akárki nem tudja űzni, és mégiscsak kell hozzá egyfajta nem emberi képesség, mégsem teljesen tudomány.
Valaha ezeket a képességeket, már amennyire le tudtam szűrni a könyvből, az istenek gyakorolták, az ő kiváltságuk volt. És mivel az emberek között éltek, azok el is tudták lesni a fortélyokat, és megalakult a  Mesterek és Mesternők kasztja, akik gyakorlott mágiahasználók voltak, hosszú élettel, sok bölcsességgel. Rendelkeztek belső látással, de emellett mindenféle praktikákat is tanultak az égbe emelkedett Titkos Iskolában. De az istenek nem nézték jó szemmel, hogy lenyúlják a tudásukat, ezért kirobban a háború, amiben ők húzták a rövidebbet. Sokuk meghalt, néhányan túlélték, de a halott isteneket is feltámasztották, csak már más hatalommal, és más névvel.
A mágia egy kicsit szokatlan. Tarának például a mágikus képességei mellett rengeteg józan észre van szüksége, a mágikus erő nem old meg mindent, inkább csak segíti, (jártas pl. a halottfeltámasztásban, de Gladstone ennek is egy remek tudományos alapot adott, ami a test fizikai működésével, és a lélek feltételezett viselkedésével van összefüggésben), viszont belső látás nélkül szinte nem lenne képes működni. Képes visszapörgetni az időt, de ez inkább csak az események logikus visszavezetése, mint valódi időutazás, ennek ellenére egy másik síkon zajlik, mint a való élet. Szóval egy roppant érdekes és egyedi rendszerrel élnek a mágusok, egyfajta energiahálóban, amit az istenek alkottak.
Nekik ugyanis valódi hívekre van szükség, a szeretetükre, a hitükre, ami nem lehet mondvacsinált, mert abból nem lehet energiát nyerni a létezésükhöz. Kicsit kufárkodnak is az isteni képességükkel: az ember elmegy a templomukba, hitet és szeretet ad (=energiát pl. Kosnak a tűz és minden azzal kapcsolatos dolog működtetéséhez. a temploma alagsora teli van kazánokkal, csövekkel, amik a gőzt szállítják a fűtéshez), cserébe az isten megtesz ezt-azt, amit a delikvens kér. Csodás, nem? Kézzel fogható, esély sincs, hogy az ember kételkedni kezdjen, imáit meghallgatják-e.
A világhoz tartoznak a vámpírok, bár nincs rajtuk túl nagy hangsúly, ellenben a vízköpők nagyon is a középpontba kerültek, és vannak a justitiák, ők a bűnüldöző karhatalom. Imádom a kőembereket, meg az egész világot, és tudom, hogy a sorozat részei más szereplőkkel folytatódnak, azért remélem, Tarát meg a főnökét majd viszontláthatom, mert nagyon bírom őket is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése