2014/06/03

Abigail Gibbs - Vacsora a vámpírral


Egy véletlen találkozás a sötét utcán olyan világba sodorja Violet Lee-t, amelyről még csak nem is álmodott soha – egy időtlen, kifinomultan elegáns és mérhetetlenül gazdag világba, ahol szépséges paloták állnak, melyekben fényűző mulatságokat rendeznek, s ahol egy baráti társaság kizárólag az élvezeteknek hódol. Egy olyan helyre, ahonnan nincs menekvés, bármily elszántan próbálkozik is vele Violet.
Ám e világ minden kincse sem leplezheti a csillogó felszín alatt megbúvó sötétséget, amelyet a karizmatikus és életveszélyes Kaspar Varn testesít meg.
Violet és Kaspar megadják magukat egy olyan szenvedélynek, amely egymástól távol eső világaik felett ível át – csakhogy ennek a szenvedélynek megvan a maga ára…
GABO


Nem valami lelkesítő olyan sorozat első részéről írni, aminek a folytatásait nem sokkal a megjelenés után már el is kapálták, ha jól tudom. De talán nem, mert a honlapon ott van, hogy mi lesz a második rész címe, úgyhogy hátha.

A könyvet illetően két nagyon fontos dologba tudok belekötni: a borító és a fülszöveg. Eleve nem az a könyv lényege, amit a fülszövegben olvashatunk, és ha megnézzük az alant található borítót, akkor már lehet valami elképzelésünk arról, hogy vajh' miért bukta itthon az, ami külföldön sikeres. Ezt a félig nyitott elkenődött női vámpírszájat nem értem, viszont a fekete rózsa nem véletlenül került a képre. Először nem tartottam olyan rossznak a mi borítónk, de most, hogy olvastam a könyvet... szal na. A nem jó enyhe kifejezés rá.
A történetben viszont jóval több van, mint a Violet és Kaspar közötti szenvedély.
Violetet elrabolják, mivel szemtanúja volt egy tömeggyilkosságnak, és Kaspar nem akarja megölni, ezért úgy gondolta, jobb ötlet őt az udvarba vinni. Az emberi világ tud a vámpírokról, így Violet is, de nem szimpatizál velük. Szokásaik undorítják, és Kaspar modora is hagy némi kívánnivalót maga után. Nagyon vicces volt, ahogy mindig próbáltak egymással kicseszni, és úgy kerültek egyre közelebb egymáshoz, hogy észre sem vették. A vámpírkirály nem nézi jó szemmel az embergyerek és a trónörökös kapcsolatát, el is tiltja őket egymástól, természetesen halál feleslegesen.
Aztán ott van a sorozat alcíme, amiről a fülszöveg teljesen megfeledkezik, a Sötét hősnő.
Ennek a vámpírvilágnak ugyanis megvan a maga próféciája, ami a Sötét Úrnőkről szól, akik majd eljönnek, és intézik a világok és dimenziók dolgait: háborúkat akadályoznak meg, emberéleteket mentenek meg, közben pedig halált és háborút hoznak. És Violet éppen ennek a közepébe csöppen.

A kiscsaj eleinte picit idegesített, aztán hozzászoktam, hogy a legváratlanabb helyzetekben kezdett el sírni, és még a dühkitörései sem voltak számomra mindig követhetőek.
Kaspar viszont hozta a jól megírt pasikarakterek szokásos csúcsformáját: az időnként tahó, de valahol a szíve mélyén érzelmekkel rendelkező fickót, aki lehet, hogy több száz éves volt, nekem akkor is csak egy dacos tininek tűnt. Viszont, ami nekem nagyon bejött, csak kár, hogy ebből keveset kaptunk, Kaspar sötét oldala, ami az erdőben levőknek maga volt a csuklyás halál.
Aki valóban érdekes karakter lett volna egy felnőtt könyvben, az a mindig visszahúzódó, roppant hideg és távolságtartó vámpírkirály volt, itt az ő szerepe kimerült annyiban, hogy akadályokat gördített Kaspar és Violet közé.
Voltak még mindenféle vámpírtestvérek: egy lány, amit nem tudok elég jól hangsúlyozni írásban, hogy LÁNY, mert minden olyat megtestesített, amit egyik nő a másiknak szokott: először próbáltak barátkozni, aztán közéjük állt a féltékenység, mindez önzőséggel és elég sok hercegnői attitűddel társulva. Aztán volt hősszerelmes testvér, meg kamasz testvérek, meg nagytesók, már saját háztartással, meg kislánytestvér egy jó nagy adag naiv és gyilkos bájjal.
Meg voltak gonosz vámpírok is, meg renegátok, meg mindenféle gyilkos dühvel létezők, de ennek azért nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, mert egy vegetáriánus hősnő, aki nem csak a hústól, de a vértől és a gyilkolástól is irtózik, nem is tud másképp tekinteni a vámpírokra, mint gyilkos lényekre.

A háttérvilág viszont egyszerűen remek volt. Olyan érzésem volt, mintha a tündérvilágot megfertőzték volna valami vámpírvírussal, és a kettő összeolvadva adta ki a végeredményt. Csodás palota, körülötte erdő, az erdőben mindenféle kósza lények és Látók, dimenzióközi utasok, olyan múltat adva ennek a világnak, amin először meghökkentem, aztán végülis nagyon tetszett.
Eszerint ugyanis a vámpírok már több százezer éve éltek, a legidősebb legalábbis efelé közelített, emiatt emberi szemmel nézve halhatatlanok, de ők is meghalhatnak, csak ez a sokszázezer év kell hozzá, hogy végelgyengüljenek. Vannak tudósaik, különleges képességekkel bíró vámpírjaik (pl. a jövőbe látnak), prófétáik, és egy különös próféciájuk a kilenc Sötét Úrnőről, akik egymás után ébresztik fel a másikat, és  akik ennek a sorozatnak a központi figurái lesznek.

Vagyis remélem, lesznek, és olvashatjuk a folytatásokat is, mert eléggé igazságtalannak tűnik, hogy egy nem megfelelő borítóválasztással elcseszik a lehetőségét, hogy minél több emberhez eljusson.
Igazából ez egy olyan regény, mint amit az eredeti borító sugall: sötét, veszélyes, gótikus hangulatú, némi kiszámíthatósággal, de ezt ellensúlyozzák a világ által okozott meglepetések.

2 megjegyzés:

  1. A magyar borító, enyhén szólva is kritikán aluli. Nem is azzal van a baj, aki elkövette, hanem azzal, aki elfogadta. A GABO kiadó, sürgősen váltsa le a művészeti vezetőjét, ha egyáltalán alkalmaznak olyat. A sztori remek a leírásod alapján, igazán kár lenne érte. Viszont, ennek türkében lehet, hogy érdemesebb lenne angoul belekezdeni .... :s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. komolyan el nem tudom képzelni, mi alapján döntenek, hány embernek kell tetszenie, egyáltalán, van-e bármiféle ízlése annak, aki egy ilyet nyomat borítóként. o.o
      és tényleg érdemesebb angolul. kisnima tegnap fejezte be, és totál ki van akadva, hogy nem fogja tudni a folytatást elolvasni.

      Törlés