2012/07/12

Lara Parker - Éjsötét árnyék 1


Minden vudu lényege a halálban gyökerezik. Akkor teszel szert az erőre, ha elfogadod a halált, és többé nem ragaszkodsz az élethez. Akkor majd vezetni fog a vudu. Te vajon képes vagy rá? Képes vagy erre a közömbösségre? Én azt hiszem, nem. Azt hiszem, mindig is foglalkoztatni fog valami. Benned nincs meg egy mambó jelleme. Kapaszkodni fogsz az életbe, és nem veszel tudomást a halálról, amelyből minden élet származik. Keresni fogod a szerelmet, féltékeny leszel és bosszút akarsz állni, mert tündöklő színeid mélyén a kétségbeesés sötét tengere rejlik, és mert a te utad a szenvedély útja. Azt mondod, Erzulie az istennőd, de az ő tükörképe Erzulie-Rouge, a vörös szemű istennő. Vajon melyikük kerekedik felül? A liliom vagy a rózsa? A tökéletes ártatlanság vagy a mély megértés? A nagy vudu istennő mellett a Halál trónol. A pillanat, amely körbeveszi a pillanatot. A varázslat mögött rejtőző varázslat. Az erő a tükörben van. Sok évnek kell eltelnie, míg felismered, ha felismered egyáltalán, hogy a megszállottságod lesz a végzeted, és hogy a legnagyobb erő abban rejlik, ha az ember semmire sem vágyik!
Angelique Martinique szigetén él anyjával, felhőtlen boldogságban, mígnem apja, egy ültetvényes, el nem jön érte. Angelique anyja néger, ő viszont teljesen fehér, ezért egészen más a helyzete, mint a fekete rabszolgáknak. Apjának sok rabszolgája van, akik a vudu hívei, rendszeresen megtartják a szertartásaikat, és azért, hogy kezelhetőek legyenek, az apja Angeliquet Erzulie istennő megtestesüléseként szerepelteti a rituálé alatt. Egyébként a lány fogoly, egész nap ki sem mozdulhat a szobájából, ha szökni próbál, a rabszolgákat megkorbácsolják, de meg is ölhetik őket, és mivel szemtanúja volt már mindennek, amit megtehetnek egy feketével, retteg az apjától.
A vudu rítust egy kis kápolnában tartották, ami mögött volt egy kis szoba, teli különös üvegcsékkel, és könyvekkel. Angelique talált itt egy varázskönyvet, amit attól kezdve gyakran forgatott, kívülről megtanulta a varázslatok szövegét, az összetevőket, és mivel már eleve nagy tehetség volt ilyen téren, a képességei minden egyes alkalommal egyre erősödtek. Amikor a rabszolgák fellázadtak, egy fiú megszökteti őt, és felviszi egy hajóra, amelyik a lázadás miatt nem kötött ki a szigeten, csak a partjainál vesztegelt a fejleményekre várva.Barnabasszal először egy fesztiválon találkozott, majd később a hajón, de Barnabas minderről csak 200 évvel később értesül, Angelique naplójából, amikor a lány már rég halott. Döbbenettel veszi tudomásul, hogy milyen régóta összefonódott már a sorsuk, még jóval a végzetes találkozás előtt, amikor becsapva Angelique-t, magára vonta örök átkát.

A könyv első negyede semmi hatással nem volt rám, aminek igazából az a fránya előítéletem az oka (meg Barnabas és Julia. Juliát nem szerettem). Hát lehet egy könyvet komolyan venni, aminek az elején egy kékre festett nő van? Ugye, hogy nem. Aztán valahogy sikerült elfeledkezni erről a kék rusnyaságról, és a történet teljesen elvarázsolt.

A cukornádültetvényeken dolgozó rabszolgák élete maga volt a pokol, nem csak a munka miatt. Az ilyen Bauchard-félék is megkeserítették a mindennapjaikat, nem csodálom, hogy féltek a fehér embertől. Ráadásul ahogy Angelique-kel bánt az apja, az is arcpirító; akármennyire hasznos volt neki a kislány, az ő szemében egy rabszolga gyermeke volt. Bár nem igazán a rabszolgatartás bemutatására van kihegyezve a történet, elég jó képet kapunk a mindennapjaikról, a kiszolgáltatottságukról, és arról, hogy bár az urak a fehérek voltak, ők mégis rettegtek tőlük. Ezért is volt szükség a kislányra, hogy kordában tartsa őket, hogy elterelje a figyelmüket a lázadásról. Ha megkapják, amit akarnak, nyugton maradnak.
A vudu egy elég érdekes, és rejtélyes vallás, általában a sötét, gonosz oldalát szokták kidomborítani, mint ahogyan itt is történt, ez mindig sokkal vonzóbb, ha misztikus történetről van szó. A vudu-babák, a megszállottság, a sötét varázslatok egyre gyakoribbak lesznek, ahogy Angelique elmélyül ebben a misztikus erőben, és ezek nagyon jólsikerült, borzongató leírások lettek. Mindehhez emlékezetes karaktereket alkotott Parker, még a mellékszereplők is színesek voltak.

A könyv bár Barnabasszal kezdődik, a főszereplő itt mégis Angelique, akinek a naplóját Barnabas megtalálta, és ebből értesül igazából mindenről: hogy miért lett olyan, amilyen, milyen volt az élete, hogyan élt, mit gondolt. Szerencsére ez nincs széttagolva jelenre és naplóbejegyzésre, hanem nagyon szépen összeolvad a kettő, így a történet is gördülékeny marad. Barnabas alakja valószínűleg majd a következő kötetekben kap nagyobb jelentőséget, egyelőre róla csak annyit tudunk, hogy vámpírrá vált Angelique átkának köszönhetően. Nem csak mágiával és varázstudókkal van teli a könyv, de felbukkannak benne vámpírok, szellemek, mitológiai alakok, és a vudu elmaradhatatlan kísérői, a zombik is.

A vége felé viszont kicsit sok volt a szerelmi gyötrődés, és azt kell mondjam, elég élettelenre is sikerült. Végigvettük a szokásos "Akarlak! - Nem lehet! De, de mégis!" huzavonát, ami az "Akarlak! - Nem kellesz! - De kellek! - De nem!" párbeszédekben csúcsosodott ki, a szokásostól eltérően. Itt meg is tört a könyv lendülete, a párbeszédek is erőltetettek lettek, és feltűnt, hogy a karakterábrázolás igen nagy gyengéje a könyvnek. Az elején ez nem zavart a történet sodrása miatt, de ahogy megült a cselekmény, igencsak elkélt volna némi gondolati instrukció a szereplők fejéből. Viszont szemléletesen ábrázolja az Angelique lelkében dúló vihart, ahogyan egy kis apró varázslástól eljut a durva átokig, amikor a szerelem átfordul benne a keserű gyűlöletté. (meg kell mondjam, Angelique roppant ostoba egy némber.) Aztán ahogy túllendül ezen az állandó szerelemvallós kényszeren, áttérünk a gonosz varázslatok terepére, és végre újra visszatért a regény alaphangulata is.

Őszintén szólva nem vártam, hogy ez ennyire jó könyv lesz. Azt hittem, hogy egy béna limonádét fogok majd olvasni, erőlködésszagú megfogalmazással és unalmas, szürke szereplőkkel. Szerencsére nem, remek kikapcsolódás volt szellemekkel, átkokkal, varázslással, pont úgy, ahogy szeretem. Igényes megfogalmazással, egy nagyon érdekes történettel, és egy egészen jó fordítással, épp ezért teljesen érthetetlen számomra a borítóválasztás. Még ha sokba is került volna az eredeti, megérte volna megvenni, mert eladhatóbb lenne a könyv, vagy ha mégsem, akkor olyan kellett volna, ami illik a könyvhöz, a történethez és a stílushoz is. Egy ilyen borító mindig azt sugallja, hogy a belseje egy gagyi, vagy éppen hogy csak közepes(en szar) regény, de ez jelen esetben csak a kiadó igénytelensége, semmi több.


A könyv érdekessége, hogy a '60-'70-es években volt ez sorozat, és ennek a forgatókönyvéből írta a könyvet az Angelique-et játszó színésznő, Lara Parker. ( Tim Burton most újrarendezte Johnny Deppel, Michelle Pfeifferrel és Eva Greennel.) Parker rendesen utánanézett Martinique, a cukornádültetvények, a rabszolgaság történelmének, és a vudunak is. Nem csak egy szimpla átiratot csinált a forgatókönyvekből, mint ahogyan ilyenkor szokták, hanem megtöltötte azt mélységgel, háttérrel, hozzáadott mindent, amit általában a filmekből készült könyvek nem tartalmaznak: gondolatok voltak, érzések, és jellemek. Egy teljesen kerek és egész történetet alkotott. Angelique alakját egy nepálban látott kislányról mintázta, aki egy emeleti szobából nézett le boldogtalanul és magányosan. Nepálból Martinique-re költöztette a kislányt, és a hindu vallást a vudura cserélte, és már készen is lett Angelique története. A könyv 1998-ban jelent meg, és még írt hozzá jópárat, mindenféle folytatásokkal. Remélem, ezek is kijönnek nálunk hamarosan, mert lehet, hogy Lara Parker színésznő, de egyben egy nagyon jó író is.

Ha valaki akar egy misztikumokkal teli, jó könyvet olvasni, ezt semmiképp ne hagyja ki.

Kiadja a Libri.
(a borzadályos borítót nem teszem be.fujjfujj.)
a Dark Shadows oldala


A filmről


A műfaji megjelölés szerint ez fantasy-vígjáték, amivel azt hiszem, le is választhatom a könyvről a filmet. 
Ami elsőként szemet szúr, Barnabas, aki a könyv szerint egy jóképű, nagy darab katona , és hát látható, hogy legyen bármilyen bájos a valóságban Johnny Depp, Barnabas szerepéből egy groteszk és cseppet sem jóképű alakot sikerült kihoznia, aki egyébként sokkal karakteresebb és talpraesettebb, mint a könyvbeli párja. A könyvben nekem tutyimutyinak tűnt, ez most itt megdőlt, és olyan férfi lett belőle, aki tudja mit akar.
A másik nagyon eltérő alak Julia, akit Helena Bonham Carter játszik. A könyvben ő Barnabas jelenkori szerelme, aki kigyógyította őt a vámpírságból, és egy komoly, céltudatos, erős nő, aki tudja, mit akar, és hogyan kell azt elérni, talpraesett, és cseppet sem nevetséges. Kettejük karaktere nagyon jól erősíti a vígjáték vonalat, bár a könyvbeli szereplőktől nagyon távol állnak.
A könyvbeli eseményeket a film elején összefoglalták nagyjából 5 percben, és ezután egy kifordított éjsötét árnyakat láthatunk. Igazából innentől csak érinti a könyvet, van pár azonos nevű szereplő, néhol találkozik a két történet, és ennyi.
Viszont a hangulat, az fenomenális. Váltakozik egymással a paródia és a valódi gótikus szellem-horror; az hogy egy 200 éve alvó vámpír a gépkocsi és a McDonald's korában ébred, kiapadhatatlan humorforrás. Tim Burton nagyon jól adagolja ezt a két végletet, a humort és a hátborzongatót, amihez még hozzájárul a sötét képi világ. Nagyon élveztem, és gyorsan el is felejtettem, hogy hasonlítgassam a könyvvel, mert semmi értelme nem volt. 
Depp alakítása fergeteges, bár így a sokadik deviáns alak megformálásánál már azért feltűnnek visszatérő gesztusok, jellegzetes mozdulatok. 
Angelique szerepére nagyon megtalálták Eva Greent, már a kezdetekkor is hozzá hasonló alakot láttam olvasás közben, szerintem az egyik legjobb páros volt a filmben Barnabasszal.
Julia pedig nagyon nem az volt, mint vártam, kár, hogy nem sokat szerepelt.
Szuper kis film, és jobb is így, hogy semmi köze a könyvhöz. 

Azt hiszem, ha a filmet láttam volna előbb, nem tudtam volna komolyan venni a könyvet, mert mindig eszembe jutottak volna a film képsorai, és hogy viccet csinált ebből a jó kis sötét sztoriból. 
Share:

13 megjegyzés:

  1. Tim Burtont bírom, szóval a filmet levadászom. A könyvet majd később talán.
    Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a filmet mindneképp ajánlom, de sztem a könyv inkább Librariumnak fog bejönni, oké, misztikus, meg varázslós, de szerelmesen nyavalygós is időnként. sztem ez inkább csajos könyv.

      Törlés
  2. majd egyszer valamikor, de most csak felkerül a virtuális polcomra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. érdemes lesz majd elolvasnod, de a filmet se hagyd ki.:)

      Törlés
  3. Különben tök érdekes, Allende Távoli sziget c. regényében is szerepelt a vudu vallás, de ott meg totálisan szembe ment a vuduval kapcsolatos általános elgondolással: ott sokkal inkább az élet, az életöröm vallása volt (szemben a kereszténységgel. Mondjuk nem ilyen nyíltan volt szembeállítva, de én éreztem egy ilyesfajta vetületet is).
    Szóval, érdekes vallás ez.
    Hú, a filmet pedig majd mindenképp megnézem! Szeretem Tim Burton filmjeit (kivéve az Aliz Csodaországban -t. Az a film számomra nem létezik :-D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. erről a vuduról szinte csak a rosszat lehet hallani, nehéz elképzelni, hogy a sötét varázslatok meg a véráldozat mellett van pozitív oldala is. mióta írtál a távoli szigetről, azóta kíváncsi vagyok rá, biztosan el fogom olvasni.

      Törlés
  4. Hú, hát álmomban sem gondoltam volna, hogy te most ezt a filmet olvasod ... :D Tök jó, megleptél - pedig már beszéltünk is róla...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az a poén, ha nem tudom előre, hogy ebből a könyvből készült, én sem gondoltam volna.:D

      Törlés
  5. Váá, Nima, nesze nekem még egy könyv a várólistámra:D

    VálaszTörlés
  6. Majd egyszer kölcsön fogom tőled kérni, vagy hátha bekerül a könyvtárba egyszer.

    VálaszTörlés