2012/11/03

Laura Hillenbrand - Rendíthetetlen

A Rendíthetetlen Louis Zamperini (1917- ) életének regénye, akinek olimpiai futókarrierjét a II. világháború törte derékba.
Azon típusú gyerekek közé tartozott, akiktől az anyjuk idejekorán megőszül. Eszméletlenül rossz volt, izgága, és folyton valami csintalanságon törte a fejét.Egy alkalommal például zongorahúrral kötötte össze egy hatalmas fa ágait a templom harangjával, elképzelhető a csődület a titokzatos harangzúgásra. A fémkereskedőnek azt a rézhulladékot adta el, amit előzőleg tőle lopott el, és a pékség raktárát rendszeresen fosztogatta. Ez egészen addig megbocsájtható is, míg valaki már elég érett nem lesz ahhoz, hogy belássa tettei következményét, és nála is elérkezett a pillanat. Hogy mennyire játszott ebben szerepet a Kaliforniában elhatalmasodó őrületnek, az eugenikának, azt már így utólag nehéz megállapítani, mindenesetre bátyja, Peter unszolására futni kezdett. Először utálta, majd jónéhány egyéb kudarc után ez lett az élete. Egyre jobb eredményekkel nyerte a helyi versenyeket, és kijutott az 1936-os berlini olimpiára, ahol elég volt a sportolóknak kiejteni valamit a szájukon, amilyen gyorsan csak lehetett, már hozták is. A városban makulátlan tisztaság uralkodott, és az olimpiai szállás elsőrangú volt, de nem tudta megtagadni saját magát, amit csak lehetett, eltulajdonított. Még egy náci zászlóra is sikerült szert tennie. Hazatérését követően teljes erőbedobással az 1940-es olimpiára kezdett készülni.
Zamperini egész életútja az akaraterőről, a küzdésről, önmaga legyőzéséről szólt, és sajnos, ez a fogsága ideje alatt hasznára is vált. '41-ben besorozták, majd jött a hír, Japán megtámadta Pearl Harbort, Amerika belépett a háborúba. Zamperini a légierő pilótájaként sok bevetésben részt vett, míg egy hibás gép a vesztüket okozta, és Louie és csapata a Csendes-óceánba zuhantak, és több heti hajótöröttség után az ellenség kezei között kötöttek ki, akik minden lehető eszközzel próbálták belőlük kiszedni a hasznos információkat.

Inkább dokumentumregény, mint regényszerű életrajz ez a könyv, de ez mit sem von le az élvezhetőségéből. Kicsit megelevenednek előttünk olyan sztárok, mint Jesse Owens, Glenn Cunningham, vagy Nomran Bright, aki ugyan nem jutott ki az olimpiára sérülése miatt, de élete végéig futott. Amikor megvakult, egy kötél és egy  társ segítségével, de a korosztályos csúcsokat sorra megdöntötte.
Megtudhatunk kulisszatitkokat is a futók életéből. Egyszer például, amikor Louie egy versenyen négy percen belül akarta futni az egy mérföldet, a többi futó közrevette, nem engedték kitörni, és megélesített szöges futócipőjükkel össze-vissza sebezték, eltörték egy bordáját, és átlyukasztották egy lábujját. Állítólag mindezt edzői utasításra. Döbbenetes. És remek példája, micsoda erő lakozott Zamperiniben, mert ennek ellenére nem adta fel, az első adandó alkalommal kitört, és 4,08 perc alatt futott célba. Micsoda csúcsot futhatott volna, ha gerincesebb sporttársai vannak....

De a lényeg, sajnos, a harctér, és a hősies helytállás. Elképzelni sem tudom, milyen érzés lehetett, amikor már a sokadik keresőgép repült el a fejük felett anélkül, hogy észrevette volna őket a színes rakétajelzések ellenére. A vízen hánykolódni két csónakban, sebesült bajtársakkal, élelem és víz nélkül, majd végignézni, ahogyan a cápák felfalják őket... Mi az, amitől az ember ilyenkor mégis tovább lélegzik, küzd az életéért, alapvetően a reménytelenségben? Egyáltalán, hogy lehet a háborús élmények után magát az életet folytatni a túlélőknek?
A háború szomorú helyzeteket eredményezett, rengetegen haltak meg idő előtt, hatalmas bátorságról és emberségről téve tanúbizonyságot.
A légierőnél az életveszélyt nem lehet félvállról venni. A halottak nem csak számokat jelentettek egy papírlapon: az ember szobatársai, ivócimborái, bajtársai voltak, akik tíz másodperccel korábban még mellette repültek. Nem is egyenként tűntek el az emberek. Előfordult, hogy egy körlet lakóinak negyede nem tért vissza. Temetést ritkán tartottak, mivel ritkán kerültek elő a holttestek. A legtöbben egyszerűen csak eltűntek, és kész.
Torokszorító történeteket olvashattam a bajtársiasságról, és a háború értelmetlen pusztításáról. Nekünk, akiknek még nem volt részünk (és remélem, soha nem is lesz) a háború borzalmaiban, testközelbe hozza azt, hogy miért ne történhessenek meg ezek a dolgok újra. Mert ez nem csak Zamperini könyve, hanem emléket állít mindenkinek, aki ebben az értelmetlen küzdelemben részt vett, akár túlélte, akár nem.


A könyvet kiadja a Cartaphilus.

Share:

7 megjegyzés:

  1. Úgy szeretem, amikor ilyen könyvekről írsz :). Ezek a kedvenc posztjaim tőled, tényleg a könyvet nem biztos, hogy elolvasnám, de ha a közelben lennél simán átmennék beszélgetni róla.

    VálaszTörlés
  2. nem is tudom, van-e értelme kiírni egy ilyen könyvnél, de SPOILER jön:

    egy csomó dolgot nem írtam bele. szörnyűséges dolgok történtek a foglyokkal a fogolytáborokban. gondolom, ez a világ egyik részén sem volt másképp, de semmivel sem voltak jobb helyek a nácik haláltáborainál, szal sajnálom én szegény zsidókat is, de na....
    a fejadag nagyon kicsi volt. mindenki csontsoványra fogyott, fertőző betegségben szenvedtek, kegyetlenül bántak velük. mindennapi verés, alázás, nem tudtak olyat csinálni, vagy mondani, hogy jó legyen. ha ránézett a tisztre, azért verték szét a fejét, ha nem, akkor azért. a japánoknak parancsuk volt a hadifoglyok kivégzésére, eszerint is kezelték őket. egyes helyeken orvosi kísérleteket is folytattak.
    ezek után egyébként nagyon szívesen venném egy japán hadifogoly visszaemlékezéseit amerikai fogságára. bár erre kevés az esély, ott büszkeség kérdése volt, hogy inkább meghalnak, minthogy fogságba essenek.
    és nem egészen köztudott, de a japánoknak pont olyan világhódító terveik voltak, mint a németeknek, és a környező népekkel szemben, főleg, a kínaiakkal kapcsolatban, munkált bennük, hogy ők különbek, a többi csak söpredék, és azért él, hogy őket szolgálja. a seregben a katonákat évtizedeken át erre képezték ki.
    és ezek után, hogy egy csomó szaron átment, kilenvenakárhány évesen még mindig tud mosolyogni Zamperini. ez a nemsemmi.

    VálaszTörlés
  3. Ez engem is érdekelt, nézegettem is, de annyi most a fantasztikus irodalom, hogy nem marad másra időm. Egyszer azért elolvasom.
    Köszi!

    VálaszTörlés
  4. PL, ha egyszer besokallsz a fantasyból, akkor mindenképpen olvasd el, mert érdemes.
    sztem elég sokáig velem lesznek még képsorok belőle...

    VálaszTörlés
  5. Igen, ezt szokták mondani, szerintem még így sem tudjuk elképzelni, mi mehetett ott... Mindenütt. Csodálom az ilyen embereket.

    VálaszTörlés
  6. Nima, én úgy megrettentem ettől a könyvtől, de most visszatért a bizalmam. Ahogy belelapoztam, nekem annyira tényszerű történelemkönyvnek tűnt. De akkor ezek szerint jól olvasható, élvezhető a borzalmassága ellenére?

    VálaszTörlés
  7. á, ne rettenj meg, nagyon olvastatja magát. tényleg nem regényesen van megírva, inkább dokumentumszerűen, de egyáltalán nem száraz. nagyon is élvezhető, már ha erre a rengeteg borzalomra illik ez a szó.

    VálaszTörlés