2015/07/18

Pacskovszkyk - Nő kutyával és holddal

Magányos nő kutyával és holddal - ezt a címet adja képének Alan Hunter, aki a huszonéves Emmát lopva lefényképezi egy zord skóciai szigeten. A magyar rendőrnő és a skót fotós hamar megtalálja a közös hangot, mégis tíz év telik el, mire ismét találkoznak. Emma főnöke parancsára a magyar rendőrség képviseletében vesz részt egy londoni bűnmegelőzési konferencián, de amint Alan meghívja magához, tüstént otthagy mindent, és Edinburgh-ba indul. A nőt a fotós gyertyafényes vacsorával várja, ám egy váratlan telefonhívás elszólítja, és Emma magára marad a tengerparti nyaralóban. S hiába várja Alant vissza. Az örökké szitáló esőben, az ólmosan szürke novemberi ég alatt Emma maga ered a férfi nyomába. A Londonból még idillinek ígérkező utazás hamarosan rémálomba fordul: egy felkapaszkodott üzletasszony, a civil életben a helyét kereső visszavonult sportsztár, kétes alakok, lecsúszott egzisztenciák, megkeseredett és jobb sorsra érdemes emberek kusza viszonyai, sötét üzelmei labirintusában kell Emmának boldogulnia. A tét pedig már nemcsak az, hogy megtalálja a férfit, akitől zsákutcába futott élete fordulatát reméli, hanem hogy ő maga életben maradjon.
A Pacskovszky fivérek bemutatkozó regénye rózsaszín felhős romantikus történetként indul, ám a komor hangulat, a baljós előjelek, a szereplők rejtett szennyes szándékai hamar kizökkentik az olvasót a komfortzónájából. A krimi, noir és thriller elemek alkalmazásával a regény igazi műfaji bravúr, hiánypótló a hazai szórakoztató irodalomban.
Agave (dibook) 
Hú, ez tényleg jó volt. Így kell krimit írni. Feszes tempó, folyamatosan történik valami, jók a karakterek, és az a típusú könyv, ahol nincs igazán főszereplő, minden egy eltűnt férfi köré épül fel, mégsem sikkad el egyetlen karakter sem. Az L-betűs nyomozók megkülönböztetésével akadtak gondjaim, de sose legyen nagyobb bajom.
Örülök, hogy nem akartak mindenáron magyar környezetben nyomozni. Tudom, hogy van, aki külön élvezetet lel mindenféle magyar vonatkozásban, és magyar helyszínben, engem inkább csak eltántorít. Bőven elég volt Emma magyarsága, és tökéletes helyszín volt Edinburgh. Nem túl sok skót feelinget kaptam, de ez csak így utólag tűnt fel, olvasás közben el voltam foglalva a rejtélyekkel. De jobb volt így, végülis nem útikalauz meg nemzetiségi ismertető a könyv, hanem nagyon is jófajta krimi.
A végkifejletre nem számítottam. Semmi sem utalt rá, egyetlen aprócska célzás sem, mégis abszolút illett a képbe, de csak olyan 'miért ne' alapon. Nem pszicho-thriller, nincsenek mélylélektani elemzések (pedig annyira adta volna magát némelyik karakter), csak a nyomozás, az elejétől a végéig, az viszont logikus volt, következetes, ahol az olvasó együtt halad a szereplőkkel, és nem éri a villámcsapász-szerű infóáradat a végén, ahol a semmiből kerülnek elő mindenféle tények és indokok.
Az egészben az a legjobb, hogy nem mondanám meg, hogy magyar az írója (vagyis írói. el nem tudom képzelni, hogy lehet ketten írni egy könyvet.). Abszolút színvonalas, minőségi írás, nincs hiányérzet, talán csak annyi, hogy miért nincs már következő regényük?

Share:
Olvass tovább... ->

2015/07/16

Majdnem témáztunk - Az elkaszált sorozatok

Kellene egy sorozatjelölés, majdnem témáztunk címszóval. :) valamiért a többiek sose szavazták meg, pedig szinte állandóan terítéken van nálunk, a kiadók mindig adnak okot, hogy a sorozatokról beszéljünk.

Írtam egy nagyon fasza kis posztot, de aztán végül mégsem azt teszem ki. Igazából tökmindegy, mit írunk, melyik sorozatokat szeretnénk, olyan mindegy, senkit nem érdekel. Olvasnánk Alma Katsut? Senki nem akarja olvasni állítólag, csak azok, akikkel beszéltem, így magyarul nem jön a befejező kötet. (értitek. három részből egy már sírba vinné a kiadót. röhejes. sztem már az elsőnél lehet látni, mennyi potenciál van egy soriban, de én hülye vagyok, nem tudhatom.)
Vagy küzdjek a Könyvmolyképzővel, hogy ők igazából nem szüntetnek be semmit. Tényleg nem, csak éveken át ülnek rajta. Annyira éveken át, hogy a gyerekem simán kinőtt a kedvenc sorozatából. De vannak sorozatok, amiknél simán felnő egy generáció, mire hozzák a következő részt. És akkor azt nem is mondom, hogy azzal még nincs vége, újabb pár év a következő részig, aztán újabb.  A soha véget nem érő sorozatok univerzuma ők. Tény, hogy nem érheti őket a vád, hogy bármit is beszüntetnének, csak az ember p*naszőre is kikopik, mire végre a teljes sorozat a polcon lesz.
Vagy most mondjam, hogy több Moning és Chance egyáltalán nem fog jönni magyarul? Ha már ezek a  sorozatok is képesek veszteséget produkálni, az már a vég.
Vagy vegyem elő a kiadók kedvenc érveit? hogy dekérem, mi üzleti vállalkozás vagyunk? Hát pontosan. Az üzletben benne van a nyereség is, meg a veszteség is, általában ezek így egymás mellett haladnak, különben teli lenne a világ Rothschildokkal. Szóval ez a része abszolút hidegen hagy; azt gondolom, nem csak akkor kell üzleti vállalkozásnak lenni, amikor a könyv eladja saját magát, hanem akkor is, amikor azt a kiadónak kell promotálni. Ahhoz kell a tehetség, ott mutatkozik meg igazán az üzleti érzék.

Szóval nem rinyálok. Nem jön magyarul, hát istenem, így jártunk.
Fájdalmas (először az olvasónak, aztán hamarosan a kiadóknak is az lesz), de elő kell venni az eredetit, le kell ülni szépen a kanapéra egy szótárral, aztán ennyi. Lehet élvezni bármit, amit csak az emberlánya megkíván. Jó móka.

Végülis két lehetőségünk van: vagy egyáltalán nem olvasunk sorozatokat (én ezt passzolom, imádom a jó sorikat. a jókat. nem a béna sorikat kell hozni, hanem azokat, amiket meg is vesznek, sőt, el is kell hitetni az olvasóval, hogy az neki kell), vagy nekiállunk angolul. Vagy bármilyen szabadon választott nyelven, az tökmindegy. Mert ugye azért még így is benne van a pakliban, hogy beleununk félúton, és ha lenne magyarul, se folytatnánk. De ezt legalább mi döntöttük el, és ha meggondolnánk magunkat, minden lehetőségünk adott, hogy folytathassuk.
Szóval részemről azon vagyok, hogy minél kevesebb esetben szolgáltassam ki magam a kiadóknak. Hogy ez hosszú távon hova vezet... hát na. Majd mindenki elgondolkodik rajta.

Régen, nagyon nagyon régen, sokkal egyszerűbb volt kiválasztanom, melyik könyvet akarom olvasni. Egyrészt nem volt ilyen mennyiségben és minőségben sorozat, másrészt eleve könyv sem volt ennyi. Most viszont egyre másra jelennek meg az új sorozatok, és azt is mondhatnám, minden rosszindulat nélkül, hogy a kiadók mindenféle koncepció nélkül belekapnak ebbe is, meg abba is, felkeltik az érdeklődését egy vékony rétegnek, aztán elkaszálják, mert a vékony réteg ebben a vékony országban elég kevés olvasót takar. És még ők is feleződnek, mert lehet, hogy bejött az első rész, esetleg még a második is, de aztán elfelejtődött, más könyv került a helyébe, mert középszerű könyveket a legegyszerűbb pótolni, és nagy durranások nem termelődnek olyan mennyiségben, hogy minden részért szétkapják az  emberek a boltokat. És pont azért, mert a polcokat elárasztják az új könyvek, sokkal gyorsabban feledésbe merül egy-egy sorozat, ha a kiadó nem tart valami ésszerű határidőt a részek között. Általában nem tart. Remek ellenpélda erre most a Wayward Pines, aminek közel 3 hónapon belül jelentek meg a részei. Ráadásul egy remek sorozatról van szó, viszont ez pont az a történet, amit nem sorozatban kellene kiadni. Igaz, kicsit vastag lenne a közel 800 oldalával, de más könyvek is elbírtak ennyit, sőt, még többet is. Mert ez ugyan 3 rész, de egy történet, a könyvek egymás nélkül értelmetlenek, nem úgy, mint pl egy Anita Blake-nél, ahol szinte bármikor be lehet csatlakozni, mert a fele könyv arról szól, mi történt az előző részekben. (ez uf-sajátosság, nem Hamilton tehet róla.)

Egyébként meg, van épp elég könyv így is magyarul, senki nem marad olvasnivaló nélkül, csak el kell menni felfedezni a többit is. És elég csak megnézni a kiadó könyveinek a múltját, egyből lehet tudni, hogy mennyire érdemes ráállni egy-egy sorozatukra, ha esetleg nagyon rákívánnánk magunkat.

Már csak egyetlen kérdésem maradt így, a végére.
Mi a fenéért nem mennek nálunk az urban-fantasyk?? Ez egy olyan hatalmas piaci rés, amit senki nem képes a helyén kezelni, és sikerül kisiklatni a legjobbakat is. Komolyan nem értem.

képek: pinterest 

majdnemtémázók:
Pupilla
Share:
Olvass tovább... ->

2015/07/06

Moning - Burned


Moning megint tökéleteset alkotott. Még csak nem is védem, hogy elfogult lennék, vagy valami, mert ha ezt a regényfolyamot folyamatában nézem, rá kell jönnöm újfent, hogy ez a nő zseni.
Már az első könyvben olyan utalások vannak, amikre most, sok év után találhatunk magyarázatot. Mert oké, akkoriban baromi sokat ötleteltünk minden könyv felett, de más ezt viszontlátni papíron is. Olyan logikusan követik egymást a lépések, annyira tudatosan építkezik már a legelejétől kezdve, annyira kevés a logikai baki, hogy tényleg zseninek kell lenni ezt így, ennyi kötet és év távlatából így vinni.
Ryodan-rajongó vagyok a  kezdetektől fogva. Barrons nekem egy fura valaki volt, akit elfogadtam, de ha választani kellett volna, egyértelműen Ryodan mellé állok.
Eddig is sejthető volt, hogy Barrons vastag, sötét bőre alatt egy egészen más világ lakozik, mint amire következtetni lehet, itt egy bekezdés erejéig ez teljesen egyértelművé is válik. Nagyon megszerettem. Viszont amiért igazán hálás lennék, ha egyszer lenne egy könyv Barrons vagy Ryodan szemszögéből, esetleg felváltva, nagyon ütős lenne az ő szemükön keresztül látni és tapasztalni mindent.
Lor - talán ő az egyedüli a kilencek között, akit nem tudok komolyan venni. Biztosan nagyon félelmetes, meg halálos, nem véletlen hívták Bonecrushernek, de a többiek mellett teljesen komolytalan. Egyébként emlékszik még valaki, honnan tudjuk, hogy kilencen vannak? Talán Barrons mondta? Eddig csak ötüket nevesítette Moning, a többieket nem is látni.
Azért milyen szép már, így a hetedik könyv tájékán még mindig vanna kérdések, és még mindig lehet ám kombinálni. Kicsit többet foglalkozunk a Keltarokkal, meg Daniről is megtudunk jó sok mindent, bár a Dani-rajongók szerintem nem fogják most szeretni Moningot.
Ah, de soká lesz jövő január...



Share:
Olvass tovább... ->