M.C. Scott - A király eljövetele (Róma 2) | Keményfedél

M.C. Scott - A király eljövetele (Róma 2)

M.C. Scott nekem már bizonyított a Boudicával, de a két a sorozat nagyon eltér egymástól. Amíg a Boudicában nagy szerepet kap a mitológia, és a fantázia, amitől egyes helyeken olyan érzésem volt, mintha történelmi fantasyt olvasnék, addig ebben a Róma-sorozatban nem sok hely jut a fantasy-elemeknek. Helyette a történelmi tények és helyszínek kerülnek előtérbe, leginkább a kémkedés, az elengedhetetlen udvari tartozékok, az intrika és az ármánykodás. Azt hiszem,  mindegy, hogy császári ügyben kavarják a port i.u. 65-ben, vagy a királyi udvarban az 1800-as években, az emberi természet nem hazudtolja meg önmagát. És itt aztán lehet találkozni remekül megrajzolt karakterekkel.

Pantera Néró császár kéme, aki a sivatagon keresztül hajtó tevekaraván kísérőjeként Cézáreába érkezik, hogy kiiktassa a Római Birodalom egyik legveszélyesebb ellenségét, Szauloszt, aki egész Júdeát lángba akarja borítani, meggyengítve ezzel a Birodalmat. Ez egyébként is egy instabil terület, olyan sokféle nép él egymás szomszédságában, elég egy apró szikra, és kirobban az ellenségeskedés. Lázongások évenkénti rendszerességgel  fordulnak elő, amikor az unatkozó ifjak ezzel-azzal megdobálják egymást, feldúlva városrészeket és otthonokat, de ez a mostani egy kicsit más. Titokban megy a szervezkedés, és az ifjak törekvéseit nem csak Szaulosz, de a királyi udvar vadásznője, a különleges képességű Iksahra is támogatja, akinek hozzáférése van az üzenetküldő galambokhoz, és szeretne bosszút állni a királyon apját ugyanis II. Agrippa apja ölte meg.
Ha meg akarja óvni a Birodalom békéjét, Panterának nagyon  résen kell lennie, de segíti őt Hypathia, az alexandriai jósnő, akit Poppea a halálos ágyán Bereniké királynőnek ajándékoz, és mellette van Mergus, az egykori légiós.

Annyira jó volt olvasni... Manda Scottnak andalító stílusa van. Bár mindig történik valami, nem igazán akciódús regény, inkább az apró finomságokon van a hangsúly: az üzenetek rejtett tartalmán, egy szemvillanáson, az utcák és épületek leírásán, a szavak hanglejtésén. Jó volt a szereplőkkel harcolni, a sivatagot vagy épp Jeruzsálem vagy Cézárea utcáit járni, hallgatni Hypathiát, figyelni Iksahrát, és együtt gondolkodni Panterával.
A leíró részek különösen tetszettek, nem vitte túlzásba M.S., mégis élethűen ábrázolta, hol járunk, kivel vagyunk. A harcokra ugyanez igaz. Én mondjuk szeretem a csataleírásokat, de van az a pont, amikor már sok, és elveszítem a fonalat, hogy ki kivel van, és kit aprít éppen, de itt teljesen rendben volt a harc.
Ami még nagyon szimpatikus Scott írásmódjában, hogy nem szentel nagy körítést annak, amit fél mondattal is el tud intézni, pl. hogy Ízisz orákulumai értettek a szájról olvasáshoz, vagy amikor a núbiai tetoválásokról vagy a bakheerről beszél, de Bereniké szépsége sem lett túlírva, és a sólymok vadászatai sem.
Nagyon jó könyv, olvassátok!



Kiadja az Agave.
Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 komment:

Megjegyzés küldése