A terápia tanulságai

1.6.12 8 Comments

Nem akarok folyton azon sírni, hogy drágák a könyvek, meg nincs helyem már :D, de az utóbbi egy évnyi könyvvásárlás-megvonás nagyon jó szolgálatot tett. Tegnap járt le ugyanis a kihívásom , amit azért hoztam létre, hogy ne vegyek annyi könyvet, legyek türelmesebb olvasó, és íme a tapasztalat az elmúlt majd egy évről. Kicsit előbb is szüntettem meg, mint a tervezett, mert úgy gondolom, ennyi idő alatt aki akarta, már magáévá tette a nemvásárlás szellemiségét, aki meg nem, azon a következő két hónap se nagyon segítene.:)

Szerintem mindannyian érezzük, mármint mi, akik folyamatosan vásárolunk, hogy sok esetben már túlzás, amit művelünk, én legalábbis néha vertem a fejem a falba, hogy minek vettem meg ezt vagy azt a könyvet (és miért nem a másikat meg a harmadikat, mert az mennyivel jobb lett volna). Nem is feltétlenül az ára miatt, hiszen lelkes antikvárium látogató és akcióvadász vagyok, hanem inkább azért, mert ami ott helyben jó ötletnek tűnt, az már hazaérve érdektelen lett. Nem tudom, miért, talán türelmetlen vagyok, talán nem kellene ennyire érzelmi alapon vásárolnom, de lehet, hogy egyszerűen csak vásárlásfüggő vagyok. Mások ruhát, cipőt, sminkes cuccokat vesznek tonnaszámra, én meg könyveket.
No, azt a célt szolgálta ez a kis kihívás (ami tényleg komoly kihívást jelentett eleinte), hogy erről leszokjak.
Hogy segített-e?
Nem.
Vagyis egy kicsit igen
Azt hittem, hogy majd szépen lassan leszokok róla, hogy akarjak bizonyos könyveket, és ha elém kerülnek, az idő múlásával hidegvérrel tudok rájuk nézni, és faarccal elnyomni, hogy ez engem nem érdekel.Hát nem.
Viszont.

Tavasszal csináltam egy nagytakarítást a polcaimon, ilyenkor megcserélek könyveket, amiket már olvastam, eldugom a hátsó sorba; amiket még nem, azokat előre veszem, hogy szem előtt legyenek, és kénytelen voltam azzal szembesülni, hogy rengeteg olyan könyvem van, aminek a sorsa abszolút nem érdekel, akár olvastam már, akár nem. És ez rádöbbentett, hogy mennyire fontos lenne tényleg csak azokat megvenni, amik létszükségletek. Az utóbbi egy év alatt próbáltam magam ehhez tartani, mert azért őszintén szólva sokszor elég macerás volt egyetlen könyvet kiválasztani a kínálatból, mert annyi sok jó volt, de ilyenkor mindig magamra parancsoltam, hogy nyugalom, nem eszi meg előlem senki, majd ha még három hónap múlva is vágyom rájuk, akkor oké. Így aztán szépen tologattam magam előtt a le nem vásárolt könyveket, néha jól bele is zavarodtam, hogy akkor most mennyi is van, amit le lehet vásárolnom, de így sikerült rászoktatnom magam a türelemre és a várakozásra, hogy ne első fellángolásból nyomjam a rendelés gombot.
Inkább ez a pakolás volt az, ami hozzásegített, hogy ne csak tudatosan gondoljam át a dolgot, de szívből-lélekből is. (ez milyen romantikusan hangzik.:D) Mert azért más az, amikor az embernek fegyelmezettnek kell lennie, és más az, amikor ez magától jön. Biztos, hogy az előző időszak magamra erőltetett tudatossága nagyban segített, hogy ezt ilyen gyorsan átlássam nem csak aggyal is.

Valószínűleg ez volt a végcél, mert ha teljesen elhidegülnék az új könyvektől és a bolti kínálatból való szemezgetéstől, már az olvasás sem érdekelne. Az egyértelmű, hogy az érdektelen könyvek azonnal kiszűrődnek, nem állok neki nézegetni, hogy vajon jó lenne-e, vagy milyen lehet, hanem lapozok tovább, ami fenn marad a rostán, az már csak töredéke az egy évvel korábbi időszakban fennmaradóknak, és még így is ültetem a polcon jódarabig, amíg a megvételükre vetemedek. Ez az állapot  nagyjából fél év után jött el, először azt hittem, hogy azért, mert karácsony környékén jól bevásároltam, de aztán ez végülis megmaradt az utána következő hónapokra is.
Most is nagyon kevés van a virtuális polcon, amit talán majd egyszer megveszek, de az is lehet, hogy nem, nem érzem, hogy azért, mert polcra tettem, feltétlenül meg is kellene vennem.

Nagyjából 24 résztvevő volt a kihíváson, de ez a szám hol megnőtt, hol lecsökkent, gondolom, attól függően, hogy ki mennyire tartotta értelmes dolognak, lehet, hogy olyan is jelentkezett rá, aki időközben rájött, hogy semmi szüksége a megvonásra, mert nincs mit. Vagy esetleg egy-egy nagybevásárlás után a bünti elől menekülve inkább leiratkoztak.:D
Nem tudom, ki mennyire vette komolyan a megvonást, bár próbáltunk FFG-vel valami keretet adni meg kicsit feldobni az eseményt bünti meg jutalom formájában, azért nem voltam senki sarkában, hogy most akkor mennyit vett, és miért, meg ne vegyen, meg stb. Ezt mindenkinek magának kellett éreznie, hogy ő hogyan szeretné, vagy hogyan nem, inkább talán a lelket próbáltuk tartani egymásban, meg persze a büntikkel néhány kellemes percet is szerezni. Amit vagy megcsináltak, vagy nem, ne vessen rám követ senki, de ezzel már aztán igazán nem foglalkoztam.
Úgy gondolom, pontosan tudom, mik azok a könyvek, amikért hajlandó vagyok pénzt adni, mert egyszerűen a polcomon kell lenniük, és ehhez ragaszkodom következetesen. Néha egy kis kilengés belefér, de már nem akarom számszerűen bekorlátozni magam. Remélem, így maradok, ez most jó.

Járt még egy olyan kellemes mellékhatással, hogy visszatértem azokhoz a műfajokhoz, amik igazán a sajátom, a krimik, történelmi regények, fantasyk, és a két, utóbbi idők felfedezettjéhez, a sci-fihez és a stemapunkhoz. Ha elolvasok egy nagyon jó kis posztot egy romantikus regényről Angelikánál vagy Zenkánál, nem akarom azonnal elolvasni én is, mert a poszt tök érdekes, viszont tudom, hogy a könyv meg nem lenne az. Vagy teszem azt, hiába nagyon jó a története egy tipikus kis YA könyvnek, nem érdekel, mert a váz lehet, hogy ígéretes, de ahogyan felépítik, biztos, hogy teli van hiányossággal, és nem is nekem szólnak. Ez alól persze vannak kivételek, de ezek nagyon ritkák. Valószínű emiatt is sokkal egyszerűbb szűrnöm az új könyveket, jóval kevesebbre figyelek fel alapból, mint eddig.

Akik megcsináltátok, s komolyan is vettétek, nektek mi volt a tapasztalat? Jobb most, könnyebb nemet mondani, vagy nincs változás? Esetleg átgondoltabbak lettetek, netán végre vége alapon beszabadultok egy könyvesboltba, mert végre kifoszthatjátok?:)

Tovább...