2014/12/31

2014-ről

december 31, 2014 29
Az a szép ebben az évben, hogy semmi különös nem történt. Mármint a szokásos zavaró tényezőkön kívül, amiken akkor elmerengtem, amikor aktuális volt. Ezekkel már nem is foglalkoznék, koncentráljunk most a pozitív dolgokra.
És itt akadtam el. :D
Nem mintha nem lenne egy csomó jó dolog is az olvasásban, csak most mi jöjjön? Dicsérjek meg kiadókat? Kezdjem el újra ismételgetni a rajongós posztokat?
Ami most így év végére lecsapódott bennem, hogy nagyon bírom, hogy az Agave a papír után nem sokkal már kiadja az e-ket is. Igaz, amikor megláttam a Periféria árát, inkább lecsuktam az oldalt és elszámoltam ötig, mert én ennyiért ugyan meg nem veszem, akármivel is indokolják. De ugye koncentráljunk a pozitívumokra, pár napra rá jött a mikulásos leértékelés, aztán meg a karácsonyi akció, az már elég baráti volt, így viszont jól bevásároltam, mert kellett még más is.
Szeretem az e-ket, még ha a kiadók nem is.

A legekről. (nem csak pozitívan. hehe)
A legjobb könyv, amit idén olvastam, a Tündöklő lányok. Tudva, hogy megtörtént eseten alapul, még döbbenetesebb a hatása.
A legkellemesebb csalódás a Chicagoland vámpírjai volt. Jók ezek az urban fantasyk, egyik kedvenc műfajommá is vált, de azért a nagy részük tizenkettő egy tucat. Nagyon jó olvasni, remek időtöltés, de ahogy leteszem a könyvet, meg is szűnik a hatása. (Kivéve Chance meg Moning, de ezt már kitárgyaltuk egy párszor.) Merit viszont jött velem akkor is, amikor épp nem olvastam. Köszönhető ez a karaktereknek (az összesnek, kivétel nélkül), és a háttérvilágnak, nameg annak, hogy erotika csak nyomokban van benne, viszont nagyon jól csavarja a történetet Neill. De azért legyek őszinte, ezek az UF-ek nem működnének bugyihúzogató férfiszereplők nélkül, és ebből itt is van pár, viszont nagyon visszafogottan ízlésesen hatnak. Igazi jutalomfalatok.
A legjobb sci-fi idén is a Térség Corey-tól. Nem tud csalódást okozni szerencsére.
Más viszont igen. A legnagyobb csalódás a Tizenkettek volt Cronintól. Nem ezt vártam az első könyv után, ami abszolút favorit.
A legrosszabb könyv Lori Handelandtől a Shakespeare, a halhatatlan volt. Még egy ilyen igénytelen, összecsapott, gagyi történetet... bah. Igazi ballasztkönyv.
Van bennem nagy kérdőjel is, Ian McDonalddal kapcsolatban. A Síkvándor YA, legalábbis néhány szereplő korát tekintve, és mivel ezt a korosztályt célozta be olvasóközönségnek is, próbálta hozzájuk butítani a könyvet, ami egyáltalán nem sikerült. Egy nagyon érdekes történet, elég komplex világgal, jó stílusban megírva, de kíváncsi vagyok, mit ír, ha nem gyerekeknek akar írni.

Voltak terveim, hogy majd mindenféle műfajokban fogok olvasni, aztán persze ebből semmi nem lett. Akkor jó ötletnek tűnt, de aztán elveszítettem az érdeklődésem. Előrelátó vagyok, más egyebet nem lőttem be magamnak hosszútávon, jobb szeretem, ha a magam számára is meglepetés a következő olvasmányom.
Hogy merrefelé fogok blogilag haladni 2015-ben, fogalmam sincs.
Teli vagyok ötletekkel, hogy miket kellene olvasni, és ha valami nagyon betalál, arról úgyis fogok írni, de unom már, hogy minden könyvről megpróbálok kiizzadni magamból valami egyedit, szórakoztatót, vagy figyelemfelkeltőt. Nincs kedvem.
És időközben rájöttem, hogy masszívan utálom a disztópiákat, viszont sokkal több darkos könyvet akarok olvasni.

Ez egy jó év volt. Több volt (sokkal több) a jó könyv, szerencsére csak kevés rossz akadt az utamba, de ennyi meg kell. Az olvasás mellett tudtam sorozatokat is nézni (tényleg, jövőre lehet, hogy fogok írni arról is, miket nézek), de az igazi problémám, hogy a sportolást még most is csak erőszakkal tudom betuszkolni az időmbe. Ha sportolok, valami nincs, általában akkor nem olvasok. (ja, én is azt gondolnám, hogy nem nézek inkább meg egy részt sem semmiből, de egyszerűbb nézni, mint olvasni.)
Akarok - mert az határozottabb és célratörőbb, mint a szeretnék - majd olvasni Galbraith-ot, Franzent, World of Warcraft könyveket, pasis meg csajos UF-eket, Kemp Erevis Cale trilógiáját, Sandersont, Gears of Wart, Warhammereket, Peter F. Hamiltont, és remélem, jönnek majd a megkezdett sorozataim folytatásai is, meg azok is, amiket addig nem kezdek el, amíg nincs folytatása.
ÉSÉSÉS újra fogom olvasni a Fevert, de csakis, miután magamévá tettem a Burned-t (januárban jön, nem elfelejteni!), meg lehet, hogy Frostot is, meg a Calderonokat.
Unatkozni nem fogok, ez egészen biztos.

Tavaly tervbe vettük, hogy a Holdvadász-hónap mintájára idén is legyen tematikus hónap, ami végül nem lett. A Cassie Palmer hatodik részét nem hozta a kiadó (egyébként mást se), úgyhogy azt majd angolul, ha lesz kedvem, meg időm elmerülni, más ilyen addiktív meg nem akadt az utunkba.
Lett helyette Zenka-féle témázás, ami jó móka, még ha nem is mindig (sőt, szinte sose :D) a szívemnek kedves témák nyertek. Ezt valszeg folytajuk jövőre is, vagyis amíg lesz ötlet, addig biztosan.
Terveztem, hogy olvasok sorozatokat, így is lett, bár nem azokat olvastam, amikről gondoltam, hogy majd olvasnám. :D Nem baj, így is tökéletes volt, ráadásul ezt a szokásomat nem is szeretném hanyagolni. Szeretem a sorozatokat, még a félbemaradtakat is, még ha időnként be is hisztizek ki is akadok, hogy miért kell mindennek sorozatnak lennie.
Terveztem, hogy nem nagyon veszek papírkönyvet, ezt is tartottam, mert én már nem könyveket gyűjtök, hanem történeteket. Lehet, hogy visszafejlődött a könyvmoly énem, bár szerintem ez inkább előrelépés, de tudja fene. Végülis, olvasó ember vagyok, nem a forma hoz lázba, hanem a fantázia.

Kívánom nektek, hogy legyen jobb évetek jövőre, mint az idén volt. Tudjátok, sok könyvvel, meg mindennel, amire épp szükségetek van. :)

2014/12/28

Végre havazik :)

december 28, 2014 13
Széchenyi Zsigmond - Alaszkában vadásztam

Leigh Bardugo - Árnyék és csont

Matti Ronka - A határjáró

Martin - Trónok harca

Patricia Briggs - Mercy Thompson

Lukjanyenko - Világok őre

Laura Arkanian - Holdezüst, vérarany
 
Rowling - Harry Potter

2014/12/21

Chloe Neill - Chicagoland vámpírjai

december 21, 2014 5
Egyetemistaként az életem nem volt valami káprázatos, de legalább az enyém volt. Jól megvoltam, míg Chicago vámpírjai meg nem jelentek - engem pedig megtámadott egy renegát vámpír. De csak egy kortyot ihatott, mielőtt elijesztette egy másik vérszívó... Ő úgy döntött, megmenti az életemet, s élőhalottá változtatott.
Mint kiderült, a megmentőm a Cadogan-ház ura és parancsolója. Évszázados tapasztalata van a csábításban, s tettéért hálát vár cserébe - és a szolgálataimat...
Korábban a disszertációm felett görnyedtem, most pedig be kell illeszkednem egy elegáns udvarház életébe. Új képességeim, a kellemetlen napallergia a legkisebb gondom, hiszen valaki még mindig vadászik rám. A renegát, aki belém mart? Egy rivális ház vámpírja? Lehet, hogy a beavatásom egy kezdődő háború első csatája... egy háborúé, amely során vér fog folyni.


Sokkal jobb lett volna, ha az eredeti borítóval jöttek volna a könyvek, jobban is illik a hangulathoz, meg azért a magyar borító testileg visszamaradott tinilánya cseppet sem Merites (plusz engem borzasztóan taszít). És ez meg is alapozta a szokásos "sikert". Pedig ez egy jó sori, és teljesen megfelel az én elég nagy elvárásaimnak is.
Tudjátok, van a szentháromság, aminek eddig még csak két ágának találtam alanyt, Chance és Moning; a harmadik kiadó, egyelőre keresem, kinek adhatnám oda. Neill esélyes, de azért még várok vele.
Merit karaktere egy nagyon jó alaptörténettel vegyül, és ez a kettő együtt már elég is lenne a félsikerhez, de persze az alfák sem maradhatnak el, mert nélkülük elég szegényes lenne a világ.
Merit 27 éves, épp az egyetemi tanulmányai közepén, egy parkban majdnem halálos támadás éri, de egy jószívű vámpír (Ethan) jókor volt jó helyen, így ahelyett, hogy jobb létre szenderülne, vámpírként ébred. Okos, szeret olvasni, utálja a társadalmi konvenciókat,vág az esze, és mentes a tipikus hülyepicsás allűröktől.
Barátnője és lakótársa, Mallory is különös szerepet játszik majd az eseményekben (és nagyon bírom a csajt), meg Catcher, a mágus, aki mintha a mogorva Pritkin féltestvére lenne, kicsivel több vállalható érzelemmel. Ő külön nagy kedvenc lett, Ethan, a vámpírúr viszont nem annyira, ami azért furcsa, mert Merit párja nem Catcher, nem is illenének össze, hanem Ethan, bár ő sem párja, merthogy itt nem az a lényeg, ki kivel és hogy jön össze.
Catcher egy kiközösített mágus, Ethan pedig a Cadogan-ház feje, mégis Catcher az igazán alfa, de csak amíg meg nem jelenik a valódi alfa, a vérfarkasok főnöke, Gabriel.

Szóval a karakterek a szokásosan jók, ez több szót már nem is érdemel.

A történet.
Az események Amerikában játszódnak, de a központ Angliában van.
A vámpírok világa házakra oszlik. Mindegyik vámpír valamelyik nagy család, Ház valamelyikéhez tartozik, általában ahhoz, amelyik a vámpírlétre ébresztette, kivéve a renegátokat, akik úgy alkotnak egységet, hogy nincsenek elvileg egységben. Nem olyan régen az egyik ház, a Navarre, felvállalta az emberi világ előtt a létezésüket, ami eléggé megosztotta a vámpírokat.
Aztán kiderült, hogy a ház fejének vannak egyéb céljai is, hosszútávú tervei, amik nem feltétlen szolgálják a  vámpírok érdekeit, legalábbis ezt illetően is megoszlanak az érzések.

Merit egy elég kényes időpontban vált vámpírrá, ráadásul nagyon erőssé, és innentől jönnek az érdekes dolgok, merthogy lehet ám kombinálni mindenfélét, ami nekem nagy kedvencem szokott lenni.
Először is, a támadását és a vámpírrá válását némi homály övezi. Ketten kétfélét mondanak, de mi az igazság? Főleg annak a fényében, hogy mennyire erős; vajon ez látszódott előre, Ethan tisztában volt vele, hogy ha vámpírt csinál belőle, az milyen következményekkel jár?
Aztán ott van a vámpírléte, ami szintén különleges. (remélem, a folytatásban erről majd többet meg lehet tudni.)
És talán ennek köszönhető Gabriel bizonyos megjegyzése a második könyv végén?
Valószínűleg háború lesz, csak még az nem világos, hogy kik között. Ez vajon Meriten múlik? És tudta ezt Ethan?
Aztán ott van Morgan, a Navarre-hoz tartozó vámpír. Mennyire őszinte? Vannak hátsó szándékai? Naná, hogy szerintem vannak, csak az a kérdés, hogy mennyiben korlátozódik ez Merit hanyatt döntéséhez, és mennyire a háborúhoz.

A lehető legrosszabbkor hagyták félbe a sorozatot, pont most kezdtek a vérfarkasok is szerepet kapni. Úgyhogy lehet elővenni angolul. Nem nehéz.

2014/12/11

E-kről, sokadszorra

december 11, 2014 64
Az Agave közzétett némi gondolkodnivalót a facebook oldalukon, és úgy gondolom, nem kellene elmenni mellette szó nélkül.

Az e-k, mint ahogy a kommentekben is látszik ott alant, nagyon megosztják az embereket. Van, aki azt gondolja, minek, van, aki csak azt vesz, vagyis venne, ha lenne, van, akinek minden kell, papír is, e is. És közben a kiadó meg ott van, ahol a part szakad: nem úgy fogynak a könyvek, ellenben a letöltések meg annyik, amennyik, tudja fene, mennyik, a lényeg, hogy a kiadó nem tud így profitálni.
Megjegyzem, egyetértek. Ha mindenki csak letöltene, egy idő után oda jutna a könyvkiadás, hogy nem tudna egyetlen szál könyv sem megjelenni, mert nem lenne miből finanszírozni.
Szóval teljesen megértem, miért született meg a poszt.

De akkor nézzük meg, hogy is áll most a piac e-könyvek terén, így, szakértőtlen szemmel.
Tavaly ilyenkor mondhattam volna, hogy elég silány a választék, mostanra ez már nem annyira igaz. Pont az Agave az, aki a lehető leghamarabb elérhetővé teszi a könyveit elektronikusan is, és azt hiszem, az utóbbi 1-2 évben az összes új megjelenésből lett e. De szinte az összes kiadót felsorolhatnám, majd' mindenki hozott valamit, kivéve párat, aki teljesen elzárkózik előle; hogy ez miért jó nekik, én nem látom, de ők biztos igen.

És ezek után próbálok nem hülyének nézni senkit, én sem szeretnék annak látszani, szóval a helyzet a következő.
E-könyvek nem azért léteznek, mert a legtöbb kiadó ebben a formátumban is megjelentet. E-könyvek, még ha nem is ilyen profi minőségben (erre még azért visszatérek), de évek óta léteznek, már akkor voltak, amikor még senki fejében meg sem fordult a gondolat, hogy ezeket is lehetne árulni.
E-könyvek azért léteznek, mert igény van rá, és ha hinni lehet az Agavés többezres letöltési adatnak, elég nagy igény van rá.
A facebookos poszt alatt lehet olvasni, hogy miből áll meg nem áll egy e, de akkor röviden: itt is ki kell fizetni minden egyéb költséget, ami a papírral jár, kivéve a nyomdaköltséget, plusz én még azért ide számítom a kereskedői árrést is, de mivel nem tudok róla, hogy bárki is árulná a saját e-jeit (dehogynem. Delta Vision, Ad Astra), viszont az e-áruházaknak is van valamennyi költsége, csak nem annyi, mint a papírt árulóké (mivel az Agave bevállalta az e-ket, úgy gondolom, jelentősen kevesebb.), szóval még azt is bele lehet venni a költségekbe.

Vannak előnyei, egyesek szerint hátrányai is. Nekem jobban kézre áll egy olvasó, mint a könyv. Aki szeret lapozgatni, meg szagolgatni, ám legyen, szerencsére nem kell magát megfosztania ettől a kulturális élvezettől, én nem ragaszkodom egyikhez sem. Szeretem viszont, ha a másfél mázsás monstrum nem lapít szét olvasás közben, nem töri le a kezem, és nem vág bele a combomba, hanem szépen illedelmesen megfér a pár grammos olvasómon. De igaz ez a könnyebb, vékonyabb könyvekre is. Nem teszek különbséget.
Azt mondják, szépen mutatnak a könyvek a polcon. Ezzel nem tudok vitatkozni, az én polcaim is marha jól néznek ki.
Meg hogy az e-ket nem lehet mutogatni, hát honnan fog látszódni, hogy valaki olvasott, ha nincs egy szál könyve sem a polcon? Na, de most komolyan. Ez tényleg érdekel bárkit is?
Az e-k általában olcsóbbak mindenhol, kivéve, mikor nem. Ez most hülyén hangzik, de sokszor látom külföldön, hogy van, hogy ugyanannyi, vagy drágább is, mint a papír. Egy ideig. Aztán szépen lemegy az ára. Nem időnkénti akciók vannak 20-25%-kal, hanem drasztikusan leviszik az árakat. Annyira, hogy pl. egy sorozat nyitó kötete akár ingyen is hozzáférhető egy ideig a következő rész megjelenésekor. Kell ennél nagyobb ösztönzés a vásárlásra? Nem hiszem.
Én megértem, ha valaki nem szereti az e-ket, de ne kérdőjelezze meg azoknak az érzéseit a formátum iránt, akiknek meg bejön.

Hogy itthon egyszerűbb letölteni a kalózt, mint megvenni a sokszor nem is létező vagy drágának tartott e-ket, annak is megvan az oka.
Mondhatnám, hogy rossz szokás, de ezzel elbagatellizálnám a problémát, amit nem szeretnék, de tényleg az. Megszoktuk, hogy rákeresünk, és hopp, már a miénk. Majd ha ráérünk, beleolvasunk. aztán lehet, hogy soha többet nem nyitjuk ki. Megtehetjük, hiszen ingyen jutottunk hozzá, nincs bennünk a kényszer, hogy ha már pénzt adtunk érte, el is olvassuk. Merthogy nem volt bennünk meg a kényszer, hogy a miénk legyen, különben megvettük volna. Szemét dolog, mert ezzel a kiadónak költsége volt, de ha egyébként sem vette volna meg a letöltő, a kiadó ezzel túl sokat nem veszít. Ők azok, akik a letöltési statot növelik, viszont a potenciális vásárlók körébe nem tartoznak bele. (Gilmore Girls, megvan? Rorynak cikket kellett írnia az mp3-as kalózletöltésekről. a srác közölte vele, hogy minden megvan neki, Abbától Zappáig. igaz, szinte semmit nem szeret, de nem is ez a lényeg. az a cél, hogy meglegyen minden. ez is egyfajta ember.)

Mindenki az árakat nézi meg először, én is. Nyilván az ingyennél nincs olcsóbb, csakhogy.
Az ingyenes megoldásoknál az esetek 95%-ában elég sok kívánnivalót hagy maga után a minőség: szétesett, hibás, szar minőségűek ezek a könyvek. Csak magamat tudom alapul venni, de sztem vagyunk még így néhányan, akiket idegesít, ha nincs sorkizárás, ha a rossz pdf konvertálhatatlan valami normálisan kinéző formátummá, ha nem javították ki a szöveget, mielőtt felnyomták valami javíthatatlan file-ba, és még sorolhatnám.
Ezzel szemben ott van egy vásárolt e, ami azonnal élvezhető, anélkül, hogy kihullana a hajam az idegtől. Amiket én eddig vettem e-ket, minőségi könyvek voltak, azonnal olvashatóak, élvezhetőek. És igen, ezeket meg kell fizetni, mert teljesen egyetértek a kiadóval, ha egyszer már elhozták nekünk, és mi olvasni akarjuk, fizessünk érte. Nem kérnek lehetetlent.

Hogy kinek mennyi az a határ, amit még kifizet, más kérdés.
Lehet ezt nézni olyan szempontból is, hogy ha én a tartalom miatt veszem meg, miért akarnék kevesebbet fizetni, mint a papírért, meg nem azt kellene nézni, hogy a kiadónak mennyibe fáj, és mennyi a haszna rajta, hanem én akarom-e olvasni, csakhogy ott van az a fránya külföld, példaként a szemünk előtt, az akcióikkal, a filléres e-könyveikkel, (és akkor emellé még bele sem gondolok, hogy mekkora a különbség a mi fizetésünk és a kinti fizetés között, mert még nagyobb lesz a szakadék a filléres kinti, és a mi könyveink között) és igen, van az a pénz, amire már azt mondjuk, hogy na, ennyit nem.
De az tényleg nem jó, ha semennyit sem. Vannak akciók, annyi, amennyi, és ha már vannak, ki kell őket használni.
Át kell állítani az agyunkat, hogy ne elégedjünk már meg a szarral, ami torrenteken elérhető, hanem viseljük el hősiesen, hogy pont olyan minőséget veszünk kézbe a kifizetett e-k személyében, mint amit papírkönyvben is elvárunk.
És igenis, legyen elvárás a minőség az elektronikus formátumnál is.
És igenis, ne sajnáljuk érte a pénzt. (egy bizonyos határon belül.)

Vannak még hiányosságok, nem kevés, nincs minden e-ben, mert nem akarják, nem lehet. Majd kihal pár generáció, és ez is megoldódik, de addig szükség van ránk is, hogy a rendszer működjön, és a kiadókra is, hogy valahogy összetalálkozzanak az elvárásaink.
Valószínűleg lennének megoldások a letöltések visszaszorítására, bár nem tudom megérteni azt az olvasót, aki a saját példányát osztja meg, névvel, címmel. Vannak agyhalottak, ez van.
A kiadók nem akarják lejjebb vinni az árat, mutogatnak mindenre, veszteségre, áfára, jogdíjakra meg a kicsi piacra, amiből nekem úgy tűnik, hogy igazából abban sem biztosak, akarják-e ezeket az e-ket. Nem muszáj, de attól még lesz, csak senkinek nem fog pénzt termelni.
A kínálat már nagyobb, mint egy éve, de még mindig nem elég. Nincs mindenből, sokszor nem is lehet tudni, érdemes-e várni az e-re, lesz-e bizonyos könyvekből, vagy van-e már. Ha nem tudok róla, hogy a Galvestont lehet majd kapni e-ben, nem is kerestem volna, sőt, észre sem vettem volna, mert az áruházban sehol nem látni új megjelenésként, a kiadó meg nem jelezte sehol.
Az e-k a kalózok édesgyerekei, a kiadók elég mostohán bánnak velük.

Az olvasó meg itt áll, és pattog a két oldal között, mert az nyilván senkinek nem lenne jó, ha összecsuklana a könyvpiac, aminek ha épp nem az Alexandra az oka, akkor a torrentezők, viszont itt vannak az oldalunkon az egyre nagyobb rétegű olvasók igényei, amivel csak úgy mellékesen foglalkoznak.
Valószínűleg nincs mindenben igazam, nem látom át teljesen az egészet, nincs minden infó a birtokomban, de aki nem ássa bele magát a témába, és csak úgy szeretne létezni a világban a maga kis olvasójával, még ennyivel sincs tisztában, hiszen honnan is tudhatná.

Időközben megjelent egy cikk az indexen is, úgy tűnik, most mindenkit ez foglalkoztat, aki valamilyen szempontból érdekelt az e-kben.

Dworkyll etikai elemzése 
(bocsi, nem tudok a blog.hu-n kommentelni)
Érdekesek a megbontások, nagy részükkel egyet is értek, viszont van pár, amibe bele tudok kötni.
- Az egyik ilyen a mások véleményére való hagyatkozás, akár a molyról, akár blogokról van szó. Tudjuk, mert balhé is volt belőle egészen rendes, hogy a molyos vélemények cenzúrázva vannak láthatósági szempontból (is). Innentől kezdve kérdőjeles, érdemes-e hagyatkozni bármire is, amit az ember arcába tolnak ott.
A bloggerek véleménye szintén nem feltétlen releváns. Ez egy erősen szubjektív műfaj, és csak úgy ad hoc nem érdemes akárki véleménye alapján pénzköltésbe kezdeni. Kell a saját emóció a könyv irányába. Ezt lehet letöltéssel orvosolni, de úgy is, mint ahogy egyre több embert látok, elmegy a könyvesboltba, és nem csak beleolvas, de ott kiolvassa. Érdekes.
Szóval én teljesen rendben levőnek találom (mint olvasó ember, és most nem foglalkoznék a kiadó anyagi részével), ha valaki letölti, beleolvas, és ha tetszik neki, megveszi. A kiadó lehet, hogy rövid távon szívja a fogát, de hosszú távon jobban jár, mert kevesebb csalódott vásárlója lesz, ami mostanság azt jelenti, hogy megmarad vásárlónak. Mondom, HA megveszi a letöltés után. Feltételezzük, hogy meg.
- Hogy a könyvtár mennyiben jobb, mint a letöltés... mintha azt olvastam volna a kommentekben, hogy egy példányért fizet. Amit aztán elolvashat bárki, aki arra téved, számszerű korlátozás nélkül. De egy példányért fizetett az is, aki megcsinálta az e-t...
- Aztán írod a kölcsönkérést. Ha én jótét lélek lennék (nem vagyok), kölcsönadnám a könyveim. Van mondjuk 10 barátom. Én megveszem, a 10 barátom meg mind kölcsönkéri. Nem egy könyvről van szó, hanem mondjuk 20-ról, vagy akármennyiről, mindenki válogathat a polcomról, ami tetszik. Ez a 10 ember ezeket a könyveket soha nem fogja megvenni. Nem csak azt az egyet nem, hanem abból az 1500-ból egyet sem, ami a polcomon van. Innentől én megdőlni látom a kölcsönadás etikai létjogosultságát, és beszámolom elkönyvelhető és borítékolható veszteségként a könyvtáras olvasók mellé. Nem kis tétel, ha nagyon utána számolunk.
- És aztán ott van az a helyzet, amivel nem számoltál. Van egy sorozat, megvette X, én meg elcserélem vele valami másra. Ha csak egy sorit/könyvet és egy ember nézünk, nem tűnik nagy tételnek, de szorozzuk ezt fel minden oldalról. Van egy rakat könyvem, amiért nem fizettem, hanem elcseréltem. Igaz, amivel cseréltem, azért fizettem, de más kiadónak, esetleg régebben (ami azt jelenti, hogy jóval kevesebbet, mint amit a cserekönyv most ér), esetleg kiadónak sem, mert antikból vettem. Akárhogy is, én már nem leszek beleszámítható bevétel a kiadói költségvetésbe mondjuk egy 5 kötetes sorozattal, aminek darabja 3000 forint környéke. Ez sem kis tétel. (Gondolom, mindenki tudja, mekkora forgalmat bonyolít a Rukkola...)

Innen nézve a kalózkodás csak egy tétel a sokból, ami nem hoz bevételt a kiadónak. Igaz, hogy az egyszerűsége és a nagyobb platformja miatt ez többnek tűnik, és valószínűleg több is valamennyivel, de akkor is csak egy tétel a sok közül. Legalábbis ahogy én látom.
A fb-os poszt alatti kommentelővel értek egyet: a fizetőképes és fizetni akaró rétegre kell koncentrálni, és ebbe beletartoznak azok is, akik szeretnének e-ket venni. Ami egyébként, úgy tudom, a világon mindenhol veszteséges. Nyilván egy amerikai olvasói piac arányaiban sokszorosa a magyarnak, jobban elbírja a veszteséget, de nálunk meg arányaiban drágábbak a könyvek, és mégis hozzuk évente a több milliárdos forgalmat a kereskedőknek. (Hogy abból meg mennyi jut vissza a kiadóknak, az ne az olvasó sara legyen már.)

2014/12/04

Miért jó urban fantasyt olvasni?

december 04, 2014 13
Életem legelső urban fantasyja azt hiszem a Cassie Palmer volt. Nem rémlik, hogy előtte olvastam volna hasonlót, de ez határozottan nyomott hagyott bennem, és egy életre megszerettette velem az uf-et.
Nem igaz, mert előtte a Dresden akták első könyvét már olvastam (de lehet, hogy utána, tudja fene, már nem emlékszem a sorrendre), és az is bejött, csak mivel ez szerencsétlen már a második könyvig el sem jutott, így nem lehet mondani, hogy bármilyen helyet is kivívott volna magának. Pedig ez is nagyon jó ám, szellemek, démonok, varázslók, mi több, pucér varázsló. Meg egy macska, akinek már nem tudom, mi a szerepe, de Dresden, a varázsló macskája, úgyhogy biztosan nem elhanyagolható. Csak rossz kiadóhoz került. Kár érte.

Cassie-t szorosan követte Moning sorozata. Nem is tudom, rajongjak-e megint, biztosan unjátok már, de ez a két sori egyszerűen annyira olyan, hogy olvasni kell. Leteszed az egyiket, kell a következő, mert addiktív.
Aztán valahol ezeknek a sorozatoknak valamelyik részeinél tudatosította bennem Titti, hogy ezek urban fantasyk. Először nem nagyon izgatott, ha azok, hát azok, nekem mindegy, de aztán kezdtem szelektálni, meg gondolkodni posztok hatására, hogy mi is tetszik nekem, és miért, aztán amikor derengeni kezdett, hogy mi is az uf, már direkt kezdtem keresgélni.

Az urban fantasyban pont az a szép, hogy a mi világunkban játszódik, de úgy, mintha létezne velünk párhuzamosan egy másik sík is. Nem elvont, kitalált világok sosem létező helyein járunk, hanem olyan városokban, ahol akár mi is megfordulhatunk, létező éttermek, szórakozóhelyek, mozik, terek között, a szomszéd néni lehet, tényleg a szomszéd néni, egyszóval van egy nagyon is valóságos része. És ott van a misztikus fele, ahol bármi megtörténhet. És ez a lényeg.
Lehetnek vámpírok, vérfarkasok, szellemek, démonok, tündérek, egyszerre is, meg külön is, mindenki kiválaszthatja, kik a kedvencei.
Az enyémek a vérfarkasok. Emberemmel meg is egyeztünk, hogy mi azok lennénk. (Vagyis mivel én az, rábólintott, hogy jó, akkor ő is. Nem is tudom, melyikőnk lenne az alfahím a falkában...) Bár szívem szerint mindent kipróbálnék: kis ideig vámpír, aztán boszorkány, esetleg megcáfolva a szabályokat, egy boszorkány vámpír; démon a pokolból, aki semmi rosszat nem akar, csatamágus, vagy csak sima mágus, de nem, inkább harcolnék is, úgy izgibb.

És ezek, sőt még több is, mind benne vannak az igazán jó UF-ben.
Oké, az sem elhanyagolható, hogy mindig van egynéhány dögös fickó, akikkel lehet kavarni, de nem ez az elsődleges, hanem a sodró lendület, a pörgős izgalmak, a harcok, az intrikák. Azok a legjobb könyvek, amiken lehet kombinálni, ki kivel kössön szövetséget, melyik lépés milyen hatással jár, ki kivel legyen jóban, és milyen mögöttes szándékok vezérelhetik a szereplőket. Ebben a vámpírok a legjobbak, mert nagy ármánykodók, velük lehet játszani sokféle terepen.
Ha nyers erő kell és szenvedély, akkor vérfarkasok.
Ha kell valami nagyon gonosz, akkor jöhetnek a démonok, akik mellé sajnos angyalok járnak, valahogy ez a fele ennek a világnak nem igazán hoz lázba.
Ha valami nagyon földöntúlian ragyogóra vágyunk, ami még egyáltalán nem jelent biztonságos terepet is, ott vannak a tündérek.
Nagyon fel lehet dobni a történetet az alakváltókkal. Én egészen biztos, hogy összezavarodnék idővel, és fogalmam sem lenne, melyik is a valódi én.
És az alakról jut eszembe, ott vannak a succubusok, akik úgy szabják a testüket, ahogy csak akarják, ráadásul az emberi vágyakból táplálkoznak. A fülledt erotika borítékolható, bár ezt mindegyik lénynél előszeretettel alkalmazzák. Engem mondjuk nem zavar, csak legyen mellé valami történet is, ami leköt.
Aztán ott vannak a boszorkányok és a varázslók, amivel be lehet hozni azt a rengeteg okkult tudást, amit felszedhetünk a való életben is.
A szellemekkel olyan dolgokat lehet megtenni, amire kevés más lény képes.
Meg még sorolhatnám. És ha ezek így mind együtt vannak, vagy legalábbis valami egészséges egyensúlyban behozzák nagy részüket szereplőnek, olyan pöpec kis történetet lehet belőle összerakni, hogy öröm lesz olvasni.

Előkerül időnként közöttünk, hogy miért nem megy nálunk az UF. Nem tudjuk. Baromi jó könyveket írnak, nem csak Chance vagy Moning, de ott van Frost, Mead, Briggs, Neill, és annyira nyögvenyelősen jön ebben a témában bármi, hogy örülhetünk, ha egyáltalán hoznak ilyen könyveket.
Neill egyébként a Chicagoland vámpírjaival különösen jót alkotott. Hogy miért fagyasztották be, elképzelésem sincs. Vagyis van, valószínűleg nem vették elegen, pedig a blogokat nézve azért látom, hogy nem ismeretlen a sorozat. Csak valahogy nem vezették be. Mert az ugye kevés, ha 20 blogger olvasta, nagyot kaszálni ebből még nem lehet.
Valamiért ez mostoha téma itthon, de nem tudom objektíven szemlélni a problémát, én rajongó vagyok. Mármint a minőségi UF-ért bármit megteszek. Viszont hoztak egy csomó bénát is, ami gondolom, lenyomta a piacot. Ha valaki egyszer mellényúl, nem valószínű, hogy olyan lelkesen próbálkozna az újabb könyvekkel.
Úgyhogy ez maradt: egy rakat megkezdett, és félbehagyott sorozat, amit a nagyon kitartóak vagy folytathatnak angolul, vagy az előrelátóak már bele sem kezdenek magyarul semmibe, mert minek.

Nálam most az UF van soron, tervezem, hogy elolvasom, ami kijött magyarul, aztán majd látom, melyiket akarnám folytatni. Moning és Chance mindenképpen esélyes, de ahogy elnézem, csak angolul, Neill is próbál feltörni harmadiknak, de még nem tudom, megkapja-e a szentháromság egyik sarkát, mert ott van Armstrong a Bittennel, meg remélem, még sok másik is.


képek a pinterestről

Csajos UF

Patricia Briggs - Mercedes Thompson
Chloe Neill - Chicagoland  vámpírjai
Karen Chance - Cassie Palmer
K.M.M. Moning - Fever
Jeaniene Frost - Cat és Bones
Rachel Vincent - Vérmacskák
Rachel Vincent - Sikoltók
Charlaine Harris - True Blood
L.K. Hamilton - Anita Blake
L.K. Hamilton - Merry Gentry
Rachel Caine - Morganville-i vámpírok
Richelle Mead - Vámpírakadémia
Richelle Mead - Bloodlines
Richelle Mead - Georgina Kincaid
Darynda Jones - Charley Davidson
Jennifer Rardin - Jaz Parks (Harapnivaló)
 Kim Harrison - Rachel Morgan (Boszorkányfutam)
Ilona Andrews - Kate Daniels
Lilith Saintcrow - Dante Valentine (Az ördög szolgálatában)
Diana Rowland - Kara Gillian (A démon jele)
Gaura Ágnes - Borbíró Bori


Pasis UF

Lukjanyenko - Őrségek
Kevin Hearne - Vasdruida
Jim Butcher - Dresden akták
Rob Thurman - Cal Leandros
Glen Duncan - Az utolsó vérfarkas
Charlie Huston - Joe Pitt (Félholtak)

2014/11/26

Ezek igenis világrengető problémák...

november 26, 2014 4


Láttam Amadeánál meg Ilwerannál, s kellene most ide valami blabla, de az egész körbeposzt blabla. Ha van kedvetek, lehet válaszolgatni.

1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?
Hogy legközelebb mit olvasok, azt sehogy nem döntöm el. Csakis a következő olvasmányig vagyok döntésképes. Leteszem az egyiket, már jön is a másik. A legközelebb az bizonytalan, és messzi van. Egyébként attól függ, mire mennyire vagyok épp fogékony. Van, hogy elkap a romantika, de azt gyorsan csillapítom két oldallal. Valahogy sose jó semmi, ami romantikus. Általában a vérengzős, varázslós könyvekbe ragadok bele újabban. Volt ez persze másképp is, most ez van.

2. Már elolvastad több mint a felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod?
Legtöbb esetben ha a feléig nem jött be, akkor már korábban se jött be, úgyhogy a feléig el sem jutok. Nem olvasom el. Sok a jó könyvem, kevés az időm, nem éri meg pazarolni.

3. Közeledik az év vége és igencsak távol vagy az olvasási kihívásod teljesítésétől. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan?
Dehogy zárkózok fel. Annyit olvastam, amennyit, szerettem, élveztem, ennyi.
Az már más kérdés, hogy eszemben sincs ilyen terveket előre felállítani magamnak. Nyomaszt, mert folyamatosan számok meg listák, meg határidők lebegnek a szemem előtt, és teljesítménykényszerem lesz, ahelyett, hogy inkább csak simán jól érezném magam.

4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói.nem.egyeznek!!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?
Ha a borító nem egyezik, az nem nagyon izgat. A totál másféle kiadást viselem nehezen. Ha eddig hatalmas tégláim vannak keménykötésben, akkor ne legyen a folytatás feleakkora, puhakötésben. Képes vagyok nem megvenni.

5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet?
Nyilván azzal, aki velem érez együtt. :D A többiek meg hadd imádják. De ha épp nincs kivel megosztani, hát az se izgat, de örömmel fogom majd olvasni a lehúzós értékeléseket később is.

6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mit kezdesz magaddal?
??? Nemtom, ilyesmi még soha nem fordult elő. Nem is olvasok sírós könyveket.

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?!
Ha tényleg nagyon imádtam, újraolvasom, bár nagy eséllyel az ilyesmit nem felejtem el.
Ha nem annyira imádtam, ez elég sokszor előfordul, akkor persze, hogy elfelejtettem, sokszor már azt se tudom, kik a szereplők, meg mi történt, de rutinosan úgy teszek, mintha tudnám, mert olvasás közben egy csomó mindenre fény fog derülni, ha meg nem, még mindig lehet úgy olvasni, mitnha nem is folytatás lenne.
Ezt onnan tudom, hogy pont így jártam Jon Sprunk Az Árny csábításával. Nem egy rossz könyv, de annyira jelentéktelen a cselekmény is, meg a szereplők is, hogy mikor a második részt elkezdtem, azt se tudtam már, ki volt az elsőben, meg hogy mi történt. Egy csomó dologra nem is derült fény, de enélkül is teljesen élvezhető volt. Ez van, ha sok idő telik el két rész között.
De persze van, ahol az előzményeket muszáj ismerni, mert értelmetlen a folytatás.

8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet?
Azt mondom, nekem az nincs meg. Vagy csak annyit, hogy bocsi, könyvet kölcsön nem adok, emberemen sem osztozok.

9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”?
Belekezdek egy hatodikba. Meg egy hetedikbe.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?
Egyet sem, mert pár hét, és észhez térek. Ha meg nem, akkor egyet vagy kettőt, de ez is csak hónapok múlva derül ki. Vannak könyvek, amiket masszívan akarok. olyan is előfordult már, hogy pár hónappal később elolvastam a fülszöveget (csak hogy tudjam már, mit akarok), aztán rájöttem, hogy ez nekem ugyan nem kell. Még jó, hogy nem kapkodok a vásárlással.

11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon, mire elolvasod őket?
Általában hónapokig, évekig. Vagy elolvasom azonnal, de az ilyesmi nagyon ritka. Inkább régebben volt jellemző, mert akkoriban csak akkor vettem új könyvet, ha elfogyott az olvasnivalóm. Régi szép idők...

+1. S hogy könyvmoly énem mit utál valójában a legjobban? 
Az e-könyvekben a szóelválasztást.
A satnya fordítást.
A rossz könyveket.
Hogy két sorba kell pakolnom a polcon a könyveket.
Ha nem tudok azonnal a folytatásért nyúlni.


2014/11/22

Ha jót akartok...

november 22, 2014 6

Laura Arkanian neve max csak annak lehet ismerős, aki facebookon valahogy a közelébe tévedt, egyébként ő fordítja olyan frappánsan és elsőrangúan az Alexia Tarabotti sorozatot. Aki így tud fordítani, az rosszul már nem írhat, de ezt onnan is tudom biztosra, hogy még nagyon rég megkaptam néhány fejezetet a könyvből. A Holdezüst, vérarannyal érzésem szerint egy másik kedvencet fogok magamnak avatni. (a borítója nagyon bejön.)



Mert On Sai az egyik, ő az a magyar írónő, akitől bármit, bármikor, bármilyen formában, gondolkodás nélkül bevállalok. A Scar után természetes, hogy a Lucy is olvasandó,  és tudom, hogy jó munkához idő kell, de cseppet sem bántam volna, ha jön egy Calderon is. 



Levente könyvét most olvasom, így már tudom mondani, hogy aki szereti a romantikus-erotikus krimiket, az célozza meg érte a rendelős felületet. Bemelegítésnek olvassátok el az Anna&Anton novellákat, de többet nem mondanék róla, majd lesz poszt úgyis.



A Kakukkszót még nem volt időm befejezni, de Rowling nem csak a HP-ket tudta jól megírni. Jön is a folytatás, a Selyemhernyó, és tetszik, hogy megmaradt a Galbraith névnél, úgyis mindenki tudja, hogy ő van mögötte, mégis egyértelműen más a stílus, mint Rowlingként a Potterekben.



A Térség-sorozat nagy kedvencem, úgyhogy a folytatásnak is itt a helye, az Abaddon kapuja ugyanis hamarosan kapható lesz. Az egyik legjobb sci-fi sorozat, amit az utóbbi időben olvastam. Meg ezt legalább folytatják, úgy tűnik legalábbis, ellentétben a másik kedvencemmel, Reynoldsszal.



Az Agave elnyerte Gibson életművét, akitől már nagyon régóta szeretnék valamit olvasni. Lenne is mit, ha lenne annyi időm, de valamelyik könyvét mindenképp megejtem. Ami most jön frissen, A periféria, harci drónokkal és időutazással, egyértelmű, hogy kellős kategória, esélyes, hogy ezzel kezdem. (remélem, lesz  e-ben kapható)



2014/11/16

Ian McDonald - Síkvándor

november 16, 2014 4
NEM CSAK EGYETLEN VAN BELŐLED, HANEM SZÁMTALAN.
Mind részei vagyunk az univerzumok sokaságának a párhuzamos dimenziókban – és Everett Singh apja éppen most találta meg az odavezető utat. Csakhogy elrabolták, és most úgy tűnik, mintha Everett édesapja soha nem is létezett volna. Egyetlen nyom bukkan fel, amelyet fia követhet, egy titokzatos program: az Infundibulum – egy térkép, és nemcsak a Tíz Ismert Világ térképe, hanem az egész multiverzumé.
Persze léteznek olyanok is, akik nagyon szeretnék rátenni a kezüket. Ahhoz, hogy Everett épségben megőrizze, és megmentse édesapját, szüksége lesz barátokra: Anastasia Sixsmyth kapitányra, annak fogadott lányára, Senre és az Örökkévaló léghajó legénységére.
Gabo

Ian McDonald stílusáról már sok jó hallottam, és a Síkvándorral kapcsolatban azt olvastam, (nem tudom már, hol, úgyhogy majd linkelem, ha ráakadok), hogy azért írta, hogy azoknak a tizenéves fiúknak is legyen egy sorozatuk, akiknek nem elegek azok a gyenge kis történettel rendelkező ya-regények, amikhez hozzájuthatnak, hanem legyen egy kalandos, tudományos, fiús alternatívájuk.
Ezt remekül sikerült is hoznia, annyira, hogy olvasás közben gondolkodtam is rajta, hogy a történet nagyon rendben vagy egy tizenévesnek, de a tudományos szál és a stílus vajon mennyire jöhet be nekik? Mert ezek cseppet sem tinisek. A könyv nagyjából mentes a legtöbb ya-klisétől: nincs benne szerelmi szál (egyelőre, de a lehetőség azért ott van), nem átlagos tiniproblémákról szól, és a szálakat ugyan két tini mozgatja, az eseményeket mégis a felnőttek alakítják egy felnőtt világban. 
Látszik, hogy McDonald oda van az indiai dolgokért, rengeteg, ehhez a kultúrához köthető kép van a regényben, bár őszintén szólva nekem ez szinte mindegy volt, főleg, hogy semmi konkrétumot nem hozott. Néhány városrész az indiai feelingre hajazott, a főszereplő panjabi volt, ennek megfelelő bőrszínnel, és indiai kaját főztek, amiből egyedül a forrócsoki elkészítése volt konkrétan és részletesen leírva, aminek semmi köze az indiai kultúrához. Szóval ezen a területen túl felszínes volt ahhoz, hogy elhiggyem, bármi köze is van a keleti világhoz, de ez tényleg nem hiba, inkább csak az eddigi könyveivel kapcsolatos rajongásokra tekintek miatta kicsit fenntartással.
A regényben ugyanis tényleg hótmindegy, hogy a városrész Indiából lett-e áthelyezve, avagy sem, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez a miniatűr zseni a maga tizenévével hogyan találja meg apját a többféle világok között. Itt mondjuk már eleve az indulást nem értem, hogy miből jutott arra a következtetésre Everett, hogy elrabolt apja éppen azon a világon lehet, amelyiken ő gondolja, de úgy emlékszem, több logikai fekete lyuk nincs a regényben ezt az egyet kivéve.

Egyáltalán nem tökéletes a regény, ennek ellenére nagyon élveztem. Imádom az időutazást is, és szerintem is van még a miénk mellett más síkokon ugyanígy élet (több van belőlünk), így egyáltalán nem volt elképzelhetetlen vagy érthetetlen ez az egész. A "másik Föld" világa is épp csak kellő mértékben volt idegen, nem volt elszállt technológia, lehetetlen kinézetű lények, nem jöttek ufók meg hasonlók. Az F3, ahol Everett végül kikötött, nagyon jó kis hely volt. Hiányzott az olaj, de virágzott a nanotehcnológia, és ennek megfelelően alakultak a használati tárgyak is, és a mindennapi élet. Egy különc, de nagyon is ismerős és szimpatikus világ volt, és bírtam a szereplőket is. 
A felnőttek semmiképpen ne menjenek el a könyv mellett, csalódni biztosan nem fognak, és vállalkozó kedvű, okos tiniknek is mindenképpen javaslom, lányoknak is, mert tényleg jó kis kaland. 

2014/11/14

Kabátkönyvek, amik nekem inkább skótkockás takarók

november 14, 2014 10


Kabátkönyvem, (copyright by Amadea), nincs túl sok. Annyi messze nincs, mint Amadeának. Sőt, igazából amikor a posztja címét megláttam, egyből Moning ugrott be, senki más, úgyhogy kénytelen vagyok én is végigböngészni az olvasmánylistám, van-e még.

Moning, mint már említettem. A Fever-sorozattal teljesen taccsra tett. Nem szokásom újraolvasni könyveket, sorikat meg pláne nem, mert azt gondolom, több a könyv, ami érdekel, és kevesebb az időm, amit fordítani tudok rájuk, nem érdemes könyveken újra meg újra átrágni magam. Ez alól a Fever kivétel. Olyan szinten, hogy évente igénylem, jó elmerülni a világában. Moning zsenialitásának hála minden újraolvasáskor újabb apró és fontos részletek tűnnek fel. Ez egy olyan sori, ahol a kérdések szaporodásával fordítottan arányos a válaszok szaporodása.
http://thesaucywenchesbookclub.blogspot.hu/2012/10/fever-moon-review-interview.html
innen
Valente Marija Morevna és a Halhatatlanja. Beette magát a bőröm alá. Kifacsart, perverz és különös szerelmi történet, mitológia, babona, történelem, alternatív valóság víziója - mindezek együtt, mégis csodásan különválnak. Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen orosz mitológián alapuló fantasyban találom meg életem legjobb (egyetlen?) szerelmes regényét. (Ráadásul a mi borítónk messze lekörözi az összes többi kiadásét.)

innen


Gyacsenko - Alexandra és a Teremtés növendékei. Nem tudom megfogalmazni. Az egész könyv egy hatalmas allegória az életről, a hitről, egy olyan szellemi síkon, ahová nagyon nehéz az agyunkat átemelni. Gyacsenkóékis valami nagyon durva cuccot tolhattak, hogy ezt így megírhassák, én meg élvezettel értelmeztem az értelmezhetetlent.

Frost Cat és Bones sorzata. Egyszer majd újra fogom olvasni (sőt, nekem az összes kabátkönyv újraolvasós, enélkül nem is lehetne kabátkönyv), de addig is eszembe jut a hangulata, képsorok belőle, szereplők. Annyira nem addiktív nálam, mint Moning, de kellőképpen hozza a kabátságot.

innen

Loranys Creighton - Holdfény a város felett. Úgy eltűnt az írónő, mintha sose létezett volna, pedig fiatal, magyar, és valami eszméletlen jó ez a könyv. Lehet rá mondani, hogy koppincs, de nem jobban, mint bármelyik másik urban fantasy, viszont az egyik legjobb elsőkönyv, ami magánkiadásban jelent meg.

On Sai Calderon könyvei. Vicces, akciódús, karakteres, felvidít, ha csak rágondolok, és a világ végig tudnám olvasni.

Erikson az én kockás takaróm. Kabátkönyvnek messze nem lehet nevezni a monstrumjait, de a világ, amit alkotott, mindig magába tud szippantani. Amikor belegondolok, hogy micsoda monumentális alkotás is a Malazai Bukottak regéje, kicsit elbátortalanodom, mert át kéne itt látni ezerféle szálat, meg összefüggést, aminek nagyjából a negyedét tudom követni, de ettől persze még az adott könyv totál érthető és élvezhető, csak az egészbe való beillesztéssel vannak gondjaim. De ebben ez a szép, megdolgozom az élvezetért rendesen.

Hmm, semmi szépirodalom, semmi női könyv.

2014/11/08

Röviden 3

november 08, 2014 21

Vlagyimir Vasziljev - Stalker

Iszonyatosan túlírt. De az egy dolog.
Ami szerintem a nagyobb gond, hogy olyan ez a könyv, mintha a fegyvert finnyáskodva, eltartott kisujjal ragadná meg egy kopasz, foghíjas katona, aki ahelyett, hogy kiejtené a száján a „tököm” szót, helyette folyamatosan a fütyijét emlegeti. Olyan kackiás megfogalmazásokkal szórakoztatják magukat ezek a pasik, minthogy „balfácán vagyok”, a „gazember gyakran került kacifántos helyzetbe”, „fityiszt nem ér az életed”.
Ugyanmár. Nevetséges ilyen szavakat ezeknek az alakoknak a szájába adni, akik naponta járják a radioaktív mezőket az életüket kockáztatva mindenféle dolog után kutatva, éppen kinyírják közülük a legjobbakat, és a kocsma az első otthonuk. Ki kell írni, hogy tököm, meg lószart, meg minden hasonlót, mert a pasik így beszélnek. Nyilván nem kiéhezett háziasszonyok fogják a könyvre vetni magukat, hogy porceláncsészés, entellektüel mészárlásról olvashassanak.
Ez az ide nem illő kényeskedő stílus teljesen tönkrevágta a regény hangulatát, ami még a szófosás mellett is meglett volna, mert vannak karakterek, akik azért a maguk szerény és visszafogottan affektáló módján nagyon is figyelemre méltóak voltak. Pl Pokatyilov, a nagy orosz medve, Kex, a feltörekvő zsoldos, és Pszich, h-val a szóvégen, és eredetileg c nélkül, aki a különleges pszichés képességei miatt a legérdekesebb volt az összes közül.
Vasziljev már az Őrséghez írt könyveivel sem győzött meg, most már egészen biztos vagyok benne, hogy nem kell nekem tőle többet olvasnom.
PL írt egy ismertetőt a stalkerek világáról


Clarke - Kube McDowell - Tűszszünet

Már én is unom, hogy mindig van valami nyűgöm, de miért szednek ketté egy könyvet? Nem indokolja a vastagsága, de még a történet sem, egyedül csak az, hogy így dupla pénzt kérhetnek érte. Ráadásul a goodreads adatbázisába se tudtam így normálisan felvinni. Tudom, ne problémázzak hülyeségeken, de akkor is bosszantó.
Az első rész egy jó könyv. Izgalmas, érdekes, tudományos, nagyjából a negyedét értettem, de azért a lényeget felfogtam. Ha csak ezt olvassátok el, olyan lesz, mintha a felénél félbehagynátok, de a másik fele úgyis sokkal unalmasabb, és így megspóroltok egy gyenge könyvet. Vehettek helyette mást.
Gondolatkísérlet arról, mi lenne, ha a világon az összes fegyvert működésképtelenné lehetne tenni. Ez jó akkor, ha védekezni kell, viszont hátrányba kerül, ha támadni akar; vagy fordítva, attól függ, mi a cél. A nagy kérdés, mi legyen: terjesszék el a fegyvertelenítőt országos, majd nemzetközi szinten, vagy süllyesszék el jó mélyre.
Amit én hiányoltam az egészből, az egy nagyon is létező alternatíva a vas helyett: a biológiai fegyverkezés. Szerintem egy ilyen esetben a sereg első dolga lenne ráfeküdni a biológiai kísérletekre, és ez itt még elméleti szinten sem kerül elő. Lehet, hogy messzire vezetett volna, a történet nem tudott volna elmenni az elméleti, moralizálós irányba, de jóval közelebb állt volna a valósághoz, és a könyv másik fele is egészen másképpen alakult volna. Így a második könyv csak egy unalmas szócséplés. Tekerik tovább a semmit.

J.R.  Ward - Bűvölet

Mindjárt a negyedik résszel kezdtem, így kell ezt csinálni.
Akarnám írni, hogy jó kis története van a kefélések ellenére is, de igazából semmi különös. Az angyalok meg a démonok kergetőznek, időnként leteperik egymást, néha közbeékelnek pár halandót is, de csak a szokásos történik: megtört ember rátalál álmai nőjére, és a világ kifordul a sarkaiból. Esetleg annyi extra van ebben a könyvben, hogy a fickó jódarabig impotens, ennek ellenére elég túlfűtött jeleneteket volt képes alkotni Ward.
Ami nem jött be, hogy minden valami csoda miatt történt, isteni vagy angyali beavatkozással marad életben, áll fel újra neki, meg hasonlók. Mondjuk Ward nem szokott sokat görcsölni a reális fordulatok miatt, azt dobja be, ami a legegyszerűbb.

2014/11/03

Amanda Stevens - A próféta

november 03, 2014 0


A Sírkertek királynője-trilógia befejező részében hősnőnk, a szellemekkel suttogó Amelia Gray visszatér Charlestonba, hogy pontot tegyen az őrjítő kísértet-históriák végére. A szívdöglesztő detektív, John Devlin nyomában még mindig ott lohol elhunyt kislánya és csodaszép felesége szelleme, ám ezúttal Amelia szeme alatt is sötét karikák gyűlnek: az ő életerejét is parazitaként szívja el egy kísértet, akinek csak ő segíthet. Vajon beteljesedik Amelia és Devlin szerelme, és nyugovóra térhetnek a kósza lelkek? Elhagyja végre a várost a Gonosz? A próféta romantikus történet, kalandregény és kísértet-sztori egyben, a paranormális románcok rajongóinak új kedvence.
Athenaeum 

Az előző két kötet leginkább a temetők témája köré épült fel, egy csomó művészeti meg antropológiai dolgot megtudhattunk róluk, és nagyon hiányoltam, hogy most ennek az egésznek egyetlen bekezdést szentelt csak az egész könyv alatt.
Helyette szövögette a szerelmi szálat és a szellemek útjait, középpontban Ameliával. Szegény lány, a regény végégig még mindig nem tudta meg, mi is ő, valaki szólhatna már neki. Fogalma sincs, mit kellene kezdenie ezzel a sok túlvilági lélekkel, akik az útjába akadnak. A végére mintha leesett volna neki, de nem vagyok benne biztos.
Mint ahogyan a végében sem. Ennyire összecsapott, 'legyünk már túl rajta' befejezést nem érdemelt ez a történet. Mintha csak annyi lett volna ebből az egész szellem-sztoriból a lényeg, hogy ők akkor most összejönnek Devlinnel. Nem írom ki, hogy spoiler, mert azért sejthető, hogy errefelé halad a dolog, szóval igazán nem is spoiler.
Devlin. Mint karakter, nagyon kusza. Van pár mondvacsinált szál vele kapcsolatban, és egynémely megmozdulását eléggé erőltetettnek érzem, függetlenül attól, hogy jól megrajzolt és elég érdekes figura, és az első két részben működött ez az 'ott vagyok, de mégse' szerepeltetés, itt azért egy kicsit kevésnek éreztem.

Néhány szereplővel mintha nem tudott volna mit kezdeni Stevens.
Pl. Isabel Perilloux, aki ki tudja, mije Devlinnek. Barátja? Szeretője? Melyik lenne a jobb, megkavarni még egy kicsit az egyébként sem egyszerű helyzetet Amelia körül, vagy hagyjuk meg inkább segítő barátnak? A legvégén lett eldöntve a kérdés, de bennem hagyott kétségeket, hogy mi az igaz.
Na, és Amelia. Amennyire kedveltem az első két részben, most annyira idegesített a naivsága, ami olykor már átcsapott ostobaságba.
Jaj, láttam én ezt egyáltalán? Nem álmodtam? Valóban megtörtént? Valóban rosszindulat volt az arcán? Á, nem is, ő jó ember. De mégicsak, az rosszindulat volt. Á, biztosan csak rosszul láttam.
Nagyjából ez volt a reakciója minden dologra, ami történt vele. Minek kellett egy mindenben kételkedő és határozatlan libát csinálni egy nőből, aki már gyerekkora óta ebben a világok közötti térben él? Ugyan mi az, amitől ne tudná megkülönböztetni a valóságot a képzelgéstől, amikor ez még bedrogozva is remekül ment neki? Ráadásul mindig akadt egy bokor a környékén, ahonnan leskelődhetett és hallgatózhatott. Volt pár fontos infó, amit meg kellett tudnunk, és Stevens ezt az épületes módját találta csak, hogy Amelia és mi is a legrövidebb úton hozzájussunk.

Amiért mégiscsak imádom ezt a sorozatot, az a hangulat, a szellemvilág, és igazából az egész történet. A szellemek megmaradtak a maguk kis hűvös és szürke világában, nem kezdtek el haverkodni, semmi olyan nem történt, amitől nevetségesség vált volna ez a nagyon jól felépített kis világ.
A legvége viszont egy hatalmas kérdőjel bennem. Most akkor ezt folytatni akarja Stevens?
És IGEN (upcomingban látszik). Jön majd egy negyedik rész jövőre, aztán meg a többi. Végülis, én örülök neki, szeretem ezt a világot, Devlint, és Ameliát is, leszámítva ezt az állandó, álnaiv kételkedést mindenben. És Stevens nagyon jó abban, hogy borzongató jeleneteket írjon, a szellemvilága teljesen hiteles. (már ha lehet ezt mondani.)
Sőt, engem érdekel a másik sorozata is, a Soul Jumper.

2014/11/01

Rémületes könyvek

november 01, 2014 19

Nem is húzom sokáig a listázást, most van itt az ideje úgyis.
Anaria javaslatára összeszedtem a rémületes könyveimet, és ha már tegnap volt kedvcsináló, akkor most jöjjön a könyvlista.

2 *  Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde
5 *  Poe összes
2 *  Bram Stoker - Drakula
3 *  Klasszikus rémtörténetek 
1 *  Joe Hill - A szív alakú doboz
3 *  Strandberg ~ Elfgren - A kör-trilógia
3 *  Kendare Blake - Véres Anna
3 *  Peter Straub - Ghost story
2 *  Stuart Woods - A tó alatt
3 *  Amanda Stevens - Sírkertek királynője trilógia
3 *  Jónás Zsolt - A túlpart
1 *  Audrey Niffenegger - A Highgate temető ikrei
3 *  Gaál Viktor - Arche
1 *  Gaiman - A temető könyve
4 *  Joyce Reardon - Ellen Rimbauer naplója
8 *  Lovecraft összes (igen, rosszabb, mint Poe.)

(a csillagozás a rémületességét mutatja)
Nagyjából így néz ki a rémületes listám. 
Nagy részük nem is rémületes, egyszerűen csak nagyon jó kis szellemes-boszorkányos-túlvilági háttere van a könyvnek, mint pl. az Engelsfors trilógiának, vagy a Sírkertek királynőjének. Én azt szeretem, amikor elhiszem, hogy szellemek valóban létezhetnek, és köztünk járva kísértenek minket. Hogy ez most valójában lehetséges-e vagy nem, az kit érdekel. Írjon úgy, hogy azt higgyem, igenis lehetséges, és akkor nem lesz bajom a könyvvel, sőt.
King kimaradt a listából, mert neki van pár szellemes könyve, de azt még nem olvastam, nem tudom, mennyire tudna a hatása alá vonni, és nem a gyomromat forgatni, mert nála ennek simán nagyobb az esélye. A Tóparti kísérteteket mindenképp elolvasom egyszer, de a Hasznos holmik is újraolvasós. A fia, Hill messze nem ér az apja nyomába. A szív alakú doboz is inkább egy közepes próbálkozásnak tűnik, ahol a történet nagyon jó ötletét elnyomta a sok szöveg.
Gaál Viktor Arche-sorozata nem valami népszerű, pedig tényleg nagyon jó könyv. Hogy szellemek vannak-e benne, arra már nem emlékszem, de az okkultista-misztikus vonal nagyon erős benne.
Ugyanez van Jónás Zsolt Túlpartjával is, ami még annyiban jó, hogy végre egy könyv, ami a magyar hitvilágból táplálkozik. Kár, hogy egykönyves írónak tűnik, olvasnék még tőle.
Poe. Ő mindenképp a number one, de szó szerint gyomorgörcsöm lesz némelyik írásától. Hogy valakinek ennyire beteg fantáziája legyen...
Drakula az Drakula. Nem szellemes, nincsenek benne kísértetek, meg misztika, meg semmi okkultizmus, csak szimplán alapmű, Dr Jekyllel együtt, amiben szintén nincs szellem, de kell-e borzongatóbb dolog sötét oldalunknál?
Gaimant kicsit komolytalan dolog szerintem írónak nevezni, leginkább nagyon részletes és aprólékos vázlatoknak tűnnek nekem a könyvei (lehet dobálni a köveket), de a Temető könyve nagyon betalált. Jó kis szellemvilágot alkotott, és még temetős is.
Peter Straub Ghost storyja egy nagyon régi emlékem. Már egészen fiatalon rákattantam a  szellemvilágra, de mindig is a minőség híve voltam. És bár egyáltalán nem emlékszem műár erre a könyvre, (ezért újra is fogom olvasni), emlékszem, hogy úgy tettem le, hogy igen, minden szellemtörténetnek ilyennek kellene lennie. Mert ez igazi volt. Úgyhogy lehet, hogy az újraolvasás után majd jól kiröhögöm magam, hogy hogy lehetett ezt gondolni erről a könyvről, de majd meglátjuk.
Ellen Rimbauer naplója egy jóideje már ritkaság, nem véletlenül. Tréfás kedvű valakik honlapot is csináltak a könyv története alapján, és sokáig azt gondolta mindenki, hogy valós történeten alapul a könyv. Nos, nem, de ettől még nem veszít a horror-faktoros értékéből. Igazán nyomasztó egy könyv, depresszió idején mindenképpen kerülendő.
A Highgate temető is inkább informatív könyv temetőügyileg, de van benne szellem, még ha nem is kelt rémületet.

Ha gondoljátok, posztoljatok ti is a rémületes könyveitekről. Ötleteket akarok. :)

kép: pinterest

2014/10/31

Témázunk - Scary books

október 31, 2014 7
Hirtelen gyorsan témázunk egy rémületeset. (bocs az angol címért, de annyira jól hangzik.)
Mindenkinek mást jelent, ha szárnyalhat a fantáziája. Van, aki egy jó romantikus történetbe szereti beleélni magát, van, aki inkább űrcsatázik, van, akinek mindegy, csak semmi fantázia ne legyen benne, elvégre a realitás biztonságos talaja csak nem okozhat kellemetlen és vérnyomásnövelő meglepetéseket.
Szerintem semmi nem lehet jobb egy jó kis adrenalinbombánál. Amikor együtt rohanok a szereplőkkel szellemektől üldözve, meg bujkálunk a démonok elől, diplomatikusan szópárbajozunk, vagy épp vértől csöpögve kardvívunk. Amikor titkos, pókhálós zugokat fedezünk fel, kriptába esünk, kinyúl értünk a múltból egy kéz, vagy segítséget kér egy szellem.
Imádom az egyébként elég hatásvadász, de épp ezért nagyon is hatásos tájleírásokat. Amikor hömpölyög a köd a fák között, ellepi a tó felszínét, a kastélyt különös árnyak veszik körül, a háttérben valami furcsa hang hallatszik, a szél süvít, a hold sötét felhők mögé bújik, és várom, hogy megjelenjen valami. Bármi. De nem is hatásvadász leírások ezek. Időnként amikor körülöttünk ködbe borul a táj, pont olyan sejtelmes, mint a könyvekben; még a hangok is másképpen verődnek vissza, és sose lehet tudni, hogy mikor bukkan elő szemben valaki. Vagy valami.
Általában szellem jön, mármint a könyvekben, de szeretik az ilyen sejtelmes időt a tisztességes vámpírok is, és a vérfarkasok, de a démonok, és a gonosz emberek is. Remekül elrejt mindent: embereket, titkokat, világokat. El lehet tévedni benne, észrevétlenül lesben állni, vagy épp eltűnni.
A kastélyok külön helyet foglalnak el a szívemben (szigorúan a temetők után). Ennyi emlék, titok, szellem, gyilkos hajlam, családi terheltség, ki tudja, hova nyíló ajtók, rejtett üzenettel teli festmények, más helyen nem tudnak összpontosulni. Lehetnek erdő közepén, hegyoldalban, mocsárral körülvéve, tenger felett, a lényeg, hogy egyikhez sem könnyű eljutni: fák kiálló gyökerei akadályoznak, szélvihar zúdul le a hegyről, foghíjas kötélhíd lassítja, hogy a szereplővel együtt eljussunk a végzetünkhöz.
A lakói soha nem átlagos emberek, nagy eséllyel találunk közöttük felmagasztosult szentet és pokolfajzatot, elmebeteget mindenképp, gyilkos hajlamú kislányt, szófukar szolgálót, aki többet tud a ház urairól, mint ők maguk. Mindig van valaki, aki mindent lát, és mindent hall, és mindenütt ott van, de legalább olyan torz a személyisége és a lelke, mint akiket megfigyel. Mintha maga a kastély rontana meg mindent. Mert ilyenek ezek az átkozott helyek.

Egy valamirevaló kísértettörténetben igazi szellem van. Nem az olvasó poénos megtévesztéséről van szó, hanem véresen komoly problémákról, kérem. Mert a szellemeknek elintézetlen ügyük van, mindig akarnak valamit: keressék meg az elveszett fülbevalót, amit még a dédanyjuk kínai vázájába rejtettek az esküvőjük napján, csak elfeledkeztek róla, és most oda kéne adni valakinek. Vagy üzenetet hoznak egy rég elhunyt családtagtól, akire már senki sem emlékszik, igazából ő sem magára, és mire kihámozzák a lényeget a zagyva sorok közül, megtörténik a baj. De legtöbbször erőszakos haláluk miatt ragadtak itt, és addig nem nyughatnak, amíg meg nem fizet a gyilkos. Vagy egyszerűen gonosz lelkek, akik az emberi érzelmekből táplálkozva élősködnek rajtunk: rémületet keltenek, és gyűjtik az energiát. Időnként tárgyakat mozgatnak, és fenyegető üzeneteket hagynak, de megesik olykor, hogy bűbájos álca mögé bújva megtévesztik a szereplőket, akik megfeledkeznek az óvatosságról, és csapdába sétálnak.

De a másvilág nem csak szellemekből áll: démonok, lidércek, szukkubuszok, vámpírok, és még sorolhatnám, mert az emberi fantázia szinte kimeríthetetlennek tűnik. Minden, ami nem emberi, csak emberforma teremtmény, adja magát, hogy valami ködöt és titokzatosságot szőjünk köré. A szomorú vámpír, aki nem is akarja megölni az embereket, egészen addig, míg agyát el nem borítja az éhségtől a vérszomj; vagy a vérfarkas, aki haragszik mindenre és mindenkire, és hatalmas futásokon vezeti le a feszkót; a démon, akit száműztek, mert még a pokol is kiveti; a lidérc, aki a szerelmetes férfit kísérti; ilyenkor az égen holdudvar fénylik, körülötte sötét felhőkkel, a farkasok vonyítanak, és egy szépséges szűz széttépett, véres testére lelnek másnap reggel a helybéliek.

Pedig a boszorkány megjósolta, hogy ez lesz. Ő látta a jelekből, hiszen ez a dolga. Varangyot nyalogat vagy épp fényűző lakosztályában lepik meg a látomások, ő mindig tisztában van azzal, mi jön. Szellemekkel beszélget, démonokat tart a markában, még az ördöggel is alkudozik. A temetőbe jár csontokért, földért, információkért, megszentségteleníti a megszenteltet, és soha nem ad egyenes választ.
A temető igazi kincsesbánya, aki tudja, hol találhatja, annak feltárulnak a kapuk. Titkokat árulnak el a szellemek, más világokra nyíló ajtókat rejtenek a kripták, és egy óvatlan pillanatban egy sírgödör alján találhatjuk magunkat egy szaftos kis hullával, és nem elég, hogy a szellemektől halálra rémülünk, még magyarázkodhatunk is, hogy mit kerestünk a temetőben éjnek évadján.

Egyszóval ijesztgetős könyveket olvasni jó, különösen, ha tökéletes karaktereket vonultat fel, és senki nem egyértelműen jó vagy gonosz, hiszen kevés a menthetetlen alak, de aki az, azt ne kíméljük. Ehhez pedig tökös és könyörtelen szereplők kellenek, ez van.
Mindehhez persze dukál a megfelelő környezet. Ilyesmit olvasni a legjobb egy erdő közepén, egy faházban, az ablakon kopog az eső, a szél süvít a fák között, gyertya ég és forró csoki illatozik, a fotel mellett a kandallóban ropog a tűz, meleg van, és biztonság.
Ugyan az erdő közepe és a faház mostanság hiánycikk nálam, de este, ha besötétedik, gyertyát teszek az ablakokba, füstölőt gyújtok, és mellette mi mást is olvasnék, mint a Prófétát, a Sírkertek királynőjének a harmadik részét. Szellemekkel, titkokkal, gyilkossággal, temetőkkel. 


képek a Pinterestről

A többiek rémületességei: