Gore Vidal - Élő adás a Golgotáról - Keményfedél

2013/08/26

Gore Vidal - Élő adás a Golgotáról

Az NBC képviselője visszatért Timótheus idejébe, személyesen a püspökhöz, egy Sony tévével a hóna alatt, és felkéri a püspököt, hogy írja meg a saját evangéliumát, ugyanis a jövőben egy bizonyos Gányoló kitörli a történelemből a többiek könyveit Jézusról. Aztán megjelenik a tévéstáb is, hogy egyenes adásban közvetítsék Jézus megfeszítését, és Timótnak meg kell akadályoznia a kereszténység megszűnését.
Elöljáróban mindenkit figyelmeztetnem kell, hogy ha bármilyen vallási érzülettel rendelkezik, az ne olvassa el a könyvet. Vegye inkább elő Chris Moore Biffjét , ha kellemesen akar szórakozni, de persze mindenkire ráhagyom a saját lelki nyugalmát. Vidalnak fergeteges humora van, de roppant szemtelen és polgárpukkasztó. Teljesen átírta a kereszténység kulcsfiguráit, senkit nem kímélt. Az elbeszélő Timót, aki a Szent (csak mint Szent van emlegetve, egyébként ő Szent Pál) szeretője volt zsenge fiatalságától kezdve, ő meséli el ezt az egész kavarodást, és aki szerint Jézus hormonzavaros volt, ráadásul a fejében sem volt minden a helyén, Péter pedig, a Kőszikla ( a Kavics) szinte szellemi fogyatékosan együgyű volt, és a Szent, aki mellesleg diszlexiás volt, találta fel a sztepptáncot, hogy a hallgatósága ne unja el magát az unalmasabb részeknél, Szóval elég botrányos egy könyv, de akit ez nem zavar, az egy nagyon humoros, szórakoztató könyvvel találja magát szembe, és persze az Újszövetségi történet egy egészen másfajta tálalásával. Kicsit hezitáltam, tegyek-e be jellemző részletet, aztán úgy döntöttem, teszek, mert annyira jó ez a könyv, annyira vonalasan szentséggyalázó, hogy ez nekem nagyon tetszik, és muszáj lenne valamit mutatni, hogyan is néz ki ez az egész.
„…a Szent felvetette János Márknak, hogy metéltesse körül magát nyilvánosan, és ezzel mutassa meg Jeruzsálemnek, hogy a Szent nem valamiféle hitehagyott, önutálattal teli zsidó. János Márk köszönte szépen, és kilépett. Kétszeres űrt hagyott maga után: részben a Szent titkárságán támadt üresedés, részben a Szent ágyában szabadult fel egy hely.” 
Nagyon élveztem az egész könyvet, nem is a téma, hanem a stílus és a hangulat miatt. Egészen megszerettem Szent Pált, legalábbis ebben a Vidal-féle formájában, sokkal kedvelhetőbb figurát faragott belőle, mint  Jézusból, gondolom, nem véletlenül.

Share this:

2 megjegyzés :

  1. Jé, mik vannak. Ez egész érdekes. Mondjuk én nem konyítok sokat a valláshoz, Jézusról, apostolokról tudom az alapokat, az elég? :)

    VálaszTörlés
  2. ó, bőven elég, remekül fogsz szórakozni.:))

    VálaszTörlés

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes