2012/07/24

Diana Gabaldon - Outlander

Nem volt még könyv, amiről a véleményeket ekkora élvezettel követtem volna, miközben én még nem olvastam. Már jó ideje pihent a polcon, de mint az szokott lenni, mindig volt valami, ami elé tolakodott. A témája miatt piszkálta a fantáziám, meg jó vastag, és én szeretem, ha vastag, meg olyan szép a borítója... na mindegy, az a lényeg, hogy amiért végül is kézbe vettem, az egy vita volt. Egy igazi, valódi vita, amit én olyan nagyon szeretek olvasni, és megevett a fene, hogy nem tudok állást foglalni benne, mert illene előtte elolvasni. Szóval készüljön fel mindenki, ez egy jó hosszú poszt lett (Baba, azért olvasd el nyugodtan, igyekszem nem unalmas lenni :), ami talán nem születik ilyen hosszúra, ha nincs Zenka posztja, ami olvasásra késztette entropicot, és e kettőből végül lett egy csodaszép véleménycsere a molyon.

Elöljáróban leszögezném, hogy igyekeztem az elhangzottaktól függetleníteni magam, ami alapvetően sikerült, viszont annyira mégsem, hiszen óhatatlan, hogy figyeltem olyan dolgokra is olvasás közben, mint hogy ki milyen szexet kedvel, örömüket lelik-e a hősök a fájdalomban, a sajátjukban vagy a másikéban, ha igen, akkor mennyire, ha nem, akkor miért nem, szórakozok-e eléggé, és mi szórakoztat: a szex, vagy a pasi, vagy a történet, szóval perverz vagyok-e, vagy ha nem, akkor mi? mennyire domináns Claire karaktere, el tudja-e ezzel nyomni a pasikat, mennyire van túlsúlyban az erőszak, és az milyen hatással van a szereplőkre, stb. Mindezt azért, mert nagyon felkeltette a figyelmem entropic egy mondata, miszerint (idézet a molyos vitából): "szerintem ez elsősorban egy nőket megcélzó, kellemes, szerelmi-szexuális fantáziák kiélésére alkalmas regény, amelyben a lényeg Jamie, meg az, hogy ő mennyire csodapasi és minden női vágy megtestesítője. Na, ha ezt a kettőt összerakom (ártalmatlan női fantáziálgatás + mindaz, amin Jamie keresztülmegy), akkor én ebből könnyen arra következtethetek, hogy Jamie funkciója kb. az, hogy szadista gondolkodású nők örömüket leljék abban, ami vele történik." Hűha, ilyen is van benne? Pedig én azt hittem, csak simán időutazgatós-szerelmetes-dugós-kalandos lesz a könyv. Úgyhogy muszáj volt mindent félretenni, és elhelyezni magamban, ezért olvasás közben sűrűn felvéstem ide az impresszióimat.

Nem spolieres, olvashatjátok nyugodtan.

Kezdetben vala a megállapításom, hogy ez a Claire egy nagyon csalafinta nőszemély. Unja a történelemmel kapcsolatos megállapításokat, sőt, mindent, ami régi és történelmi, mégis élvezettel meséli nekünk a különböző népi hiedelmeket és babonákat, meséket, valamint az ősi helyen tett látogatásokat. (Megjelent egy kiltes pasi. Imádom a kiltes pasikat. - Ez vajon most mit jelenthet...? És vihar van, azt még jobban bírom. Ezt inkább végig sem gondolom.)
Jó a humora, és plasztikusak a tájleírások. Legalábbis egy ideig. Az időugrásnak nem kerített túl nagy feneket. Okozott némi zavart Claire-nél, hogy hol van, és mikor, de elég gyorsan behatárolta a dolgokat. Ez már csak azért is volt szerencsés, mert egyrészt az olvasót megkímélte a felesleges hisztériától, másrészt meg így lehetett koncentrálni a történésekre. Ami még plusz pont, hogy nincs első látásra szerelem és bugyinedvesedés. Claire egy talpraesett, eszes nő, aki igyekszik feltalálni magát. Szimpatikus jellem. Legalábbis egy ideig.

Tény, hogy valóban jól körüljárja Claire (vagy Gabaldon?) a sebesüléseket, de én ebben nem látok semmi szexuális aberrációt. Jamie sebei nem mutatnak mást, mint hogy egy kemény és embertpróbáló korban él, annak minden folyományával. Azonkívül Claire ápolónő volt a saját világában a II. vh alatt, így számomra teljesen természetes, hogy ennyit foglalkozik a sebesülésekkel; és nem is tehet mást, úgy tűnik, Jamie-nek nincs olyan testrésze, ami ne sérült volna meg, szakadt volna fel, tört volna el vagy be, ráadásul, mint az szokott lenni, mindegyiknek más a története, és így egyszerűen muszáj vele foglalkozni. Végül is, egy harcos, nem meglepő. Plusz még Claire, velem együtt, vizuális típus, így nem csoda, ha maga előtt látja pl. a korbácsolós jelenetet. Mindez nem az élvezetét szolgálja, egyszerűen így működik: lelki szemei előtt látja a korbácsolás folyamatát, velem együtt, és ehhez elég volt csak a sebre pillantania (nekem meg elképzelnem a sebet, és egyik jött a másik után), mint ahogyan valszeg azt is 'látja', ahogy a halott elődje (orvos) tevékenykedik a szobájában, és biztos, hogy azok a képsorok is végigfutnak az agyán egy pillanat alatt, ahogy Mrs. FitzGibbons a vár ügyeit intézi. Viszont eljött az a pillanat, a náspágolós jelenetnél, amikor gyanakodni kezdtem. Jamie először is a székre ül, és jól megmagyarázza, miért kell megagyalnia Claire-t. Túl sokáig magyarázza, túl nagy kedvességgel. Mint amikor az óvónéni próbálja a spenótot a kölökbe diktálni, és kedvesen elhitetni vele, hogy milyen jó is lesz az, amitől a kölök egyébként rosszul van. Ha engem egy pasi szíjjal akar megverni, akkor vagy csapjon az ágyhoz, ha már nagyon muszáj, és tegye azt egy szó nélkül, vagy számoljon a következményekkel, de semmi esetre se akarjon engem meggyőzni, hogy ez majd jó lesz nekem. De nem, ők kedélyesen elcsevegtek a hamarosan bekövetkező verésről. És itt Jamie kezdett nekem nemférfi lenni.

Ami tetszett, az a részletes leírás, mindenről. Ki hogy néz ki, mennyire szőrös, hogyan öltözik, ki mellé ül, hol járunk, milyen a fal, mennyire süt be a nap, egyszóval mindent és mindenkit érezhettem magam körül. Mindezt egészen igényes nyelvezettel közvetítve, ami nem feltétlen sajátja ennek a műfajnak. De mindebben csak a 300. oldalig részesülünk, onnantól elnagyolttá válik az egész. Nem csoda, hiszen mással vannak elfoglalva.

A szex. Nos, ez sokaknál ki szokta verni a biztosítékot, nálam csak a betegebb fajta nem nyerő, ami pl. Wardnál van. Itt nagyon szimpatikus volt, hogy először csak a férjével volt szex, de erről igazából nem is értesülünk, csak volt egy-két elejtett megjegyzés. Tehát itt igazából nem volt szex, még csak annyira sem, hogy az ember fantáziája meginduljon. Aztán amikor átkerült a múltba, ott először meg akarják erőszakolni, de ez igazából nem volt annyira vérkomoly, még csak egy kósza gondolatot sem pazarolt rá Gabaldon, néhány gyanús méricskélésen túl. Aztán nem volt szerelem első látásra sem Jamie-vel, sokáig igazából nem volt több, mint egy jóképű, sebesül pacák, ellátandó bibikkel. Aztán persze volt hadd-el-hadd, de az majd csak a 300. oldal után, onnantól viszont elég sűrűn előfordulnak dugós jelenetek, hol eléggé, hol kevéssé részletezve, és előkerült a problémám, ami minden ilyen könyvnél előjön: elveszett a történet az orgazmikus sikolyokban, és egy csapásra meguntam az egész könyvet.

Lelki alkatok. Ez sem egy elhanyagolható szempont, ha @entropic gondolatait meg akarom érteni. Claire egy irányító személyiség, nagyon karakteres, karizmatikus, határozott és önálló, ebből a szempontból tűnhet akár dominának is, főleg, mert nem egy érzelgős, pityogós nő. Mivel Claire az elbeszélő, az ő érzésivel és gondolataival tisztában vagyunk, míg az elbeszélés módja miatt Jamie-be nem tudunk bepillantani, csak Claire szemén keresztül. Claire vagány, Jamie viszont nekem túlságosan lelkizős, túl sokat beszél az éppen aktuális érzéseiről, amik nagyjából mindig ugyanazok. Szinte folyamatosan ezzel traktálja Claire-t, és ez nekem legalább olyan fárasztó volt, mint a laponkénti kielégülésük.

Ami Jamie jópasiságát illeti. Külcsínre igazán figyelemreméltó a hatalmas, izmos testével, és vörös hajával. Viszont a belső tulajdonságai nekem nem passzoltak ahhoz a képhez, amit a kor férfijáról kialakítottam magamban, meg úgy egyáltalán a férfiképemhez. Nekem ő túl finomkodónak, érzelgősnek tűnik. Szerintem egy férfi lehet gyengéd, figyelmes, és barátkozó, közvetlen és kedves, de ha ezt a könyvet egy férfi írta volna, Jamie kisugárzása, ami átüt a lapokon, egészen más lenne, sokkal keményebb, lehengerlőbb. Úgy érzem, Gabaldon nem tudta megtalálni a tökéletes egyensúlyt a harci erő és a belső ember között. Feleekkora testben, feleekkora izmokkal csak egy okos, de nyámnyila alak lenne; számomra hiányzik belőle a karizma, amivel Columot vagy Dougalt felruházta. Leginkább egy nagyra nőtt kölyöknek tűnik, és az én férfiideálom nagyon messze áll ettől.

Hogy romantikus-e. Szerintem ez elsősorban kalandregény lenne, ha nem lenne benne ennyi szex, az időutazás miatt némi misztikával körítve, de senki ne várjon varázslós-kardozós fantasyt. Ez csak annyira fantasy, mint amennyire romantikus regény: semennyire. Közelebbi fajmeghatározást nem tudok mondani, mert ezen túlmenően van benne jó adag történelem is; nem szájbarágósan, nem tudjuk meg napra pontosan, hogy ki hol kivel vívott csatát, ki győzött, és ki vezette a seregeket, viszont nagyon jó képet kapunk (képzeletbeli képet) arról, hogy hogyan éltek az 1700-as években, mivel töltötték a napjaikat a különböző társadalmi rétegek, és milyen meséket költöttek. Elsősorban egy gyenge szappanoperára hasonlít.

Így végkövetkeztetésként azt mondom, lehet abban valami, amit entropic ír, bár nem annyira sarkosan, mint ahogyan ő látta. Nincs benne tárgyiasított pasi, van benne viszont nem kevés lelki és fizikai terror. Azt látom, hogy Gabaldon igyekezett valamivel érdekesebbé tenni a szex részét, hiszen egy bizonyos számú könyv (és valódi éjszaka) után ebben túl sok újdonságot nem lehet már leírni, csak ha belevisznek egy-két kurflit, az meg már lehet, hogy kihozza néhány olvasóból az ellentábort. Tény, hogy sokkal jobb is lehetett volna a könyv, de belátom, hogy ezek a fajta erotikus regények nem az én világom, bármilyen érdekes és izgalmas is a körítése. Az eleje nagyon tetszett, aztán ahogy révbe ágyba értek, elkezdtem nagyon unni, és nem is sikerült újra izgalmassá tenni. A vége felé már inkább csak átlapoztam, és valószínűleg rengeteg izgalmas történésről maradtam le, de nem igazán érdekel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése