2014/02/28

Zárás január-február

Újabban nagyon lusta vagyok posztot írni, a sablonom is mostanra állt össze (bocsi, tudom, unjátok már az örök változtatásokat, de asszem, most egy darabig ez marad, az előzővel gondok voltak), úgyhogy most két havi jön egyben, csak hogy lássam, mikre költöttem idén.

Még tavaly karácsonykor voltak nagy akciók a Delta Visionnél, de áthúzódott idénre a ködszerzetek megvétele. Jó volt, hogy utolsó utáni pillanatban bedobták újra akcióban, így ez már nem a karácsony előtti őrületet terhelte.


A Szukitsnál rendelhetőek még a Warhammer regények, már ami megvan még, de a nagy leértékelésnek vége. Dan Abnett könyveire figyeltem föl, még gyorsan beszereztem a Sötétpenge Malus könyveket, és az első részt már ki is olvastam. Megérte a befektetés, az biztos.


Ezeket még januárban követtem el.
Februárban egyetlen egy szál könyvet vettem, de egyszerűen muszáj volt. De hát tudjátok, hogy megy ez. És tényleg muszáj volt, nem is volt akcióban. Tudom, már csak a hülye vesz sima netes kedvezménnyel könyveket, de nem bántam meg, pedig még bele se olvastam. De lehet, hogy azért. (:D)
Nagyon szép a magyar borító is, de az eredeti állatjó. nekünk miért nem lehetnek ilyenek a polcon??


Szerintem eléggé visszafogott voltam.
Egyébként meg várok egy jópárat e-ben is, de egyelőre hiába lesem az áruházakat, nem nagyon akarnak újabbak jönni. Card bűvöletét e-ben szeretném, meg remélem, lesz majd a hamarosan jövő London folyóiból is e, mert az is úgy kellene. Nem akarok több papírt otthonra, mert már nem férek el.

10 megjegyzés:

  1. Hú, nagyon szép a vámpírosnak az eredetije! nekem nem jön be a magyar, olyan mint egy tátongó vagina.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, gyönyörű. milyen jól mutatna a polcon. és egy újabb borító-melléfogás, ami miatt nem fogja levenni a polcról az, akinek a könyve lenne. bosszantó.
      fogok is erről posztot írni.

      Törlés
  2. Egy tátongó, éles fogakkal felszerelt vagina.:D Az eredeti százszor jobban néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D élőben nem ilyen sarkos, olyan, mint egy nagy rózsaszín paca.

      Törlés
  3. nekem tetszik, hogy visszacsináltad blogformájúra :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "blogformájúra" :D
      tényleg átláthatóbb, és nem ugrál le minden a képernyőről, ha megmozdítom az egeret.

      Törlés
  4. meg a háttered is tetszik, de nálam csak addig látszik, míg töltődik az oldal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hm. ez érdekes. és utána mi van helyette? milyen böngésződ van?

      Törlés
    2. nincs baj semmivel, csak a monitort állítgatják folyton. egy milliméternyi azért kilátszik belőle :D

      Törlés