Murakami Haruki - Kafka a tengerparton - Keményfedél

2013/08/20

Murakami Haruki - Kafka a tengerparton

Murakami Harukira már nagyon rég kíváncsi voltam, mert a beszámolókból az jött le, hogy nagyon fura könyveket ír, és engem nagyon tud érdekelni az ilyesmi, úgyhogy kaptam a könyvklubos alkalmon, és kézbe vettem. Mit mondjak, tényleg nagyon érdekes a könyv, és elég sokolvasatú. Két szálon fut a történet, mindkettő nagyon élvezetes az első oldalától kezdve.
Megismerhetjük Kafkát, a 15 éves, skizoidnak tűnő fiút, aki lelép otthonról, mert úgy van vele, teljesen mindegy, hol nem vesznek róla tudomást. Anyjára nem emlékszik, de bárkiben szívesen venné az anyafigurát, van egy nővére, akit már évek óta nem látott, de a korabeli lányokra szeret úgy gondolni, mintha akár a nővére is lehetne bármelyikük. Előkerül időnként a másik énje, aki noszogatja, bátorsággal tölti fel, de tisztán érezhető, hogy egy külön személyiség. Akár egy belső jóbarát, ha baj van, megjelenik, és tehetsége szerint segít. Egyébként azt hihetnénk, hogy egy normális, átlagos kamasz, de a Varjú feltűnése, a belső monológok és mindennapi rituálék rácáfolnak erre. Valójában lehetne normális is, hisz a Varjú jelenléte nem nyomja el őt magát, lehetne ez simán az is, ahogyan mindenki megbeszéli magában a dolgokat. Csak hát nem mindenki ad nevet ennek a 'másik énnek', de itt igazából nincs is más neve, mégis másképpen hívják. Remélem, érzékelhető, milyen apróságokból tevődik össze a könyv.
Aztán megjárjuk a múltat, egy titokzatos esemény kapcsán. Az erdőben járva egy egész osztály lesz eszméletlen egy időre, miután észrevettek az égen egy furcsa csillogó tárgyat. Némi idő múltán magukhoz térnek, egy fiút kivéve, közben vizsgálódik a sereg is, mivel mindez a második vh idején történt, hadiállapot van, és az ellenség alattomosan bevethet különleges fegyvereket. A fiú, mivel úgy tűnik, nem akar magához térni, a katonai kórházba kerül megfigyelésre, ahol végül minden előzmény nélkül feleszmél, de a kómának utóhatásai vannak: az addig osztályelső fiúból egy kiürült, képességeitől megfosztott ember válik. És ő lesz a másik szálunk, már idősen, macskákkal társalogva, félárnyékkal, aki minden furcsasága ellenére a legemberibb és legérzékenyebb figura a történetben. Kulcsfontosságú az események szempontjából a találkozása a kalapos emberrel, és a megbízás, amit tőle kap, mert ez hozza közel egymáshoz a két szálat.

És szépen lassan elhagyjuk a realitás talaját, hogy átlépjünk a szellemvilágba. Aki nem szereti a misztikus történeteket, az talán pont emiatt nem fogja szeretni ezt a könyvet, mert itt az ’odaát’ nem csak érzékeltetve van, hanem a maga valóságában meg is jelenik. Ezt teszi a keleti ember természethez szorosan kötődő, de azon túl a szellemek világának valóságosságában hívő lelke. Az élő szellemek köztünk járnak, feltűnés nélkül, észrevétlen, az álom és a tudatosság határa elmosódik.
Murakami valóban furcsa történeteket ír, és nagyon jól bánik az izgalmas és feszültségkeltő jelenetekkel. Amikor meg éppen nem történik semmi, azt is jó olvasni, mert filózgat az élet, a létezés és a történtek értelméről, és úgy éreztem, annak is jelentősége van, ha az ember egy erdő közepén pucéran napozik, de persze nincs. A két, egymástól világosan elkülönülő szálat kézben tartani egyszerűnek tűnhet, de minél jobban elmerülünk a történetben, annál titokzatosabb és bonyolultabb lesz a szálak közötti kapocs, főleg, miután a szellemvilág és a szereplők saját belső világa is megjelenik. Rengeteg a kérdésem, és semmire nincs válasz, ami valahol megnyugtató. Ez is egy érdekes ellentmondása a könyvnek: a sok különös esemény, a misztikum, a szellemek és a múlt titkai mind a ködbe vesznek, és ránk kényszerítik, hogy mi magunk találjuk meg a saját válaszainkat, mint ahogyan a szereplőknek is maguknak kell ezt megtenniük. És bár a kérdések közösek, a válaszok biztos, hogy különbözőek lesznek. Senki nem mondja ki a megoldást, csak a felvillanó képek érzékeltetik, egy tekintet, egy kézszorítás, vagy akár maga a hallgatás. Murakami rengeteg oldalban elmond egy izgalmas, érdekes, tanulságos történetet, de a lényeget nem önti szavakba, az ott van a sorok között, csendesen megbújva.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes