2013/07/12

Sylvia Day - Egymásba fonódva (Crossfire 3)

18 ÉVEN FELÜLIEKNEK (csakazértis), és SPOILERVESZÉLY.

Ahogy olvastam, sokakat meglepett, hogy Day nem zárta le a trilógiát. Gondolom, ez volt a legtöbbjüknél a csalódottság oka is, hiszen hova lehet már bonyolítani egy kapcsolatot két ember között, akikkel már minden megtörtént együtt is, meg külön is.
Nekem sokkal jobban tetszett, mint a második rész. Nem mintha több történet lett volna, mert itt sincs szó másról, csak egyik oldalon is dugás, másik oldalon is dugás, közben van egy kis vacsora itt-ott, költözés, aggódás, bizonytalanság, szóval teljesen emberi, igaz totál el is van túlozva. Day kiélte a perverz kis fantáziáját, meg az olvasókkal is megéleti, nincs ezzel baj, csak szólok, hogy ez keményen szexkönyv, ha esetleg valaki mást várna. Sokkal inkább, mint az első két rész.

A második részben ott lett vége, hogy Gideon megtette Eváért, amit egy férfi csak a legvégső esetben képes megtenni, és ez látszólag szétválasztotta őket. Gideonnak ott volt alibinek Corinne, Eva meg kénytelen volt visszahúzódni a nyilvánosság elől, hogy eltereljék a gyanúnak még az árnyékát is Gideonról. Cross persze nem bírta, beköltözött Eva mellé a szomszédba, és átjárkáltak egymáshoz, miközben senkinek nem volt szabad tudni róluk, hogy aztán majd fokozatosan vezessék be a köztudatba, hogy újra együtt vannak.

A lehető legrosszabb ötlet volt Corinne-t belevonni a játékba. A csaj labilis, nem is bírta sokáig a feszkót. Attól függetlenül, hogy férjnél volt, vissza akarta kapni Gideont, aki ugyan nem közeledett felé, de nem is kapott tőle egyértelmű elutasítást. Ez egy picikét összezavarta az egyébként sem stabil nőt, bár szerencsére nem volt túl sokat jelen, inkább csak a tettei érződtek időnként.
Cary még mindig idegesítő, viszont a barátja, Trey nagyon szimpi.
Persze fel kell tűnni egy újabb volt hódításnak, aki anno nagyon megalázottan hagyta el az in flagranti színhelyét, emiatt kicsit besértődött, és Gideon pechjére újságíró a csaj, na, neki is vannak érdekes megmozdulásai.
Eva anyja egyszerűen hülye, viszont az apja még mindig jófej, és remélem, egyszer Irelanddel, Gideon húgával is megismerkedhetünk közelebbről, ha már egyszer folytatódik a sorozat.

Amit nem értek, és ez a való életben sem tiszta nekem, hogy miért jó a nőknek, ha olyan pasi után kepesztenek, akinek nem kellenek. Ennyi önmagát megalázó, farok után epekedő nőt én még nem láttam. Az életben is elég sűrűn előfordul, csak mindegyik más pasit akar, akinek aktuálisan éppen nem kell, és sem önbecsülés, sem büszkeség nem akadályozza meg őket abban, hogy újra és újra ráakaszkodjanak arra, aki már dobta őket. Ezt miért kell?

Érdekes, hogy mindenki ennél a kötetnél érezte, hogy kezd hanyatlani a sorozat. Nekem a második rész volt a lejtmenet, itt szerintem túl azon, hogy tényleg egyfolytában kefélnek, sokkal jobban meg lehet őket ismerni. Gideonra sok mindent lehet mondani, de tény, hogy hűséges, és teljesen emberi a reakció, hogy Eva ezt nem veszi egyértelműnek. Mi nők imádjuk a jó pasikat, de érdekes lenne, ha egyszer egy jó pasit a saját szemén keresztül nézhetnénk meg, mennyire látja jónak magát. Bírom Gideont, hogy ő ezen nem problémázik. Eva ugyan rendszeresen nyugtatgatja, hogy neki csak ő kell, de úgy vettem észre, hogy Gideonnak ezzel kapcsolatosan nincsenek kételyei.
És bár tudjuk azért, hogy Gideon nem egy olyan példány, aki valaha is szembejönne velünk az utcán vagy a kedvenc szórakozóhelyünkön, mégis minden nő valami hasonlóról álmodik. Nem is feltétlenül a pénz vagy a tökéletes kinézet a mérvadó egy jó pasi esetében, sokkal inkább a fellépés, a kisugárzás, aminek a létében sokan kételkednek, pedig létezik. Gideonnak van, mert biztos magában, tudja mit akar, hogyan kapja meg, meg akarja kapni, és meg is akarja tartani. Na és persze meg is védi, ha az kell. És ismeri az ehhez vezető utat, ami nem mindig a legrövidebb, de senki nem ígérte, hogy az élet könnyű lesz. Bírom benne, hogy ilyen állhatatos, és a múltját tekintve még azt is elhiszem neki, hogy még gondolatban is az a nap minden egyes percében.

Ami átzökkentett egy kicsit engem mindig a valóságba, az Gideon vagyona. Nagy, és persze ez olyan eszköz a kezében, ami normális halandónak soha nem fog megadatni. A szexuális repertoárunk bővítésére alkalmas a könyv, bár azért csak óvatosan, vannak benne érdekes dolgok. (krémes tubus? o.O) Bárhol, bármikor, bármeddig bírja a párocskánk, de a papír mindent elbír ugye.
Az első részben meglebbentett, a második részben pedig teljesen hanyagolt dom/szub kapcsolat itt egy picit újra felvillan, de csak olyan óvatosan, hogy ha az első részben nincs ennyire konkrétan erőltetve a szubmisszivitás meg a dominancia, nem tartanám többnek szimpla kis fantáziakiélésnél. Talán nem is több. Ebben Maya Banks sokkal jobb, ott teljesen konkrétan és határozottan ez a téma. Hogy neki mennyi köze van a d/s-hez, azt nem tudom, de Daynek semmi, az biztos.
Semmi különös nem történik, csak szex, (itt most eljutottak a kikötözésig) de az kellően intenzív, sokkal jobban és hatásosabban van tálalva az eddigieknél, és vannak érzelmek is, nem is akármennyi, ami hitelessé teszi az egészet, de ebben eddig sem volt hiba.

E-könyvként megvehető a Book&Walk áruházban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése