2013/10

2013/10/30

Alma Katsu - Megtorlás

5 megjegyzés :


Lanore McIlvrae az a fajta nő, aki bármit megtesz a szerelemért. Ha kell, téglából és kőből emelt fal mögé zárja a férfit, aki szereti.
Nincs más választása, mint eltemetni Adairt, bosszúálló végzetét azért, hogy megmentse Jonathant, akivel az 1800-as évek elején nőtt fel Maine állam egyik aprócska városában. Azt hitte, Adair örök társa lesz majd, de a férfinak más terve volt Lanore-ral. Titokzatos, túlvilági hatalmát felhasználva örök életet adott neki, a nő viszont túl későn tudta meg, hogy milyen árat kell fizetnie az ajándékért.
Kétszáz évvel azután, hogy Adairt bebörtönzik, Lanore vezekelni próbál a bűneiért. Megválik hosszú évek során összegyűjtött kincseitől, hogy megtisztítsa múltját, és boldog életet élhessen új kedvesével, Luke Findley-vel. Ám ahogy a londoni Viktória és Albert Múzeumban kiállított tárgyait szemléli, hirtelen rá kell eszmélnie, hogy bekövetkezett, amitől kétszáz évig rettegett: Adair megszökött a börtönéből. A férfi újra szabad, és el fog jönni érte. Lanore-nak pedig fogalma sincs arról, hogyan védje meg magát ellene.
Kiadja az Agave.
Az első rész olvasása nélkül a poszt spoileres lehet. (már eleve a fülszöveg is az.)

Ebben a részben a főszerep Adairé, akinek valószínűleg kevesen örülnek, pedig a sorozat legérdekesebb alakja. Meséje önmagáról mindig változik, érdekei szerint, és nagyon jól megőrzi a titkait gyengeségeiről, már ha vannak, amik ezeknek a történeteknek a valódi formájukból talán kitűnnének. Bár ki tudja, ennyi év távlatából mi az, amit fel lehetne használni egy ilyen erős akaratú, nagy tudású és elszánt lény ellen.
Adair kiszabadul a börtönéből az átépítéseknek hála, és megpróbál eligazodni ebben a számára nagyon idegen és túlpörgött világban. Először is pénzhez kell jutnia, amihez Jude segíti hozzá, aztán szépen fel kell göngyölnie a múltat, hogy eljuthasson Lanore-hoz.
A falak között eltöltött közel két évszázad alatt mindenféle módon megbüntette Lannyt, és dühe elég hevesen lángol, mégis elkezd magában felfedezni másféle érzelmeket is a lánnyal kapcsolatban. (majd rájön - gondoltam. ezen minden pasi átesik legalább egy nővel kapcsolatban, Adairnak csak sokat kellett várni a tapasztalatra.)
Lanore még mindig nem a szívem csücske, képes volt elhagyni egyik pasit a másik után, és persze mindig meg tudta magyarázni magának, hogy ez így van jól. Állítása szerint a férfiakat akarta megkímélni a fájdalomtól és a magyarázkodásoktól, de inkább csak a saját érzelmei elől menekült. Ha bármit is akar az élettől, azt csakis a saját fajtája között találhatja meg, de ez az eshetőség csak nagyon sokára merül fel benne.

Régen olvastam olyan könyvet, ami ennyire ítélkezésre késztetett. Megítéltem mindenki tettét, hogy helyes-e avagy sem, és mivel egyedül Adairt kedvelem a csapatból, senki nem jött ki ebből jól. Dehát ez egy ilyen könyv, teli van az emberség árnyoldalaival, de a realitástól elég messzire kerültünk, úgyhogy azt hiszem, nincs jelentősége, hogy kiről mit tartok. Sokkal fontosabb az az érzelmi vonal, ami Adairból merül fel, és az alkimista tudás és eszmék, amiket magában hordoz. 

Őszintén szólva nem tudom mire vélni ezt a nagy szerelmi fellángolást Adairben. Az első kötetben erre nem igazán van utalás, hacsak azt nem vesszük annak, hogy a többi csatlós közül Lanny eléggé kilóg jellemileg -  ő nem követett el szándékos bűntettet, nem tapadt közvetlenül vér a kezéhez, nem volt benne gonoszság, egyszerűen csak egy végtelenül önző kis ribi volt világ életében, minden ártó szándék nélkül. És míg Adair az első kötetben remekül hozza a velejéig romlott gonosz szerepét, aki dührohamában képes megkínozni és összetörni bárkit, viszont érezhetően szüksége lenne rá, hogy valaki így is elfogadja és szeresse, addig erre a kötetre átalakult valami macsó keményfiúvá, aki Lannyben megtalálta élete szerelmét, és mindent ennek rendel alá. Nagyon enyhén még mindig érezhető a személyiségén valami démoni, de már inkább ember, akiből eltűnt az a sötétség, amitől az első részben olyan földöntúli volt. (sőt, meglepődtem, de a valódi gonosz még őt is rettenettel tölti el. egy félős pszichopata.)
Nyilván ez valahol természetes, de nem tudom elképzelni, hogy 1000 év alatt nem talált volna magának másik nőt, akiért odáig lehet. Igenám, csak ott van a másik oldal, hogy Lannyben méltó ellenfelét (és így partnerét) látja, egy olyan nőt, aki okosabb és nagyobb hatalommal bír nála, és az egyetlen ember, aki felül tudott kerekedni rajta. Szóval végülis érthető, de nekem akkor sem tetszik.

Ott van viszont Adair múltja, amibe most jó mélyen bepillanthatunk, ki volt, honnan indult, és miket tett. Ezek a részek nagyon izgalmasak, mert megmutatják azt a mérhetetlen tudásvágyat, ami Adairban rejtőzik, hogy bármire képes volt egy-egy hiteles és működő főzet receptjéért vagy egy varázsigéért. Fáradhatatlanul járta a világot évszázadokon keresztül, alkimista mestereket kutatva fel, és gyűjtve össze a tudásukat, ami a hatalmát adta. És a jelenbeli Adair pedig megmutatja, hogy van egy érző, szerelemmel teli oldala is, ami nem gátolja meg a pusztítást és a kínokat, de attól még ott van.

Akinek az első rész tetszett, ez is biztosan tetszeni fog, és bár kiderült, Adair is csak emberből van, senkihez nem fog közelebb kerülni, mert ettől még borzalmas dolgokat tesz. A többi szereplő maradt olyan, mint az első részben, a hangulat is ugyanolyan varázsos és magába szippantó, csalódni biztosan nem fog senki sem. Engem teljesen letaglózott, a Marija Morevnához tudom csak hasonlítani a hatását. (ami nem azt jelenti, hogy a két könyvnek bármi köze lenne egymáshoz, mert nincs.)
Nagy szerelem lett a sorozat, nem is gondoltam volna.


2013/10/27

Alma Katsu - Halhatatlan

14 megjegyzés :


Dr. Luke Findley egy újabb unalmas éjszakára számít, amikor elkezdi szokásos éjszakai műszakját St. Andrew kisvárosának kórházában. Azonban amint találkozik Lanore McIlvrae-vel a sürgősségi osztályon - aki sérülései ellenére egy gyilkosság gyanúsítottja -, azonnal megváltozik az élete. Pár órával később már a kanadai határ felé tart vele, tudva, hogy ezentúl soha semmi nem lesz olyan, mint régen. Lanore McIlvrae senkire nem hasonlít, akit Luke valaha ismert. A nő története a szerelemről és az árulásról szól. Szerelemről és árulásról, amire nincs hatással az idő, mivel számára az örökkévaló. Az élete az 1800-as években kezdődött, és a kétszáz év során, amit a Földön töltött, mind az erőszak, mind a testi gyönyörök megkísértették, de ő végig hű maradt élete nagy szerelméhez. Egészen mostanáig. - Alma Katsu nagy kritikai visszhangot kiváltó műve lenyűgöző, különböző századokon és kontinenseken átívelő, izgalmas és misztikummal teli regény. Felejthetetlen történet a viszonzatlan szerelemről, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti.
Kiadja az Agave.

Ez egy olyan szerelmi történet, ami nem csodás, ellenben misztikus. Nem, végülis ez nem igaz, mégiscsak csodás, hiszen Lanore szerelme közel két évszázadot élt túl. Vagy ez inkább már beteges lenne? A ragaszkodása Jonathanhoz nem teljesen normális. Vagy az lenne? Ilyen az örök szerelem? Legalábbis az egyoldalú szerelem.
Kicsit tanácstalan vagyok. Nem is abban, mit gondoljak, hiszen teli vagyok gondolattal, természetesen a legtöbbje spoileres, inkább, hogy mit írjak le ebből az egész érzelmi kavalkádból. Mivel a fülszövegben már ott van, hogy a szerelem viszonzatlan, olyan nagy titkot nem árulok el, hogy Jonathan szereti ugyan  a nőket, és szerette Lannyt is, viszont soha nem volt belé szerelmes. Az ő örökléte nem szólt másról, minthogy meneküljön Lanny érzelmei és a saját bűntudata elől.

Vagy kezdjem inkább az elején, ne mindjárt a sűrejébe vágva?
Lanny az 1800-as évek elején gyermekként beleszeretett Jonathanba, a város gazdag családjának örökösébe. Fakitermelő vállalkozásuk volt, ami jól jövedelmezett, és ettől függött az emberek nagy része. Ennek a birodalomnak az örököse lesz majd Jonathan, természetesen az akkori szokásokhoz híven ehhez mérten is kell majd házasodnia. De Jonathan furcsa férfi (akkor még szinte gyermek) volt, érzelmekre csak nagyon korlátozottan volt képes. Boldoggá tett ő bárkit, és talán egy kicsit el is hitte, hogy az érzelmek őszinték, és amit érez, az szerelem, de nem okozott gondot, ha a személyek és a lepedők gyakran cserélődtek alatta. Szeretője mint a tenger, barátja egy sem - kivéve Lannyt, aki mindkettő lett egy idő után.
Lanore teherbe esett Jonathantől, és apja Bostonba küldi, hogy szülje meg a gyereket, majd adja örökbe, és jöjjön vissza, mintha mi sem történt volna. A hajóút hosszú volt, és Lanny meg akarta tartani a gyereket, ezért nem sokat gondolkodott, amikor a zárda helyett egy bérkocsiba ült be, olyan emberek mellé, akik olyan módon változtatták meg az életét, amit addig elképzelni sem tudott.
A ház és az emberek ura Adair volt, állítása szerint egy magyar gróf, aki örök életet adott Lannynek, és Jonathannal is tervei lettek. Nem volt véletlen az a találkozás, de Lanore akkoriban még roppant naiv és tudatlan volt, de soha nem volt buta, és szépen lassan kibontakozott előtte Adair ördögi terve.

Amikor előkerült az örök élet meg halhatatlanság, felsóhajtottam, hogy ah, még egy vámpírcsalád, de nem. Nem bizony, ezek nem vámpírok. Adair sem az, bár nem áll messze lényétől a vámpírmítosz eredete. Őt valami iszonyatosan gonosz teremtménynek kellett volna látnom, de igazság szerint őt kedveltem leginkább. Lannytől irtóztam, Jonathant a végére viszont nagyon sajnáltam.
Ez nem egy szép szerelmes történet. Minden benne van, ami miatt az ember ez elől a szerelem elől inkább elbújna egy barlangban, nemhogy a halhatatlanság terhével együtt a nyakába vegye. Talán mindenkivel jobbat tett volna Lanny, ha Adair mellett dönt, és nem teszi meg, amit végül megtett.
Érdekes, hogy a többiek lezártnak vélték a történetet, én várom, hogy a múlt feléledjen, és Lannyt megbüntesse. Mert ennek kell történnie, így igazságos.
És jön is a Megtorlás... már előre élvezem, amit a cím ígér.

Olyan kusza lett ez a poszt így, mert nincs benne, mennyire megvetem Lannyt, amiért nem volt képes elfogadni, hogy Jonathan nem szereti. És pont. Tudnia kellett, hogy ezen az öröklét sem fog változtatni, de ő olyan nő, aki nem tud túllépni a saját kis önző vágyain, még ha készségesen kiszolgál is velük bárkit. 
Jonathan meg annak a férfinak a tökéletes megjelenítése, akinek valóban több emberöltőre van szüksége, hogy megtalálja a szerelmet, és amíg ez nem esik meg vele, csak az élvezetért él, viszont sok embernek nincs több életnyi ideje. Próbál ő valamiféle értéket vinni az életbe addig is, míg nem jön el a NŐ, néhány elvet felállít, amihez csak ímmel-ámmal ragaszkodik, inkább csak sodródik az árral, és elüti addig az időt valamivel, és nem lehet benne biztos, hogy valaha is eljön a megváltása.
Luke egyelőre nekem töltelékszereplő. Fogalmam sincs, mi lesz a szerepe, inkább csak sejtem, de mivel Lanny szíve örökre Jonathané, olyan túl boldog véget nem jósolok neki.
Megint vissza Lannyhez, mert ő a dolgok közepe és mozgatórugója... nem fogom sajnálni, bármi is fog vele történni.
És ez csak néhány érzékletes impresszió, mennyi érzelmet képes kiváltani a könyv, legszívesebben ezekből raktam volna össze a posztot. Talán a mesélő írásmód miatt, de igazából teljesen bizonytalan vagyok, adott helyzetben nem-e ugyanazt tettem volna én is, mint Lanny, és utálom őt érte, mert láthatóan romlásba döntött sok dolgot, ami akkor marad meg szépnek, ha hagyjuk elmúlni. Nem az a fontos, van-e örök szerelem, hanem az, hogy minden döntésnek következménye van, amit most már az idők végezetéig viselnie kell. Hacsak nem történik valami... 

Ez egy kifordult, misztikus, cseppet sem romantikus szerelmi történet, 200 év történelmébe szőve.
Zenka, mindenképp olvasd el.

Az írónő honlapja

2013/10/25

Karen Chance - Holdvadász

4 megjegyzés :




Cassandra Palmer nemrég győzelmet aratott egy kíméletlen istenség felett. Joggal hihetnénk, hogy ezután megérdemel egy kis pihenőt. Ám annak, aki a világ első számú látnoka, azaz a Pythia tisztségét tölti be, nem ilyen könnyű a helyzete. Cassie napirendje zsúfoltabb, mint valaha: meg kell ismerkednie erejével, miközben saját koronázási ceremóniájára készül, és persze szeretné rendezni végre viszonyát a vonzó és jóképű vámpír nagymesterrel, Mirceával is.
Akad azonban valaki, aki nem szeretné Cassie-t a Pythia trónján látni. Bármire képes lenne azért, hogy a felavatási szertartásra soha ne kerüljön sor. Még arra is, hogy levadássza Cassie anyját a lány születése előtt.






Mindig döbbenten szembesülök azzal, hogy az egyébként éveken keresztül várt és olvasott sorozat valós ideje mennyi is igazából. Cassie világában az első kötet óta röpke két hónap telt el. Ennyi idő alatt képes lett uralni az erejét, megoldott egy csomó feladatot, nagyjából hetente egyszer minimum ki akarták nyírni, és legalább ennyi cipőt el is hagyott. Javasolni fogom Chance-nek, hogy adjon Cassie-re bakancsot, mert nem járja mezítláb menekülni a halál torkából. Most is csupa üvegszilánk lett, bár ahhoz lassan már Cassie hozzászokik, mert a regény elején a fenekéből operálta ki az üvegdarabokat Marco, a végén meg a talpában kötött ki egy metrószerelvény ablakgarnitúrája.
Két hét van még a koronázásig, Mircea az idegeit nyúzza, Pritkin meg a testét, és sajnos nem olyan értelemben, amit Cassie cseppet is élvezne. Szegényt megpróbálják felkészíteni, hogy mindenféle ellenséggel szemben helyt tudjon állni, ehhez képest hajszál híján vízbe fojtja magát, amikor megszállja valami sötét izé, és közben szétszedi a lakosztályát, és jól helyben hagyja a kirendelt vámpír őröket. Úgy tűnik, minél több az őr, Cassie-nek annál kevesebb az esélye, hogy ép bőrrel megússza.

Elkezdődik a rohanás az elején, és azt kell mondjam, még a végén se hagyja abba, és nagyon sanszos, hogy a következő rész angolul olvasós lesz, mert nem bírok rá éveket várni. Kizárt dolog.
Titti azt mondja, túl sok az akció. Hát szerintem meg nem. Nagyon ritkán lehet olyan könyvet olvasni, ahol ne érezné az ember, hogy két menet között az író próbálja valamivel elütni az időt. Itt ilyen nincs. Egyszer ez támad, másszor amaz, aztán ugrunk az időben, találkozunk ezzel is, meg azzal is, megakadályozunk apró-cseprő dolgokat, elveszítünk egy nagy darab hajtincset vagy egy fél pár cipőt, fojtogatjuk magunkat, üvegszilánkok törik fel a hátsónkat, Casanovát bezárják egy varázsdobozba - a graiák voltak a bűnösök, de szerintem tudták, hogy jót fogunk szórakozni rajta. Casanova már annyira nem örült a dolognak. 
Látható, hogy mindig történik valami, és közben meg ott vagyunk Cassie fejében, gondolkodunk, mérlegelünk, következtetéseket vonunk le, és nagyon gyorsan egy száguldó bőröndön vagy egy hintóban, esetleg egy autóban találjuk magunkat, vagy épp rohanásban valami mágikus varázslat elől, vagy csak egyszerűen Pritkin gyönyörű szemébe bámulunk, netán végigsimítunk Mircea csodás hajzuhatagán.

Én épp ezt szeretem Chance-ben, ezt a hatalmas pörgést, hogy csak kapkodom a fejem, és próbálom követni az eseményeket. Mindeközben persze Chance nem feledkezik meg a szereplőiről sem. Mindig megtudunk valami újdonságot Mirceáról és Pritkinről, meg az egész mágikus világról, a Pythia hatalmának forrásával az élen. Ami külön dicséretet érdemel, hogy kellően érezzük Mircea és a mágus fontosságát, de a többi szereplő is nagyon karakteres, függetlenül attól, mekkora szerep jut nekik.
Mégsem lehet azt mondani, hogy ez a két fickó vinné el a hátán a regényt, bár tény, hogy igencsak jólesik kombinálni, kit is osszunk Cassie-nek. Én már ott tartok, hogy szinte mindegy, mert most jön a hatodik rész, ahol szerintem irtó érdekes terepre fogunk tévedni.
Még mindig tart a háború, ez ugye a második három rész fő témája, és amerre most haladtak az események, hát az nagyon bele fog szólni a játszmába. Lehet persze találgatni, ki lesz a befutó, de mivel egyelőre mindketten képben vannak, így sokkal mozgalmasabban is  alakulnak a dolgok. Nem tudom, azokat a helyzeteket hogyan kezelné Pritkin, amiket Mircea simán megold a vámpírságával, de igazából mindketten mindig jókor vannak jó helyen, hogy megoldást hozzanak az adott problémákra.

Gondolom, látjátok, hogy még mindig csupa akció és történés a sorozatnak ez a része is, egyik világból ki, a másik időbe be, egyszer az egyik fickóval, másszor a másikkal, és bár vannak nagyon pikáns erotikus jelenetek, soha nem csap át pornóba, és nem lesz ízléstelen.
Olyan Chance-esen elegánsan száguldós az egész sorozat, és már előre sajnálom Cassie-t, aki ha meglát egy nyugalmas sarkot, szívesen bevenné oda magát, mert tudom, hogy onnantól az a sarok is felbolydul, és ha nem törnek az életére, akkor majd épp akkor kell ugrania oda és akkorra, amikor valaki biztosan ki akarja majd nyírni. Mindegy is, de én a helyében akárhová is pihennék le, azt csakis bakancsban tenném. Soha nem venném le.


Kiadja a CorLeonis.
Kedvezményesen is hozzájuthatsz a teljes sorozathoz.


2013/10/22

Cassandra Palmer és a tarot

7 megjegyzés :
Még mindig Holdvadász-hónap, ahol megpróbálunk nektek kedvet csinálni (Titti, Gretty, Zenka és én) Karen Chance Cassandra Palmer sorozatához.
Cassie a Dantéban heti háromszor jósol, az utazási irodai munkáján kívül ebből él, meg abból, hogy időnként kisegít a pultnál. Valójában nincs szüksége a kártyára ahhoz, hogy jóslatot mondjon. Ahogy leül a kíváncsi ügyfél, lepereg a szeme előtt minden, amire szüksége van.
A pakliját a nevelőnőjétől kapta a 10. születésnapjára, aki egy boszorkánnyal bűvöltette meg a lapokat, és azóta mindig magánál tartja. Nem csak a vendégeket szórakoztatja vele, de saját magát is. Amikor ugyanis átpörgeti a kártyát, mindig kiugrik egy lap, ami a hamarosan bekövetkező eseményekre utal. Mindegyik kötetre jut egy-egy kártyalap, amiben alapvetően összesűrítve megtalálhatjuk a regény lényegét, de ez csak utólag egyértelmű, akkor igazából fogalmunk sincs, mit akarnak a lapok.




Mindjárt az elején (Megérint a sötétség) Cassie a Toronnyal szembesült, ami kataklizmaszerű, hatalmas változás ígért, ami az egész életét felforgatja. Ez be is következik, hiszen Tony vérdíjat tűzött ki a fejére, egyetlen barátja elárulja, kezd kibontakozni benne a Pythia képessége, és a múltban meg közbe kell avatkoznia, hogy más ne avatkozhasson közbe. Ez most így elég ködösre sikerült, de a lényeg, hogy az élete fenekestől felfordul, és már soha nem térhet vissza a régi nyugalomba, még ha az mozgalmasabb is volt, mint általában a nyugalmas életek lenni szoktak.



A második részben (Árnyak vonzásában) a Szeretők ugrik a kezébe, tudatva vele, hogy fájdalmas döntést kell meghoznia, ami hosszútávú hatást fog gyakorolni az életére. Nem csak a döntéseket, de a kísértést sem ússza meg Cassie, ami a lap másik jelentése. Itt szembesül vele, hogy Mircea rátette a geist a könnyebb irányíthatóság érdekében, vagy ki tudja miért, és ez egy picit összezavarta a hormonháztartását. Ördögfik veszik körül, akik egyébként is nagy erotikus kisugárzással rendelkeznek, ráadásul nem csak Mirceával ismerkednek egymás testével, de Pritkinnek is nehéz ellenállnia. És ha mindez még nem elég, átkerülnek a tündérek földjére, és Cassie a döntéseivel egyben áldozatot is hoz, ami nagyon fájdalmasan érinti. Ráadásul a pakliját is elhagyja valahol.



A harmadik részben (Átölel az éjszaka) Cassie a fordított Mágust kapja. A megbűvölt kártya egy adott helyzet feltételezhető kimenetélre utal, ami az esetek szinte 100%-ban helytállónak is bizonyul, csak nyilván jól kell értelmezni a lapokat.Itt most semmi jót nem jelent, főleg, mert keresik a Codexet, Mircea nagyon útban van kedvenc mágusának, és a lapról Pritkin szemei köszönnek vissza Cassie-re. A nagy kérdés, hogy ki hol áll ebben a játszmában, mert még ebben sem lehetünk biztosak; és Pritkin vajon minden hátsó szándék nélkül való, vagy neki is megvannak a saját kis játszmái? A fejre esett mágus mihez képest mutat mást, a valósághoz képest, amit takargat, vagy a látszathoz képest, ami szintén nem egyértelmű?

A negyedik részben (A hajnal átka) már nem csak Cassie-re vonatkoznak a kezébe ugró lapok, bár kétségtelen, hogy a politikai helyzet nagyon is befolyásolja  a mindennapjait. Az erőviszonyok még nem kiegyensúlyozottak, erre utal, hogy eleve két lapot kap, de ezek ráadásul a Császár és a Halál. Itt nem igazán lehet tudni, hogy az Uralkodó kit jelképez: Mirceát, aki nyilván valamiféle hátsó szándékkal tesz mindent, és a céljai homályosak, (talán a legmagasabb pozíció?), vagy pedig a Konzult, akinek az életét veszély fenyegeti. "...merész lépések vezethetnek el a sikerhez" - tolmácsolja a lapok jelentését Cassie Mirceának. Az, hogy a Halál lapja előkerült, sugallja, hogy valami lezárul, bármiről is legyen szó.





Az ötödik kötet (Holdvadász) kártyája a fordított Hold. Vagy más néven a Hold sötét oldala, ami sötét, önmagát ismétlő dolgok eljövetelére utal. Talán eltemetett titkok kerülnek a felszínre, talán a mélyen titkolt érzelmek, ha egyénekről van szó. De ott van egy sokkal tágabb fogalom, amiért Cassie felelős, a közösség, amire ez alapján káosz, háború és forrongás vár.
Remélem, látjátok, hogy az ötödik kötet is csuda izgalmakat ígér, és én legalább olyan kíváncsi vagyok a Cassie körül dúló érzelmi viharokra, mint a nagyvilágban zajló mágikus háborúra.






Nem véletlenek ezek a tarot-s utalások. Egyrészt ugye a könyvet zanzásítják, másrészt remek mágikus kiegészítő elemek. Emlékszem, hogy amikor az első könyvet olvastam, nem győztem kapkodni a fejem nem csak a rengeteg lény, hanem a temérdek okkult utalás miatt is. És ami számomra meglepő volt, hogy Chance tudja, miről ír, mi az, amit használ, hogyan működik, és mit jelent. Márpedig ilyen szerteágazó mágikus elméletek és mitológia mellett ez nem kis szó.
A könyvben Cassie kártyái változnak, Mirceáé ás Pritkiné viszont állandóak, és a személyiségükből következőek. Pritkin lapja a Mágus, Mirceáé az Uralkodó. A háromszögüknek e kettő a biztos pontja, és Cassie az, aki szépen végigjárja az állomásokat, ami ahhoz szükséges, hogy kiteljesedjen Pythiaként, és a kezdetekhez képest egy sokkal különlegesebb egyénné váljon. A két férfi sorsa, hogy tanítsa, és vezesse őt, és a Pythia útján erre a két vezető kézre van a legnagyobb szüksége. A Mágusra, hogy megtanuljon bánni  a képességeivel, és az Uralkodóra, hogy okosan tudjon bánni a hatalmával.

A tarot lapjait Jospeh Vargo készítette.
Az öt kötet egyben nagyon kedvezményes áron itt.

2013/10/20

China Miéville - Kraken

9 megjegyzés :


A londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el.
A fejlemények szökőárként sodorják el a rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető maffiafőnököknek.
Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt – hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist?
A Konzulváros szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben mégis véresen komoly regény; rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos London szívébe.
Kiadja az Agave  oldalszám: 656

A Perdido és a Konzulváros után, a Kraken olvasása közben, meg kellett állapítanom Miéville-ről, hogy szeret vándorolni a műfajok között, és ötvözni azokat. Ez igazi urban fantasynak tűnik, némi steampunk beütéssel, mégis, én sokkal fontosabbnak tartom a tudományos és szociológia elméleteket, amik a történet mögött vannak, megspékelve nem kevés antropológiával.
A világvégi apokalipszis eljövetele mostanra teljesen konkrét formát öltött, és az önjelölt próféták felállították a különböző elméleteiket arról, hogyan is lesz vége a világnak. Ez amolyan hitbeli versengést idézett elő a különböző elméleteket képviselők között, majd rántotta magával a hívőket is, akik saját habitusuk szerint hol ide, hol oda csapódtak. Mint minden, az apokalipszis is okozhat függőséget, és vagy mert mégsem jött még el, vagy mert senki nem tudja, milyen formában fog vele találkozni, ezek a hívők egyik napról a másikra cserélgetik vallásukat, és szenvedélyesen vetik bele magukat az új elméletekbe. Az egyik csoport a Krakent tette meg istenének, és mivel valaki lenyúlta a hatalmas óriáspolipot a tartályából, megjelenik a színen az FSZBCS is, a Fundamentalista és Szektás Bűncselekmények Csoportja, akiknek az a dolguk, hogy ezeket az elszabadult elméleteket és a velük járó törvényszegést kordában tartsák. Az ő embereik szervezik be Billyt, hogy nem csak a Karken eltulajdonítását, de egyéb bűntényeket is segítsen megoldani.

Vardy, az FSZBCS embere kultuszokat profiloz. Érdekes, nem? És logikus, bár áén elsőre megütköztem rajta, de aztán tiszta lelkes lettem. A bűnüldözők legyenek tisztában vele, mivel állnak szemben, és ez teljesen kézenfekvő egy olyan korban, ahol a hit szektákra és elméletekre aprózódott szét. És ahol megjelenik a hit, ott kell hogy legyen valami mágikus is, tehát ebben a tekintetben is kell, hogy legyen tapasztalatuk. Képesek védelmet felállítani, embereket hallgatásra bírni (Billy valamiért immunis erre), de van, aki a környezetében található ízekből (porból, levegőből) képes információt nyerni, és van olyan tetoválás, ami nem csak beszélni képes, de úgy tűnik, még eseményeket is irányít. Minél mélyebbre haladunk a történetben, annál nehezebb követni a szálakat, és bár a történet is nagyon izgalmas, nekem mégis a mögötte meghúzódó elméletek voltak a legérdekesebbek. 
Az ember és a hit kapcsolatát mindig is érdekes tanulmányozni, és mindez egy mágikus Londonba helyezve garantáltan különleges élményt eredményez. Ha valakit nem érdekelnek a kulturális és hitbeli elméletek, és azok emberekre gyakorolt hatásai, az is biztosan élvezettel fogja olvasni, mert a történet sem mindennapi, és a karakterek is nagyon különlegesek és egyediek. 
Az egész könyv olyan Miéville-es, olykor torz, olykor mágikus, teli utalással, szimbolikával, és szürreális érzettel, amit még csak véletlenül sem akar tompítani.

Őszintén szólva nem tudom, szeretem-e Miéville-t. Nem zavar a nyomasztó világ a különleges, olykor visszataszító szereplőivel, nem zavar a sötét hangulat sem, különösen élvezem, amikor fel tudom venni egy-egy elméleti kísérletének a szálát, és végignézni, mire jut, mégis, valahogy összességében nagyon távol áll attól az olvasás közbeni élmény, amit élvezetnek neveznék. Van egy nagyon jó szókapcsolat a könyvben: teológia és paranoia. Abszolút lefedi a könyvet.
Nekem Miéville-t olvasni mindig szellemi kihívás, amit nem szórakozásból teszek, hanem mert megnyugtat, ha alkotóelemire tudom szedni a művét, és találok is valamit a rétegek között. Hogy aztán ezek valóban ott vannak-e... merem remélni, hogy igen.


(csak nagyon zárójelben jegyzem meg, hogy a könyv elejét számomra élvezhetetlenné tette László Zoltán Egyszervolthoz való hasonlósága. vagyis nem a Kraken hasonlít az Egyszervoltra, hanem fordítva, amiért igazán kár volt, mert abból minden olyan dolog hiányzik, ami a Kraken értelmét és célját megadja. nagyon nehezen választottam le magamról L.Z. könyvének negatív utócsengését, és a Kraken olvasása közben szidtam magam, hogy egyáltalán kézbe vettem az Egyszervoltot. dehát ki tudthataa ezt előre... aztán ahogy szépen felvettem az elméleti fonalakat, ez lassan megszűnt, de nem lett volna szabad, hogy egyáltalán ott legyen.)
Nem paranoiás, csak hirtelen tisztán látja a világot.

2013/10/19

Sorozatok, YA, meg úgyis szombat van, semmi dolgom

24 megjegyzés :
És ilyenkor kedvem támad posztot írni.
Olvastam reeánál a Flavia de Luce könyvről, és majdnem kedvet kaptam hozzá. De csak majdnem. Mert ugyan szintén nem én vagyok a célközönség, de ettől még lehet, hogy bejönne, vagy ha nekem nem, kisnimának biztosan. Bírja az ilyen könyveket.
Aztán elolvastam azt a mondatot, hogy 'odakinn már a hatodik rész fog megjelenni', és akkor egy picit felment bennem a pumpa. Nem egyszer jártunk már úgy (sőt, újabban szinte csak így járunk), hogy elkezdtünk egy sorozatot, aztán a kiadó egyszercsak beintett, hogy ez neki innentől nem éri meg, nem folytatja. Olykor nem látjuk, mennyire reális a "nem éri meg", vagy inkább csak pillanatnyi érdektelenség, amivel egy éles kanyart véve aktuális trendet váltanak, de nem hiszem, hogy ezzel nekem foglalkoznom kellene. Amikor az Alexandra azon gondolkodik, hogy befagyasztja az Erikson-könyvek megjelentetését, holott már csak három könyv van hátra a 10 kötetes sorozatból, vagy amikor az Ulpius nem folytatja az egyébként hatalmas rajongótáborral rendelkező írók sorozatait, az Egmont úgyszintén nem folytatja pl. az Ilona Andrews könyveket, pedig baromi jók, és még sorolhatnám, ott én azt gondolom, hogy bennem már elfogyott a bizalom.
Nem vagyok hajlandó egy újabb sorozatra pénzt áldozni. Lehet, hogy jönni fog a második rész. Esetleg még a harmadik is. De nagyon kevés az a sorozat, amit végigvisznek a kiadók, és nincs okom feltételezni, hogy miért épp ez lenne a kivétel. És innentől nem fogom a gyerek szívét fájdítani semmivel, mert aztán úgy járunk, mint a Könyvmolyképzős Olimposz lányaival. Megjelent két rész a hatból, a kiscsaj épp időben olvasta, és állítólag jönne majd egyszer a folytatás is (de sztem nem jön), viszont addigra már kinő belőle, úgyhogy most már azt mondom, hogy minek. Oké, a többieknek biztosan jól fog majd jönni, akik esetleg rácuppantak, és még beleférnek az olvasói korosztályba, de hadd legyek már önző, és innentől ez hadd ne érdekeljen.

Úgyhogy eldöntöttem, hogy oké, jöhetnek az új sorozatok bevezető kötetei, lehet az olvasók előtt elhúzni a mézesmadzagot, én ugyan több sorozatba nem fogok belekezdeni. És ahogy hallom, nem csak én vagyok így. Még úgy sem, hogy tudnám folytatni angolul. Akkor már inkább elkezdem angolul. Mert én ilyen dacos vagyok és önző. Esetleg megvárom, míg megjelenik az összes rész, és majd akkor elkezdem.
Viszont ha belegondolok, hogy hány embertől olvasom újra és újra, hogy nem, nem fog új sorozatba belekezdeni, mert az eddigieket sem folytatták, és mi van, ha ezeket sem fogják, szóval ha belegondolok, nem tudom, hova fog ez vezetni.
A kiadók részéről abszolút jogos, hogy nem folytatnak olyan sorozatot, ami nem hozza vissza nekik az árát. Másrészt meg ott vannak az olvasók, akik minek kezdjenek el venni egy sorozatot, ha félúton úgyis befagyasztják.
És akkor itt szokták elővenni az e-könyveket meg kalózokat, de erről is hallottam már mindenfélét, legfőképp azt, hogy  a kalózok akkora kárt mégsem okoznak, mint amennyire ezt próbálják a kiadók elhitetni. Grettyvel szoktak emiatt hatalmas vitáink lenni. :D Ő nagyon kiadópárti, én meg nagyon kalózpárti vagyok, és ezidáig még senkinek nem sikerült meggyőznie a másikat az igazáról. :))
De ez egy dolog, sokkal érdekesebb figyelni a világ alakulását, és rájönni, hogy baromira le vagyunk maradva. Olyan ez, mint a bűnüldözés - a legtöbb szervezett bűnöző sok-sok lépéssel a rendőrség előtt jár, pedig épp fordítva kellene. Itt is, inkább a kalózok elé kellene menni. És akkor itt jönnek az érvek az áfáról meg a jogdíjról, de sajnos ez a világi életben történő változásokat nem érdekli, az halad szépen a fejlődés útján. Aki lemarad, az húzza valameddig, és részemről nagyon örülök, hogy már vannak kiadók, akik felismerték, hogy fel kell venni a kesztyűt, és fel kell kínálni a legális alternatívát azoknak az olvasóknak, akik ezt igénylik. Lehet, hogy még kevesen vannak, és lehet, hogy egyelőre nem ebből fogja a vezetőség a harmadik nyaralását a Karib-tengeren tölteni, de minden kezdet nehéz.
Na, mindegy, ez valszeg az én életemben még úgysem fog megoldódni.

A másik, hogy régebben ki voltam akadva a sok igénytelen ya-könyvön. Most reggel beleolvastam a Jane Eyre-be, amit 10 évesen olvastam először, és azóta még néhányszor. És rájöttem, hogy 10 évesen mennyire nem érdekelt az igényes nyelvezet, és nem azért olvastam 15 évesen sem, meg 20 évesen sem. Egyszerűen hidegen hagytak a nyelvi képek és a színvonal. Nem figyeltem a szép szófordulatokra, az igényesen megírt jellemzésekre, lekötötte a figyelmem a történés, a lelki folyamatok feldolgozása és átélése. És hiába háborgunk mi, hogy miket olvasnak most a fiatalok, ők is pont ugyanígy vannak vele - és aztán ha sokat olvasnak, valószínűleg ők is anélkül kezdik el igényelni a nívósan megírt regényeket, hogy ennek tudatában lennének. És ez persze nem azt jelenti, hogy a régi olvasmányokat le kellene nézni, vagy ki kellene selejtezni, azok egyszerűen csak más korszakokat képviselnek. Nem kell őket újraolvasni, csak szeretettel emlékezni rájuk.
Ti be tudjátok lőni, melyik könyvekkel léptetek színvonalat?

2013/10/15

Minden, amit Mirceáról tudni érdemes

11 megjegyzés :

Karen Chance Holdvadászának megjelenése alkalmából Holdvadász hónapot tartunk a lányokkal, Grettyvel, Tittivel és Zenkával. Most az egyik igen lényeges szereplőről tudhattok meg szinte mindent, aki nagy szerepet játszik Cassie életében.

Mircea egy 500 éves vámpír nagyúr, a Vámpírszenátus egyik magas rangú tagja. A Szenátus tartja ellenőrzése alatt az észak-amerikai vámpírokat és a mágusok alkotta Ezüst kör a legnagyobb ellenfele.
Mielőtt elátkozták volna, Romániában élt hercegként, két testvérével, Vladdal, más néven Drakulával, és Raduval, ai egy évszázadnyi kínzás után totálisan megőrült, ezért elzárva kell tartani.
A vámpírátkot egy cigánylány bocsátotta a fejére, aki borzasztóan haragudott Mircea apjára, aki megerőszakolta a lány nővérét (aki így Drakula anyja lett), és bár bosszúból tette, a legjobb volt, ami Mirceával történhetett. Hamarosan ugyanis a nemesek bérgyilkosokkal szövetkezve elfogták, megkínozták, és élve eltemették. Még vadiúj vámpírként sikerült teherbe ejtenie egy embernőt, de Dorina létezéséről nem tudott egészen addig, míg az asszony meg nem halt.
Mindig halkan és kimérten, szinte barátságosan beszél, igen nehéz észrevenni, hogy mi az, ami felbosszantja, vagy dühíti. Sose tudni, hányadán áll vele az ember.
Cassie-vel Tony, az egyik alattvalója udvarában találkozott, aki azért vette maga mellé a lányt, mert bízott benne, hogy egy Pythiát nevelhet magának. Mircea szívesen töltött időt Cassie-vel, mesélt neki a régi időkről, és lovagoltatta a térdén. (Haha, nem kell semmi rosszra gondolni, akkor még nem benne semmi hátsó szándék. Legalábbis olyan.:)
Igen elegánsan étkezik. Anne Rice óta tudjuk, hogy egy vámpírnak nem ildomos összemaszatolnia magát, és még ha nem is minden vámpír tartja magát ehhez az elvhez, Mircea nem pazarol. Vagy nem szeret mosakodni. Mindenesetre az étkezések tisztán és igényesen zajlanak le. Vámpírmesterként nem volt feltétlenül szükséges megérintenie az áldozatot a táplálkozáshoz, de minden alkalom remek mókának ígérkezik.
Családi címerét, a sárkánnyal és karjaiban a kereszttel, megtartotta, a szenátusi széke feletti pajzsot is a régi címer díszíti.
Nem véletlenül tudott a szenátusban ilyen pozícióhoz jutni, és azt hosszú időn keresztül megőrizni. Előrelátó, ravasz, és azonnal átlátja a kusza diplomáciai viszonyokat. A szenátusnak szüksége volt a Pythiára, ezért ki kellett rá vetni egy geist, egy szerelmi varázslást, ami egy picikét visszafelé sült el, mint ahogyan azt tervezték.
A legutolsó divat szerint öltözködik, de a hivalkodást nem szereti.
Mint vámpír, egészen másfajta szabályoknak engedelmeskedik, de a vér szavának ő sem tud ellenállni. Nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy Radut, a testvérét megmentse.


Mircea-konteó

Cassie-ben a történet során nem egyszer felmerült a kérdés, vajon mit lát benne valójában Mircea.
Egészen kicsi korától kezdve sok időt töltött vele, soha nem érezte magát veszélyben mellette, holott tudta, hogy Mircea igazából nagyon is veszélyes, és nem érezte, hogy ne lenne őszinte, pedig nem egyszer tanúja volt, hogy profi módon tud bárkit félrevezetni, ha az érdekei úgy kívánják.
Azzal, hogy a geis működésbe lépett közöttük, Cassie-ben ha nem is kérdőjeleződik meg minden, de fenntartással kezeli azt a szenvedélyt, amivel egymás felé közelednek. Már amikor épp nem akarja leszaggatni a nadrágot Mirceáról
Cassie a Pythia posztjának várományosa, ahogyan egykor az anyja volt. A poszt nem öröklődik, és csupán a véletlenen múlik (véletlenek nincsenek, ezt ugye mindenki tudja), hogy Cassie is bírja a Pythia képességeit: többek között utazik az időben, testeket képes megszállni és meg tudja változtatni az eseményeket.
Egy ilyen képességű nőt uralni olyan hatalmat ad, amit más nem tud pótolni.
De vajon mennyire őszinték Mircea érzelmei? Vagy, mint ahogyan Cassie gondolja, csupán a szenátus akaratának engedelmeskedik? Netán saját, önös céljai vannak?
Mivé válnak, ha a geis beteljesedik? És mi van, ha tényleg valódi, amit Mircea érez?
Én nem tudok azonosulni Zenka gonosz-Mirceás elméletével, dehát ő Pritkin-drukker. Zenka úgy véli, "hogy Mircea gonosz és csak megjátssza a jófiút, csak azért kell neki Cassie, hogy befolyásolja és a kezében legyen és irányítsa - nála van valami, ami fontos Cassie-nek - egy dobozban, és amikor majd egyszer Cassie kinyitja azt a dobozt, beszipkázza és Mircea egy kis dohánydobozban fogja hordozni a mellényzsebében a nagy Cassandra Palmert, de majd jön Pritkin, aki felrobbant mindent és mindenkit és félő, hogy a gonosz Mirceával felrobban a doboz is." :D
Na, szerintem ez már csak azért sem lehet így, mert amiről Zenka úgy gondolja, hogy egy dobozban van, az szerintem már nincs a dobozban, de ez viszont már nagyon nagy spoiler, így még azt sem árulhatom el, hogy kihez kapcsolódik. Nagyon kíváncsi leszek, igazam lesz-e. Mert ugye véletlenek nincsenek, ezt sose feledjük. Szóval az van, hogy nem csak Mircea méltó konteókra, hanem mások is a sorozatból.

Szeretném hinni, hogy az érzelmek valódiak, bár néhány kép innen-onnan ellene szól. Ha valódi lenne, azt hiszem, egyikük sem uralná a másikat, hiszen Mircea is épp olyan alávetett lenne érzelmileg Cassie felé, mint viszont.
Ha viszont nem valódi, csak a geis gerjeszti, akkor a geis beteljesedésével el fog múlni. Állítólag a geis nem képes érzelmeket produkálni, csupán a már meglévőket erősíti fel. Emiatt akár gondolhatunk arra is, hogy mindez valódi, csak akkor felmerül a kérdés, hogy vajon Mircea mit láthatott egy 11 éves kislányban, merthogy Cassie ennyi idős volt, amikor a geist Mircea rátette. Nincs ráutaló jel, hogy Mircea ferdehajlamú lenne, és szerintem a titok nyitja Cassie időutazásában rejlik. A múltban ők már találkoztak, és Mircea nem véletlenül környékezte meg Cassie-t, ő már akkor tisztában volt vele, kivel áll szemben, amikor még senki más nem tudta.
De végülis mire jó uralni egy Pythia szívét? Mit kezd vele önmagáért? Nem érthetőbb, ha inkább a hatalom érdekében használná?
De még az sem biztos, hogy ki akarta használni a geis adta lehetőségeket, hiszen a beteljesítéshez önmaga helyett mást szánt.
De mivel már találkozott Cassie-vel és a hatással a múltban, tudnia kellett, mire vállalkozik...

Nem egyszerű kérdések ezek, és mivel Mircea nagyon taktikus, egyelőre még válasz sincs rá. Csak lehet konteózni róluk mindenféle elméleteket. És miközben gyártjuk az összeesküvés elmeléteinket, ne feledkezzünk meg Chance mondatáról, miszerint a Mircea-Cassie-Pritkin hármasnak igencsak nagy jelentősége van, ez a háromszög nem az önmagáért való erotikát szolgálja. Imádom az okos írókat, akik tudják, mit akarnak megmutatni a történeteikkel.



















A teljes sorozat nagy kedvezménnyel megvásárolható.

2013/10/08

Őszi-téli megjelenések

16 megjegyzés :
Gondolom, sokan fognak örülni a hírnek, hogy egyrészt jönni fog, másrészt meg hogy tutibiztos, hogy ki fog jönni Justin Cronin Tizenkettője, ami a Szabadulás folytatása.


Justin Cronin - A Tizenkettek (Cartaphilus)
A világvége csupán a kezdet volt. A vámpírvírus pusztítása utáni káoszban az emberiségből csupán kicsiny ellenálló csapatok maradtak. Ha bármiféle jövőben akarnak hinni, nem elég az életben maradásra törekedni. Meg kell találniuk és el kell pusztítaniuk a tizenkét eredeti vírusgazdát, akikkel az apokalipszis elkezdődött. Ám a vámpírok viselkedése különös módon változóban van. A történések kiindulópontja a Haza, ez a fenyegető hangulatú minidiktatúra, melynek három egymást még nem is ismerő lakosa megváltoztathatja az emberiség jövőjét.
Az események végkimenetelében persze fontos szerep jut az első kötet főszereplőjének, Amynek is. Egykoron ő volt a balul sikerült katonai kísérlet tizenharmadik alanya, most pedig ő az egyetlen e lény, aki tudomással bír a Haza titkáról, és aki ráhangolódhat a Tizenkettek elméjére. És amit ott érzékel, az valóban mindennek a végét jelentheti.



Kate Morton - Távoli órák (Cartaphilus)
Edie édesanyja titokzatos levelet kap egy ódon vidéki kastély egyik lakójától. A lány kíváncsian kutatni kezdi zárkózott édesanyja múltját, és eljut az omladozó kastélyba, melynek falai több évtizedes titkokat rejtenek. Edie nem nyugszik, amíg meg nem tudja, mi történt a lakókkal a múlt immár távoli óráiban, és milyen része volt az eseményekben édesanyjának.
Morton újabb sikerregénye vérbeli romantikus thriller, melyben a lehető leghatásosabban keveredik a feszültség és a szerelem izgalma.

Pittacus Lore - Ötödik csapdája (Cartaphilus)
Negyedik úgy hitte, ha társaival egymásra találnak és összefognak, azzal máris az ő javukra dől el a küzdelem köztük és a mogadoriak között. Akkor nem kell többé menekülniük, bujkálniuk. Ám tévedett. A legutóbbi összecsapás során kis híján mindannyian odavesztek.
Utóbb Chicagóban találtak menedéket, Kilencedik rejtekhelyén próbálják kigondolni, mihez kezdjenek. Hatan együtt igen erősek, de annyira nem, hogy egy egész hadsereggel szembeszálljanak. Ha győzni akarnak, tökéletesen el kell sajátítaniuk emberfeletti képességeiket. Mi több, fel kell tárniuk segítőtársaik titkát, meg kell tudniuk, milyen tervet dolgoztak ki nekik, a Lorien túlélőinek. Váratlanul hírt kapnak Ötödiktől. De vajon a jel nem a mogadoriak csapdája-e? Fogy az idő, és csak azt tudják biztosan, hogy meg kell találniuk Ötödiket, amíg nem késő.
Néhány csatát elveszítettek, de a háborút még nem vesztették el…

Dmitry Glukhovsky - Orosz népellenes mesék (Európa)
A Metró-regények és a Szürkület szerzője negyedik könyvében fantasztikus képet fest a mai Oroszországról, ahol semmi sem az, aminek látszik.
Moszkva épülőben lévő üzleti negyede, a Moszkva-City valójában egy borzalmas vállalkozást álcáz; a választások eredményét egy szuperszámítógép dönti el; és az ország vezetőiről kiderül, hogy… hát ők sem egészen emberek.
Az állami tisztviselők asztalán mindenhol ott van egy különleges, címeres telefon, amelynek jóindulatát mindennapos adományokkal kell megnyerni, és az égen hatalmas léggömbök lebegnek, amelyek felfogják a Nyugatról jövő légáramlatokat, és pénz képződik bennük.
Glukhovsky fantáziája kimeríthetetlen, ám ezek a novellák minden őrült ötletükkel és sci-fis sztorijukkal együtt bámulatosan éles felbontásban ábrázolják a mai orosz életet; akár egy kis isten háta mögötti faluét, ahol észre sem veszik a pár nap alatt lezajlott nukleáris háborút, akár az ország két vezetőjének bonyolult kapcsolatát; akár egy vidéki orosz kiskirály elképzelését az igazi szabadságról.
És az összes elbeszélésnek valamiképpen a Haza a főhőse, az újból csak cinikus hatalom alatt sínylődő Haza, amely valami nagy-nagy változással terhes, és ki tudja, mi bújik ki a hasából – mint ahogy Rogyina, az egyik elbeszélés hősnője is izgatottan várja gyermeke megszületését, miután álmaiban az az ember termékenyítette meg, akinek szerelméről minden második orosz nő álmodik…

Egy picit kilóg a sorból, de eléggé felkeltette a figyelmem az alábbi könyv:

Caitlin Moran  - Hogyan legyünk tökös csajok (Alexandra)
Caitlin Moran meghökkentő és merész: nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ami a szívén, az a száján: nem fél attól, hogy a legkínosabb kérdéseket feszegesse, s hogy nevén nevezze a dolgokat. Azt vallja, ha megosztjuk másokkal nőiségünk sötét, sokáig rejtett titkait, felszabadulunk. Ráadásként pedig mindeközben nagyszerűen szórakozhatunk is. Könyve Nagy Britanniában heteken át szerepelt az eladási listák élén, tizenhat országban jelent meg, és kb. 400 ezer példány a Hogyan legyünk tökös csajok egyszerre memoár és önsegítő mű. Igaz, nem a klasszikus fajtából. Pimasz, vállaltan szexista és arcpirítóan őszinte: Caitlin saját élményeiből építkezett, s – valljuk be – volt miből. Első menstruáció, önkielégítés, pornófogyasztás, egy duci lány plátói szerelme a menő fiú iránt, a szüzesség elvesztése, abortusz: minden nővel megtörténik vagy megtörténhet, de messze nem mindenki beszél róla. Moran kendőzetlenül ír minderről.
Ajánljuk mindazok, akik értékelik a szókimondást és a fanyar humort, akik kíváncsiak arra, mitől nő manapság a nő, s akik készek arra, hogy nevessenek az őket körülvevő világon és persze mindenekelőtt önmagukon, azok értékelni fogják ezt a vidám és könnyedségével együtt mégis elgondolkodtató könyvet.

Veronica Rossi - Végtelen ég alatt (Alexandra)
A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá. Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat.
A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak… a lány pedig neki. Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre.
A Végtelen ég alatt a posztapokaliptikus disztópia és a cyberpunk sci-fi lenyűgöző keveréke. Mindazoknak tetszeni fog, akiket magával ragadott Collins Éhezők viadala trilógiája vagy Gibson klasszikusa, a Neurománc. A regény jogait eddig huszonhat országban adták el, a megfilmesítés joga pedig a Warner Broshoz került.


Apróhírek

Glukhovskyhoz kapcsolódóan kijön még a következő két könyv, amik a Metró világában játszódnak, Az ég gyökerei, és A fény felé.(Európa)

Én ugyan még nem olvastam Franzentől, de az eddig megjelent két könyve már megvan, most pedig jön a harmadik, amit sokan a legtökéletesebb regényének tartanak, az Erős rengés. (Európa)

Az Európa kiadó megjelenteti King néhány régebbi könyvének újabb, javított kiadását, így hamarosan kijön a Setét torony első két kötete, valamint egy kiegészítő regény a sorozathoz.
Mivel októberben jön egy új filmfeldogozása a Carrie-nek, ez alkalomból új köntösben megjelenik ez is, ráadásként pedig jön egy vadiúj regény, a Minden sötét, csillag sehol.


Megjelenik Szolzsenyicin három regénye, a Gulág, az Ivan Gyenyiszovics egy napja és az Orosznak lenni - vagy nem lenni. (Európa)

És csak hogy az oroszoknál maradjunk, kiadják újra (ez még mindig az Európa) Tolsztoj Háború és békéjét. A szerkesztő másfél évi munkájának hála az új szöveg. (Olvastam a régit, legalábbis egy részig, és nagyon ráfért nem csak a javítás, de a modernizálás is, az olvasási élmény ugyanis a régi kiadás miatt eléggé felemásra sikerült. Engem roppantul zavart, hogy sokszor egy mondaton belül négy nyelven is tudnom kellett volna, és tudom, hogy ott volt a magyarázat a kötet végén, de ... szóval na. Nem ehhez vagyok szokva. Kíváncsi vagyok, ezt is átdolgozták-e.)

Az Alexandra kiadó folytatja Jonathan Hunt kalandjait, a Magister M-mel. Pierrot társszerzője ezúttal Gábor Endre, Hunt pedig Mátyás király korába időutazik, egészen konkrétan Pécsre, ahol rég elfeledett, római kori legendákra bukkan.

2013/10/07

Karen Chance-ről mindent

6 megjegyzés :
Karen Chance nem egyszerű fantáziával rendelkezik. Ez nem csak a könyveiben nyilvánul meg, hanem a valósághoz való hozzáállásban is. Nagyjából azt lehetne mondani, hogy egy szavát sem lehet elhinni, bármit is mond, mivel fantasy-íróként gyakorlott hazudozó. (nem én mondtam, ez áll a honlapján önmagáról.) Lehet ebben valami, de én azért megpróbáltam nektek összeszedni a leglényegesebb tudható dolgokat, már amit a honlapja és az interjúi alapján tudható.

"Megunta a repkedő modell-életmódot, és valami hasznosba akart kezdeni, ezért úgy döntött, író lesz. Miután eleget tartózkodott a Dante kiváló borospincéiben, kijelentette, hogy az új sorsa nem tudott elég gyorsan meglépni előle. Egy hatalmas kiadóbirodalomról fantáziál, de reggelente általában még normális.

Születése helye folyamatosan változik, de legvalószínűbb, hogy a floridai Orlandóban született. Egy nagyon szigorú katolikus iskolába járt, ahol egy halloweeni öltözetét, amit humorosnak szánt, igen rosszul fogadták.

Mivel hihetetlenül lusta volt, az egyetemen elpazarolt éveire úgy néz, hogy elég sok időt lógott ott, hogy történelemből diplomát szerezzen. Valószínűleg megvesztegethetett valakit. Nemrég fellélegezhettek az amerikaiak, hiszen Chance külföldre ment, és két évet eltöltött Hong Kongban valami nagyon aljas tevékenységgel, de állítása szerint tanított. Remélik, a kár nem lesz tartós szegény diákoknál.

Arra a kérdésre, hogy hol kíván a szerző nyugdíjba vonulni, ha besöpri a hatalmas bevételeket, esetleg ha nyerne a lottón, a válasz Új Zéland. Hogy miért? Mert Chance-ben  él egy téves kép önmagáról, hogy szereti a természetet, de néhány nap után a megszokott komfortdolgai után kezd nyafogni. Új Zélandot azért élvezi, mert megadja neki a lehetőséget, hogy a téveszméjét élvezze, miközben a dekadens kényelem körülveszi.

5 tanácsot ad a kezdő íróknak:
1 - Olvass. Sokat. Vagy egy kicsit többet. Tapasztald meg, mit szeretsz, és mit nem. Legyél róla meggyőződve, hogy ezt "én is meg tudom csinálni!" Aki ellentmond, arra ne hallgass. (ez különösen annak az írónak megy nagyon, aki  ritkán hagyja el a saját fantasy-világát, hogy másoktól tanácsot fogadjon el, vagy egyáltalán észrevegye, hogy valaki beszél hozzá.)
2 - Írj. Írj egy kicsit többet. Mutasd meg valakinek, mit írtál, és ha azt mondja, teljesen szar, lökd a fiókba, és folytasd tovább. Végül összehoztok valamit, amit már nem lehet lefitymálni. Küldd el a regényt több száz, nem, több ezer kiadónak és szerkesztőnek, hadd mondhassanak köszönetet a hulladékpapírért.
3 - Az első és a második lépést addig kell ismételgetni, míg valaki fel nem kínál egy szerződést. Ez hosszú ideig, akár évtizedekig is eltarthat. Azoknak azonban, akik kevésbé lusták, mint Chance, (vagyis az emberek körülbelül 99%), hamarabb is összejöhet.
4 - Vegyük át a kiadási megállapodást a postán, majd táncikálva csapjunk egy görbe estét sok alkohollal. (bár ez utóbbi dolog nem feltétlenül szükséges, de Chance reakciója a legtöbb esetben ez, nincs új a nap alatt ugyebár.)
5 - Rázd le magadról a másnaposságot, és nézz szembe a rideg valósággal: az, hogy a könyved elfogadták, csak az első lépés. Amint átléptek a szerkesztési fázisba, ki fogod tépni a hajad, úgyhogy irány parókát venni. Fejezd be a szerkesztést. Terjeszd elő a kész regényt. Vásárolj még több italt. Majd folytasd." (kezdd előlről.:D)
(éltem a szabad fordítás lehetőségével, az eredetit itt találjátok.)

Gondolom, látható, hogy Chance elég komolytalanra veszi a figurát, ha róla van szó. Sok íróval ellentétben alig található róla kép a neten, nem jár író-olvasó találkozókra, nem tart dedikálást, és alapvetően alig lehet tudni róla bármit is, legalábbis semmi olyat, ami ő maga nem akar megosztani az olvasóival. Előfordul azonban, hogy néhány szerencsés találkozhat vele (ezt olvassátok el, haláli, én nagyon röhögtem, de vigyázat, spoileres), de időnként válaszol interjúkérdésekre is.
Az interjúkat olvasgatva teljesen világos, hogy Chance egy komolytalan nőszemély, aki majdnem szakács lett (emlékeztek a Dante konyhájára? haha, ráadásul saját bevallása szerint nagyon rosszul főz ), rajong az ausztrál bennszülött művészetért, hajszál híján a Katrina áldozata lett, WoW-ozik és sakkozik, és írás közben nem használ vázlatot.
Túl sok konkrétumot egyikből sem lehet megtudni, eléggé visszafogottan adagolja az infókat, minthogy pl. vannak nevek a világában, amit azért adott, mert illik a korszakhoz, mások pedig beszédes nevek (ezek teljesen egyértelmű dolgok); rátalált a kelta mítoszokra, és beépítette a történetbe; oka van a szerelmi háromszögnek (nahát, meglepő); egyik karakterét sem valódi ember ihlette; és semmiképpen nem utazna az időben, mert biztosan bubópestisben halna meg. (:D)


Nagyon életvidám hölgyemény, remek humorérzékkel, és amennyire elkomolytalankodja az emberi dolgokat, annyira komolyan veszi a saját maga alkotta világot.Volt egy olyan tévképzete, hogy paranormális romantikus sorozatot ír, de aztán rá kellett jönnie, hogy urban fantasyt, és nagyon jól viseli pl. a horror-rajongók felháborodott levelét, akik a bolt horror-részlegéből leemelve a könyvet mégsem horrort kaptak. Meglepve őket, teljesen egyetért velük, hogy ő valóban nem horrort ír. Önmagával szemben maximalista, és megdöbben, amikor valaki elégedett a könyvével. Például napokig kutatott utána, milyen volt a színház szőnyege 1889-ben (oda ugrik vissza Cassie), de megszállottan pontos és aprólékos minden részletet illetően. A sorozatban nagy szerepe van a tarotnak, olyannyira, hogy külön posztot érdemel, és legjobb munkájának a Holdvadászt tartja. Hamarosan megtudom, egyetértek-e vele.

Olvassátok Chance-t, mert remek szórakozás. Üdítő, pihentető, de vigyázat, addiktív. Viszont lehet kezdeni elölről, mert nem lesz unalmas másodszori, sőt, harmadszori olvasásra sem. Tapasztalat, ugyanis ahogy készülök ezekre a posztokra, kénytelen vagyok újraolvasni.

Megrendelhetitek a Holdvadászt külön, de a teljes sorozatot akár egyben is.

2013/10/03

Megjelent a Holdvadász

5 megjegyzés :
Ha fogalmad sincs, mit látsz, jó neked, mert egyszerre olvashatod el mind az öt kötetet a sorozatból, és azért ez más élmény, mint hosszú éveken keresztül várni a következő részre.
Ami megnyugtat, hogy a Holdvadász megjelenésével majdnem utolérjük az eredeti megjelenést, most már csak a lépést kell tartani, remélem, sikerülni fog. Odakinn ugyanis most jelent meg a hatodik rész, a Tempt the Stars, aztán még nincs ám vége a dolognak, ha Chance-nek is összejön, lesz még könyve Cassie-nek legalább három, ugyanis Palmer sorozatát 9 részesre tervezte az írónő. De utána sem maradunk a világa nélkül, lesz még érdekes szereplőkkel spin-offja is, de ez még a jövő, a magyar megjelenésről nem is beszélve.

Anno, amikor az első részt olvastam, még valamikor az ősidőkben, szinte egyedül voltam a  bloggerek között az azonnali rajongásommal. Imádtam, hogy pörög, hogy nincs megállás egy pillanatra sem, egyik akció jön a másik után; tipikusan az a könyv nekem a mai napig, amit lehetetlen letenni, és bármeddig bírnám olvasni.
Chance egy olyan világot alkotott, ahol szívesen elvesznék, hogy mondjuk Mircea vagy Pritkin megtaláljon (inkább Mircea), nem véletlenül győzködtelek már benneteket nem egyszer, hogy ezt el kell olvasni.
Szerencsére sikerült szélesíteni a rajongók táborát, mert úgy megy ez, hogy én rábeszéltem Zenkát, Zenka meg Grettyt, Titti meg időközben vált a sorozat rabjává, és hogy mindenkit rabokká tegyünk, ebben a hónapban mindannyiunknál olvashattok valami figyelemfelkeltőt a sorozattal kapcsolatban. Megtudhatjátok, miért érdemes belevágni, melyikőnknek ki a kedvence és miért, meg még egy csomó érdekességet, de nem lövöm le előre a meglepetéseket.
Ha október, akkor Holdvadászunk Cassie-vel, tartsatok velünk.:)



Cassandra Palmer nemrég győzelmet aratott egy kíméletlen istenség felett. Joggal hihetnénk, hogy ezután megérdemel egy kis pihenőt. Ám annak, aki a világ első számú látnoka, azaz a Pythia tisztségét tölti be, nem ilyen könnyű a helyzete. Cassie napirendje zsúfoltabb, mint valaha: meg kell ismerkednie erejével, miközben saját koronázási ceremóniájára készül, és persze szeretné rendezni végre viszonyát a vonzó és jóképű vámpír nagymesterrel, Mirceával is.
Akad azonban valaki, aki nem szeretné Cassie-t a Pythia trónján látni. Bármire képes lenne azért, hogy a felavatási szertartásra soha ne kerüljön sor. Még arra is, hogy levadássza Cassie anyját a lány születése előtt.




Olvassatok bele a könyvbe:



Heidi McLaughlin - Forever My Girl

3 megjegyzés :


Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát… A mosolyát…
Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem…

Abból a lányból, akit az elején csak úgy emleget, hogy az a nő, nagyon gyorsan az én csajom lesz. Tíz év után Liam még mindig Jojot szereti, és ezt ennyi idő alatt soha, egyetlen egyszer sem kérdőjelezte meg magában. Nem voltak csajai, csak dugott, és senkinek nem sikerült elfoglalnia Jojo helyét. Azzal, hogy lelépett, megvalósította önmagát, de egy részét el is veszítette.
Jojo eközben próbált élni. Dühös volt, és fájt neki, hogy csak úgy lelépett mellőle Liam, de ha elfeledni nem is akarta, igyekezett továbblépni.
Mikor Mason meghal, Liam visszatér a városba, és kis híján ott ragad, nem csak Jojo miatt.
Persze, nem olyan egyszerű az élet, Jo éppen férjhezmenni készül, és ott állunk egy szerelmi háromszög közepén, amiről végig tudni lehet, hogy a harmadik csak egy véletlen tényező, és nincs rá semmi szükség.

Nem igazán NA (new adult) ez a regény, mivel a szereplők már jócskán a 30 felé járnak, de teli van visszaemlékezéssel a gimnázium utolsó éveiről, amikor a két pár, Katelyn és Mason, és Liam és Jo összejöttek. Álompár voltak, de aztán Liam bekattant és lelépett, Mason pedig nem volt hajlandó Katelyn mellől elmozdulni. Ők megvalósították az "amerikai álmot", a gimnáziumi szerelmet átmentették a felnőttkorba, szépen éltek, és volt egy ikerpárjuk. Ha Mason nem hal meg, Liam talán soha nem tér vissza.

Borzasztóan szomorú könyv. Pedig teli van reménnyel, küzdéssel, szerelemmel és szeretettel, boldog emlékekkel, de még ez sem tudja elnyomni Liam érzéseit, a fájdalmat, hogy kihagyott 10 évet, ami meg is érte neki, meg nem is, a gyászt Mason elvesztése miatt, a tanácstalanságot, hogy mi lesz ezután: Liam le fog lépni újra? hogy élnek majd tovább Mason nélkül?
Megértettem Liamot, végtelenül szimpatikus srác, pedig nem vagyok kinyúlva ettől a zenész-imidzstől, és ha nem is volt minden lépése tökéletes, azt hiszem, én sem tudtam volna semmit másképpen tenni. Jo pedig... őt is megértem, nyilván nem akar egy illúzióért sutba dobni éveket, és mire biztonságban érezhetné magát, megint kicsúszik a lába alól a talaj, és fél attól, hogy megismétlődik a múlt. És nagyon nem mindegy, hogyan dönt, hiszen most már nem csak róla van szó.

Ez igazából egy romantikus regényecske, különösebb faxni nélkül. Van két felnőtt ember, aki próbálja egymáshoz újra megtalálni az utat. Ami engem valójában rabul ejtett, az az írásmód, és a lelki folyamatok ábrázolása. Teljesen átélhető, hiteles, és leszámítva ez azt amerikai álmas blablát, abszolút reális. A bőrömön éreztem őket, és ez még a Soha határában sem volt így. Ez a könyv egy koncentrált érzelmi bomba, ami már az első oldalon robbant.
Nem tudom, hogy a Soha határát felülmúlja-e. Más, érettebb, komolyabb, ami ott csak egy lehetőség, itt már bizonyítást nyert, ami ott kezdeti lelkesedés és kíváncsiság, az itt már kezdettől fogva csak fájdalom és hiányérzet. Nem tudom őket összehasonlítani.
A következő kötet ott fog folytatódni, ahol ez abbamaradt, csak két másik szereplővel. Mindeképpen olvasandó. Ez pedig újraolvasós.

Kiadja az Ulpius.