2013

2013/12/31

2013

24 megjegyzés :
Most nincs kedvem keresgetni mindenféle izék alapján, amik alapján eddig is írtam az ilyen évzáró posztokat, de azért most is van lista. TOP5. Vagy TOP akármennyi. Nekem ezek a topok eddig kimaradtak az életemből, épp ideje volt már ilyeneket is összeszedni.
Amit ebben az évben megfigyeltem, hogy most szinte alig volt ballaszt-könyv, semmire nem tudnám azt mondani, hogy kár volt kézbe venni őket, vagy hogy csak úgy átszaladtak volna rajtam a könyvek. A legrosszabb is csak az az 5 volt, amit kilistáztam, azokat ki lehetett volna hagyni, de ilyen is kell.
Most egész évben csak 2 echte romantikus könyvet olvastam (és mind a kettő baromi jó volt), valamiért többnek tűnt. Talán mert voltak töltelékposztok mellé, vagyis csak ezt az egyet találtam, úgyhogy igazán nem értem Zenkát, miért szegezte nekem a kérdést, hogy én minek olvasok ennyi ilyet. Hmmm? :D
(oké, szexes volt asszem 4, de azok meg már tök régen.)

Mi történt idén? Leléptem a molyról némi kedves unszolás hatására, de ez annyira nem lényeges, hogy már el is felejtkeztem róla, hogy én valaha is ott voltam.
Ennek hatására aztán kicsit átalakult a virtuális életem: többedmagammal átköltöztünk a facebookra, ami a riogató híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem körülményes vagy kényelmetlen. Hogy ne szemeteljem teli a az oldalam, és fárasszam azokat a hülyeségeimmel, akik csak a könyves bejegyzéseimet szeretnék követni, inkább csoportokon belül nyomatom az agymenéseim, a többiekkel együtt. Mondhatom, semmi különbség. Egy helyen vagyunk, baromi jókat dumálunk, kitárgyalunk könyveket, meg a világ történéseit, és senki nem áll felettünk kivont karddal, hogy egy-egy óvatlan megjegyzésünk miatt levágja a fejünket.
Ráadásul megismertem jópár embert a könyves szakmából, ami  kimaradt volna a facebook nélkül.
Szerény véleményem szerint hülyék voltunk, hogy nem léptük ezt meg hamarabb. Azt hiszem, nem szidni kell, meg utálni az fb-t, egyszerűen csak a helyén kezelni.

Aztán rávetettük magunkat a goodreadsre.
Gretty teljesen ki is olvasta az oldalt, írt hozzá használati utasítást is. Ez a felállás egyébként jobban bejön. Ott is lehet topicolni, meg csoportosulni, de nekem az az oldal szigorúan csak a könyvekről szól.

Csináltunk a csajokkal Holdvadász-hónapot Karen Chance Cassie Palmer sorozatának a tiszteletére. Jaj, nagyon élveztük. Nem vagyok egy jó csapatjátékos, de nagyon jól össze tudtunk dolgozni.
Jó lenne ebből hagyományt teremteni, és évente egyszer összehozni egy ilyen tematikus hónapot akár egy könyvvel vagy sorozattal, akár valami témával kapcsolatban. Nem tudom, hogy áll a Cor Leonis Moning Highlanderes sorozatával, de el tudnék képzelni egy skót hónapot. Tudjátok, mivel jár ez: sok-sok kiltes fickóval a blogokon. :D
Szerintem kiadótól függetlenül meg fogjuk csinálni. Mit szóltok? Van elég skótos-kiltes könyv, hogy valamit összedobjunk.

Volt néhány könyv még betervezve az idénre, de mivel sosem tudom betartani ezt az olvasnom 'kell' dolgot, így inkább csak külön kupacot csináltam magamnak, hogy ne felejtsem el kézbe venni őket.
Például C.S. Stephens Esztelen-jét, vagy Sanderson Ködszerzetét, de kimaradt a Horus Heresey is, ami egy eddig teljesen ismeretlen világba fog elvinni, még nem olvastam warhammeres könyvet. Mondjuk ezt is jókor kezdem el, pont, amikor beszüntetik a megjelenést, de azt hiszem, maradt még pont elég warhammer könyv, ha megszeretem, elleszek vele egy darabig. Ha meg nem jön be, úgyis mindegy.

Ami a jövő évet illeti, leginkább nem akarok tervezni, de szándékomban áll sorozatokat olvasni, azokat, amiket elkezdtem, de idő hiányában nem folytattam, meg azokat is, amiket még eddig nem kezdtem el. Okolhatnám a hiányosságért a reciket, de igazság szerint annyira kevés kiadótól kérek már, hogy ez nem lehet indok, szóval egyszerűen csak jobban oda kellene figyelnem az apróságokra.

És majdnem kimaradt, de ebben az évben az egyik legjobb, ami történt velem, hogy kaptam az emberemtől egy readert. Imádom, ha csak tehetem, ezen olvasok. Ha majd egyszer oda kerül a sor, hogy váltanom kell, olyat veszek majd, amiben van háttérvilágítás, mert jó ez a felcsatolható kislámpa, de nem az igazi. Más hiányossága nincs, este aludni kell, oszt kész. Vagy posztot írni, ugye, Pupi?:D

Idén viszonylag keveset olvastam az előző évekhez képest, kicsivel több, mint 50 darabot, de bőven elég volt ám ennyi. Nem rohantam a könyvekkel, hagytam időt mindegyiknek, hogy leülepedjen, ha jövőre ez alá megyek, még az is nagyon jó lesz, mert az azt fogja jelenteni, hogy mást is csináltam, nem csak olvastam.
A vásárlással is nagyon visszavettem, pontos számot nem tudok, de olyan 20 körül lehet (plusz a karácsonyi őrület, de azt most nem veszem ide.) És mivel észrevettem, hogy egyre több kiadó nyomja ki e-ben is a könyveit (DV, Agave, Galaktika), jövőre asszem inkább majd azokat vadászom össze. A karácsonyi könyvekkel együtt már tényleg nem férek el, nagy szanálás is lesz belőle, már látom.
Mindig gondolkodom Lobo várólistacsökkentésén is, de most sem fogok rá jelentkezni, mert azt ugye 'kell', meg aztán mi van, ha jövőre még 12 könyvet se fogok elolvasni? Kicsi a valószínűsége, de ki tudja.


Legnagyobb meglepetés


TOP 5 legjobb 







2013/12/28

On Sai - Scar (Szivárgó sötétség 1)

14 megjegyzés :


Scar körül sok a titok.
Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.
Artúr körül sok a halál.
Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.
Don körül nagy a csend.
A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.
Lucy körül nagy a rend.
Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.
Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.
A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.
Kiadja a Könyvmolyképző.

Scar egy fiatal lány, aki egy keresztény közösségben nevelkedik, árvaként. Nem attól keresztény, mert megkeresztelték volna, nem is attól, mert ezt látta maga körül, neki az Istene a lénye egy része. Beszél hozzá, Isten olykor válaszol, néha csak vidoran kuncog, de olyan kapcsolat van közöttük, ami a többi vallásos ember előtt rejtve marad, de amire ők is vágynak. Isten persze szokásához híven mindig lelép, ha éppen szükség lenne rá, ezen Srac néha dühöng, néha kétségbeesik, de aztán valahogy túllép a dolgon, és a hite nem szenved törést.
A keresztények hitével szemben ott van a világegyetem másik pólusa, a mentálok, akiknél a logika és a matematika mindenek felett áll. Az érzéseket létezésük óta, fennmaradásuk érdekében elnyomták magukban, és hogy egységesen, biztonságban élhessenek, elfogadják a pár tagból álló vezetőségi irányítást, akiket a főmentál irányít, szóval elvileg diktatúrában élnek, de nekik ez a természetes. Amikor Don megjelenik a felforgató, szabadságra és érzelmekre vágyó énjével, a mentáltársadalom kiveti magából, mert veszélyesnek ítélik a népük létére nézve.
A két világkép éles ellentéte ragadott meg leginkább a könyvben. Rengeteg akció van benne, és persze érdekes a világ is, de a szellemiség, ami a szereplőket mozgatja, ami minden mondat és minden cselekedet mögött ott van, akár szimpla ember, akár keresztény, akár mentál, az az igazán elgondolkodtató.
És amikor ez a kettő ütközik egy harmadikkal, ami felveti a létezés egy magasabb síkjának a kérdését, onnantól válik csak igazán érdekessé ez az elméleti fejtegetés. Mert kicsoda a keresztények Istene, egy megfoghatatlan, fogalom, vagy egy élő és létező entitás? És ha egy valóságos lény valahol egy sokadik dimenzióban, az ok lehet arra, hogy bárki is eldobja a hitét? Attól Isten meg fog változni?
A mentálok rettegnek az erejétől, és ez nagyon érdekes, hiszen hozzánk képest ők is valami Istenhez hasonlóak, csak mivel láthatóak és megfoghatóak, nem lettek belőlük istenek.
Don lenyűgöző karakter. Renegát mentál, felforgató eszmékkel, amik alapjaiban rengetik meg a mentáltársadalmat. Nekem logikusak a gondolatai és a reakciói, de a mentálokat összezavarja. Tökéletes a megformálása nem csak az egyes szereplőknek, de az egész népnek.
Lucy szerintem közel sem tökéletes, inkább csak próbál annak látszani. Betegesen irtózik például a páratlan számoktól, és olyan, mint egy tisztaságmániás, csak nem domesztoszt használ, hanem mondjuk pár évtized alatt lopva, hogy senki ne vehesse észre, a megfelelő méretűre csiszol egy tárgyalóasztalt. Ráadásul képmutató. Cseppet sem szimpatikus, mégis érthető karakter, még együttérzést is képes volt belőlem kiváltani. Visszataszító nő, bár nagyon érdekes jellem.

De ne menjek ennyire mélyre, ez sokakat talán megriaszthat, pedig biztosítok mindenkit, ez nem olyan vallásos alaphang, amitől egy vallástalan berzenkedne, vagy ami miatt a kereszténységet bárki is elutasítja. Ez mozgat mindent (vagy a szabad akarat?), ez a különös lény valahonnan odaátról, aki hagyja érvényesülni a szabad akaratot, de hiába várják a segítséget tőle, ha nem akarják igazán, csupán passzív szemlélő marad.

Még akkor is, ha az emberek a Gonosz karmai közé kerülnek.
Felmerült bennem, hogy ha a Jó Lény (nem szeretem Istennek hívni) egy másik síkon létezik, akkor a Gonosz nem-e onnan való maga is? És persze az örök kérdés: van szabad akarat, vagy determinált minden lépésünk? Véletlenek sorozata egy-egy esemény, például amikor Scar megússza a veszélyes navigálást, vagy amikor Don segít neki megtalálni a hajóját, vagy amikor Artúr úgy dönt, hogy ha már Scar meghalt, neki már mindegy, és felkéredzkedik egy hajóra?
Vajon véletlen, hogy én, aki zsigerből elutasít mindent, ami keresztény, megilletődve olvastam Scar hitéről, vagy az ördögűzésről?

Még a magam számára is meglepő, mennyire feltétel nélkül elfogadom On Sai könyveit; ő nekem legalább akkor etalon a magyar írók körében, mint mondjuk Erikson vagy Martin a külföldiek között. Egyszerűen tudom, hogy nem fogok benne csalódni, a neve már garancia, teljesen mindegy, hogy humoros kalandregényt vagy sci-fit ír. 
A Scar egészen más, mint a Calderon, ha valaki hasonlót vár, az ne tegye. Nem mondom, hogy csalódni fog, mert az lehetetlen, de nem olyan. Hogy a karakterek élők és lüktetők, és a történet teljesen leköti az ember figyelmét, már nem is mondom, ez nálam alap egy jó könyvnél. De az, hogy még a szellemi/lelki mondanivaló is így betaláljon nálam, holott nem érdekelnek az effajta vonulatú könyvek, az nagyon nagy ritkaság. Biztosan számít, hogy egészen más aspektusból láttatja a vallást, másképpen fogalmaz, behoz egy úgyfajta magyarázatot, amin el lehet gondolkodni, és lehet vele játszani, mennyire illik bele a világképembe. Nincs semmi dogmatizmus, szöveges mellébeszélés, felvet egy kérdést, megfogalmaz rá többféle választ, aztán kezdjek vele, amit akarok. És arra jutok mindig, hogy a szavak csak félrevezető címkék, ami mögötte van, az minden esetben ugyanaz. És akkor megnyugszom.

Emlékezetes könyv. A lelki ráhatáson túl életem legdöbbenetesebb szerelmi vallomását itt olvashattam: "Tudom, hogy nem vagy szép, nem vagy jó. Tudom, hogy ki fognak miattad gúnyolni az Astoron."
Hát mi ez, ha nem a valóság, amikor tökéletesen tisztában vagyunk a másikkal, mégis akarjuk? Mert a rózsaszín köd után mindenki szembesül azzal, milyen a másik valójában, nade mindjárt ezzel kezdeni? :) Meg is kapta érte szegény Artúr a magáét, nyilván én se értékeltem volna, ha ezt így az arcomba nyomják. De pont ettől volt életszagú és őszinte. A borzalmak mindenkit arra késztetnek, hogy az igazságot lássa, kendőzetlenül, mindenféle udvarias máztól mentesen.

Ha szeretsz idegen lényekről, űrcsatákról, pusztulás utáni életről olvasni, akkor a te könyved. Észre sem fogod venni a vallási felhangot, vagy ha mégis, nem fog zavarni, mert azt csinálod majd, mint én: visszafojtod a lélegzeted, úgy olvasod, ami történik, és majd csak utólag jut eszedbe, hogy gondolkodj bármin is. Addigra meg már el fogod fogadni.
Ha viszont épp a vallás miatt akarod olvasni, ne tedd. Csalódni fogsz, mert nem szolgálja ki a keresztény hitet, kérdéseid lesznek, fel fogsz háborodni, és egyáltalán, olyan gondolataid és reakcióid lesznek, amit elítélne az egyházad.
Ha vonzanak a csavaros elméletek, a diplomácia sötét útvesztője, amit egy olyan fajjal szemben kell művelni, ami az agyának sokszorosát használja hozzánk képest, élvezni fogod. Számomra mindig az a kulcsfigura, a legérdekesebb, aki ezeket a szálakat mozgatja, még akkor is, ha a történet és a többi szereplő a háttérbe szorítja. Mikor jössz rá, hogy ki a nagy Manipulátor? Én hamarabb is rájöhettem volna, de koncentrálnom kellett, hogy vegyek levegőt, annyira izgalmas volt épp a történet, és nem értem rá gondolkodni.

Olvassatok On Sait. Hiba lenne kihagyni. és bár a Calderon inkább csajos könyv, a Scart nyugodt szívvel nyomnám bármelyik pasi kezébe. (Nincsenek benne súrlódó dugattyúk. :D)

2013/12/24

Boldog Karácsonyt!

3 megjegyzés :

Mindenkinek nagyon boldog 
Karácsonyt kívánok, 
sok-sok könyvvel. 
Mi mással. ;)


2013/12/22

On Sai - Calderon 2

8 megjegyzés :
avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.
Kiadja a Könyvmolyképző.

Tavaly a hirtelen felindulásból elkövetett vásárlásom az egyik legkellemesebb emlékemmé vált, hála Calderon kapitánynak, aki mellett remekül szórakoztam, sajnos csak néhány órát. Eléggé zokon vettem, hogy olyan rövidke a könyv, ezt szerencsére most kiküszöbölte On Sai, és a második részből sokestés olvasmányt csinált, amire még rá is segítettem, hogy direkt lassan olvastam.
Az első résznél alapvetően elégedett voltam: humoros, kalandos, inkább, mint sci-fis. Oké, az űrben játszódik cirkálókon, meg hajókon, de nem volt különösebben lényeges tényező, hogy a galaxist gyarmatosítottuk, és a Házak uralkodnak. Volt egy kard, ami érdekesnek tűnt, és volt a nemesi világ, amit éppen hogy csak érintettünk, de igazából az első kötet anélkül is elszórakoztatja az embert, hogy komolyabban a mélyére akarnánk ásni a dolgoknak.
De azért mégiscsak piszkált pár momentum, főleg a kard és a japán Ház, és amikor On Sai írta a blogján, hogy kérésre efelé kanyarodott a történet, számomra teljesen meglepő volt, hogy miért nem alapból? Ez egy olyan érdekes részlet, és annyi minden szőhető köré, amit köré is szőtt, hogy nekem ez teljesen természetes volt, hogy hát persze, hogy a kardról és a japánokról fog szólni a második rész.
De persze nem csak róluk.
Igazából az első rész a második mellett apró kis epizódnak tűnik. Egy felvillanás, ami bevezet a világba, megismertet pár jópofa alakkal, ad egy kis ízelítőt a Játékból, és felírható depresszió ellen, annyira remek kikapcsolódás.

De itt már komolyodik a dolog.
Először is kemény politikai csatározások folynak, most már nem is a függöny mögött, hanem premier plánban, és ez maga a gyönyörűség. Megismertem a házakat, a módszereiket, a kegyvesztett japán Házba is bebocsátást nyertem, és nem csak úgy, futtában, hanem rendesen, részletesen.
A másik gyönyörűség a kard volt. A lények szimbiózisa a viselőjükkel, a kommunikációjuk egymással és az emberekkel. Fogalmam sincs, honnan jött az ötlet, mondjuk ez már az első részben is volt, de remek volt, hogy ennyire a mélyére mentünk a kardok lelkének is.

Az első résznél azt gondoltam, hogy oké, ez egy vicceske sorozat lesz, amolyan űrbe kilőtt pasi-Plum, akin majd időnkét jól szórakozok, de semmi komoly.
Aha, hát nagyobbat nem is tévedhettem volna.,
Azzal, hogy ebben a második részben kapott egy ilyen jól összerakott és ennyire egyedi háttérvilágot, nagyon is komolyan kell vennem, és bár szerettem én az első részt is nagyon, az igazán nagy kedvencem ez a második lett. (meg majd a többi is, ha az is ilyen lesz.)
Egyrészt akciódús, és mivel több oldal, több akció fér bele, és a több oldal több információval is jár. És nem utolsó sorban jól el lehet nyújtani az olvasás élményét, igazán élveztem, hogy napokon át Calderonnal fekhettem. Rengeteg apróságból tevődik össze a háttér, és minden megjelenik a maga helyén és idejében. Először például nem is gondoltam volna, hogy Matteo gróf hologramos körömlakkja bármilyen jelentőséget hordozna, pedig de. Nem mindegy a minta, a szín, a több szín, az árnyalat, meg hogy hol viseli. 
Calderon családja is felvonul, Ferrero gróf zsenialitásával együtt. Egyszerűen bámulatra méltó a diplomáciai érzékük ezeknek a nemeseknek. Mindegyiknek, kivétel nélkül. A virágnyelvük számomra rejtély, viszont szórakoztató.
Taina az egyik kedvenc női szereplőm. Az a nőiesen kifinomult hozzáállás, ahogyan Calderont és az allűrjeit viseli, meg ahogyan a társadalmi különbségeket és a politikai erők rájuk gyakorolt hatását tűri, emlékezetes szereplővé teszik. És nagyon szimpatikussá.
Calderon is nagyot nőtt a szememben. Az első részben annyira lökött volt, és olyan nemesi, hogy úgy tűnt, minden sikere csak a véletlen műve, ő csak úgy épp ott volt, amikor összejött valami. Viszont itt már azért nagyon is látszik, hogy nem csak vicces, hanem elég veszélyes, és erős, nem csak testben. Ami külön tetszett, hogy a lelkierejét nagyon finoman ábrázolta On Sai, a kardon keresztül (amit én is annak láttam, mint Calderon, tőle teljesen függetlenül, úgyhogy azt is sikerült átadni :D), szinte csak éreztette, és ettől sokkal hangsúlyosabb lett, mint ha tudatában lett volna az erejének. Calderon igazi Vezér, nem csak a katonáké, de a Házáé is.
A másik szívemcsücske Aguri lett, de kedves On Sai, miért tetted ezt vele?! :D Na mindegy, ettől ő még az, aki, és nagyon bírom, meg aztán nagyon kellett egy másik alfahím Calderon mellé.
Oregon meg egyszerűen egy hatalmas arc.
Igazából minden szereplő az, nagyon jól eltalált jellemekkel van teli a hajó, és mindenki annyira kontúros, hogy véletlenül sem lehet összetéveszteni valaki mással.

On Sait és Calderont a végtelenségig tudnám olvasni. Olvassátok ti is, mert ritkán, nagyon-nagyon ritkán lehet magyar írótól ennyire színvonalas alkotást olvasni, ami kiállja az ízekre szedést is.
És remélem, lesz harmadik rész. 


2013/12/16

Caitlin Moran - Hogyan legyünk tökös csajok

22 megjegyzés :



Egy meghökkentő és merész könyv arról, mit jelent nőnek lenni, és miként érezhetjük jól magunkat a bőrünkben. A Hogyan legyünk tökös csajok egyszerre memoár és önsegítő mű. Igaz, nem a klasszikus fajtából. Pimasz, vállaltan szexista és arcpirítóan őszinte: Caitlin saját élményeiből építkezett, s - valljuk be - volt miből. Első menstruáció, önkielégítés, pornófogyasztás, egy duci lány plátói szerelme a menő fiú iránt, a szüzesség elvesztése, abortusz: minden nővel megtörténik vagy megtörténhet, de messze nem mindenki beszél róla. Moran kendőzetlenül ír minderről.
Kiadja az Alexandra.





Némi bevezetés után Moran szinte azonnal a közepébe vág. A kamaszkori menzesz kellemetlenségei együtt járnak a maszturbálás örömteli pillanataival (bár hogy abban a csöpp házban annyi emberrel körülvéve hogy tudott ennyit önkielégíteni, számomra rejtély), majd azonnal a lényeghez is ugrunk, a pornóhoz.
Amikor leírja, hogyan csócsálja a szoba közepén a kutyája a véres betétjét, picit elgondolkodtam, hogy biztosan szükségem van-e nekem erre a könyvre, mert oké, balesetek mindig történhetnek, csak nem biztos, hogy erről mindenkinek tudnia kell. Dehát nem lehetek ennyire elzárkózó mások fontos problémáival szemben, meg aztán hamar rájön, mi okoz neki örömet, az egy picit tovább lökdösött, és hát ez is fontos, úgyhogy nem adtam fel.
Aztán előkerült a pornó, mert pornó nélkül nincsenek mindennapok, ezt mindenki tudja, mintha a saját gondolataim olvastam volna, kezdett megváltozni a hozzáállásom.
"Képzeljük el, mi lenne, ha a vágyról szólna."
Egyetértek Morannal, hogy a feminista eszmék, amik eredetileg az egyenjogúságot szolgálták, és a hatvanas évek szexuális forradalma, ami valahol befejezte ezt a "felszabadítást", nem a koronát tette fel erre az egész cécóra. A lényeg valahol elveszett útközben, átalakult, és a rosszul, rosszkor használt "feminista" jelző eltorzult, és már nem azt értjük alatta, amit valójában jelent.

Ezt a könyvet minden nőnek el kellene olvasnia. Valószínűleg találhatunk olyan dolgot benne, ami ciki ugyan, de megtörtént (ha velünk mégsem, akkor kuncogunk egyet magunkban, hogy ajjdejó, hogy ez nekünk kimaradt), és jó tudni, hogy mással is történnek ciki dolgok, bár még mindig nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezekről bárkinek is tudnia kell, de biztosan vannak olyanok, akiket megnyugtat a tény, hogy nincsenek egyedül. A kínos pillanatokon kívül persze eszünkbe juttathatja, hogy harisnyával a fejünkön játszottuk el, hogy hosszú a hajunk, ezzel együtt magunkévá is tettük a női hódítás első és legfontosabb szabályát: ha hosszú a hajad, nyerő vagy, mert ezzel lehet a leginkább manipulálni a férfiakat. Ha nem babáztál, és soha nem akartál királylány lenni, akkor is volt harisnya a fejeden, legalább egyszer, hogy kipróbáld, milyen.
Nekem a harisnya után a pingponglabda következett, betettem mellek gyanánt, hogy majd jó nagyot akarok. Szívesen leülnék egy picit magammal, hogy meggyőzzem azt a csöpp lányt, ne tegye be, elég lett volna akkora is, amekkorára a labda nélkül nőtt volna.
A szőrrel folytatott küzdelem a legtöbb nőnek ismerős. Amikor nagymamám megtudta, mit művelek (és meg sem tudott mindent), teljesen elképedt, és önmagát hozta fel példaként: hagyjam rá, nézzem meg, már neki sincs. Kösz, mami, nem akarnék 80 éves koromig dzsungelben élni. Moran erről mást gondol, de igazából az a jó a feminizmusban, hogy ő is gondolhat mást, meg én is, a pasik meg gondolhatnak egy harmadikat.
A pasiknak egyébként csak egy nagyon meghúzott és cenzúrázott példányt engednék elolvasni (lásd fent, nem kell mindenkinek mindenről tudnia), mert félek, olyan kiábrándító lenne a számukra a legtöbb, velünk kapcsolatos dolog, hogy hirtelen nagyon megugrana az melegek száma.
Van benne egy nagyon jó gondolatsor, amit biztosan alkalmazni fogok, ha egyébként olyan problémába botlok, amit másképpen nem tudok kezelni. Meg fogom magamtól kérdezni, hogy a "Férfiak is csinálják? Férfiak is aggódnak miatta? Férfiak idejét is rabolja? ..." - azt még nem tudom, milyen esetben oldja meg a kérdést egy 'nem' vagy egy 'igen' ezekre a kérdésekre, és még abban sem vagyok biztos, hogy melyik válasz mire utalhat, de ki kell próbálni, aztán majd megtudjuk. Mivel nekem nem jelent problémát az életemben a burka viselése ( a férfiaknak sem, de ők hozták a törvényt, amivel megvédik a nőket ... a férfiaktól), biztosan lesz más, amiben majd irányt mutat, hogy a férfiak gondja-e, vagy a nőké. Lekicsinyítve: az emberemé vagy az enyém. És ha visszapasszolom neki, most már meg is tudom indokolni. Remek.

Moran szerint (vagyis szerintem szerinte, amit leszűrtem a hozzáállásából), a világot két dolog mozgatja: a feminizmus és a pornó. Úgy vélem, igaza lehet, mert vagy valamelyiktől indul, vagy oda érkezik, de a másik végén ott van a kettő közül valamelyik.
A könyv maga Moran: ahogyan a világot látja, ahogyan az formálta és formálja őt, önmagához és a nőiséghez való hozzáállásának a tolmácsolása. Vannak dolgok, amikkel nem értek egyet: nem kell magam feministának vallani ahhoz, hogy önmagam lehessek (de mint rámutatott, ez a feminizmus nélkül nem lenne lehetséges, amiben igazat kell, hogy adjak neki), vagy nem kell szőrt növesztenem a muffomra, csak hogy természetesnek mondhassam magam.
Időnként konkrétan sírva röhögtem, de inkább mélyen elgondolkodtatott a könyv. Egy csomó helyzettel nem szembesülök, ami "feminista" gondolatokat válthatna ki belőlem, és egy csomó dolog nem is igazán érdekel, amitől feministának vallhatnám magam, mi több, azt sem értem, hogy bizonyos dolgok miért olyan nagy gond a világ egy részének, szóval teljesen passzívan viszonyulok hozzá, mint akinek semmi köze az egészhez, de ez a könyv elérte, hogy elgondolkodjam a nők bérezésén, a fazonra vagy simára borotvált puncin, a fehérneműk méretén vagy a harcos feminista öltözékén.
"... országunk hatalma a bugyijaink méretével egyetemben sorvadt el."
Vannak problémák viszont, az evési zavarok, a szexuális zaklatás, a munkahelyi megkülönböztetés, ami számomra sem idegen, és nem érzem, hogy megváltozna attól bármi is, mert Moran ezeket leírta. Inkább amiatt sokatmondó, hogy szinte az egész világon minden ugyanúgy történik. Például az esküvők marha drágák, és feleslegesen kidobott pénznek tűnik a rá költött összeg. Igaza van, inkább a végén kellene ünnepelni, amikor kiderül, tényleg kitart-e addig mindenki. Vagy a tűsarok és a gyerekszülés, ami szintén egységes képet fest; úgyhogy mi nők teljesen egyformák vagyunk, legyünk akárhol.
Az abortusszal kapcsolatos gondolatai talán sok embert fel fognak háborítani, de szerintem igaza van.

Egészen biztosan újraolvasós könyv. Ha kicsit változik az ember élete, elő kell venni, mert biztosan talál benne valamit, amit a megváltozott helyzetére alkalmazhat, vagy ha mást nem, legalább támogat, hogy igen, van ilyen, nem ismeretlen a világnak, történjen bármi is.
Most pedig ki kellene találni, hogyan kellene a férfiakat is felszabadítani, hogy visszakaphassák a tökeiket.

2013/12/13

Frissek, jönnek, már jöttek, blabla nélkül

17 megjegyzés :
On Sai - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.

Gail Carriger - Blameless Szégyentelen
Szédítően szellemes!
Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.
Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát. Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat; csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait. Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál.
A szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!


Scar körül sok a titok.
Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.
Artúr körül sok a halál.
Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.
Don körül nagy a csend.
A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.
Lucy körül nagy a rend.
Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.
Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.
A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.

2001. május 8-án, az éppen húszéves Jeremy öngyilkosságot követ el, mert Victoria, a lány, akit szeret, eltaszította magától.
2002. május 8-án arra tér magához, hogy Victoria mellette fekszik az ágyban, és fülig szerelmes belé.
Valóban meghalt volna? Vagy mégsem?
Megint eltelik egy év, amelyről semmilyen emléke sincs, és immár egy kisfiú édesapja. Közben mintha felgyorsulna az idő - az újabb és újabb ébredések után Jeremynek egyre borzalmasabb dolgokkal kell szembesülnie. Mintha az a valaki, akiről Victoria és a barátai mesélnek, nem is ő lenne, hanem egy agresszív, önző fráter, egy igazi zsarnok, aki mindent tönkretesz maga körül. Jeremynek egy olyan élet szálait kell apránként felgöngyölítenie, amelyet nem ő választott, amelyhez semmi köze… és mégis az övé. Vajon van kiút ebből az ördögi körből?
A francia Thierry Cohen különös hangulatú könyve, amely elnyerte a rangos Jean d’Ormesson nagydíjat, egy, a holtak és az élők világa között rekedt férfi hihetetlen kalandjaiba vezeti be az olvasót.

A világvége még csak a kezdet volt.
Eleinte jó tervnek tűnt: tizenkét halálraítéltet megfertőznek egy ősi vírussal, hogy élő fegyverekké alakítsák őket. Csakhogy a Tizenkettek a vírus hatására vérszomjas szörnyetegekké váltak. Amikor kitörtek a titkos kísérlet helyszínéről, elszabadult a pokol. Rémálom lett úrrá a Földön.
A vírus pusztítását túlélő kevesek kis ellenállócsoportokba szerveződtek. Ám ha biztosítani akarják az emberiség fennmaradását, ahhoz nem elég, hogy igyekeznek életben maradni. Veszélyes, talán végzetes küldetésre kell vállalkozniuk: fel kell kutatniuk a Tizenkettek mindegyikét, hogy végezzenek velük.
Az ellenállók különös dolgot tapasztalnak: a fertőzöttek viselkedése érthetetlen módon megváltozik. A nyomok egy komor diktatúrához, a Hazához vezetnek, ahol egy igen különös trió, két férfi és egy nő igyekszik kedvére formálni az emberiség jövőjét.
Talán csak egyvalaki húzhatja keresztül a számításaikat: Amy, a Sehonnan Jött Lány, az egykori titkos kísérlet tizenharmadik alanya, az ellenállók karizmatikus vezetője. Ő az egyetlen emberi lény, aki feltárhatja a Haza titkát, és aki képes behatolni a Tizenkettek elméjének mélyére. És meglehet, hogy amit ott talál, az mindennek a végét jelenti.
Justin Cronin trilógiájának második kötete újabb mesteri formába öntött, vérfagyasztó remekmű. Ez az eposzi ívű, megragadó krónika az áldozathozatalról és a túlélésről méltó folytatása A szabadulásnak.

A tizennégy éves Arszen a virtuális világ sztárja. Nincs az a bonyolult játék, ami kifoghatna rajta, stratégaként sem ér fel hozzá senki. Ám tehetségének, szenvedélyének ára van: életéből egyre inkább kizárja az iskolát, barátait, a családját. Egy különösen heves veszekedés után fogja magát, és lelép otthonról, hogy egy netkávézóból folytassa a számára legfontosabb játékot.
Itt ismerkedik meg Makszimmal, az enyhén alvilági figurának tűnő vállalkozóval, aki egy álommunka ígéretével veszi le a lábáról: szoftvereket kéne tesztelnie, pénzért. Méghozzá nem is akármilyeneket, a legmodernebb játékprogramokat! Arszen kapva kap a lehetőségen, és hamarosan fantasztikus hatalomra tesz szert. Kedve szerint manipulálja a fantomvilág szereplőit, valamennyi vágya azonnal teljesül. Aztán gyanakodni kezd, hogy tettei talán nem csak a virtualitásban vonnak maguk után következményeket...

Egy világban, melyben a kisded Jézus nem élte túl Heródes betlehemi mészárlását, az Úr mostohafiául fogadott egy másik ifjút, és birtokába adta az Igét, egy varázsszót, amivel csodákat tehetett. Tanításainak és varázshatalmának köszönhetően az Üdvözítő a Római Birodalom császára lett, s immár a trónról próbálta elérni az emberiség megváltását, akár a szelíd erőszak eszközeivel is. Amikor azonban így sem járt sikerrel, elkeseredésében eltüntette a világból a háborúzáshoz legnélkülözhetetlenebb vasércet, majd beteljesítette a rá kirótt végzetet, és ő maga is távozott egy párhuzamos dimenzióba, melyet az Ige segítségével nyitott meg.
Közel 2000 év telt el azóta, de a vasszegény Föld továbbra is nehezen vánszorog a tudományos-technikai fejlődés útján. A legtöbb ember lovon jár, a tenger hullámait vitorlás hajók hasítják, és mind az elektromosság, mind a repülés gyerekcipőben jár. Ugyanakkor elterjedt az Igék használata, melyek segítségével kisebb-nagyobb dolgokat lehet elrejteni abban a bizonyos párhuzamos dimenzióban.
A kényszermunkára ítélt tolvaj Angolna Ilmart több más bűnöző társával együtt egy vitorlás szállítja büntetése letöltésének színhelyére, a Gyászos-szigetekre. A fedélzeten megismerkedik egy fiatal fiúval, Marcusszal, akiről sejteni kezdi, hogy nem egészen az, akinek mondja magát, ráadásul egy Ige is van a birtokában. Együtt tervelik ki szökésüket, amelynek sikere az egész világ képét átrajzolhatja.


2013/12/09

Peter V. Brett - A Rovásember

16 megjegyzés :

Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magúrok: természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magúroknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával.
Kiadja a Könyvmolyképző.


Arlennel Tölgypatakban ismerkedünk meg, aki családjával épp segíteni igyekszik a démontámadásnak áldozatul esett falubelieknek. 11 éves, (senki ne ijedjen meg, időközben majd fel fog nőni), de már komoly teendői vannak: segít a ház körüli munkákban, és bár még nem vált teljesen egyértelművé, de nagy tehetsége van a rovásokhoz is. Amikor a magúrok elözönlötték a földet a régi időben, rovásokkal védekeztek ellenük, olyan sikeresen, hogy visszaűzték őket a magba. Ez sok ezer évvel ezelőtt volt, így a rovások nagy része elveszett, és amikor a magúrok újra megjelentek, a megmaradtak felkutatták a rovásokat, amikre még emlékezhettek. Ezeket ajtókra, póznákra festették, vésték, rajzolták, hogy kívül tartsák a démonokat. Arlen ösztönös tehetséggel használja a rovásozást, így amikor elhagyva családját, nekiindul a világnak, több éjszakát tölt a szabad ég alatt a saját maga rajzolta rováskörben, míg eljutott a Szabad Városok egyikébe, Milnbe, ahol egy Fullajtár a szárnyai alá vette, és egy rovásvető mellé adta tanoncnak. 
Rojer még csöpp kisfiú, amikor faluját, Hídfalvát felégetik a démonok, szüleit megölik, ő csak azért tud megmenekülni, mert az egyébként gyáván megfutamodó Arrick, a faluba érkező Fullajtár Zsonglőrje kénytelen a kisfiút is magával cipelni, és Angiersbe visszatérve a segédjévé teszi. Rojer elvesztette két ujját a támadásban, ezért nem lesz jó Zsonglőr belőle, neki egészen máshoz van tehetsége.
És Leesha, Rönkösháza Gyógyfüvésze, aki egy öreg gyógyító, Bruna mellett tanulja ki a mesterséget, vele 13 évesen találkozunk először. Hidegszívű anyja feleségnek szánja, papírkészítő apja reméli, hogy egyszer rá hagyhatja majd a műhelyét, de az események a lányt Bruna mellé sodorják, és ő örömmel marad mellette hét éven át, hogy az utolsó dolgot is elsajátíthassa, amit Bruna tud. Amikor már mindent megtanult, elküldte őt Angierbe, hogy egyik volt tanítványának a betegén segíthessen, és bővíthesse tudományát.

Mivel különböző helyekről származnak, a vidék szinte minden szegletét és életmódját megismerhetjük. Aki érzékeny a világ és a háttértörténet megformálására, az most örülhet, mert nagyon részletesen és aprólékosan körüljárunk mindent.
A faluk és a városok közötti kapcsolatot a Fullajtárok adják, akiknek nehéz a munkájuk, hiszen nekik kell biztosítani a kereskedelmi forgalmat, postások és még a rovásokhoz is kell, hogy értsenek valamennyit, és nem utolsó sorban nagyon bátornak kell lenniük, hiszen olykor az éjszakát a szabad ég alatt, magúrokkal körülvéve kell tölteniük.. Mindegyikük visz magával egy Zsonglőrt, aki amolyan dalnok és cirkuszos egy személyben, az ő feladatuk szórakoztatni a falusiakat, és a mesemondásuk tovább adja a régi idők történeteit. Bár a Zsonglőrök útja nehéz, sokszor a városi életük sem könnyű. Ha nincsenek úton, a városi közönségnek adnak elő, és ha a bevételüket meg tudják védeni néhány nagy arcú másik Zsonglőrtől, akkor szerencséjük van.
A magúrok a föld mélyéről jönnek, és mindenféle lény megtalálható közöttük: szél-, kő-, fa-, és tűzdémon. A rovások és a napsütés kordában tartja őket, de mindent megtesznek, hogy a rovások között megtalálják a réseket, és akkor annyi annak, aki a körön belül van.
Ellenük kell felvenni a harcot, és visszaűzni őket a saját terepükre, hogy soha ne térjenek vissza.

De rég olvastam már ennyire jó fantasyt! Minden teljesen egyben van: kidolgozott világ, karakteres szereplők, akikkel gyerekként találkozunk ugyan először, de az író remekül megoldotta, hogy nem kell a kamaszkor hülyeségeit végigszenvedni, és lazán átívelte ezt az időszakot addig, amikor már viszonylag felnőtteknek mondhatóak. (kivéve Rojert, de szegénykém egyébként sem egy tipikus gyerek. Tízévesen már kenyérkereső, és kénytelen feltalálni magát a világban.) A rováskészítés érdekes folyamat, engem kicsit a rúnákra emlékeztet, de rengetegféle van belőlük, és még több el is veszett az idők során.
Ritkán érzem azt, hogy a karakterek alá vannak rendelve a történetnek, újabban az a szokás, hogy pár erős jellemű szereplő viszi a hátán a sztorit, de itt nem. A történet teljesen önálló életet él, és mellette még a szereplők is érvényesülni tudnak, és a kettő között teljes az összhang. Ebből a szempontból Martin (Trónok harca) írásmódjára emlékeztet, Brett is nagyon profinak tűnik, ha egy történet tolmácsolásáról van szó. (Még mielőtt félreértés nem lesz belőle, a sztoriknak semmi közük egymáshoz.)
A regény elején a három szereplőről inkább csak tudni, hogy fajsúlyosak lesznek a történetben, igazi jelleme talán csak Leeshának van, a két fiú csak fokozatosan emelkedik ki a tömegből, láthatóan úgy formálódnak, ahogy nőnek. Nekem ez azért lényeges, mert bár Arlen elég jól használja a rovásokat gyerekként is, mégsem volt olyan érzésem, hogy mini-hős, hanem tipikus gyerek: a sikerétől elbizakodott lesz, aztán a hibái rádöbbentik, hogy mennyire kiszolgáltatott, és nem mond nemet a védelemre, nem akar és nem is tudna egyedül boldogulni. Ott van neki Ragen, a Fullajtár, biztos hátországnak, ahol mindig szeretettel látják, és megadják neki a lehetőséget, hogy gyerek lehessen. Nem éreztem azt egyik gyereknél sem, hogy lehetnének akár 20 vagy 25 évesek, Brett nem akarja velük megtámogatni a történetét, mert az nélkülük is abszolút megállja a helyét. Tudjátok, mire gondolok: nincs szüksége arra, hogy a fiatal olvasókat bevonzza a fiatal szereplőivel, akik csak mondvacsinált fiatalok, mert az ő története elbírja, hogy megvárja, míg felnőnek, és elég érettek legyenek.

Nagyon megszerettem ezt a könyvet, szerintem messze kiemelkedik a fantasyk közül. Nem nagyon tudok mibe belekötni, nem látom a hiányosságait, csak azt érzem, hogy még akarok - a történetből, a rovásokból, a démonokból, a mágiából, mindenből.


2013/12/06

Michel Houellebecq - Elemi részecskék

11 megjegyzés :

Ez a könyv az európai Psycho - írta a regény egyik méltatója 1998-ban, amikor Houellebecq műve megjelent Franciaországban.Az elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michael híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michael pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény a végtelen magány. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-es világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszközét.Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvből mégsem hiányzik a remény. Az utópiába váltó történetben Michael a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni?
Kiadja a Magvető.
Állítólag ez egy botránykönyv. Nyilván, azokban a körökben, ahol ez a könyv botrányosnak számít, nem olvastak még igazán botrányos könyvet, szóval ezzel vitatkoznék, de fogjuk rá, hogy már rendesen ki van tolva a tűréshatárom, másoknak nem feltétlen.
Akkor nézzük azokat a botrányos dolgokat.
Egy nyári délután, amikor még Yonne-ban laktak, Michel a mezőn futkározott Brigitte nevű unokatestvérével. Brigitte különlegesen kedves és szép tizenhat éves lány volt, néhány évvel később sajnos hozzáment egy szemétládához. 1967 nyara volt. Brigitte megfogta Michel kezét, megpörgette maga körül, azután lehemperedtek a frissen kaszált fűbe. Michel szorosan hozzábújt Brigitte meleg melléhez. Brigitte-en rövid szoknya volt. Másnap mindkettőjüket vörös kiütések borították el, az egész testük szörnyen viszketett.
Szóval botránykönyv. Gondoltam, itt jön akkor egy kis szoknya alá nézés, vagy valami illetlen huncutkodás. Fenéket. Ez szépirodalom, célja az olvasó kiművelése, így ezzel folytatja:
A Trombidium holosericeum, más néven bíboratka nagyon gyakori a nyári mezőkön. Az átmérője körülbelül két milliméter. A teste vaskos, húsos, erősen domború, élénkvörös. Rovarorrát az emlősök bőrébe vájva elviselhetetlen viszketést okoz áldozatainak. A Linguatula rhinaria a kutyák orr–, homlok– vagy állkapocsüregében él, de néha az emberben is megtelepszik. A lárvája ovális, hosszú farka van. A szájszervén fúróeszköz van. Két pár lábcsonkján karmokat visel. A kifejlett példány fehér, lándzsa alakú, 1,8-1,85 milliméter hosszú. A teste lapos, gyűrűs, áttetsző, kitines szilánkok borítják.
Ennyi. Én meg csak pislogok, hogy mi van? Előtte ugyanez volt a fizikusokkal, meg a biológusokkal, ilyen lexikon-szerűen belecsapott a témába, aztán a következő sorban meg visszalök a történetbe, ahol a homokosokat nézi távcsővel, és petyhüdten lógó farokkal, vagy a maszturbálási szokásain merengene, ha lenne neki olyan.

Houellebecq csapong, és ami a legnagyobb bajom, hogy magából a történetből nem ad eleget. Elővesz ő mindent, mikrobiológiát, fizikusokat, az erkölcs filozófiáját, tetveket a lexikonból, a kegyetlen állatvilágot, a holttest lebomlását, és közben olyan érzésem van, hogy nagyon szeretne elmondani nekem valamit, de mintha kényszeresen mellébeszélne. Lehet, hogy ez egy példázat, az "amint fent úgy lent" elvének a bonyolult tolmácsolása, vagy az emberi természet kivetítése a környezetünkre, ahol visszaköszön a kegyetlenségünk és a társadalmi berendezkedésünk, esetleg a fizikális és mentális evolúció történetének összesűrítése, vagy a gazdasági és társadalmi változások összefonódása és azok hatásai. Vagy ez így mind együtt, választhat, kinek mi a szimpatikusabb magyarázat, de ha egyik sem tetszik, tetszés szerint lehet azonosulni Michellel vagy Brunóval, a férfiak két végletével; az egyiknek sosem állt fel, a másiknak mintha örökké merevedése lenne. De a petyhüdt és az álló farok mögött ott van Franciaország történelme, a törvényhozás változásai, a társadalmi reakciók, az abortusz és az euthanázia kérdése, mintegy okaként a személyes nyomornak.

Elég sokat foglalkozik ez a könyv nemi szervekkel és nemi szerepekkel, életunt, kiábrándult, és depresszív, mégis benne van a krízisben lévő férfilélek minden bája. Ettől függetlenül nyomasztó, de nem is lehet más egy olyan író könyve, akinek a létezése teljesen érdektelenné vált szülei számára szinte a születése pillanatában. Mert Michel maga az író, akiről megtudhatjuk, hogy a tudomány útján Pif indította el (igen, a képregény), és hogy petyhüdt a farka. Bocs, de ezen fenn vagyok akadva. Nem mintha nem érdekelne egy férfifarok, de akkor már foglalkozzunk vele rendesen, és ne tereljük a szót őslények és férgek felé.

Önéletrajz, megemlékezés, társadalomkritika, nihilizmus, emberi lételemzés, lelki, szellemi és szexuális kirándulás és kiábrándulás, mindezt nagy léptékben, és mindezzel szemben olyan mérvű távolságot tartva, mintha nem is az íróval történt volna az élete. Nem próbálja meg elemezni a helyzeteket, minden magyarázat, amit az eseményekre talál, valami tudományos elmélet kivetülése, és egyféleképpen értelmezhető: a nagyobb elnyomja a kisebbet, és minden pusztulásra ítéltetett, hogy visszatérhessen a létezés körforgásába.
Hogy jó volt-e olvasni? Egyértelműen nem. A stílusra rá lehet hangolódni, de az életundorra, ami süt a sorokból, nem.
Szexuálisan cseppet sem felforgató könyv, csupán kérdéseket feszeget, bár lehet, hogy nem ez volt a célja, csak azért hozta fel a témát, hogy ő maga tisztán lásson. De bennem azért felmerült, hogy vajon mennyiben okolható egy életen át tartó frusztrációért egyetlen pillanat, ami valójában nem is volt igazán kellemetlen. Lehet az oka a boldogtalanságnak egy óvatos és bántónak cseppet sem nevezhető elutasítás? Hemperegjünk meg a múlt sérelmeiben, hogy igazoljuk a jelenünk nyomorát, mondván, ilyesmin nem lehet túllépni? Ezeknek az embereknek az élete teljesen kiüresedett, és ahogyan azt megszokhattuk, teli van álságos reménykedéssel. De ez teljesen felesleges erőlködés. Ők egyszerűen balfasznak születtek, így is fognak meghalni. Egyikük érzékeli ezt, a másik rezignáltan átvonul az életen és nem hajlandó tudomást venni semmiről, ami az igen szűkre szabott komfortzónáján kívül esik.
Tökéletes társadalmi tabló a 20. századról, francia módra.

2013/12/04

A történelmi regény napja

Nincsenek megjegyzések :
December 14-én, szombaton, 10 és 18 óra között első alkalommal kerül megrendezésre a történelmi regény napja, a Fővárosi Művelődési Ház és a Történelmiregény-írók Társasága szervezésében, kedvezményes könyvvásárlással és dedikálással egybekötött egész napos rendezvényként.
A műfaj legismertebb szerzői dedikálják könyveiket, melyek csak ezen a napon, 25-50%-os kedvezménnyel lesznek megvásárolhatóak.
Az érdeklődők személyesen is megismerkedhetnek kedvenceikkel, többek között:


valamint Cselenyák Imrével, Rozsnyai Jánossal, Urbánszki Lászlóval és másokkal, akik a közelmúltban jelentették meg első történelmi regényeiket.
Délután az írók közös pódiumbeszélgetésben osztják meg olvasóikkal a történelmi regénnyel kapcsolatos gondolataikat és válaszolnak a feltett kérdéseikre.
A kedvezményes könyvvásáron pedig többek között megvásárolhatóak lesznek a Lazi kiadó, Ulpius-ház, Gold Book, Atlantic Press kiadó, és Aba könyvkiadó történelmi tárgyú kiadványai.

Belépéskor minden tizedik látogató ajándékkönyvben részesül!



2013/12/02

Könyvesadvent

5 megjegyzés :
Megszokhattuk már ilyenkor karácsony közeledtével, hogy a kiadók elárasztanak minket kedvezményekkel. Ez jó is, mert nagyon jó akciókat lehet kifogni, meg rossz is, mert kábé egész évben erre lehetne spórolni, annyira megéri.
Nézzétek a Delta Vision honlapját, érdemes, mert naponta változik, mire van épp kedvezmény.
Tegnap Gaura Ágnes Borbíró Boris sorozatát lehetett nagyjából féláron megvenni, aki akarta, annak még dedikálják is, ma pedig Brandon Sanderson Ködszerzete kerül 17.000.- helyett 10.000 forintba.


Adventis naptárat lehet hajtogatni a Könyvmolyképzőnél is, bár ott az akciók nem csak egy napig tartanak, ők adnak kis szusszanásnyi időt az olvasóknak.
Mától Mikulásig (sose tudom, az hanyadika) Gail Carriger Lélektelenjének az első két részét lehet 30% kedvezménnyel megvenni, de pl. a tegnapi akcióban, ami egészen 22-ig tart, a megrendelés mellé rúnás pólót kaptok, ha gyorsak vagytok.


Nem tudom, más kiadó csinál még hajtogatós naptárat?

2013/11/29

Robert Gellately - Lenin, Sztálin és Hitler

1 megjegyzés :


Ez a rendkívül nagy ívű és sok helyen vitára ösztönző könyv annak a tragikus időszaknak a történetét mondja el, mely 1914 és 1945 között sújtotta Európát. A társadalmat ebben az időszakban két világháború, az orosz forradalom, a holokauszt, valamint a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása formálta.
Robert Gellately, a 20. századi európai történelem elismert szakértője amellett foglal állást, hogy e tragédiák szövevényes kapcsolatban állnak egymással, és egymástól független eseménynek tekintve nem érthetjük meg őket. Az események középpontjában három személy: Lenin, Sztálin és Hitler áll, és Gellately világos gondolatmenetű, olvasmányos elemzéssel mutatja be, hogy e diktátorok utópisztikus - és borzasztóan hamis - eszméinek hajszolása vezetett a rémálomszerű társadalmi katasztrófához.
Gellately szerint a szovjet és náci diktatúrákról szóló tanulmányok többségének alapvető problémája, hogy szerzőik figyelmen kívül hagyják Lenin kulcsfontosságú szerepét a kibontakozó drámában. A nemrégiben megnyílt orosz és német forrásokat is felhasználva elutasítja a "jó" Lenin mítoszát, és meggyőző társadalmi-történelmi beszámolóval szolgál mindhárom diktatúráról, mélyrehatóan bemutatva azok hasonlóságait és különbségeit. Bemutatja, hogy a Sztálin és Hitler közötti ádáz rivalizálás miként vezetett elkerülhetetlenül megsemmisítő és népirtó háborúhoz, végül pedig arra is figyelmeztet, hogy e rettenetes küzdelem hatása még napjainkban is érzékelhető.
Kiadja az Alexandra.
A történelem szerintem egy nagyon bonyolult valami. Összefüggések, szövetségek, érdekek és ellenérdekek tömkelegét kell megvizsgálnunk, ha egy esemény kiváltó okai után kutatunk. És akkor a titkos paktumok, rejtett szándékok még nem is biztos, hogy feltétlenül tudomásunkra jutnak, nem is beszélve az emberi tényezőről. Nehéz olyan könyvet találni, amelyik kimerítően körüljárja az adott témát, mindent számításba vesz, és felgöngyölítve az okokat és okozatokat, visszanyúlik a gyökerekhez, és magyarázatot ad, hogy mi miért történt, miért épp azokkal, és miért épp akkor.
Lenin, Sztálin és Hitler kulcsfontosságú szerepet játszott a második világháború kirobbanásában. Gondolom, ezzel még semmi újat nem mondtam, mert Sztálin és Hitler tettei és indítékai elég nyilvánvalóak, tanultunk róla az iskolában, és a témával kapcsolatban mindenhol az ő neveikbe futunk bele.
Ennek a könyvnek az újdonsága, már akinek újdonság, abban rejlik, hogy bevonja az egészbe Lenint, akiről a köztudatban nagyon sokáig egy egészen másféle kép élt, mint amilyen valójában volt. A "jó Leninről" tanultunk, a munkásosztály példaképéről, emberek felszabadítójáról, a forradalom atyjáról, akiről már óvodások hallgattak meséket, jó korán megkezdve az agymosást.
Gellately részletesen felvázolja, milyen is volt valójában Lenin, a zsarnoki és diktatórikus rendszer megálmodója, milyen célok vezérelték, és milyen szerepet töltött be az események kirobbantásában. Őt és Sztálint nem lehet egymástól elválasztani, hiszen mindent, amit Sztálinnak tulajdonítunk, a titkosrendőrségtől kezdve a munkatáborokon át a diktatórikus kormányzási módszerekig, Lenin dolgozta ki, ő csak jó tanítványként követte mesterét. Minden empátiától mentes, hatalommániás alak volt, aki kíméletlenül irtotta azokat, akik útjában álltak az általa elképzelt rendszernek. Hitlerhez ugyan semmi köze, de minden, ami Oroszországban (majd később a Szovjetunióban) történt, az Lenin miatt történt, Sztálin nem tett mást, csupán fanatikus leninistát csinálva önmagából, volt képes a diktatórikus uralomra.

Számomra igen érdekes az a különbség, ahogyan a nagyvilág a nácizmus és a kommunizmus embertelen tetteire reagált. Mintha a két rezsim mögött létező eltérő ideológia az egyik tetteit indokolná, és elfogadhatóvá tenné, míg a másikat elítélhetné, pedig a népirtásra nincs mentség, legyen mögötte bármilyen vezérelv, és az elnyomás akkor is elnyomás marad, ha felszabadításnak álcázzák, de mindkét rendszer mellett/mögött állt egy hatalmas, támogató tömeg, akik valóban a magukévá tették a fennálló rend elveit.
A könyvben végig egymás mellett halad a két rendszer összehasonlítása, tanulmányozása Leninnel kezdve az első világháborún át egészen Hitler haláláig, történelmi eseményekkel, személyiségelemzéssel, társadalmi hatásokkal, részletesen elemezve minden mozzanatot, politikai döntést, minden személy szerepét, és a hatalomhoz való viszonyát, aki a történelemre hatást gyakorolt. Nagyon olvasmányos formában tudhatjuk meg, hogyan lett a két ideológia egymásnak feszüléséből és világuralmi törekvéséből végül világégés.

Furcsa erről a könyvről véleményt írnom, össze sem tudom röviden foglalni azt a hatalmas tényanyagot, ami már egyébként is ismert, és amit az újonnan megnyílt levéltárak dokumentumai egészítenek ki; az események tekintetében semmi újdonsággal nem szolgál, de Gellately látásmódja és stílusa a száraz és tömény tényekből egy nagyon fogyasztható, és olykor nagyon is érdekfeszítő történelemkönyvet hozott létre.
Amivel nekem időnként gondom akadt, hogy elvesztem az ide-oda utalások tengerében, és sokszor úgy kellett kibogarásznom, hogy ki is mondta azt, amivel ki is nem ért egyet, és akkor most ki mit is gondol, meg én mit gondoljak? Nehéz a téma, sok mindent próbált belesűríteni, de a stílusa megkönnyíti a befogadást.
Ha valaki még csak most ismerkedik a korszakkal, és tényleg érdeklik a világháborúk, az semmiképpen ne hagyja ki, mert itt szinte mindent egy helyen megkap. De az is találni fog benne érdekességeket, még ha talán újdonságot már nem is, aki tud egyet s mást a múlt századi történelemről.

2013/11/22

Címtelen poszt a romantikusnak csúfolt regényekről +18

36 megjegyzés :
Tudom, hogy valahol mélyen nekem is van egy romantikus énem, de mindig eljön a pillanat, amikor szembesülnöm kell azzal, hogy nekem bizony igencsak mást jelent a romantika, mint a nagyátlagnak.
Megint a kezembe került egy olyan könyv, ami a végtelenségig lealacsonyítja mind a férfit, mind a nőt, az aktust kettejük között, az érzelmi viszonyokról már nem is beszélve. Ilyenek voltak azok a könyvek, amik anno kiváltották belőlem néhány kitörésem a "romantikus" könyvek ellen, amin jól meg is sértődtek páran. Akkor kicsit rosszul éreztem magam emiatt, hiszen a romantika nem az én asztalom, joggal lehet rajtam számon kérni, hogy mit erőlködök akkor vele.
Azóta viszont olvastam pár, számomra is igényesnek minősülő regényt, bár ettől függetlenül is azt kell, hogy mondjam, nem kell otthon lenni a romantikában ahhoz, hogy bárki is meg tudja állapítani, hogy az adott könyv hozza-e az elvárt színvonalat, avagy sem. Mert ez az a téma, ami mindenkinek az életében jelen van ilyen vagy olyan módon, van róla véleménye, és teljesen mindegy, hogy olvassa-e, vagy az utcán jön vele szembe. Bárki is a kezébe vesz egy mostanában divatos könyvet, fogja tudni, hogy a saját hozzáállásához képest mennyit tud neki nyújtani.

A régi szép időkben a hajam tépve vágtam a szoba sarkába a könyvet (persze, csak képletesen, nem szokásom vagdalkozni), hogy még egy ilyen igénytelen, minőségen aluli szart...
De kezdjük ott, hogy lehetnék jóindulatú. Kereshetném a könyvben a pozitívumokat. Akkor vegyük sorra, hogy mik lehetnek azok.
- betűk vannak a lapokon. (oké, nem poénkodok.)
- a szereplőknek végülis van karaktere, lehet tudni, ki a lány, és ki a fiú, és nem csak a nevükből.
(nagyon gondolkodok...)
(még mindig gondolkodok)
- hát, a téma nem túl eredeti, de legalább összefogja a cselekményt.
- van benne ügyvéd, zsaru, zenész, sportoló  (akármi, merthogy semmi jelentősége, milyen foglalkozást űz)
(megint gondolkodok)
- a stílusa sem olyan rossz
(feladom)

Van viszont egy rakat hibája.
Először is, az elvi vezérfonalat, ami végigmegy a könyvön, nem tudom összeegyeztetni a saját elveimmel, amiből higgyétek el, nincs sok, szóval éppen lehetne hozni az alacsony elvárásokhoz is az alacsony minőséget, de mivel kardinális pontokban homlokegyenest mást gondolok, ez jelen esetben kivitelezhetetlen.
Hogy mire gondolok? Először is, a nő és a férfi egymáshoz való viszonya. Bár tudom, hogy a férfi egy külön állatfaj (emberem mondja mindig, ő pedig csak tudja), mégis kikérem magamnak, hogy egy pasi minden nőt szexuális segédeszköznek tekintsen.
És ebből adódik minden további negatívum.
Tegyük fel, hogy két vadidegen megismerkedik egymással, mondjuk egy rendezvényen.
Az író próbálja úgy megoldani, hogy mind a kettejükben lejátszódó dolgokról kapjunk egy kis képet, ezért az írásmód e/3, de váltott nézőponttal. Ez egy remek ötlet egyébként, főleg ezeknél a könyveknél, de az írónak vigyáznia kell, hogy egyik karakternél se essen ki a szerepből, és itt szokott elvérezni a dolog. Jelen esetben mivel az író nő (mi más lenne), a női karakter megformálása hitelesre sikerült, amennyiben egy kiéhezett, naiv, picit ostobácska, a lelke mélyén kurvulni szerető, anyagi gondokkal küzdő nő megformálása volt a cél. Nincs bajom az egyéjszakával, nincs bajom a pasicserélgetéssel, mint ahogy azzal sincs, ha egy nő végre farokhoz jutva kihasználja a lehetőséget, és még azzal sincs, ha ezzel anyagi előnyökhöz tudja magát juttatni. Viszont azzal van bajom, hogy hagyja magát egy olcsó, lepukkant motelbe berángatni, mint akinek tényleg mindegy, csak legyen már valami. Belső tartás nuku, csodás kezdet ez.
És úristen, EZ EGY HÍRES EMBER! Jaj, tud majd mesélni az unokáinak! Jaj, mennyire fogják őt irigyelni a barátnők!
És úristen, MEKKORA FARKA VAN!!
Én lennék túl igényes, vagy finnyás? Vállalom.

Aztán ott van az a rózsaszín (piros, zöld, kék, akármilyen) tűsarkú. Hogy valaki tűsarkúban keféljen, az nagy divat a pornófilmeken, és nyilván a fetisisztáknál alapkövetelmény, minden egyéb más esetben csak hátráltató tényező. Persze, végülis maradhat a nőn közben is, de szerintem nevetséges, kényelmetlen, ráadásul színes. ?!
Amitől teljesen szét szoktam csúszni, az, amikor a pasi dákója a feje tetejét verdesi. Nagyon kevés olyan nőt ismerek, aki szereti, ha a torkáig felér, persze, előfordulhat, hogy kedvenc női karakterünk éppen ez a típus. Ha könyvet olvasok, számomra irreleváns, kinek mekkora. Csakhogy ezek a könyvek ezért íródtak, megmutatják a nőknek, hogy a hatalmas, nagydarab, színizom sportolóknak (akikben egyébként annyi dopping van, hogy örülhetnek, ha feláll nekik), akkora, de akkora farkuk van, hogy már a látványától el lehet élvezni.
Őszintén szólva engem ez taszít. Az meg főleg, amikor a barátnőtől kell megtudni, aki meg más nőktől hallotta, akik még tapasztalták is.
Itt nekem elveszik a férfi varázsa, és nagybetűs Férfiból, aki lehetne belőle, átavanzsál egy húsdarabbá. Valahol tisztában vagyok vele, hogy egy férfi egyik legfontosabb ismérve (egymás között), hány nőt sikerült megdöntenie, de amikor a farokméret az első, ami eszébe jut róla bárkinek, na, az nekem már lealacsonyító. Pláne, hogy ha ezt így minden utánjárás nélkül az arcomba nyomják. És  mi van a többi fickóval? Be vannak számozva nagyság szerint?
És ez az a pont, ahol teljesen nyilvánvaló, hogy nem csak a nő a segédeszköz, de a pasi is. Hogy ez kinek jó, nem tudom, de mivel szokták szeretni az olvasók ezeket a könyveket, valamilyen igényt biztosan kielégít. Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy az írónak semmi, de tényleg semmi fantáziája nincs, hogy egy rendes történettel rendelkező könyvet összehozzon.
A nő saját énképe is kardinális kérdés szokott lenni. Az 5 kiló súlyfeleslegtől kezdve a nem elég szőke a hajamon át elég változatos a kifogások listája. Azt külön szeretem, amikor a nő önjellemzése alapján látok magam előtt egy unalmas, szürke kisegeret, aki annyira nem csúnya, hogy ronda legyen, de nem is szép. Szóval olyan átlagos, akik rendszeresen mennek el egymás mellett az utcán. Aztán ahogy a pasi szemén át látjuk, a nő bombanő lesz, csodás, karcsú lábakkal, angyalian gyönyörű arccal, tökéletes alakkal. Rendben, senki nem úgy néz a tükörbe, hogy ő a világ legszebb nője, de valami elképzelése mindenkinek van, hová sorolja magát a szépségmércén, és ekkora szakadék a valóság és az énkép között nevetséges és hiteltelen.

És akkor jöjjön a pasi.
Váltott nézőpontban vagyunk, látunk egy kicsit a fickóból is.
Neki tetszik a nő, és ezt onnan tudjuk, hogy a farka elkezd keményen feszülni a nadrágjában. És még egy szót sem beszélt a nővel. Tehát a nő csodálatos jelenség, akit meg kell fektetni, hogy egyébként mi a helyzet a fejében, lelkében, szívében, az érdektelen. Ennyik vagyunk: ha feláll, megdöntenek, ha nem áll fel, odébb állnak, és keresnek mást, akire feláll. Ez valahol így is van, sőt, alapvetően minden emberi kapcsolat alapja: ha tetszik, jóban akarok lenni vele, mert érdekel, ha meg nem, akkor közömbös vagyok.
Csak itt meg van ideologizálva valami elkent érzelmi maszlaggal, amit úgy fogalmaz az író, hogy a nő "valamit csinált" a pasival, amitől nem tud mégsem a gatyájában maradni.
Láthatóan a férfiszereplőre kíván erőltetni valami érzelmi reakciót, csak nem tudja, hogyan is kellene ezt kivitelezni. Látni nem látunk mást, csak hogy remekül működik közöttük a kémia, ami örvendetes, ám mivel hiányos az érzelmi megformálás, lesz egy kis hézag a történetben, és olyan mondatok kerülhetnek egymás mellé ugyanattól az embertől, hogy "nagyon akarja ezt a nőt, őt, és csakis őt akarja" és "legalább majd újra az ágyában lesz, és tökéletesen ideiglenes lesz a viszonyuk". És akkor ülök döbbentem, hogy mi  van? Akarja a csajt, vagy nem? Akkor meg mit arcoskodik itt az ideiglenes viszonnyal?!
Merthogy mindennek az előzménye az volt, hogy a pasi, kockáztatva, hogy lebukik egy paparazzi előtt, berángatja az olcsó lepukkant motelbe vágyai tárgyát (jelen esetben a tárgyat szerintem szó szerint kell érteni), aztán meg lesmárolja a nyílt utcán, és mivel a srác balhés, híres, és gazdag, és pont egy botrány kellős közepén van, életszerűtlen, hogy legalább egy lesifotós ne követné minden lépését, mégis gondolkodás nélkül bevállalja a lebukást. Szóval nem kicsit akarja a csajt, de akkor meg ne jöjjön már nekem az író azzal, hogy csak egy kicsit akarja megdugni, aztán neki már mindegy is.
Tudjátok, hol tettem le? A szexmentességi záradéknál. Adva van ugyanis a balhés pasasunk, szexbotrányokkal, állítólagos házasságtöréssel egy csapattársa feleségével, amit úgy kívánnak elsimítani, hogy feleségül vesz egy szép, ám ismeretlen és kedves lányt, ezzel helyreállítva a jó hírnevét, és így majd leszáll róla a sajtó. A csaj viszont, hogy ne essen még jobban bele a srácba, kiköti, hogy szex nem lehet. (már nem tökmindegy?!) És ezt a záradékot mindenki örömmel fogadja, az ügyvédek helyeselnek, kedvenc pasink meg fapofával tudomásul veszi. De az írónő az egyetlen, akinek ez a helyzet jó, mert így belesodorhatja  a szereplőit egy csomó hülye helyzetbe, hiszen milyen vicces már, hogy ha valaki szexel a házastársával, azzal szerződést szeg, és iszonyat sokat kell neki fizetnie, tehát bármennyire is vágynának rá, el kell velük kerültetni, legalábbis egy ideig. Biztos marha jót tesz egy balhés pasinak, ha otthon sem kapja meg, de máshova sem mehet, hiszen pont a balhé meg a reflektorfény elkerülése lenne a cél, amit ezzel a húzással jól pofán is csapott az írónő.
Szóval megállapíthattam, hogy ez a könyv roppant ostoba, teljesen felesleges vele időt tölteni.

Azt hiszitek, ez az egész könyv? Hehe, nem.
Összefoglalva annyit tudok róla mondani, hogy közhelyes, klisés, minden egyedi ötletet és karaktert nélkülöző, a végtelenségig közönséges és mint mondtam, ostoba könyvet sikerült kézbe vennem, és a negyedéig eljutnom.
Egy rakat ilyen van a piacon, és nem csak maga a könyv háborít fel, hanem már a tény is, hogy emberek ezt megveszik, bekajolják, és igénylik, hogy ilyen, csekélyke történettel rendelkező lapos és sekélyes szarral szórakoztassák őket.

Most komolyan, miért olvasnak ilyen könyveket azok, akik ilyen könyveket olvasnak?

2013/11/19

Jön az új Borbíró Bori

5 megjegyzés :
Vannak, akik nagy esküvőről és tengeren túli utazásokról álmodnak – és vannak, akik jól tudják, hogy az előttük álló utazás és lakodalom csak belépő egy igazi rémálomba. Eric Bowman kérésére Bori Coloradóba utazik Attilával, és egy esküvő leple alattmegpróbálja kideríteni, vajon miféle szerzet gyilkolja sorban az alakváltókat a Bowman-fivérek falkájában. A szálak egy alakváltó szépségversenyhez vezetnek, s ha ez még nem lenne elég, Borinak közben meg kell küzdenie Attila egyre aggasztóbb fizikai állapotával is – valamint egy jóslattal, mely semmi jót nem ígér.
Vajon kinek az életébe fog kerülni az elkerülhetetlen lidércnyomás?
Ki tartja rettegésben a vérfarkasokat, és ki lopózik be éjszakánként a Bowman-birtokra?
Borinak több fronton is helyt kell állnia, de ez nem egyszerű: szembe kell néznie legbelsőbb félelmeivel és barátai titkaival. Mint mindig, most is eltökélten lép a tettek mezejére – ám életében először, egy pillanat erejéig, a döbbenettől elakad a szava…
Magyar nyakba magyar szemfog!
Kedvezményesen megrendelhető a Delta Vision oldalán.
Ajánlom még megnézésre a kiadó vezetőjével készült interjút, szórakoztató és informatív.
PL nagy vonalakban már vázolta, hogy mikről esett szó, de nézzétek meg, megéri.
(és az ekultura youtube oldalán találtok még jópár érdekes interjút)

2013/11/17

Amanda Stevens - A birodalom

Nincsenek megjegyzések :
Amanda Stevens paranormális-romantikus sorozata, a Sírkertek királynője folytatódik. A halottlátó temetőrestaurátor, Amelia Gray egy újabb megbízatást kap, ami majdnem az életébe kerül. Ezúttal ugyanis egy tó mélyére süllyedt ódon temető női kísértetei kérik a segítségét, miközben a látszólag csendes kisvárosban feltűnik a Gonosz, és ördögi tervet eszel ki...
Kiadja az Athenaeum

A fülszöveg kellőképpen szűkszavú, ami elég szerencsés, mert sorsfordító dolgok történnek ebben a kötetben. Akár nekünk is azok lehetnek, mert ha én ezt a könyvet időben elolvasom, teszem azt olyan 25 éve, tutibiztos, hogy kitartok amellett, hogy mégiscsak régész leszek, netán antropológus, de egészen biztosan másfelé kanyarodott volna az életem.
Amelia tehát elhagyta Charlestont egy újabb munkáért, ami Asher Fallsba szólította. Ahogy betette a lábát a világtól elzárt aprócska városba, mindenki élete felbolydult.
Már az első részben is szimpatikus volt, itt viszont már kifejezetten megszerettem.
Először is 27 éves létére nem akar egy végtelenül naiv, buta lánykának tűnni, aki nem vár másra, csak a hercegre, hogy így vagy úgy, de kimentse a gonosz karmaiból, és ha már az egyik herceg veszélyt jelent rá nézve, akkor ott a másik, az is jó lesz.
Tényleg egy erős, határozott, karakteres nőalakot sikerült a személyében megformálni, aki nem elég, hogy szellemeket lát, még a munkája is végtelenül érdekes. Egy kicsit sajnáltam, hogy ebből most igazán már nem jutott nekünk, de a történtek a háttérbe szorították a munkát, így semmi plusz infóval nem látott el bennünket Stevens a sírok restaurálásával kapcsolatban.

Ott van először is a temető, Thorngate. Kettő van belőle, a régi víz alatt, épp a szállása partját nyaldosó tó fenekén, a másik, az újabb, szabadon ugyan, de elhanyagoltan, amit rendbe kellene, hogy hozzon. Viszont minden összeesküdött ellene, mert a munkával alig halad, folyamatosan érzi, hogy figyelik, és határozottan a sarkában van valami nagyon sötét és vészjósló, ami mindenkire csak bajt hoz.
Ez a sötét erő lesz majd a titok nyitja, vagyis mégsem, mert még mindig nem tudjuk, mi az, viszont megtudjuk, miért van jelen, és mi a dolga.
Megismerkedtem jópár kisvárosi emberrel, volt, aki minden negatívuma ellenére szimpatikus volt, volt, akitől a bájos mosolya ellenére is a hideg rázott, és persze, mint az ilyen kisvárosok esetében, mindenkinek megvan a maga kis titka, a sötét múltja. Hogy én miért nem tudok ilyen emberekkel összefutni, fogalmam sincs, de olyan jó volna valaki más titokzatos és veszélyesnek ígérkező múltján agyalni, és kutakodni kicsit. Rá kell jönnöm, hogy csupa unalmas ember vesz körül, a legnagyobb titka meg mindegyiknek az, hogyan és mennyit csalt el a vállalkozásában. Semmi múltbéli mocsok, veszélyes felmenők, titokzatos pletykák. Mondjuk nem is csoda, gyökértelenként mindenhova csak betérek, az ilyen mélységes dolgok tudójának viszont ott kell élnie egy helyen sokáig, szóval lehet, hogy mindenkinek megvan a maga kis titka, csak nem látszik elsőre. (a félrelépéseket most nem veszem ide, az olyan állandó, mint az eső vagy a napsütés, ehhez nem kell messzire utazni.)
Kicsit mellébeszélek, de annyi minden történt: Amelia talált egy megcsonkított kutyát, akit befogadott, és aki az őrzője lett, megismerte a múltját, megismert három boszorkányt, látott hexeneket (falra rajzolt okkultista jelképek), majdnem szeretkezett egy vízesésnél, közel engedte magához a gonosz, és látta a víz alatti temetőt. Közben üldözték, összevágták a rózsabokrok, elveszett egy babérerdőben, és majdnem kinyírták, aztán majdnem lezuhant a szikláról, aztán meg majdnem a tóba fulladt, meg majdnem rázuhant egy ház... szóval mozgalmas pár hét volt ez neki.
Közben Charlestonban Devlin hiányolja, és azt hiszem, ezekkel a tapasztalatokkal, amiket Asher Fallsban szerzett, röhögve legyőzi azt, ami ott vár rá.

Nem tudok elmenni szó nélkül Thane alakja mellett.
Bár romantikus-szellemes kalandregényként címkézik, igazából nincs benne túl sok romantika. Stevens úgy tudja megrajzolni ezeket a pasikat, ami miatt meg kell hajoljak előtte.
Thane férfias, erős jellem, de nem az a bugyinedvesítő, amit megszoktunk újabban. Ő valahogy (meg Devlin is, de ő most nem szerepelt) azokat a klasszikus férfialakokat testesíti meg, akik ott állnak a nő mellett, csendben és méltósággal szeretnek, nem akarnak mindenáron hanyatt dönteni senkit, és nem attól férfiak, hogy méteres falloszuk van. Bátrak, célratörőek, ha kell agresszívek, de nem akarják leigázni a nőt, hanem hagyják nőnek lenni. Nincs perverzió, és az a kevés erotikus érintkezés is, ami van, nagyon látványos, és érzékelhetően perzselő, de ettől még senki nem fogja magára rántani a párját. Visszafogottnak épp nem nevezném, de inkább a szereplőkre gyakorolt hatást érezzük, és nem célja, hogy az olvasó is beinduljon. Thane is nagyon szimpatikus volt, bár más habitus, mint Devlin, és nagyon tetszett, ahogy Amelia ezt a helyzetet kezelte.
Eszembe sem jutott a szerelmi háromszög, bár így visszagondolva a történet éppen magában hordozhatta volna, de örülök, hogy nem használta ki az alkalmat Stevens.

Minden figyelem Ameliára és Asher Falls szellemeire irányul, a teremtményekre és a múltra, ami mindenki életére rányomja a bélyegét, még azokéra is, akik akkoriban nem is éltek. Nem tudom, Amelia új szövetségese előkerül-e még a következő részben, de jó lenne viszontlátni őt is, Thane-t is, és megtudni, mi lett velük és a várossal, és az ott rejtőző gonosszal.