2015/03

2015/03/25

Témázunk - Félbehagyott könyvek

22 megjegyzés :
A legtöbbünk, aki szeret olvasni, nehezen hagy félbe bármit is. Én is így voltam vele sokáig. Ahogy visszaemlékszem, nem is a remény hajtott, hogy hátha idővel jobb lesz, hanem hogy mindig találtam egy aprócska, érdekes vagy figyelemfelkeltő szálat, aminek meg akartam tudni a  végét, kerül amibe kerül, bár néha erőszakot kellett tennem a könyvön (vagy magamon).
Emiatt aztán idővel elkezdtem unni az olvasást, és csendben szenvedtem. Semmi nem volt jó, és ez csak rosszabb lett. Azt gondoltam, az én hibám, mert nem csinálok magamnak kedvet, vagy buta vagyok a könyvhöz, vagy nincs bennem elég empátia, szóval soha nem a könyv volt a hibás, mindig én. Nagyjából olyan érzés volt, mint a képen a kislánynak: tudtam, hogy fájni fog, a kérdés csak az volt, mikor és mennyire.
Aztán jött a fordulat, már fogalmam sincs, mikor, meg hogyan, de gyanítom, valami dacos ellenállás szülte, és azóta félbe tudok hagyni bármit, mert ami nem tetszik (sőt, szar), azt nem kell folytatni. És nem én vagyok ezért a hibás. Pont.

Ugyanis volt bennem egy tévképzet, hogy ami nyomtatásban megjelenik, az értéket képvisel, és ha ez nekem nem jött át, akkor soha nem az író volt a béna, a mondanivalója átadására képtelen, hanem én, a befogadó nem voltam alkalmas a feladatra.
Csak hát ez nem így van. Egy rakat olvashatatlan, gagyi szarság jelenik meg, és még csak az sem szempont a szememben, hogy másoknak tetszik, ha én nem találom meg benne, amit keresek.
Ha nem hozza a könyv, amit elvárok tőle, könyörtelenül félbehagyom. Ha a legkisebb érdeklődést sem tudom magamból kicsiholni se a történet, se a szereplők sorsa iránt, azt felesleges folytatni. Persze ez nem azt jelenti, hogy a könyv ne lenne jó (de akár azt is jelentheti), egyszerűen csak vagy nem nekem íródott, vagy nem vagyok olyan hangulatban, hogy magamhoz engedjem. Bármelyik is, hagyni kell a fenébe, mert eszméletlen sok a jónak tűnő, ígéretes történet, ami csak rám vár, amikben el tudok merülni, amik hozzám szólnak, beleugranak a kezembe, és élvezetes időtöltésben lehet részünk együtt.  Amiktől azt kapom, amiért imádok olvasni.
Az unalmas, sótlan könyveknek veszniük kell, ez mára már főszabály nálam.

Erősen gondolkodom a konkrét félbehagyott könyveken, de ezek nagy része ki is esik a fejemből, ahogy félreteszem. Jellemzően az első, ami eszembe jut, az a Fagyos tüzek. Még egy ekkora igénytelen, semmitmondó, béna könyvet... Annyi romantikus könyvet hagytam nem is csak félbe, de tettem el jó messzire 20-30 oldal után, hogy fel sem lehet sorolni. SEP, Julia Quinn, Amanda Quick, mindegyikért tömegek rajonganak, de egyik sincs annyira jó, hogy lekösse a figyelmem. Aztán amire még emlékszem, az a Daemon Daniel Suareztől. Ebben még bizonytalan vagyok, mert olyan 30 oldal után dobtam el, viszont a véleményeket olvasva talán nem ártana adnom neki még egy esélyt. Van az úgy, hogy a könyv rosszkor kap el, mert így volt ez a Vámpírakadémiával is. Megjelenéskor beleolvastam, aztán rögtön felé se néztem többet (mi ez az óvodás stílus?!), pár évre rá meg mekkora élmény volt. Szóval alapvetően kiszámíthatatlan, mire hogy fogok reagálni.
Galbraith-Rowling  Kakukkszóját is úgy félbehagytam, hogy nem győztem megkönnyebbülni. Ígéretes kezdet után mélyrepülés az unalomba. Brent Weeks Fekete Prizmája is is erre a sorsra jutott. Ez nem kellet volna, hogy unalmas legyen, de egyszerűen nem tudott beszippantani, így végülis untam. Kell nekem egy szereplő, akibe kapaszkodni tudok, akit félthetek, drukkolhatok, aki én akarok lenni - itt senki nem akartam lenni, és a történet se érdekelt. Az is kellően visszavetette a motivációm, hogy a tavaly őszre ígért második rész megjelenéséből még most, fél évvel később sincs semmi, úgyhogy végképp nem fogok vele többet foglalkozni. Félbehagytam az Izlandi pör és Gibbon Skócia lánya című roppant álmosító regényeket is, pedig ez vikingekről meg skótokról szól, úgyhogy majd egyszer, ha szedált állapotban leszek, még kézbe veszem őket.
Lakatos Levente Aktusa is félbehagyott állapotba került, ez így is fog maradni. Sem a téma, sem a megvalósítás nem áll hozzám közel. A Bomlás után egészen mást vártam, és amikor már attól ideges leszek, ha csak a könyvre gondolok, akkor ott gáz van. Szegény Aktusnál pedig minden létező probléma felmerült, ami miatt bele tudok kötni a könyvbe - visszataszító karakterek, túl sok felesleges duma, nagyon naaagy és totál felesleges drámázások, kihasználatlan drámai helyzetek, elnyújtott cselekmény, lelkizés lelkizés hátán. Mikorra beindult volna a történet, a könyv negyedénél (ez egy ilyen baromi vastag könyvnél nagyon sok, átlagkönyv itt már majdnem véget is ér, de itt abban sem vagyok biztos, hogy valaha is előkerült a lényeg), addigra minden türelmemet és jóindulatomat elveszítettem. Nem az én könyvem, na.
Fel sem tudom sorolni, mennyi sorozatot hagytam félbe. Lehet, hogy egy, esetleg két részt elolvastam, de van még hátra X, ami nem jelent meg, vagy megjelent, csak már nem érdekelt, mert jöttek helyette mások. Ezeket nagyrészt nem is tervezem folytatni. Ha nincs hiányérzetem, mehet a levesbe.

Általában a kedvenc műfajaim inkább kapnak második esélyt, mint azok, amik távol állnak tőlem (pl. romantikus regények), sokkal hamarabb találok bennük pozitív kapaszkodót, olyan momentumot, ami miatt át akarom látni, mit ad nekem a könyv, csak meg kell hozzá várnom a megfelelő hangulatot.

képek: pinterest

Akik még félbehagytak:
Miamona
Pupilla
szee
Zenka
Ilweran
Andi
FFG
Bea
tigi

Még félbehagytak:
Heloise
Adri
Bubu
Nita

2015/03/21

Casual Vacancy - a film

20 megjegyzés :
A könyv után meg kellett néznem a sorozatot is (leszek még így néhány könyvvel mostanában).
Hát mit mondjak... ahhoz képest, hogy a többiek milyen lelkesek voltak, és emiatt én is az lettem, elég nagy csalódás volt.
Azt már megszokhattuk, hogy amikor egy könyvből filmet csinálnak, abból a végén úgyis valami tök más lesz, itt sem volt ez másként. Olyan változtatások voltak ezek, amiket egyrészt lehet indokolni az egyszerűsítéssel, másrészt viszont nem értem, mert egyes vonalakat alapban változtattak meg, így én úgy éreztem, hogy elvettek bizonyos lényeges részeket a könyv mondanivalójából.
A karaktereket egészen jól megtalálták, bár hogy milyen indíttatásból lett a vörös hajú, fehér bőrű Gaiából fekete bőrű lány, az számomra rejtély. Semmi nem indokolta. A könyv alapján Maureen (alant látható az üldögélő Howard mellett) ráncos, öreg, aszott bányarém, ehhez képest egy egészen dugható állapotú hölgyikét csináltak belőle. Az egész könyv alatt az volt az érzésem, hogy Maureen évekkel idősebb Howardnál, de lehet, hogy én olvastam félre. Ráadásul Howard nem volt elég kövér, hiába csináltak neki hajtogatható kötényhasat.
Vicram és Parminder borzasztóan ellenszenvesre sikerültek, ráadásul a filmbeli Vicramot én nem nevezném se vonzónak, se jóképűnek, kifejezetten taszító fazont sikerült találniuk.
A könyvben is Samantha volt a legszimpibb, az állandó szurkálódásaival és beszólásaival, a filmben is ő volt a legjobb, hozott egy kis vidámságot, bár nem ez volt a cél. Miles, a férje is jól sikerült, pont annyira ütnivaló volt, mint a könyvben.
A gyerekek szerepét eléggé elnyomta a filmbeli vonal, pontosabban Barry Fairbrother Szelleme, aki teljesen konkrétan Barry szelleme volt. Hát, jó nagy baromság, dehát ez van.
Krystal. Amennyire taszított a könyvben, annyira kedveltem a filmbeli énjét. Apró különbségek, kevesebb tirpákság és harsányság, és kaptunk egy magába húzódó, depressziós, szomorú lányt, akit szeretnénk megmenteni. Ugyanez volt az öccsével is. A könyvbeli gyerekek menthetetlennek tűntek.
A legjobb alakítás Terry-é volt. Eszméletlenül jól hozta a szétdrogozott nőt.
Mócsingból egy egészen más karaktert csináltak, pedig a regényben központi szerep jut neki, épp a világlátása miatt. Ez a filmben sajnos teljesen elsikkadt. Az anyja szintén megváltozott, egy idegbeteg hisztérika lett a látszatra nyugodt, bár folyamatosan aggódó Tessa helyett. Bokszos viszonylag jól sikerült, bár ha azt nézem, ő volt a regény legjelentéktelenebb karaktere Gavin mellett, akit ráadásul a filmből kihagytak.
Hát a vége meg... no comment. Minden élét elvették a regénynek.

Konklúzió: a könyv baromi jó, a film kihagyható.

A kommentek itt is SPOILERESEK.







2015/03/19

J.K. Rowling - Átmeneti üresedés

26 megjegyzés :


Nagyregény egy kisvárosról. Az alig negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét. Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal. Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet...
GABO

Barry Fairbrother halála a regény központi alakja. Magáról Barryről túl sokat nem tudunk meg, ellenben mindenki más apró kis mocskos titkát, gondolatát, érzelmeit, hatalomvágyát testközelből megtapasztaljuk. Hát na, nem ez volt életem legizgalmasabb olvasmánya, de időnként dagonyázni kell a kicsinyes emberi jellemekben, hogy érezzük, mi mások vagyunk.
Nekem már a megjelenéskor egyértelmű volt (mert még a fülszöveget is elolvastam, időnként nem árt), hogy ennek a könyvnek semmi köze a Harry Potterhez. Nem tudom, akik csodálkoztak, azt gondolták, hogy a kiadó csak tréfál a fülszöveggel, és mégis kapnak egy spin offot? Szóval ez nem Harry Potter, nem fantasy, ez egy társadalmi kór-kör-kép egy kisváros lakóiról, akiktől én mereven elhatárolódom, mert én nem ilyen vagyok. (csak részben.)
Mindenki tudja magáról, miket tart a legfőbb értékeknek az életében - hűség, bizalom, szeretet, segítőkészség, törődés, odafigyelés, meg ilyenek. Vannak, akik a végletekig ragaszkodnak ezekhez az értékekhez, és inkább szenvednek, de nem engednek belőle, aztán vannak, akik rugalmasan bánnak ezekkel, érdekük szerint. Pagfordban nem csak a tanácsban lett Barry halálával hirtelen átmeneti üresedés, de úgy éreztem, ezekben az emberekben már nagyon régóta fennáll valami üresség, ami nem csak átmeneti, hanem nagyon is tartós, és nem nagyon tudnak ezzel mit kezdeni. Vagyis azt kezdik, mint bárki: nem vesznek róla tudomást, mert ha véletlenül eszükbe jut, annak mindig csak gyötrődés a vége. De persze egy ekkora űrt nem lehet tartósan figyelmen kívül hagynia senkinek, úgyhogy jönnek a problémák.
Tisztára, mint egy szociológiai szappanopera; itt nem a szerelem áll a középpontban, hanem minden, ami maga az ember - érzelmek, gondolatok, vágyak, egymáshoz való viszonyok, énképek. A perspektíva, és ezzel együtt az őszinteség, azzal változik, hogy az emberek mennyire állnak közel vagy távol egymáshoz.

Elgondolkodtató, mennyire vannak eltúlozva ezek a jellemek. Megfáradt, öregedő feleségek, akiknek a férjei mintha nem vennének észre semmit a saját problémáikon és világukon kívül. Elvégre mitől is lehetne valaki boldogtalan, akinek mindene megvan?
Kamaszok, akik nem tudnak mit kezdeni a világgal, ami körülveszi őket, ezért egyszerre próbálják meg irányítani és kivonni magukat belőle.
Két világ összeütközése: az egyszerű, lelakott és elhanyagolt Parlagé, és a sznob, önmagára és vélt értékeire rettentően büszke Pagfordé. A világ két összebékíthetetlen szeglete, közöttük felmagasztosulva Barry Fairbrother alakja, akit szinte már szentté avatnak halálában.
Jó tudni, hogy Rowling ilyet is tud. Szeretem ezt a vonalat, ami nem Harry Potter és nem Cormoran Strike, hanem valami eltúlzott és véresen komoly karikatúrája a világnak.

A KOMMENTEK SPOILERESEK.


2015/03/11

Megjelenős-várós lista

11 megjegyzés :
Mona Bright, a volt zsaru lelkét csúnya horzsolások csúfítják. Az anyja kilenc éves korában egy sörétessel vetett véget az életének, az apja pedig egy igazi rohadék, akitől jó messzire kellett menekülnie, hogy ha már boldog nem is lehet többé, de legalább valamiféle békével teli életet élhessen. Most azonban mégis szembe kell néznie a múltjával, az öreg ugyanis beadta a kulcsot. Ráadásul kiderül, hogy Mona ezzel örökölt egy házat, ami még az anyjáé volt fiatalon. Fiatalon és boldogan egy olyan korszakban, amiről ő semmit nem tud. Kíváncsisága csillapíthatatlan, hiszen a boldogságot sosem ismerte, de talán a múltban most megtalálhatja.
Mona két nagy akadállyal szembesül: a ház az új-mexikói Winkben található, ami viszont egyetlen térképen sem szerepel. Ezt az akadályt még sikerül leküzdenie. A másik viszont annál nehezebb: épp egy rejtélyes gyilkosság után érkezik a klasszikus amerikai álmot megtestesítő, idilli kisvárosba, amit hamarosan egy újabb követ. Ráadásul nem csak az emberek viselkednek vele roppant furcsán, hanem a város létezésében is kifejezetten aggasztó dolgokat vél felfedezni, melyek végül rádöbbentik: léteznek horzsolások, melyek sokkal súlyosabbak és fájóbbak annál, mint amit ember ép ésszel elviselhet.
A gr nagyon ajánlgatja nekem, hogy ha már tetszett Hill NOS4A2-ja, akkor ez is fog. Remélem, igaza lesz.

Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.
Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.
Az első rész már megvan, várok a következő kettőre e-ben, mert sztem ezt csak egyben érdemes lenyomni.

Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk? 
Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad. Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe munkájukat – de nem úgy Hank Palace. 
Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk? Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva?
Érdekes kérdéseket feszeget,egy próbát mindenképp megér. 

Val McDermid - A klastrom titka (Jane Austen nyomán)
A HarperCollins kiadó Austen-projektjében népszerű kortárs írók kaptak felkérést arra, hogy modern köntösbe öltöztetve írják újra Jane Austen csodálatos regényeit. Az első variáció, Joanna Trollope Értelem & érzelem című kötete magyar fordításban 2013-ban jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. Ezt követi most Val McDermid Northanger Abbeyje, azaz A klastrom titka.
Egy nem hétköznapi életre vágyó hétköznapi lány, a tizenhét éves Catherine „Cat” Morland teljes biztonságban élt a falusias Dorsetben, minden vágyott romantika és izgalom nélkül. Amikor módos szomszédjai, az Allen házaspár magukkal hívják az Edinburgh-i Fesztiválra, Cat biztos benne, hogy várja a nagy kaland.
Eleinte Edinburgh nem szolgál különösebb izgalmakkal: Susie Allen mániája a vásárlás, Andrew Allené az alternatív színházak fesztiválja. Egy skót tánciskolában azonban Cat új ismerősre tesz szert: Henry Tilney sápadt, sötét szemű úriember, akinek otthona az izgalmas Northanger Abbey. A természetfölöttivel foglalkozó regények rajongója, Bella Thorpe pedig Cat ideális barátnőjének ígérkezik. Csakhogy Bella bátyja, az ellenszenves bankár, John közönséges viselkedésével akadályt gördít Cat Henry iránti egyre fokozódó vonzalma útjába.
Szerencsére van kiút. A rideg és tartózkodó Tilney tábornok meghívja Catet Northangerbe Henry fiához és Eleanor lányához. Cat képzelete elszabadul: egy ódon apátság épülete, roskadozó tornyok, titkos termek, kísértetek… és Henry! Mi lehetne romantikusabb?
Ám Catre nem az vár a skót határ közelében lévő, elszigetelt helyen, amire számított. A regények oldalain túl létező külvilág jóval felkavaróbb, mint a képzelt álomvilág…
McDermid elsősorban krimiket és thrillereket ír, úgyhogy függetlenül attól, hogy nem szeretem Austent, kíváncsi vagyok rá. 

Brian McGilloway - Határvidék
Észak- és Dél-Írország határán, néhány nappal karácsony előtt megtalálják Angela Cashell, egy helyi kamaszlány holttestét. A nyomozást a kétgyerekes családapa, Benedict Devlin felügyelő vezeti, és mindössze két nyom áll rendelkezésére: egy aranygyűrű az áldozat ujján és egy régi fénykép. Nem sokkal később újabb tinédzsert gyilkolnak meg, és a helyzet még tovább bonyolódik, amikor Devlin rájön, hogy aktuális esetének köze van egy prostituált huszonöt évvel korábbi eltűnéséhez. Miközben a havazás egyre erősödik, nemcsak az észak és dél, hanem a jó és rossz, a bosszú és igazságszolgáltatás közötti határ is elmosódik.
Észak, havazás, gyilkosság, baromi jó borító, és már kell is.

Maya Banks - Sóvárgás (Mámor 1) 
Három vonzó, gazdag, sikeres férfi. Három jó barát és üzlettárs, akik hozzászoktak, hogy ők irányítanak a tárgyalóteremben és a hálószobában egyaránt. Az ő történetük szálait gombolyítja, szövi rafináltan a magyar olvasók körében is jól ismert Maya Banks a Mámor-trilógia egy-egy kötetében.
Az első kötet azé a Gabe Hamiltoné, aki mindig mindent megkap, amire csak vágyik. Mégis létezik valami, amihez nem juthat hozzá. Pontosabban valaki: a legjobb barátja húga, Mia. A tiltott gyümölcs. Tisztában van vele, hogy sötét tervei a lánnyal egyszer még pokolra juttatják, mégis úgy érzi, eleget várt ahhoz, hogy végre a vágyai szerint cselekedjen. És Mia sincs másképp. Gyerekkora óta bálványozza a férfit, és bár tudja, hogy sosem lehet elég jó számára, nem tud ellenállni vonzerejének. Magába szippantja a férfi különös világa, ahol nem mindennapi elvárásokkal szembesül. Amikor mindketten felismerik, hogy viszonyuk több izgalmas szexuális kalandnál, már nem tudnak szabadulni a tiltott kapcsolatból...
Banks az én guilty pleasure-öm. Tud nagyon jó és nagyon rossz lenni, hogy ez melyik lesz, majd elválik. 

Jessie Burton - A babaház úrnője
Mindazt, amit látsz, játéknak veszed.
Amszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte. A Brandt-ház ugyanis szívfacsaró titkokat rejt. Nella kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, miközben újfajta rettegés költözik az életébe: felbukkan egy titokzatos személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha az ő sorsát igyekezne egyengetni. Mintha ismerné a lány által csak tudni vágyott rejtélyeket…
Inkább az eredeti fülszöveg miatt érdekelne.

2015/03/09

Joe Abercrombie - Az uralkodó

17 megjegyzés :

Régen, mikor a világot Nap Anya és Hold Atya irányította, amikor a nomádok Tenger Anyához és Föld Atyához imádkoztak, Uthrikot, Gettföld nagyhatalmú királyát és trónörökösét, nagyobbik fiát saját alattvalóinak cselszövése teríti le.
Yarvi, a kisebb fiú, a félember, aki úgy született, hogy jobb kezén egyetlen, görcsös ujj van, egy nap arra ébred, hogy király lett. A vékony fiú fejére azonban nagy a Királyi Fejpánt, s bár teljesen alkalmatlan a feladatra, mégis csatába indul, melyre halott apja helyett vezeti népét.
De hiába nyomorék, hiába kerül rabszolgasorsra, éles elméjével kitűnik társai közül, s a számkivetettek furcsa seregének élére áll. Yarvi útja talán éppen oda vezet vissza, ahonnan indult: cselszövők, árulók és királygyilkosok közé.
Athenaeum

Abercrombie-ban van valami perverz vonzódás a torz szereplők iránt. Az Első törvényben Glokta, itt meg Yarvi, aki próbál úgy tenni, mintha nagyon nyomorék lenne. Igazság szerint számomra ő volt a regény gyenge pontja. Félembernek nevezi magát, de bírja a kemény evezős rabszolgaságot. Ezt így nem is nagyon tudtam összeegyeztetni. Kicsit idegesített is, hogy szemernyi sajnálatot sem éreztem a félembernek nevezett főszereplő iránt, hiszen egyrészt messze van ő a félemberségtől, másrészt meg mások nagyobb testi torzulással nem sajnálják magukat ennyire. Mindenesetre én azt gondolom, hogy aki képes élve megúszni a rabszolgák közötti evezős létet, az teljesen egész embernek mondható. Szerencsére az átéltek nyomot hagynak a személyiségén is, és egészen kedvelhető figurává válik végül.
A YA könyvekre nagyon jellemző, hogy az egyszerűsítés végett időnként valóságtól elrugaszkodott dolgokba botlunk: például a rabszolgasortól elvileg legyengült testtel jeges vízbe eső lány egyetlen nátha nélkül túléli a jég alatti perceket (ráadásul kikerül a jég alól, ami nem lehetetlen, de általában ha valaki beleesik, ott marad), a főhőst unos-untalan megmentik a haláltól (oké, ha valakinek életben kell maradnia, az ő), röpke két óra alatt megépítenek egy csónakot, és természetesen nem az izmos evezős rabszolgák vágják a fát, hanem a törékeny rabszolgalány. Abercrombie okosan egyik szereplője életkorát sem adta meg konkrétan, csak nagyjából sejthetjük, hogy bőven 20 alatt van, vagy jóval felette.

Azért ne legyek teljesen igazságtalan, erénye is van  könyvnek a nagyon erős nőalakok személyében, és bármennyire is elnagyolt lett, egy jól megrajzolt világot és háttértörténetet kapunk, emlékezetes karakterekkel. A férfiak harcolnak, de a szálakat a nők mozgatják a királyi házban, és az utolsó civilizálatlan törzsnél is, bár ettől függetlenül nagyrészt mellékszereplők mindannyian, és van közöttük mindenféle. Yarvi jól bejárja a világát, egy sokszínű, veszélyekkel és halállal, emberséggel és segítőkészséggel teli földet ismerhetünk meg. Abercrombie nem egy romantikus alkat, hamarabb kínozza meg a szereplőit, mint ejtené szerelembe, ez most sem változott.

Szóval egyrészről nagyon elégedett vagyok, mert megint kaptam egy nagyon jó kis történetet, érdekes háttérvilággal, és baromi jó karakterekkel, viszont mindez az ifjúságnak íródottság miatt hiteltelen megoldásokkal lett tarkítva, ami okozott egy kis csalódást. Aki ezzel kezdené az Abercrombie-val való ismerkedést, egészen biztosan szeretni fogja, aki meg már ismeri más könyveit, annak csalódást fog okozni.
Ha valaki esetleg gondolkodik, hogy tizenéves fia van, és olvasnivalót szeretne neki,válassza ezt, nem fog vele mellényúlni.

2015/03/05

Salla Simukka - Hófehér (Hófehér 2)

2 megjegyzés :

Hófehérke mindig és mindenütt belecsöppen valami elvadult kaland közepébe. Váratlanul. Kéretlenül. Most éppen Prágába vezeti a jó (vagy rossz?) sorsa a bátor és találékony finn tinédzsert.
Aki végigizgulta Salla Simukka írónő krimitrilógiájának páratlanul fordulatos és körömrágcsálósan izgalmas első kötetét, a Vérvöröst, az már tudja: ahol a Lumikki (magyarul Hófehérke) névre hallgató különös leányzó megjelenik, ott egyszerűen elszabadul a pokol. És erről ő általában a legkevésbé sem tehet...
Ezúttal a média világának sötét manipulációja és egy veszélyes szekta lesz a főhősnő ellenfele, akit egy vérfagyasztó bérgyilkos űz erdőn-mezőn, metrószerelvényeken és turistahegyeken át. Ráadásul egy ,,áltestvérrel" és saját homályos gyerekkori élményeivel is meg kell birkóznia...
Athenaeum


Akik már olvasták, mondták, hogy ez sokkal jobb, mint az első rész. Őszintén szólva, én nem látok különbséget a két rész között. Lumikki alakja pont annyira megosztott most is, mint az első részben,a cselekmény eléggé kiszámítható, ráadásul a skandináv hangulat hiányzott, mert most Prága a fő helyszín.
Amivel nekem gondom volt, az Lumikki visszaemlékezései a Szikrával való kapcsolatára. Lumikki ugye az első kötetben 17 volt, mostanra 18 lett, és Szikra nagyjából 16 évesen történt vele. Nem mondom, hogy felfűtött erotikus jelentekben lesz részünk, mert nem olyan vészes a dolog, de nekem az volt az érzésem, hogy Simukkának jól jött volna, ha Lumikki néha legalább 7-8 évvel idősebb. Aztán amikor visszakanyarodtunk a történethez, visszavedlett már nem olyan tinivé, akinek felnőtteket megszégyenítő logikai érzéke és megfigyelőképessége van, de az én ízlésemnek túl sok volt ez a múltba révedő kalandozás az egykori szerelméről. Ráadásul, ahogy kivettem, pár hónapnál nem is tartott tovább, ehhez képest túlságosan szentimentálisak voltak ezek a visszagondolások.
Ha erről sikerült elfeledkeznem, és visszazökkentünk a krimi-szálba, bele tudtam merülni a történetbe, mert pörgős, izgalmas, még a mesés utalások sem maradtak el, és Simukkának jó a stílusa, kellemes olvasni.
Azt hiszem, Lumikki alakja bármennyire is ellentmondásos, neki köszönhető, hogy a könyv nem hemzseg a kliséktől, bár az oknyomozó újságíró kellett, hogy egy kicsit valóságosabb, felnőttebb történetet kapjunk.

Aki szereti az ifjúsági regényeket, vágyik egy kis különlegességre, és még a krimiktől sem idegenkedik, ezzel a sorozattal mindenképpen érdemes megpróbálkoznia. Én mindenesetre kíváncsi lennék rá, mi kerülne ki Simukka keze alól, ha rendes, felnőtteknek szóló történetet kellene írnia. Mert fantáziában nem szenved hiányt, az biztos.