2012/08/09

Dallos Sándor - A nap szerelmese / Aranyecset

Ahogy Goyáról készítettem a posztot, eszembe jutott, hogy még egy nagyon érdekes, festő életéről szóló könyvnek itt kell lennie, még akkor is, ha ezt nem most olvastam. Régen, amikor könyvtelenül bolyongtam a lakásban, anyát nyaggatva, hogy mondjon már valamit, mit olvassak, ezt a könyvet ajánlotta. Forgattam, lapozgattam, festmény egy szál se benne, túl vastagnak is találtam, úgyhogy inkább visszatettem. Aztán időről időre kézbe vettem, de valami mindig visszatartott, hogy elolvassam. Talán azért, mert azt hittem, ha egy festő munkái nem gyakorolnak rám különösebb hatást, annak az élete sem érdekelhet túlzottan. Aztán jó pár éve megint a kezembe került, van benne ajándékozási bejegyzés, anyának valami vizsgája sikerült, arra kapta apától, meg olyan megható volt, hogy anya ajándéka most az én kezemben van, hogy végül csak elkezdtem. (Találtam benne régi pénzeket is, forintot is, meg pengőt is, és egy kisz-meghívót egy szüreti bálra, 1971-ben. Igazi kincsesbánya egy régóta a polcon porosodó könyv. Vissza is tettem szépen bele mindent.) Nem bántam meg, mert amennyire nem érdekeltek a művei, annyira érdekesen volt megírva az élete. Meg aztán, éppen a könyv miatt, ma már egészen másként nézek a festményeire is.
De nem csak Munkácsy életregénye ez, hanem egy változóban lévő országé is. A  városi polgárság most kezd kialakulni, aki csak teheti, igyekszik az egzisztenciáját megteremteni. Láthatjuk, honnan indul Munkácsy, a semmiből, egy szegényes kis lyukból, megszenvedve a tandíj előteremtését is, és hová jut: Németországon át Párizsba, a fényűzésbe... és a betegségbe.  Egy olyan ember regénye ez, aki még a halálos ágyán is imádja a szépséget, a nőket, a festészetet, alkot, aki büszkén tud megalázkodni. Láthatjuk, hogyan készül egy-egy kép, hogyan talál modellt hozzá, miből meríti a témákat, hogyan keveri ki a színeket.
Az életén kívül a gondolkodásmód megjelenítése is igen emlékezetes, mint Munkácsyé, aki egy nagyon kemény, akaratos, törekvő ember volt, aki soha nem adta fel a küzdést, és barátjáé,  Paál Lászlóé, aki szintén festő volt. egy darabig együtt tanultak, segítették egymást, aztán az élet elsodorta őket egymástól messzire. Paál László Németországban maradt (ha jól emlékszem), Munkácsy pedig eljutott Párizsba.
Nem most olvastam már a könyvet, de nagyon sok kép megmaradt bennem. És van egy olyan rész, amikor a két barát sok idő után ismét találkozik egymással, beszélgetnek, ki hová jutott, mik a tervek. A másik ember (aki egyébként zsidó), egy roppant megfontolandó és követendő életfilozófiával bír: ő most látástól vakulásig dolgozik, amit csak bír, hogy a gyerekeit taníttathassa, és azok is dolgozhassanak keményen, ne a kezükkel, hanem az eszükkel, hogy aztán az ő gyerekeik még jobb iskolába járhassanak... és így szépen, generációkon keresztül majd felépítik a kívánt életszínvonalat, ami így nem csak légvár lesz, hanem tartós és biztos pontja az utódoknak. Ez nagyon megragadt bennem, annyira szimpatikus és követendő hozzáállásnak tartom. Egyébként az egész regényt, bár több, mint ezer oldal, nagyon gyorsan el lehet olvasni, mert nagyon izgalmas és érdekes Munkácsy életútja, és Dallos Sándor nagyon jól ír, nem emlékszem, hogy unalmas vagy felesleges résszel találkoztam volna benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése